A Vibrotanica című összművészeti előadás egy különleges és kihagyhatatlan fúzió. Tánc, zene és vizualitás rezonál benne a növények hangjaira. Jérôme Li-Thiao-Té (a.k.a. J3ZZ) neve ismerősen hathat az érzékletes zenei kompozíciók és az egyedi összművészeti élmények kedvelőinek. Vibrotanica című, audiovizuális élményt ígérő előadásának központi magjául szülőhelyét választotta. Réunion-sziget iránti szeretetét és tiszteletét a növények hangjára komponálta, hogy így még közelebb hozza a természet lüktetését a befogadóhoz. Több hónapnyi kutatómunka eredményeként született meg az a bio-akusztikus jelenség, ami a művészeti ágakat ötvöző kísérlet központi eleme. A nézőnek nem csupán passzív befogadói szerepkört kínál a performansz: alkotó résztvevője lehet a mű létrejöttének. Mozgással és jelenléttel hathat az előadásra, a növények és a testek rezonálására.
Mi ez, ha nem mély és egyszeri dialógus az ember és a természet között? A hang keresése, amiben egymásra találunk.
A városi ember számára eltompult receptorok új és ismeretlen impulzusokat kaphatnak. Mechanikus költészet, tánccal és fényfestéssel. A Madagaszkártól mindössze nyolcszáz kilométerre fekvő szigetvilág megannyi zsigeri tapasztalatot adhatott a hegedűművész-zeneszerző számára, aki elég bátorságot érzett ahhoz, hogy a gyökerekig ásson. Az ősi tradíciók és az embert körülölelő természet inspirálta ezt a nagyon időszerű kérdéseket feszegető kísérletet, amiben az emberi és a növényi “test” improvizatív találkozásából minden alkalommal új előadás születik. Kockázatos és izgalmas játék ez a térben, melyben tánc, zene, növény és kép vegyületéből megismételhetetlent és kivételeset lehet létrehozni. Mulandót.
Jérôme számára nem új a test és az improvizáció ötvözése a zenével. A lüktető és vibráló kalandba ezúttal két táncossal vág bele: Bujdosó Anna és Grecsó Zoltán számára is otthonos az improvizáció nyújtotta szabadság. Grecsó Zoltán 2008 óta működteti Willany Leó elnevezésű alkotói terét, amelyben zenészek és táncosok találkozhatnak a pillanat szabadságával, rögtönözhetnek határok nélkül. Itt új utakra engedik a képzeletüket, úgy használthatják a testüket, akár a növények, akik érzékelő antennáikkal veszik fel a környezet változásait s így reagálnak arra.
A növények energiáját befolyásolja az emberi jelenlét, ahogy az emberi test hat a növényekre. Néma és egyszeri párbeszéd ez az életről. Mitől vagyunk élőlények? A mozdulat vagy a mozdulatlanság tesz minket élővé? A hang, ami így körénk szüremlik, mikortól számít zenének? E különleges összhatás, amit a kép – fényfestés –, a tánc, a zene együttesen megalkot, milyen mértékben hat ránk? A zene és a természet közös gyökérből növekszik-e körénk? Ezek a kérdések talán most a legidőszerűbbek. Most, amikor egyre jobban veszélyeztetjük a környezetünket. Amikor percről-percre felejtjük el ezt a közös, titkos nyelvet, ami a bolygóhoz köt minket.Aki szeretne jelen idejű lenni. Aki szeretné érezni, hogy ami élő, az miként rezonál. Aki szeretné egy különleges fúzió alkotóelemeként felfedezni a természet titkait – annak kihagyhatatlan. Egyszeri és megismételhetetlen utazás.Szabó Imola Julianna
A premier alkalmon a TANDEM zenekarrá egészül ki, hogy lebegtesse a közönséget a hangzás, de a szívmelengető, énekelt verseken túl megmarad a személyesség is: megrázó, felemelő és könnyed családi történetek szólítják meg egymást és a dalokat. Mint egy olyan családi asztalnál, ahol három-négy generáció élvezi az együttlét örömét, és a régi adomák után dalt kíván a szív.
Az Első évre fecske így csempészi be a télbe a tavaszt.
Egy olyan kiváló dalszerző, énekes-zeneszerzővel, mint Hrutka Róbert, aki színészlemezek tucatjai és lélekemelő filmzenék után most az akusztikus, játékosan rusztikus, mégis érett oldalát mutatja meg a mai középgeneráció kiemelkedő írójával, Grecsó Krisztiánnal, aki évtizedek után talált vissza az énekelt darabok segítségével a vershez, de aki ezen az estén sem hűtlen kedves formájához: a meséléshez.
Első évre fecske: lemezbemutatós, mesélős est, melyen bemutatkozik a TANDEM zenekara. Több mint egy koncert. Személyesebb, mint a színház.
Közreműködik:
Fehérvári Attila
Nádor Dávid
Szabó Árpád
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
1967 legendás év a popzene történetében: pszichedélia van épp, csúcson a Swinging London és az USA-ban a Summer of Love. Ekkoriban válik egyre több helyen elfogadottá, hogy a popzenének is lehetnek magasművészeti, ellenkulturális ambíciói, és előtérbe kerül az album-formátum (LP, nagylemez). Átmeneti év ez persze – minden év átmeneti, ez is –, a Procol Harum A Whiter Shade Of Pale-je vagy Louis Armstrong What a Wonderful World-je, hogy két igen különböző, máig ismert klasszikust hozzak ’67-ből, csak kislemezen jelenik meg, de jön föl a nagylemez. Ez az év Jimi Hendrix abszolút csúcséve is, ami nem tartozik ide, de azért érdemes megemlíteni, hátha valaki emiatt hallgatja meg a Bold As Love-ot – ami fantasztikus.
Az LP korábban, ’66 előtt, általában kizárólag kereskedelmi koncepció, a Beatles korai nagylemezeinél is össze-vissza variálnak a dalsorrenddel Amerikában, a feleslegesen hosszú időt gyakran feldolgozásokkal, kislemezre nem elég jó számokkal töltik ki a zenekarok és a kiadók. Azt szokás mondani, a Beach Boystól a Pet Sounds és a Beatlestől a Revolver azok a nagylemezek, amelyek megnyitják az ajtót a kísérletező előadó és kontemplatív zenehallgató előtt: a könnyűzene eltávolodik a tánctól és a sikítozástól valami olyasmi felé, amit fülhallgatóval, ülve, tátott szájjal kell hallgatni – pedig a sztereó még nem is lesz uralkodó 1-2 évig.
A nagylemezformát már könnyen lehet művészettörténetileg vizsgálgatni, hiszen nagy korszaka egy-két évtizede biztosan véget ért, legkésőbb a streaming saját playlistjeinek eljövetelével. Olyan rég véget ért, hogy már vissza is jött, a régi nagylemezeket drágán megveszik, körülülik, közösen hallgatják, a 17 éves unokaöcsém is „bakeliteket” gyűjt.
A lényegre térve: az előkerülő három lemez között legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság. Mindhármat szokták a legjobb LP-k listáján szerepeltetni, és mindhárom részleteire rámondható a pszichedelikus jelző, bár valódi kapcsolatot leginkább csak egy vagy több alkotójuk jelentős LSD-használata teremt közöttük. A 3 lemezt 53 évvel később egymás után hallgatva, én inkább az „egyidejű egyidejűtlenség” benyomásával távozom. Röviden lássuk is, miért.
A Beatles albumát hagyományosan a zenekar – és a popzene – csúcsteljesítményének tekintik (bár, persze, az ellenérvek: Revolver, Abbey Road, „fehér album”), amit még az sem ront el, hogy a talán legfontosabb daluk az évből, a Strawberry Fields Forever, lemaradt róla, hogy kislemezen jelenjen meg. A kezdeti koncepciót, hogy liverpooli gyerekkorukról írjanak, hamar sutba dobták, ahogy a másik koncepció, miszerint mi itt nem a Beatles-t hallanánk, hanem a fiktív címadó zenekart, sem túl meggyőző. A mindent belengő, kísérletező szellem, a szórakoztató eklektika, a „stúdió mint hangszer” és a fő alkotók megszokott zeneszerzői és előadói tehetsége viszont nagyon meggyőző. Erről a lemezről a művelt zenehallgató nyilván mindent tud, ezért nem is jövök elő olyasmikkel, mint hogy John Lennon egy 1843-as poszter alapján írta a Mr. Kite szövegét, azt viszont csak megkérdezem: tudták, hogy a kevésbé legendás Good Morning, Good Morning végén úgy rakta sorba az állathangokat, hogy minden állat meg tudja enni az előtte levőt? Ó, Lennon. (A rockos címadó dalt egy héttel a megjelenés után már élőben játszotta Jimi Hendrix – akkor biztosan ezért került az első bekezdésbe!)
A Pink Floyd albuma ehhez képest kevésbé központi a Pink Floyd történetében, hiszen ők legfontosabb és legjobb lemezeiket 1973 és 1979 között adták ki. Ez az ő első albumuk, nagy hatásúnak mondják, a fő dalszerző, Syd Barrett, egyetlen teljes lemeze a zenekarral. Barrett távozása romló mentális állapota miatt olyan trauma volt a zenésztársaknak, amelynek hatására másmilyen zenekarrá fejlődtek és több dalban is visszatekintettek a kivált társra (a leghíresebb a Shine On You Crazy Diamond). Míg a Beatles lemeze (és a Doors-lemez is) hallgatható könnyűzeneként, a Piper esetében ez nem nagyon megy, itt inkább egy artisztikus, underground kísérlet részesei, olykor elszenvedői vagyunk, ez nehézzene. Egészen más világ, noha ugyanakkor és ugyanott vették fel, mint a Sgt. Peppert. (A Pink Floydot át is hívta vendégségbe a Beatles, hogy megnézzék a Lovely Rita felvételét. Vajon miért pont azt? Viccből?)
A Pink Floyd-lemez hangszeres részeiben nagy szerep jut az improvizációnak (mint a leghíresebb Interstellar Overdrive-ban), ami a Beatlestől teljesen idegen (ők legfeljebb a hangszalag felvagdosásával vagy a rádió csavargatásával improvizáltak), viszont a hangszeres improvizációk teljesen más, virtuózabb és sodróbb változata hallható a Doors bemutatkozó lemezén, amely egyben messze a legjobb albumuk is (az utolsó L.A. Womanig feltétlenül). Ezt az amerikai zenekar még ’66-ban vette fel, ’67-ben lett siker, megérdemelten: tele van jó számokkal, túl a nagy klasszikusokon is, mint a Light My Fire, a Break On Through vagy a The End. Megkülönbözteti a lemezt a másik kettőtől a középpontban álló, karizmatikus frontember költői ambíciója (póza?) is. Valamint az, hogy a The Doors-t a legkedvesebb túlértékeléssel sem lehetne konceptalbumnak mondani, így nem is különösebben releváns vele kapcsolatban a cikk eleji általános bevezető.
Hogy mit hoz ki mindebből az előadó, Gimesy Péter? Nyilván már Önök is nagyon kíváncsiak rá, én is az vagyok. Gimesy Pétert nem ismerem, ami jó is, mert így tudják, hogy nem a személyes ismeretség miatt ajánlom az előadássorozatát.
A 12program.hu a MOM Kulturális Központ tagintézményeinek programjait és a Hegyvidéken zajló kulturális rendezvényeket összegyűjtő platform. A weboldal célja, hogy egy lapon tárja a kulturális kikapcsolódásra vágyók elé a kerületben elérhető, széleskörű programokat.
A kínálat szinte végtelen skálán mozog, legyen szó színházról, könnyű- vagy komolyzenei koncertről, jazzről, kiállításról, előadásról, gyerekprogramról, táncprodukcióról, különböző tematikájú tanfolyamokról vagy akár fesztiválról; a honlapon minden korosztály megtalálja a saját érdeklődési körének megfelelőt.
A 12program.hu különlegessége az összegző funkcióban rejlik: az adott naphoz tartozó összes eseményt könnyen áttekinthetővé teszi. Az oldalon kronologikus sorrendben jelennek meg a programok, de a Naptárban lehetőség nyílik konkrét dátumra is szűkíteni a keresést. A honlap kiemelt helyen, az oldal legtetején jeleníti meg a többnapos eseményeket: kiállításokat, fesztiválokat.
Az érdeklődők könnyen, egy weboldalról érhetik el a kerület teljes kínálatát és egy további kattintással részletes információkhoz juthatnak a kiválasztott programról.
A MOMkult az elmúlt évek során kitágította a kerület határait: Budapest egyik legmodernebb kulturális intézménye, amely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat, hazai és nemzetközi művészekkel biztosítja napról napra a színvonalas programokat.
A Jazzy Fesztivála Jazzy Rádió koncertsorozata, mely minden ősszel a Hegyvidékre hívja a jazz szerelmeseit.
A MOMkult évek óta helyet ad a Zsidó Művészeti Napoknak, amely idén májusban kerül megrendezésre.
A Kossuth-díjas Balázs János zongoraművész által alapított Cziffra Fesztivál a zongoragéniusz Cziffra György szellemi hagyatéka előtt tiszteleg, a fesztivál kiemelt helyszíne és szervezője a MOMkult. Az 5. Cziffra Fesztiválon (2020. február 16-23.) ismert hazai és külföldi fellépők is közreműködnek: Miklósa Erika, Pusker Júlia, Vadim Repin, Lukács Miklós, Tompos Kátya, a Hot Jazz Band, Bősze Ádám, Bagdi Emőke, Pál Feri atya és még sokan mások.
A MOMkult nemcsak kulturális programokat kínáló intézmény, hanem népszerű találkozóhely, közösségi tér. Kertjében működik minden szombaton a Biopiac, Budapest legnagyobb termelői bioélelmiszer-piaca.
A MOM Kulturális Központ legújabb tagintézménye a néhány éve teljeskörűen felújított LVST – Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont, kínálatában a sablonoktól mentes, újításokkal és szokatlan megoldásokkal teli programok jelennek meg. A Lóvasút számos programot kínál gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, valamint rendezvényhelyszínként nyújt lehetőséget különböző események lebonyolításához.
A Kulturális Szalon elsősorban mint közművelődési feladatokat ellátó kerületi közösségi színtér ismert, ám programjai túlmutatnak e határokon: falain kívül is számtalan programlehetőséget kínál – tematikus séták, múzeum-, épület- és színházlátogatások, valamint kirándulások keretében.
A Barabás Villa híd a régmúlt és a jelen között. Egy klasszicista épület, amely kitárja kapuit a kortárs művészetek előtt. A villaépületen kívül a rendezvényterem, a galéria és a vincellérház is a minőségi időtöltés színtere, a többszintes, zegzugos kert pedig a kötetlen baráti találkozásoké vagy az egyéni kikapcsolódásé. A Barabás Villa esküvők helyszíneként is igénybe vehető.
A Hegyvidék Galéria egy kortárs képzőművészeti kiállítótér. Helyet ad tárlatvezetéseknek, múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, irodalmi programoknak, művészettörténeti előadásoknak, könyvbemutatóknak és műteremlátogatásoknak. A Galéria könyvtára széleskörű kínálattal várja az egyetemes művészet iránt érdeklődőket.
A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény a főváros egyik legaktívabb helytörténeti gyűjteményévé nőtte ki magát, érdeme a folyamatosan bővülő online adatbázis, mely lehetőséget kínál a Hegyvidék képes történeti áttekintésére.
A MOM Kulturális Központ a kulturális ágazat kiemelkedő bázisa, a kerületi, szűkebb közösségi élet ápolásán túl a tagintézmények programjai a főváros kultúrafogyasztóit és a Budapestre látogatókat szólítják meg.
A 12program.hu célja ugyanez: a Hegyvidék színes kulturális programkínálatának összegyűjtése egy helyen, könnyen áttekinthető formában, egy szélesebb vendégkört elérve.
Harangozó Réka Anna
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
Az operahallgatás gyógyítja a lelket, miközben az operákban lépten-nyomon sérült lelkivilágú hősökkel és hősnőkkel találkozhatunk. A FareMido Operatársulat legújabb produkciója többek között ezt a termékeny ellentmondást fordítja majd a közönség és a műfaj javára.
A mitológiabeli Oidipusz királynak, tudjuk, sohasem volt Ödipusz-komplexusa, no de vajon Don Juannak volt-e Don Juan-szindrómája? Mi tagadás, a megszállott és kóros mértékű hódításvágy klinikai képlete igencsak ráillik a Mozart operájából Don Giovanniként ismerős alakra, aki a Regiszterária tanúsága szerint Itáliában 640, Németországban 231, francia földön 100, a törököknél 91, míg magában Spanyolországban nem kevesebb mint 1003 hölgyet vitt az ágyába. Manapság tehát legalábbis szexfüggőnek tekintenénk, ahogyan más operaszereplőket viszont súlyosan depressziósnak, rögeszmés-kényszeres személyiségzavarban szenvedőnek vagy éppen pszichopatának ítélnénk. Merthogy az opera ezen a téren is reprezentálja az élet teljességét és benne az emberi tudat mélyén lakozó erőket.
Alighanem valami ilyesforma felismerés indíthatta el a FareMido Operatársulat vezetőjének, Hábetler Andrásnak a fantáziáját is, amikor fejében a PszichOpera ötlete megfogant. Az opera műfajának népszerűsítését olyannyira a szívén viselve, Hábetlert elsősorban persze most is ez a motívum vezérli:
„A PszichOpera a FareMido Operatársulat újabb kísérlete arra, hogy azokat is operakoncertre csábítsa, akik pusztán az opera hívószavára nem jönnének el. De Sigmund Freud neve, a pszichoanalízis vagy a pszichológia témája talán felkelti a figyelmüket – és besétálnak a műfaj csapdájába. Ez a program ráadásul egészen biztosan újszerű élményt jelent az elvetemült operarajongók számára is, hiszen szokatlan helyzetben és megközelítésben láthatják majd jól ismert hőseiket. Például az életközépi válságtól és a folyamatos teljesítménykényszertől szenvedő, kiégett Don Giovannit, a párterápiára érkező Carment és Don Josét, a depressziós Fülöp királyt vagy épp az önértékelési zavarokkal küszködő Almaviva grófnét és társaikat.”
A Fodor Beatrix, Keszei Bori, Mester Viktória, Boncsér Gergely, Szvétek László, Köteles Géza és Hábetler András előadásában felhangzó operaslágerek között az orvosi diplomával rendelkező társulatvezető ezúttal F. Várkonyi Zsuzsa pszichológussal beszélget majd: a megidézett operakarakterekről, az általános lélektani mögötteseket keresve, azokra rámutatva. S egyszersmind „a színpadról leemelve” Don Giovannit, Carment és mind a társaikat, hiszen a távolság csökkentésének elkötelezett és olyannyira rokonszenves szándéka természetesen a február 25-i PszichOpera alkalmán is meghatározza majd a FareMido Operatársulat művészeinek közös produkcióját.
A Somnakajból a legfontosabb tanulság, hogy teljesen mindegy, mi vagy, ha ember vagy.
A Somnakajjal egy kis magyar faluból származó cigány lány történetén keresztül kapunk átfogó képet a roma kultúráról. Mivel szeretünk mindent műfajilag behatárolni, szeretjük a Somnakajra is a roma sorsjáték vagy a gypsy musical szavakat ráhúzni. Legyen bármelyik etnikumon keresztül bemutatva, akármelyik műfajba is belekényszerítve, a Somnakaj az életről szól.
A MOMkult híres színes műsorkészletéről, de ismét tudott újat mutatni. Színháztermében most először volt megtekinthető az elmúlt években már többszörösen teltházas estét nyújtó, Müller Péter Sziámi által színpadra írt darab, a Somnakaj – szabad hely ezúttal sem maradt a nézőtéren. A közönség január 28-án árasztotta el a széksorokat. Musicalhez híven, a szereplők főleg dalokkal kommunikáltak, amelyhez – a teljesség igénye nélkül – olyan emblematikus roma és nem roma származású előadók adtak alapot, mint Tintér Gabriella (Tinti), Dobi Matild (Ando Drom), Szakcsi Lakatos Béla, Falusi Mariann és a Romano Drom.
A közönség, amikor ismertebb cigány dalok vagy azok feldolgozásai csendültek föl, gátlás nélkül, ritmusra tapsolt. Valószínűleg minden színpadi ember álma ilyen nézőtér előtt fellépni – a tapsvihar nem csak a darab végén járt. A program szerves része a zene, de a szereplők nem koncertet adtak. A két félidős játékban különböző művészi eszközökkel tárták elénk a cigányság bánatát, örök útkeresését és életigenlését.
fotó: www.szinhaz.org
A címszereplő Somnakaj (Trokán Anna) egy fiatal lány. Az ő történetén keresztül ismerkedhetünk meg a gyásszal, a kitartással, a szerelemmel és a hittel. A Budapestre szökő, kitörni vágyó lány története egyáltalán nem tűnik távolinak; senkinek sem jön össze minden egyből, ahogy neki sem. Útkeresése, önmegvalósítása közben csodaszép hangszereléssel, kiváló zenészekkel és az Experidance táncosaival meséltek temetésről, apa-lánya viszonyról, udvarlásról, szerelemről, beteljesülésről, hagyományos lánykérésről és lakodalomról.
Somnakaj énekes vénával rendelkezik, már egész kicsi korában is csak a zene tudta megnyugtatni. Nagyapja után őt is jó hanggal áldotta meg a Devla – Isten neve cigány nyelven –, és a lány tehetségére hamar felfigyeltek. Megjelenik a nép humora, a kenyér szimbólumában ott van a munka ereje és gyümölcse, Sanyi tatában a jóságos nagyszülő, Gojmában, Somnakaj apjában pedig a szigorú, de szerető szülő.
Táncban és zenében is eklektikus a darab, nem csak autentikus dalokkal, egyetlen vidékre jellemző dallamokkal és mozdulatokkal bűvölik el a közönséget. A musicalben egyszerre vannak jelen kis-magyarországi és erdélyi cigánytáncok, pengetős dallamok, egészen a balkáni hangzásvilágig. Emellett úgy mozgásban, mint zenében a rock and roll, a jazz és a rap is szerepet kap. Sőt, mint XXI. századi elem, egy okostelefon is előkerül egy élő videóhoz.
A darab csúcspontján egy, a hagyományoknak megfelelő lánykérés kapcsán csendülnek fel egymástól nagyon különböző énekek, a jelenetben a tradíciók tisztelete és az újdonságra való nyitottság egyszerre mutatkozik meg mint fontos emberi érték. A humoros rész nagyon fontos mondanivalója: aki ezt a kettőt képes ötvözni, olyan fontos tulajdonság birtokában van, ami vallási hovatartozástól, nemzetiségtől, kortól és nemtől függetlenül az egyén javára válhat. Somnakaj, az örök optimista szerepében, az összes nézőnek közvetíti az egyértelmű üzenetet: „Mindig mindennek jó a vége, ha meg mégsem, akkor az még nem a vége.”
A Somnakajból a legfontosabb tanulság, hogy teljesen mindegy, mi vagy, ha ember vagy. Ugyanúgy sírsz, nevetsz, ugyanúgy érzel cigányként, mint nem cigányként. A látszólagos különbségek, a hosszú, színes szoknyák, a hatalmas kalapok – amelyek valójában talán nem is különbségek – tesznek minket azzá, akik vagyunk, de sose válunk feljebb vagy lejjebb valóvá. A kultúrájára nagyon büszke etnikumból való Somnakaj sztorija pedig még tükröt is mutathat a ma emberének, aki könnyen válhat gyökértelenné: “Ne felejtsd el, honnan jöttél, ha megérkeztél.”
Vörös Eszter
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
Közlemény – koronavírus kapcsán Tisztelt Látogatóink! A Kormány 46/2020. (III.16.) Korm. rendelete alapján a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. tagintézményei, valamint az üzemeltetésében álló telephelyek, mint közművelődési intézmények pillanatnyilag látogatási tilalom alatt állnak. Megértésüket köszönjük!
Elveszítette a hallását, volt egy halhatatlan kedvese, szerette a jó leveseket és utálta a határidőket: Beethovennel kapcsolatban minden, de tényleg minden apróság érdekel bennünket. 2020-ban, a mester születésének 250. évfordulóját elhozó esztendőben Bősze Ádám új sorozata segít majd csillapítani olthatatlan kíváncsiságunkat.
A zenetörténet nagyságai között sokféle személyiségtípusra ráismerhetünk: kedves, örök vesztest és ellenszenvesen pökhendi frátert, gyermekien ábrándos ártatlanságot és minden hájjal megkent üzletembert, bájos széltolót és lustaságra hajlamos haspókot egyaránt lelhetünk e magaslati körben. (Nevek és címek a szerkesztőségben. – L. F.) Ők mindahányan szavatolt zsenik voltak, a modern géniusz ősmintáját mégis döntően ketten képviselik közülük: Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven. Az előbbi a természet, a világ egyszeri csodájának tetszik mindörökre, míg Beethoven a természettel, a világgal dacosan megküzdő zseni prototípusává lett, döntően már élete során. Ő a polgári társaságba vajmi nehezen beilleszthető, az öntörvényű, mi több, a bogaras zseni, aki már rögvest, zilált hajviseletével is szertelen lángészként tűnt fel (e téren félreismerhetetlenül Albert Einstein előképe gyanánt).
Alighanem ez a mögöttes magyarázata annak, hogy Beethoven nemcsak a zenéjével, de a személyisége révén is lenyűgözi és kutakodásra készteti az utókort. Hiszen lassan már két évszázada vitatják zenetörténészek, biográfusok és mezei Beethoven-rajongók, hogy ugyan, melyik hölgynek a képe is lakozhatott a zeneszerző sajgó kebelének legeslegközepében. Ahogyan életének voltaképpen minden apró mozzanata és aspektusa ugyanígy felkelti az érdeklődésünket, legyen szó akár Beethoven politikai nézeteiről, akár a levelezési modoráról vagy a családi bosszúságairól. Merthogy így egyszerre csodálkozhatunk rá a géniusz kivételes egyediségére, ellentmondásokat egybefűző személyiségére – és éppígy azokra az ismerősen hétköznapi jegyekre is, amelyek mégiscsak annak a bizonyítékai, hogy közülünk való volt a titáni mester. A Sorsszimfónia vagy a Holdfény szonáta persze akkor is mindörökre a szívügyünk maradna, ha semmit sem tudnánk Beethoven kriminálisan rossz fogazatáról és arról, hogy emiatt jó pépesen szerette enni a kenyérlevest, de valamiért mégis minden kis személyes apróság és adalék csak még közelebb hozza a zseniális különcöt.
Bősze Ádám január 8-án induló sorozata, a Vihar és holdfény – 33 variáció Beethoven életére csupa ilyen fontos és talán kevésbé fontos, de bennünket csak azért is váltig érdeklő részletet tár majd fel a közönség számára. Mit, miért és hogyan tett Beethoven, amikor otthon, a színházban vagy a vendéglőben tartózkodott, amikor barátkozott, tárgyalt vagy veszekedett? A sorozat seregnyi, ehhez hasonló kérdésre ígér választ, s mivel Beethoven és Bősze nyerő párosítást ígér, már jó előre bízvást kijelenthető: szeretni fogják a hallgatók.
László Ferenc
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
„A felnőttek csak tanulhatnak a gyerekektől. Nem is az a kérdés, hogy mit, hanem hogy mindent.” Novák Péter, a Fölszállott a páva műsorvezetőjeA 2019-es Fölszállott a páva a gyerekeké volt, így a MOMkult a 2020-as Magyar Kultúra Napja-programsorozat részeként a fiataloknak biztosított színpadi megjelenést. Így elevenedett meg a gyermekkori gondtalanság január 22-én a MOMkult-ban, a Fölszállott a páva esten.
Az előadás előtt egy órával a békásmegyeri táncos lányok arcát fürkészem a mosdóban. Vajon mit élnek át? Izgulnak, fáradtak, várják?
A házigazda szerepét magára öltő Komáromi Kristóf, a szervező és a technikusok viccelődve egyeztetnek. Nem értem. Mindenki nyugodt. Csak én rohangálok, hogy mindenkit megismerjek. A gyerek Páva-műsorok légköre itt most mindenkit jellemez: ez nem megfelelés, inkább játék!
A gödöllői táncos lányoknál készülnek a hajkoronák. A fiúk még ráérősek. Megtalálom a Hajdu-Németh gyerekeket, Ilonát, Balázst és Lacit, Dudás Lilit, Kispál Domonkost, a Kisrügy Énekegyüttes lányait, Bartók Miklós Dánielt és Nagy Benedeket. Míg a lányokra felkerül az utolsó kötény, a fiúk öltözőjében tekerőlanton és hegedűn már a múlt század rock klasszikusait gyakorolják a srácok. Nem lehet rajtuk nem mosolyogni. Be akarok állni közéjük.
Mire a fergeteges hangulatú öltözőkből visszatérek a színházterembe, a széksorok már félig megtelve; korosztályban teljesen vegyes nézőközönség gyűlik össze. Az est zenekara is elfoglalja a helyét. Elsötétül a terem, és ahogy a képernyőről is megszokhattuk, szó szerint berobban a színpadra a Kis Kincső Néptáncegyüttes a gömöri koreográfiájával. A Tarsoly Zenekarral kiegészülve egy olyan nyitánnyal csapnak az asztalra, hogy felmerül a kérdés, mi jöhet még.
A műsorszerkesztés nagyon okos: a szervező egy percig sem hagy unatkozni, de nem is zúdít befogadhatatlan mennyiségű információt ránk. Minden szereplő kétszer kerül fel a világot jelentő deszkákra. Amikor a helyzet azt kívánja, Komáromi Kristóf, a házigazda, mond egy-két tudnivalót a gyerekekről, az adott tájegységekről pedig földrajzi gyorstalpalót tart.
Bartók Miklós Dániel első dalcsokra Pál Pista bácsi nótáiból áll össze. Illő, hogy az alig öt éve elhunyt Népművészet mesteréről, az utolsó magyar dudásról megemlékezzünk. Komáromi külön kitér Pál István életére, munkásságára. Dani előadásaiban a képernyőről is megszokott komolyság és alázat köszön vissza, a kupuszinai összeállítását pedig tájszólásban hozza el nekünk, ami ezáltal az est egyik csúcspontjává válik.
A magyar népi hangszerek között a tekerőlant igazi kuriózum, ezért jó választás ezt a különleges zeneszerszámot is bemutatni a nézőközönségnek. Nagy Benedek, a hangszer méltó képviselője, az évad során akár egyszerre több dallamot is előadott – egyedül –, hiszen az énekhangját sem felejtette otthon. „Meg szeretném mutatni az embereknek, hogy nemcsak hegedű létezik, meg gitár, hanem létezik tekerő is” – tudtuk meg Nagy Benedektől egyik kisfilmjében. Ennek a fiúnak a játéka elvarázsol. A második produkciója után egy rövid hangszerbemutatót kér tőle a konferanszié, hiszen tényleg unikum ez a népzenei eszköz.
A Kisrügy Énekegyüttes két pacsirtája, Nóri és Gréti mindig a megnyugtató gyermekkort idézi elém. Eszembe jut az összes barátnőm, akikről ma már semmit nem tudok. Elsőként – a nekik hazai – mezőföldi, majd a tévéből jól ismert zoborvidéki lakodalmas dalokkal szögeznek a székbe. A két lányon látszik, nemcsak eléneklik az énekeket, értik és meg is élik. Továbbra is várom, hogy színpadra álljon egy olyan esetlen kis figura, aki tehetséges, de minimum izgul egy kicsit.
A gyerekek játszi könnyedséggel adják át egymásnak a színpadot. A Tarsoly Zenekar pazar, a technikusok nem hibáznak. Az Urban Verbunk az ördöngösfüzesi és a rábaközi koreográfiájával mutatja be magas technikai tudását. Tanáraik szemléletformáló stílusának köszönhetően, produkcióikban a hagyomány és a korszerűség egyvelege látszik. Csenge és Saci, két táncos avat be, hogy előző este is felléptek, későn értek haza. Az iskolából nem maradhatnak ki, de nem panaszkodnak, gyorsan hozzáteszik: „Meg lehet oldani. Ide is hozzuk a tanulnivalót, a buszon is tanulunk.” A Fölszállott a páva amellett, hogy rutint, kritikát is adott nekik, a visszajelzéseket pedig igyekeznek a helyén kezelni: „Amiről úgy érezzük, hogy nem vonatkozik ránk, elengedjük, ami fontos, azt pedig próbáljuk hasznosítani.” Például fontos, hogy látszódjon kifelé is, hogy élvezik, amit csinálnak. Ezt mindenképpen megfogadják. Megilletődve állok a két mosolygós lány érettsége előtt. Azt érzem, mégse akarok felnőni.
Komáromi Kristóf szavaival élve: hunyorogva olyan, mintha összenyomott, felnőtt táncosokat néznénk, amikor Dudás Lilit és Kispál Domonkost látjuk táncolni. Noha ez nem csak erre a két kis táncosra vonatkozik, Lili és Domonkos a tavalyi mezőny egyik legapróbb párosa. Élőben talán még szerethetőbbek, mint a kamerák kereszttüzében, de a televízió nem csalt: tényleg istenien táncolnak. Beavatnak néhány kulisszatitokba: Domonkos a Páva elején még izgult a kameráktól, aztán megszokta. Ámulok a két kis emberen, ahogy bátran vállalják a kapott kritikákat. Jelenleg a kedvencük a magyarózdi tánc, Lili személyes emlékre hivatkozik: „Amikor 4-5 éves voltam, a Táncháztalálkozón magyarózdival léptünk fel a Családban marad programban.” A Hajdu-Németh család három tehetsége is jelen van hol a színpadon, hol a színfalak mögött. Ilona és Balázs felcsíki és mezőkeszüi táncokkal kápráztatnak el. Sok felnőtt szeretné így járni ezeket a táncokat. Ilonának jelenleg a mezőkeszüi a szíve csücske, de nincs kedvenc tájegységük: „Bármilyen táncot szívesen tanulunk. Bármilyet!” – szögezi le Balázs őszinte szenvedéllyel.
A testvérpár tizennégy éves bátyja, László, büszkén mosolyog ránk a háttérből. Az ő hegedűmuzsikája zavarba ejtően profi. Az egyik legszebb pillanat, amikor László a testvérei táncához spontán a színpadra áll a Tarsoly Zenekar mellé. A Zeneakadémiára készülő fiútól épp csak autogramot felejtek el kérni, legközelebb pótolom.
„Kifejezetten rosszak vagyunk.” – vallja be Kevin, a békásmegyeri csapat egyik szónoka. Dénes és Kevin a Kis Kincső Táncegyüttes erejét a humorban látják. Dénes hozzáteszi, hogy a tanáraik is gyakran beszállnak a mókába – ettől jó, amit csinálnak. Az egész este fénypontja, amikor Dénes, kis szőke fejével elégedetten bólogatva megosztja velem, mennyire büszke az egész csapatra. Mindenkire.
Novák Péter szavai jutnak eszembe. „A felnőttek csak tanulhatnak a gyerekektől. Nem is az a kérdés, hogy mit, hanem hogy mindent.” – nyilatkozta még ősszel. Szavai számomra most nyertek értelmet. Ezek a gyerekek nem csupán tudatosabbak a felnőtteknél, hanem minden emberi értéknek birtokában vannak. Komplexusoktól mentesek, őszinték, szorgalmasak és nagyon meg tudják becsülni a másikat.
Vörös Eszter
A képen a Kis Kincső Néptáncegyüttes produkciója látható.
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
A programsorozat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a velünk élő, rendkívül hasznos állatokra: a méhekre.
Programok, előadások a méhekről gyerekeknek és felnőtteknek, 2019 szeptemberétől 2020 májusáig.
Vannak filmek, amikben minden mellékszereplő a szakma legjobbjai közül kerül ki. Mind olyan tehetséges színészek, hogy ha hirtelen a főszereplő helyébe kéne állniuk, gond nélkül megoldanák. Tegyük fel, hogy más karaktert képviselnek, más műfajban szerepelnek a legszívesebben, de tehetségük megengedi, hogy egészen új helyzetekben is tökéletesen és élvezettel szerepeljenek. A Kollár-Klemencz László, dalszerző-gitáros-író-énekes köré szerveződő, hihetetlenül színes művésztársaság az ilyen filmekkel mutat hasonlóságot. Kollár-Klemencz az elmúlt évek során számtalan olyan eseménnyel ajándékozta meg a közönséget, ahol zenészekkel, írókkal, költőkkel, színészekkel lépett a színpadra.
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar (Kollár-Klemencz László – ének, gitár, Mákó Kató – ütősök: moldvai nagydob, jembe, vokál, Ónodi László – brácsa, Vajdovich Árpád – bőgő, vokál, Valkó Béla – cselló) idén januárban adta ki új lemezét Ég az erdő címmel, ami a Kamarazenekar első szólóalbumának (Rengeteg) folytatása. Az új lemezt január 19-én – számos vendégfellépővel –, a MOMkult-ban mutatták be. Lackfi János szavaival élve: a koncerten a Kollár-Klemencz-univerzum mutatkozott be.
Kollár-Klemencz László néhány éve egy Budapesthez közeli erdőbe költözött, így nem csak zenei munkásságának, de életének is alapanyaga, meghatározója lett a természet és az állatok közelsége. Számos dalában ez, a várostól elszakadt, a természet csendjében életre kelt zene szólal meg. Saját szövegein túl az énekes szívesen nyúl versekhez is: Kollár-Klemencz a koncerten úgy fogalmazott, azért dolgoz fel szívesen verseket, mert a sok, kiváló kortárs magyar szerző között nem nehéz jó szövegeket találni. Olyan írók, költők műveit dolgozta fel zenekarával, mint Erdős Virág, Kemény István vagy Lackfi János – aki az este különleges produkcióját nyújtotta. Lackfi nem csak szövegével járult hozzá a koncert sikeréhez: ő maga énekelte a megzenésített verset.
A lemezen közreműködik és a koncerten is színpadra lépett Kálna Natália (hegedű) és Csoóri Sándor (brácsa, tambura). Csoóri Sándorné Kálna Natália különböző együttesek tagjaként, vendégművészeként a népzenei élet aktív résztvevője (Kerek Zenekar, Vonográf Négyes Zenekar, Bahorka Társulat). Csoóri Sándor népzenei és világzenei formációk tagjaként hosszú évek óta meghatározó szereplője a magyar nép-és világzenei életnek – többek között a Buda Folk Band, a Dresch Vonós Quartet és az Ötödik Évszak együttes tagjaként.
A lemezbemutató koncerten egy tehetséges fiatalokból álló együttes, a Várkonyi Csibészek is fellépett: a hét, roma származású ózdi fiatal néhány éve robbant be a zenei életbe a Common Vibe-bal közösen készített számukkal.
Kollár-Klemencz László zenei felkészültsége, a dalok egyedi hangzásvilága és a dalszerző-énekes közvetlen színpadi jelenléte egy összeszokott baráti társaságot festett a közönség elé. Ezt Kollár-Klemencz kommentárjai is alátámasztották: Mákó Kató, a zenekar ütőse, háziállatai révén kötött barátságot a Kistehén zenekar egykori frontemberével (Mákó Kató megkérte Kollár-Klemenczet, távollétében viselje gondját a kertjében élő csirkéknek, az állatfelügyelet után derült fény Mákó Kató zenei tehetségére, különleges hangjára).
Április 3-án Kollár-Klemencz László ismét a MOMkult vendége lesz, egy lírai dalest keretében. A Zabolátlan lovaim című est során Kollár-Klemencz a Budapest Bárból ismert Farkas Róberttel és a Katona József Színház zeneszerzőjével, Dargay Marcellel egyéni hangszerelésben szólaltatja meg Jacques Brel, Yves Montand, Dalida, Viszockij, Johnny Cash, Benjamin Clementine, Cseh Tamás, Paolo Conte, Marlene Dietrich és további szerzők műveit. A Kollár-Klemencz unvierzum újabb tagokkal bővül.
G. Szabó Sarolta
fotó: Révai Sára
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
A kulturális sokszínűség mindig jelen volt a MOMkult programkínálatában. A jazztől a klasszikus zenéig, közösségi, beszélgetős programok és kiállítások mellet nem maradhat ki a paraszti folklór bemutatása sem a repertoárból, főleg egy újabb Fölszállott a páva évad után.
A kezdetektől jellemzi a Fölszállott a páva tehetségkutató TV-műsort, hogy a szereplők számára nem áll meg a lüktetés egyes szériák végeztével. Az évadok során indulók sok esetben a versenynek köszönhetően kaptak további fellépési lehetőségeket, munkát, új tanítványokat. A gyerekek számára is a Páva a jéghegy csúcsa csupán, ilyen nagy közönség előtt ritkán mutatkoznak meg a népdalénekesek, népzenészek és néptáncosok, minden versenyző számára ez valaminek a kezdete.
2019-ben már második alkalommal volt a gyerekeké a színpad, ami a felnőtt nézők számára amellett, hogy imádnivalóan aranyos és bájos, mindig rendkívül tanulságos és elgondolkodtató. A tavalyi évadban induló gyermekek nemcsak a korukhoz méltó játékosságukról és életigenlésükről, hanem bölcsességükről és profizmusukról is tanúbizonyságot adhattak.
Ez a profizmus nem is csoda, hiszen a táncházmozgalom mára már annyira jól szervezett, annyi a szakértő tanító, hogy gyerekként is, egészen kicsi korban, nehezebb hangszereken boldogulnak, fejlett izomzatot igénylő táncokat járnak, élettapasztalatot feltételező dalcsokrokat képesek színpadképesen előadni. A közel ötven éves táncházmozgalom modern néptáncos és népzenész dinasztiákat nevelt ki, így a mai tehetséges ifjoncok között sokaknak a szülei, de akár a nagyszülei is hasonló művészeti ágakat képviselnek, mint ők maguk. Kiváló mestereknél fejlődnek az évadban indult lányok és fiúk, sok esetben pedig ezek az oktatók az indulók szülei. Az apáról fiúra- és az anyáról lányára-mesénk főszereplőire pedig érdemes odafigyelni.
Kiderült az adásokból, hogy ezek a fiatalok nem valamiféle emberfeletti képességgel rendelkező gyerekek, hanem teljesen egyszerű kis emberek, akik szívvel-lélekkel élik meg őseink hagyományait. A népművészettel foglalkozó családokba született indulók viszont nincsenek könnyebb helyzetben, a gyakorlás és a kemény munka természetesen nekik sem megspórolható, ahogy az első generációs versenytársaiknak sem. Szorgalomra nevelt, zenével, énekekkel és tánccal foglalkozó kis tehetségek ők, akik nem csak a színpadon mutatták meg nekünk, hogy milyen szinten művelik a sajátjukat. Kisfilmeikben tanúbizonyságot adtak arról, hogy releváns hírnökeik a humornak, a környezetvédelemnek, a szeretetnek és az alázatnak.
Szerencsés helyzet, hogy a nagyközönség őket a képernyő után, élőben, a MOMkult színpadán is láthatja. Komáromi Kristóf, a Fölszállotta a páva 2017-es és 2018-as évadának humoráról és furulyajátékáról elhíresült szereplője, a házigazda szerepében szeretettel várja a Páva 2019-es évadának fiatal tehetségeire kíváncsi, kikapcsolódni, nevetni és meghatódni vágyó érdeklődőket a MOMkult Színháztermében, január 22-én.
A magyar operajátszásnak vannak történeti múltra visszatekintő vagy ha úgy tetszik, hagyományos aránytalanságai. Ilyen Budapest, vagyis a Magyar Állami Operaház egészségtelen túlsúlya, de éppígy a nemzetközi repertoár kiegyenlítetlensége is. Például az olasz és a német operák dominálják a hazai operaműsort, míg a francia és az orosz művek – néhány kiugróan népszerű kivételtől eltekintve – hol látványosan, hol meg szinte észrevétlenül háttérbe szorulnak. Ezen a helyzeten az Opera néhány napja meghirdetett 2020-21-es francia évada részben változtathat majd, és valóságos ajándék minden további olyan művészi vállalkozás, amely testközelbe hozza a pesti közönség számára e két gazdag és oly gyönyörködtető operakultúra értékeit.
Ilyen hiánypótló és valósággal kihagyhatatlan estét ígér 2020. január 7-re Csordás Klára és Karina Desbordes, hiszen január első keddjén, Harazdy Miklós zongorakísérete mellett, a francia és az orosz operairodalom szinte reprezentatív, hangzó antológiáját énekli majd e két nagyszerű művésznő a MOMkult-ban. Ahogyan erről a kettős jellegű, az első felében francia, majd a második részben orosz áriákat és kettősöket felvonultató programról Csordás Klára elmondta: „Ezt a műsort éppen azzal a szándékkal állítottuk össze, hogy olyan számok szólaljanak meg, amelyeket máshol nem lehet hallani Budapesten. Az Anyegin és A pikk dáma egy-egy részletét kivéve ugyanis tényleg csupa olyasmi hangzik majd fel ezen a januári koncerten, ami tartósan hiányzik a hazai repertoárról. Pedig igazán remek operákból válogattunk – méghozzá csupa gyöngyszemet! Karinával három éve dolgozunk együtt, mindketten Párizsban élünk, így a francia repertoár rejtett kincseinek bemutatása kézenfekvő döntés volt, az orosz vonalat pedig Karina hozta be, lévén, ő moszkvai születésű.”
Boïldieu bájos opéra comique-ja, A fehér asszony (első magyarított címén: A fejér asszony) kettősétől Massenet Esclarmonde-jáig, illetve Prokofjev monumentális Tolsztoj-operájától, a Háború és békétől A pikk dámáig ívelő program két főszereplője közül Csordás Klárát úgy ismertük meg mint sokirányú érdeklődéssel és legalább ily sokirányú tehetséggel megáldott művészt. Operaénekesként Bécsben debütált, pódiumművészi pályáját a Nemzeti Filharmónia kötelékében kezdte meg. Utóbb éveket töltött a mannheimi, majd a stockholmi opera társulatában, s fellépett New Yorkban csakúgy, mint Tbilisziben. Operai repertoárján Purcell Didója és egy sor Rossini-főszerep is megtalálható, de a nagy Verdi-, Wagner- és Richard Strauss-mezzószerepek is ott sorjáznak Csordás Klára szereplajstromán, amelyről természetesen a két ikonikus francia címszerep, Carmen és Delila sem hiányozhat. A magyar és a francia nyelv mellett angolul, németül, svédül és olaszul is kitűnően beszél, s a színpadon és a koncertdobogón mindemellett még orosz, spanyol, lengyel és norvég nyelven is énekel.
Akárcsak Csordás Klára, úgy a szoprán Karina Desbordes is rendkívüli előadói érzékenységéről és sokoldalúságáról ismert világszerte: repertoárja a barokktól a huszadik századig ível, s oratórium- és kamarakoncerteken ugyancsak gyakran fellép. A sokoldalúságot ugyanakkor nem is szükséges emlegetnünk egy olyan koncert előadóival kapcsolatban, melynek műsorán francia nagyopera és opéra comique, Glinka- vagy épp Rahmanyinov-részlet egyaránt akad majd.
Babics Péter: 2020. január 3-án, pénteken este – már mondhatni, hagyományosan – a MOM Kulturális Központban kezditek az évet. Mitől lesz különleges ez az este?
Bálint Rezső: A MOMkult-os koncerek mindig egyediek. Mivel „hazai terepen” mozgunk, lehetőségünk van újdonságokat kipróbálni, feszegetni a zenei határokat. A legfontosabb újítás, hogy hosszú idő után újra bemutatunk saját szerzeményeket is. Az ősz folyamán megálmodott és véglegesített kompozíciók nagyon tetszettek a győri, illetve a burgenlandi közönségnek, de természetesen nagyon izgatottan várjuk a budapesti rajongóink reakcióit is. Mostani zenei világunk valahol a jazz-rock, a funk, valamint a pop körül mozog; a visszajelzések alapján szereti a közönség ezt az irányt. Számos meglepetéssel is készülünk, tényleg érdemes lesz eljönni és lazítani a karácsonyi és újévi kavalkád után.
B. P.: A legutóbbi műsorból is hallhatunk dalokat?
B. R.: Az előző show, a Popcorn! két év alatt öt európai országban hangzott el, 34-szer álltunk vele színpadra, ami, azt gondolom, itthoni viszonylatban is kiemelkedő teljesítmény. A popzenei világ viszont háttérbe kerül, nagyobb hangsúlyt kapnak a saját dalok, és a harsona szerepe is meghatározóbb lesz ebben az évadban.
B. P.: Miért szeretitek ennyire a MOMkult Kupolatermét?
B. R.: Elegáns, mégis otthonos. Kicsi, de mégis sokan elférnek. Olyan érzés, mintha egy nappaliban muzsikálnál. Ott ül körülötted a közönség, érzed minden rezdülésüket. A Chameleon Jazz Band koncertjei mindig a szórakoztatásról szóltak, arról, hogy a mindennapok terheit kint kell hagyni az öltözőben. A basszusgitáros Bartók Vince, a zongorista Birinyi Márk Ádám és a dobos Telek Attila személyében nagyszerű partnereket találtam, akik úgy vannak jelen elképesztő zenei tudásukkal a színpadon, hogy sosem érzed öncélúnak a játékukat. Nagyon szeretünk együtt dolgozni és ezt a remek légkört azonnal érzékeli a hallgatóság. A Kupolaterem építészeti különlegessége és utánozhatatlan akusztikája már önmagában egyedi, a publikum tapintható közelsége ehhez csak hozzátesz.
B. P.: Mesélj kicsit az új dalokról!
B. R.: A Heat című szerzemény a nyári, tikkasztó hőségről szól, de a dallam közepe meghozza a zene felfrissülést is, ami egy zongoraszólóban bontakozik ki. Két témáját a basszusgitár, majd a harsona játssza, amik a végén összekapcsolódnak, ez adja a kompozíció alaphangulatát. A G43 egy zakatoló, lendületes mű, valójában egy végeláthatatlan utazás képe. Ezeknek az instrumentális daloknak értelemszerűen nincsen szövegük, mégis arra törekedtem, hogy a fülbemászó melódiával, az elbeszélő jellegű ritmikával és a különleges hangszereléssel olyan atmoszférát teremtsünk, ahol már sejthető, mi is a mondanivaló. A többi szerzemény legyen meglepetés!
B. P.:Milyen évet zártok?
B. R.: Izgalmasat! Az ausztriai és norvégiai utakat szerintem sosem felejtjük el. A győri fellépésünk szenzációs volt, de a nyári, újpesti szabadtéri est is parádés volt. Mi viszont már a jövő évre készülünk! A januári, csehországi brnoi koncert, valamint a februári budapesti klubkoncertek már most teltházasak. Hamarosan visszatérünk Szlovákiába és Ausztriába, valamint körvonalazódik egy lemezbemutató is, szóval izgalmas hónapok állnak előttünk.
B. P.: Mit kívánsz a MOMkult Blog olvasóinak a 2020-as évre?
B. R.: Ha egy kicsit jobban odafigyelnénk egymásra, szerintem már egy jobb világban élhetnénk. Ebben az állandó rohanásban néha úgy érzem, hogy minden elérhető számunkra, még sincs semmink. Egy koncert barátokkal, egy jó könyv magányosan, vagy akár egy laza séta is segíthet abban, hogy rájöjjünk, hol is a helyünk a világban. Mindenkinek sikerekben, mosolyokban és zenei élményekben gazdag új évet kívánok! Happy 2020!
Babics Péter A Chameleon Jazz Band koncertje 2020. január 3-án a MOMkult Kupolatermében: Chameleon Jazz Band | Happy 2020
Fotó: Purger Tamás
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
2019 a végéhez közeledik, még egy nap, és mindenki bosszankodhat azon, hogy elrontja a dátum felírását. December végén átpörgetjük fejben az elmúlt év sikeres vagy épp szomorú pillanatait, amikből erőt merítve, január elsejétől, ismét nekivágunk a következő 365 napnak. A kulturális intézmények is ezt teszik, így a MOMkult, ahol idén is számos olyan program került megrendezésre, amik remélhetőleg egy-egy látogató éves visszatekintésének részét képezik majd. A legkisebbektől egészen a nyugdíjas korosztályig, mindenki megtalálhatta valamilyen formában azt, amiből pozitív energiát nyerhetett, ami így, év végével – és sok-sok év múlva is – kellemes emlékként maradhat meg az emlékezetben. A következő sorok szóljanak ezekről az élményekről, hogy akik részesei lehettek, azokban felerősödjön az emlékük, akik pedig lemaradtak, azoknak inspirációként szolgáljon a 2020-as esztendőre. Jövőre sem fogunk szűkölködni a lehetőségekben, így érdemes előre is tekinteni, ha a szürke hétköznapokat továbbra is szeretnénk tartalmas és színvonalas estékkel kiegészíteni.
Nem könnyű feladat összegezni egy évet, amiben szinte minden napra jutott egy rendezvény, és egymást váltották az ország és a nagyvilág neves zenészei, előadói vagy éppen humoristái. Rengeteg a program, amik a könnyűzenétől a klasszikusig, a színházi daraboktól a táncelőadásokig terjednek. Nem is vállalkoznék arra, hogy mindenről és mindenkiről említést tegyek. A továbbiakban mégis megpróbálom a lehetetlent, hogy átfogó képet nyújtsak a MOMkult elmúlt évéről. Mindenki életében vannak pillanatok, amik nagy jelentőséggel bírnak, amik formálták a személyiségét, amik azzá az emberré tették, akit ma ismerünk. Nincs ez másként a kulturális intézmények életében sem, ahol a rendezvények és az előadások a mozgatórugói, meghatározói azok „személyiségének”. A MOMkult az utóbbi években több, komoly lépést tett, melyek formálták, alakították profilját. A leghangsúlyosabban a következő rendezvények tettek hozzá ehhez: a GetCloser koncertek, a Jazzy Fesztivál, valamint a Cziffra Fesztivál. A továbbiakban essen szó ezekről, mint a „torta legnagyobb szeleteiről”, amik 2019-ben lelkesítették a közönséget és 2020-ban is visszatérő vendégként lesznek jelen a MOMkult életében.
Mielőtt előre rohannánk a nosztalgiázás ösvényén, elsőként essen szó hazánk neves zenészeiről, zenekarairól, akik maradandót nyújtottak számunka a MOMkult falain belül: Orosz Zoltán, Hot Jazz Band, László Attila Quartet, Charlie, Palya Bea, Kéknyúl, Gáspár Károly Trio és még sokan mások (de tényleg, rengetegen).
A teljesség igénye nélkül, most azokra összpontosítsunk, akik sok esetben nemzetközi- és világszínvonalú produkciókkal örvendeztették meg a nagyérdeműt. A Get Closer koncertek sora már-már végtelen hosszúra nyúlik a központ életében. Általuk a jazz a legmagasabb színvonalon tudta megtölteni a színháztermet, elérhető közelségbe hozva a műfaj neves képviselőit. Cristina Branco, Ben Williams and the Sound Effect, Lizz Wright, Cross Currents Trio, Randy Brecker, David Liebman, Marc Copland, Drew Gress, Joey Baron, Davina & The Vagabonds, Al di Meola, Patricia Barber Trio, Aguas Trio, Omara Portuondo, Kenny Garrett Trio és még sokan mások. Olyan ikonikus nevekkel találkozhatunk a felsorolásban, akik műfajuk zászlóvivői. Sokan közülük nem sűrűn láthatók és hallhatók Magyarországon, így külön öröm, hogy ezen ritka alkalmakkor épp a XII. kerületbe, a Hegyvidékre látogatnak el. Ezek a koncertek hatalmas sikerrel futottak 2019. előtt is, de 2020-ban sem kell azon aggódnunk, hogy ne tudnánk kielégíteni a közönség csillapíthatatlan zenei éhségét. Nyakunkon a jövő év és már most olyan nevekkel találkozhatunk a naptárban, mint Erik Truffaz, Richard Bona, vagy a hazai vonalról Snétberger Ferenc, Lukács Miklós, Harcsa Veronika, akik a hiánypótló 5. GetCloser Jazz Fest meghívottjai.
Gondolhatnánk, hogy ahol ilyen erőteljes a könnyűzenei vonal, ott biztosan kevesebb hely jut a komolyzenének. Nos, elég aCziffra Fesztivált megemlíteni, ami Balázs János és Besszer Szilvia vezetésével, jövőre már ötödik alkalommal fogja mindazokat kiemelni a valóságból, akik kicsit a talaj felett szeretnének lebegni a klasszikus zene szárnyai által. Meghatározó rendezvénye ez a MOMkult-nak, ami februárban egy héten keresztül koncertek, előadások, mesterkurzusok és egy bárest keretein belül emlékezik meg Cziffra György, a híres zongoraművész életéről, munkásságáról és szellemi örökségéről. A fesztivál három helyszínen zajlik, így a MOMkult mellett a Zeneakadémia és a Müpa ad helyet az eseménynek. A programok színvonaláról jövőre is Magyarország kiemelkedő művészei, előadói gondoskodnak: Balogh Kálmán, Lendvay József, Oláh Kálmán, Pál Feri atya, Tompos Kátya, Vadim Repin, Evgeni Kissin.
Jövő évig lehetne sorolni a zenészeket, előadókat, akik részesei voltak 2019-ben a MOM Kulturális Központ életének és még hosszabban azokat, akik 2020-ban fognak ellátogatni a Csörsz utcába. A fentiekben többnyire a zenei vonalra esett a hangsúly, de mindenki elhiheti, legalább ennyit lehetne beszélni Csányi Sándor önálló előadásairól, Bödőcs Tibor estjeiről, a kiállításokról, gyerekprogramokról, amik napról-napra valami újat adnak hozzá ahhoz az egészhez, amit a MOMkult töretlenül képvisel évek óta. Jövőre sem lesz ez másként.
Csermann Ádám
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
A Férfiszemmel című talkshow-műsorról MOMkult, 2019. november 10.
Női energia – így nevezik a Férfiszemmel című színpadi show plakátján az est háziasszonyát, Liptai Claudiát. Ritkán teszek rögtön egy cikk leadjében bátor kijelentéseket, de Claudiát tényleg palackba zárva kéne felírni a bátortalan vagy éppen elnyomott nők számára.
Kedves Mentoranyámmal van egy visszatérő beszélgetésünk Liptai Claudiáról és egy másik, hozzá hasonló kolléganőjéről, akit a most következő, nem túl bájos hasonlat miatt nem szeretnék megnevezni, lévén, volt gyerekszobám, és talán a lelkem mélyén elismerem, hogy hosszú évek óta, derekasan próbálja megtalálni a helyét ebben a médiának nevezett állatkertben. Szóval, a következő a rövid diskurzus: -Tudod, mi a különbség Liptai Claudia és XY között, Danikám? -Nem, Mentoranyám, mondjad! -Ha Claudia felveszi azt a magassarkút, akkor nő és díva lesz, nem feszeng benne, mert minden pillanata zsigeri, legyen az drámai, vicces vagy éppen megosztó, totálisan természetesen jön belőle. Ezzel ellentétben XY felveszi ugyanazt a magassarkút és a képernyőn keresztül érzed, hogy büdös a lába. Majd megfeszül, hogy a pillanatai zsigerinek tűnjenek, legyen az drámai, vicces vagy éppen megosztó, de egy- egy poén után berántja a kéziféket, és látod a verejtékes kétségbeesést, a zavartságot a szemeiben. Találó hasonlat, főleg abban a világban, ahol számos, sikeres showműsor háziasszonyai sokszor nem hozzák a várt színvonalat, távolról sem. Iyenkor kellenek az olyan egyéniségek, mint Liptai Claudia.
Történelemóra következik: ha őszinték akarunk lenni, Liptai is lehetett volna az a bizonyos XY vagy bármelyik kereskedelmi televíziós. Lehetne itt persze azzal érvelni egy bizonyos kor felett, hogy „régen minden jobb volt”, de felesleges. Mások az ingerek és igények, szóval ezt a többek között generációs és szociális különbségeket taglaló kérdést felesleges tovább taglalni. Szerencsénkre bejött a képbe az addig színésznőként ismert Claudia, aki, úgymond, belepiszkított a rendszerbe és nem állt be a sorba: nem kezdett eszement diétába az egy számmal kisebb ruhákért, beszólt Havasnak, ha a műsorvezető szemtelenkedett vele, és az előre megírt szövegeket a saját szája ízére formálta, legyen az éppen egy drámai pillanat, vicces vagy már éppen a jóízlés határát súroló megjegyzés, a közönség akkor is vevő volt az őszinteségére.
Az évek alatt a legnagyobb lehetőségeket kapta meg a hazai médiában és itt meg kell jegyezni nagyon gyorsan a menedzser, Kende–Hofherr Krisztina nevét is, akinek ebben áldásos munkája volt az együtt töltött hosszú évek során, mivel nem csak a legnagyobb showműsorokban segítette Claudiát, hanem egy idő után maga kezdte megteremteni a lehetőségeket, például a MOMkult színpadán második alkalommal is nagy sikert arató Férfiszemmel című műsor.
Vannak színpadi showműsorok, ahol nők beszélnek különböző témákról, színvonalas és humoros perceket szerezve a közönségnek. Nos, Claudia bemerészkedett az oroszlán barlangjába, ugyanis igazi idomárként öt, karizmatikus nagyvadat tartott kordában két órán keresztül a színpadon, egy percig se hagyva kétséget afelől, hogy itt valójában kinek a kezében van az ostor, hiába próbálták magukat a teremtés koronájának tartott férfiak nyeregben tartani. Fontos célja volt a műsornak a szórakoztatás, de a társadalomban jelenlévő számos jelenség miatt szükség van az ilyen határozott és erős nők jelenlétére, mint Claudia: nem dekoratív kiegészítőként lohol a férfi műsorvezető társa mellett, ami a szívén, az a száján, a legjobb mondatok az övéi, és bizony, legutóbb Nagy Ervin, Geszti Péter, Hajós András, Flour Tomi és Bochkor Gábor volt az élő példája, hogy még a legnagyobb macsók se tudják beleizzasztani őt a magassarkújába.
Kovács Dániel
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
A Get Closer Concerts és a MOMkult sokadik alkalommal működik együtt, ám a december 9-i produkció több szempontból rendhagyó lesz. Kleb Attila, a Get Closer Concerts szervezője, fotósa, évtizedek óta vallja: ha az embernek van lehetősége segíteni, akkor segítsen. Az est bevétele ezúttal egy autizmus spektrumzavarral élőknek segítséget nyújtó egyesület munkáját segíti.
A Time After Time jótékonysági koncert világslágereket állít színpadra, nem mindennapi előadóművészekkel: színészekkel. Az est bevételét a nyíregyházi Tarnai Ottó Egyesület kapja. Kleb Attila, a koncert szervezője, arról mesélt, mitől lesz ez az előadás a zenekarnak és a közreműködőknek is újdonság.
A harmadik éve futó Like a Rolling Stone produkció a rockzene fontosabb állomásait veszi górcső alá egy összeszokott zenekarral, ahol a hivatásos zenészek mellett egészen más foglalkozású tagok is megtalálhatóak, van köztük például top menedzser is. Kleb Attila mint hivatásos fotós több olyan színésszel áll baráti kapcsolatban, akik a színészet mellett énekléssel is foglalkoznak, így az ő segítségével egészült ki a családias örömzenélés színművészekkel.
Egy másik produkció ötödik éve fut a Get Closer szervezésében: a Cseh Tamás-est, szintén több színész közreműködésével. „Volt összesen hét-nyolc színész, akikkel dolgoztunk, de a színházakkal nem könnyű egyeztetni. Egyre felkapottabbak lettek ezek a koncertek, hívtak minket vidékre, mindenfelé játszani, ezért a színészekkel megbeszéltük, kit ajánlanának még a kollégák közül, aki illene a csapatba – családias a légkör, együtt mozog, együtt lélegzik itt mindenki –, meg aki énekben is jó. Így bővítettük a csapatot.” – mesélte Attila, aki szerint a Time After Time-est szervezésének már a nulladik pontja igen megható volt: „Az augusztusi Woodstock-koncertünk után csináltunk egy after partyt. Ekkor vetettem fel az ötletet, hogy mi volna, ha ez a decemberi műsor egy jótékonysági koncert lenne. Az összes színész mondta, hogy: én is akarom! Emiatt most, kivételesen, a szokásunktól eltérően, szünettel fogjuk játszani a műsort, mert sok dal lesz és sok szereplő.” Ráadásul az előadóknak ez az időszak egy munkával telített része az évnek, de nem volt kérdés, hogy ebbe is belevágnak.
A nagy létszámú csapat elkezdett ötletelni, hogy kinek lehetne felajánlani az est bevételét. „Olyan szervezetet, egyesületet kerestünk, akik nincsenek annyira tűzközelben, nem annyira ismertek, mint például a budapestiek. Próbáltunk olyat keresni, ami hátrányosabb helyzetű térségben van.” – árulta el Attila. Jaksity Kata, aki az est háziasszonya is lesz, ajánlotta a nyíregyházi Tarnai Ottó Egyesületet. A csapat irányelveinek tökéletesen megfelelt a szervezet: a keleti térségben, különösebb ismertség nélkül, jó ügyért dolgoznak. „Amikor felvettem a kapcsolatot az egyesület vezetőjével, Tarnai Ottónéval, elsírta magát a telefonban.” – mesélte Attila.
Aki nem tud eljönni, de szívesen beállna egy ilyen ügy mögé, a Get Closer Concerts honlapján is tud adományozni az autisták életét megkönnyítő Tarnai Ottó Egyesületnek. A szervezők és az előadók szeretettel várnak minden zenerajongót, minden korosztályból. Kleb Attila elárulta, hogy az elmúlt évek slágerei mellett olyan dalok is lesznek, amit az idősebb korosztály is jól ismer, a hatvanas, hetvenes évek minőségi slágerei. Tökéletes hétfő esti, tél eleji program azoknak is, akik csak szívesen látnák kedvenc színészeiket egy másik szerepben. A koncertszervező szerint eleinte egytől egyig minden színművészben volt némi félsz, de mára már szinte tombolnak a színpadon és egyre bátrabban vállalják föl az énektudásukat.
A beporzó rovarok fontosságáról indított ismeretterjesztő, játékos előadássorozatot a MOMkult A mi méheink címmel. A XXI. század elejére eltűnt az emberek jól látható többségéből a természet iránti szeretet és tisztelet – a program fő üzenete, hogy ezt vissza kell fordítanunk. Mutassuk és tanítsuk meg a gyermekeinknek, hogyan tudjuk segíteni azokat az élőlényeket, akik nélkül eltűnnénk a Föld színéről.
Az ilyen tragikusan is felfogható témát feldolgozó programsorozatot riogatás nélkül, szemléletváltó, játékos, interaktív előadással kezde meg Dr. Vásárhelyi Tamás, biológus, a MOMkult A mi méheink című programsorozatának novemberi eseményén. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – hallottuk már sokszor. Ehhez azonban nem árt megkedvelni a harapós, csípős, szúrós, sőt olykor akár félelmetes méheket is – mutatott rá az előadó. A gyerekeknek szóló előadásában, az iskoláskorúakat bevonva, érthetően foglalta össze Dr. Vásárhelyi, hogy is néz ki egy rovar, milyen testrészekből áll és mit csinál. A könnyed stílusú és jó hangulatú előadásban hamar eljutottunk a délelőtt egyetlen tragikus pontjához: nem lesz csokink, ha nem lesznek beporzók, akik szaporítják a kakaóbabot.
A megoldás egyértelműen az, ami minden más környezetkímélő és környezetvédő témánál is előjön, hogy először kis lépésekben kezdjünk el segíteni. Például, lehetőségeinkhez mérten, tegyük rovarbaráttá a kertünket. A növények vagy akár kis tavak elhelyezése mellett kézzelfogható példa egy, a foglalkozáson is bemutatott, a méhek fészkelésére alkalmas, kis lyukakkal kifúrt farönk. „Körülbelül hússzal többen vagyunk a teremben.” – jegyezte meg Dr. Vásárhelyi Tamás, kezében a lyuggatott fával. Ezeket kora tavasszal érdemes elhelyezni a kertjeinkben, és hagyni, hogy befészkeljenek a lyukakba a méhek.
A programon a kisiskolás korosztály a szülőkkel kiegészülve ismerkedhetett meg közelebbről a problémával. Vásárhelyi közérthetőségére, az iskolás tudományosságtól elrugaszkodott fogalmazásmódjára ugyanúgy szüksége van egy ökoszorongó, pánikoló, de akár egy, a klímakatasztrófát tagadó felnőttnek is, mint a gyerekeknek. Az unalmas biológiaórákra visszaemlékező szülői gárdából csillogó szemű, érdeklődő nebulók lettek néhány perc alatt.
Az előadás után a gyerekeket kézműves foglalkozás várta, ahol papírból készítettek lebegő méhecskéket. Amíg a szülők feltették kérdéseiket az előadónak, egy nagy virágmodellből virágport is lehetett kóstolni. A beszélgetésből kiderült, hogy óriási szükség van a téma könnyedebb hangvételű megtárgyalására.
Míg évről évre egyre több hírrel találkozunk, amely a méhek pusztulásáról szól, ritkán kapunk biztató impulzusokat arról, hogy mit tegyen a városban élő lakosság. Mit lehet tenni? Pánikoljunk? Legyünk barlanglakók? Utáljuk meg a szomszédot, amiért permetezőt használ? Vegyszerek, rovarirtók, szeparált mezőgazdaság és még napestig sorolható okok, amelyek miatt rovartetemekkel van tele a világ. Nem muszáj arra várni, hogy fentről jöjjön a segítség. Amíg betiltják minden olyan szer forgalmazását, ami roncsolja az élővilágunkat, neveljünk föl egy olyan emberekből álló társadalmat, akik már sokkal tudatosabb felnőttként lesznek vezetők, családfők, kerttulajdonosok.
Persze egy fecske nem csinál nyarat, de képzeljük el, mi lenne, ha a mai iskolás korosztályból minden gyermek egy kis fecske lenne.
Charlie-koncert a MOMkult-ban
2019. november 14-én
Horváth Charlie azok közé a nagy öregekhez tartozik, akikre már a kora harmincas korosztály is nosztalgiával tekint vissza. Charlie szólt az autóban, főzés közben – lakodalmakkor pedig szinte kötelezően jött a Jég dupla whiskeyvel. Sokat hallgattam zenéit kazettán, ami egy költözéskor örökre elveszett. Ezután sokáig nem követtem élénk figyelemmel munkásságát, az előbb felsorolt alkalmaktól eltekintve. Az azonban mindig egyértelmű volt számomra, hogy Charlie zeneileg mindig is dögös volt. Ez volt az, ami miatt gyerekként megtetszett. Charlie tökéletesen megfért bármelyik, világszinten is ismert zenekar mellett. Ez azért is van így, mert a zenészek, akik mögötte – és még megannyi, mára már ikonná vált előadó mögött – állnak és álltak, a szakma legnagyobbjai. Charlie hangja és karaktere önmagában is erőteljes, a dalszövegek és a zenészek, a hangszerelés pedig az, ami hozzá tud adni mindehhez, amitől Charlie azzá vált, akit ismerünk és szeretünk. Sok példát találunk arra, hogy a zenészek milyen erőteljesen tudják újabb szintre emelni és új utakra terelni, sokszor a jazz segítségével, zenéjüket. Az egyik legjobb példa erre itthon Deák Bill Gyula „Bort, bluest, békességet” című lemeze. Ezen az albumon a zenekar tagjai között olyan neveket találunk, mint Babos Gyula (gitár), Borlai Gergő (dobok), Tony Lakatos (szaxofon), Fekete-Kovács Kornél (trombita) vagy Szakcsi Lakatos Béla (zongora). Ami a lemezen zeneileg a háttérben történik, Deák Bill Gyula hangját kiegészítve, pontosan megmutatja, mit jelent a kíséret, a hangszerelés, a harmóniakészlet és a szólózás. Ez kiemelt fontosságú, ez az, ami miatt reménykedve vártam Charlie koncertjét is, akinek a lemezein ez a profizmus szintén hallható.
Valahol ott helyezkedik el Charlie a rock-soul vonalon, ahol Deák Bill Gyula a bluesén vagy Presser Gábor a könnyűzene csúcsán. A koncerten az érces, rekedtes hang megkapta a neki kellő dögös blues-soul-funk zenei alapot, amit Magyarország kiemelkedő zenészei közvetítettek felénk. Charliet László Attila (gitár), Lattmann Béla (basszusgitár), Csiszár Péter (szaxofon), Halász János (szintetizátor) és Póta András (dobok) kísérték.
Bevallom, minimális félelemmel ültem be a MOMkult színháztermébe, mert féltem, hogy talán már „megkopott” az érc a hangban. De úgy voltam vele, hogy sokan a nagyok közül is már benne vannak ugyan a korban, de nem egy pozitív koncertélményem volt, ahol az előadó már megélt pár telet, mégis maradéktalan produkciót nyújtott. Charlie jó erőben van, ahogyan a zenekar is, a számok pont azzal az energiával szólaltak meg, ahogy a teltházas közönség azt elvárta. Nagyon jó volt ismét hallani azokat a slágereket, amiket mindenki ismert és sokszor közösen, kórusban énekelt. Charliet nem mondanám a szavak emberének, még most is éreztem rajta egyfajta megszeppentséget két szám között, mintha nem is lenne mögötte több száz fellépés. Ez persze semmit nem rontott az estén, sőt. Fontos dolgok hangzottak el: egyrészt említésre került Lerch István zeneszerző, aki felépülőben van agyvérzése után, másrészt, felmerült a készülő új album, amin Charlie ismét neves csapatot rakott össze, olyan nevekkel kiegészülve, mint Tzumo Árpád vagy Tóth Vera. Bár arról nem kaptunk információt, hogy mikorra várható a lemez, abban viszont mindenki egyetértett a színpadon, hogy nem hiába várják a rajongók. A közönség korban széles skálán mozgott, a kisgyerekektől egészen a nyugdíjasig, akik lelkes tapsviharral jutalmazták a jó híreket.
A közel két órás koncert szinte elröpült. Előkerült Ray Charles és pár funkys szám is, kiegészülve sok improvizatív résszel, ahol László Attila és Csiszár Péter felváltva fedhette fel, hogy mit is tudnak. Összességében ez egy teljes este volt és minden bizonnyal a közönség többi tagja is hasonló véleménnyel távozhatott. Bízzunk benne, hogy az új lemez hamarosan elkészül, hozni fogja azt, amit Charlie hosszú évek óta nyújt, és mindez bemutatásra kerül úgy, ahogyan ezen az estén is élvezhettük az eddigi pályája kiemelkedő dalait.
Csermann Ádám
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
Volt történeti, legendabéli és világirodalmi alak, sőt ő a nyughatatlanul kutató modern ember őstípusa is: Faust, a kimeríthetetlen téma.
Amikor Johann Georg Faust élt és működött, vagyis a 16. század első felében, korántsem számított ugyan hétköznapi figurának, de azért mégis csupán egy volt az Európában szerte kóborló, okkult mestereknek. Horoszkópokat készített, aranycsinálónak lódította magát, varázslással ámított és ördögi mágus hírébe keveredett, egyszóval szélhámos volt, még hogyha intellektuális szélhámos is. Ám 1587-ben, Frankfurtban megjelent az a népkönyv, azaz ponyva, „D. Johann Fausten”-ről, amely akarva-akaratlanul olyan utóéletet teremtett a néhai vándormágusnak, amilyen még a valódi történelmi nagyságoknak sem igen jutott osztályrészül.
Marlowe-tól Goethéig, Lenautól Lisztig és Berlioztól Thomas Mannig, seregnyi alkotó művész talált rá az ördöggel alkut kötő Faustra, aki ennyi rátalálás közepette paradox módon az örökös, a mindent tudni vágyó, nyughatatlan keresés jelképes alakjává lényegült át.
„Ó jaj, a filozófiát,
a jog- s az orvostudományt
és – haj – a teológiát:
mind buzgón búvároltam át.
S most mégis így állok, tudatlan,
mint amikor munkába fogtam.”
Goethe tragédiájának első részében így lép elő a tudást és élvezetet mind birtokba venni vágyó doktor, aki mellől természetesen a nagy kísértő, a „tagadás lelke”, vagyis Mefisztó sem hiányozhat. Mindketten valósággal bérelt helyet szereztek a prózában és a lírában egyaránt, a magyar irodalomban is. Ennek és a téma testmeleg személyességének érzékletes példája a közeli múltból (1988-ból) Orbán Ottó verse is, a Faust röpköd:
„Megnyomorodunk testünkben, mire szellemünk megtanul repülni –
valamit valamiért; szerződésünk rögzíti ezt,
melyet a pontos fogalmazás üdvéért az ördöggel kötöttünk.
A Gonosz persze nem valami gyíklesővel pompázó, fodros ficsúr,
de mégcsak nem is vérre szomjas akadémikus vagy adóellenőr,
hanem a helyinél szélesebb látókörű légiirányító;
indulás előtt tüzetesen ellenőrzi, leadtunk-e mindent,
gyerekkort, ifjúságot, szerelmeket, évre évet,
majd selymes baritonján beleszól a mikrofonba:
„Torony a seprűnek. Fölszállhat, engedélyezem.”
S a hőseit szemétbe temető világ vihogva nézi,
hogy seprűnyélen lovagolva hirdeti a halhatatlan,
mindent megújító, loboncos ifjúságot
egy falka tikkelő, sipogó, bibircsókos apó és anyó.”
És ugyanez a személyesség egy másik magyar költő hangján, egy másik élet és létállapot kifejezéseként, mondhatni önarckép-gyanánt: Csorba Győző hatvanas években írt versében, az Igénytelen Faustban is megjelenik.
„Oly szép vagy, pillanat, ne menj tovább,
maradj, ne menj tovább!
– hajtom, nyögöm mohón, igénytelen Faust,
a szürke, rongyos pillanatnak is.
Mert gyorsul az idő,
és mégsincs jobb jó, mint az élet,
s mégsincs rosszabb rossz, mint hogy elszalad.”
S hogy Mefisztó magyar lírai jelenlétét is jelezzük, legyen elég két példa: egy tragikus hosszúvers és egy grimasznyi haiku. Baka István a maga Liszt-ciklusában (Liszt Ferenc éjszakái) írta verssé 1982-ben a Mefisztó-keringőt, az emberiséget hegedűjátékával megtáncoltató ördög képét is beillesztve művébe:
„[…] S vonít a Sátán hegedűje
nyüszít a brácsa felsikolt
a klarinét hörög a bőgő
élők között kering a holt
A. nagykövetné s B. a császár
ébenfa mellett rőt virágszál
a parketten száguldozik
C. államelnök görbe lábu
nejét forgatva Noszferatu
mily szép nyak elábrándozik
s mint hattyúdöggel a kanális
fagylaltszinű ruhákkal máris
felhabzik forr a bálterem
s bár túlcsordul megállni nem
engedi a szilaj keringő […]”
Kányádi Sándor – Réz Pálnak ajánlott – Körömversei között pedig ott ez a három kurta sorocska a provinciális gonoszról:
„Vidékiség, ó!
Mefisztó is lúdtalpas
közalkalmazott.”
Szabad munkaközösség, írói parlament, szellemi csoportosulás és folyóirat: az Erdélyi Helikon sokféleképpen volt meghatározható, a hatása mégis áldásosan egyértelműnek bizonyult.
A Helikon elnevezés jelentésköre igen gazdag: a múzsák lakhelyéül szolgáló görög hegység idővel fúvós hangszernek, könyv- és lemezkiadónak, operatársulatnak, de cigarettamárkának és képszerkesztő alkalmazásnak is felkínálta a nevét. A magyar kultúrtörténetben pedig Keszthely és a Festeticsek adtak új értelmet ennek a szónak a 19. században – majd pedig az erdélyi írók a 20. században.
Az utóbbi kezdeményezés, az Erdélyi Helikon egyszerre valóságos és jelképes színhelye Marosvécs és az ottani kastély volt, az 1926-ban létrejött kezdeményezés körül pedig sokoldalú arisztokrata írók bábáskodtak. Mindenekelőtt maga Marosvécs ifjú ura, báró Kemény János, aki írt prózát és verset s a művészetpártoló erdélyi arisztokrácia régi hagyományaihoz híven színtársulatot is igazgatott élete során. Akárcsak a másik, főszerepet vállaló nagyúr, gróf Bánffy Miklós, aki volt külügyminiszter, operaházi és nemzeti színházi intendáns és az utolsó magyar királykoronázás rendezője egyaránt. (Minden kategorizálásnak ellenálló személyiségét ezzel a társasági csevegéssel jellemezte a húszas évek közepén Rákosi Jenő: „…egy társaságban szóba került Bánffy Miklós. És mondja az egyik: a volt intendáns? – Nem, Kisbán, a költő. – Dehogy költő. Az festő, kérem. – Téved, tudtommal szobrász. – Ugyan, kérem, az a volt külügyminiszter. – Na hallja, ez jó. A minap láttam tőle egy kriminális darabot.”) Bánffy-Kisbán épp 1926 nyarán települt vissza Erdélybe, vállalva a kisebbségi létet: épp időben, hogy szokásához híven többszörösen kivegye a maga részét a feladatokból.
Többek között ő vállalta el a helikoni íróközösség együttműködése révén 1928-ban megindított folyóirat, az Erdélyi Helikon főszerkesztését is. Eme orgánum beköszöntőjét azonban Áprily Lajos írta, így körvonalazva azt a felelős és emelkedett szellemet, amely a helikonistákat motiválta: „Az Erdélyi Helikon áradó programm-szólamokkal nem fogadkozik és nem csalogat. Jelzője nem sujtás és nem rikító megkülönböztetés. Nem is a romantikus értékelés jogcímbejelentése. Erdélyisége világ-figyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provinciálizmus. Maga: szélesen gyűjtő Maros-vize találkozást kereső patakjainknak. Várja a források friss erejét, de a távoli torkolatok is fellüktetnek benne. Az élet szava szeretne lenni s nem a halálraítélt féllendületé.”
Mert szándéka szerint ilyen volt az erdélyi gondolatot, a transzilvanizmust képviselő helikoni közösség, amely egymástól amúgy olyannyira különböző egyéniségeket, írói stílusokat és nagyságrendeket egyesített: Berde Máriától Markovits Rodionig, Kuncz Aladártól Makkai Sándorig, Kós Károlytól Tamási Áronig. Ahogyan e sokféleségre az egyik helikonista, Molter Károly utóbb visszaemlékezett, a vendéglátó báró érdemeit kidomborítva: „…amikor 1926 júliusában Kemény János hívására huszonhat erdélyi író bevette ezt a négybástyás várkastélyt a havasok lábánál. Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, és egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttük jóbarátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ül össze, bizony úgy szerteszéledünk, hogy hírünk se marad, elszikrázik az egész história, mint a tűzijáték.”
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/ Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
A 2019-es 