Év végi összefoglaló

2019 a végéhez közeledik, még egy nap, és mindenki bosszankodhat azon, hogy elrontja a dátum felírását. December végén átpörgetjük fejben az elmúlt év sikeres vagy épp szomorú pillanatait, amikből erőt merítve, január elsejétől, ismét nekivágunk a következő 365 napnak. A kulturális intézmények is ezt teszik, így a MOMkult, ahol idén is számos olyan program került megrendezésre, amik remélhetőleg egy-egy látogató éves visszatekintésének részét képezik majd. A legkisebbektől egészen a nyugdíjas korosztályig, mindenki megtalálhatta valamilyen formában azt, amiből pozitív energiát nyerhetett, ami így, év végével – és sok-sok év múlva is – kellemes emlékként maradhat meg az emlékezetben. A következő sorok szóljanak ezekről az élményekről, hogy akik részesei lehettek, azokban felerősödjön az emlékük, akik pedig lemaradtak, azoknak inspirációként szolgáljon a 2020-as esztendőre. Jövőre sem fogunk szűkölködni a lehetőségekben, így érdemes előre is tekinteni, ha a szürke hétköznapokat továbbra is szeretnénk tartalmas és színvonalas estékkel kiegészíteni.

Nem könnyű feladat összegezni egy évet, amiben szinte minden napra jutott egy rendezvény, és egymást váltották az ország és a nagyvilág neves zenészei, előadói vagy éppen humoristái. Rengeteg a program, amik a könnyűzenétől a klasszikusig, a színházi daraboktól a táncelőadásokig terjednek. Nem is vállalkoznék arra, hogy mindenről és mindenkiről említést tegyek. A továbbiakban mégis megpróbálom a lehetetlent, hogy átfogó képet nyújtsak a MOMkult elmúlt évéről. Mindenki életében vannak pillanatok, amik nagy jelentőséggel bírnak, amik formálták a személyiségét, amik azzá az emberré tették, akit ma ismerünk. Nincs ez másként a kulturális intézmények életében sem, ahol a rendezvények és az előadások a mozgatórugói, meghatározói azok „személyiségének”. A MOMkult az utóbbi években több, komoly lépést tett, melyek formálták, alakították profilját. A leghangsúlyosabban a következő rendezvények tettek hozzá ehhez: a GetCloser koncertek, a Jazzy Fesztivál, valamint a  Cziffra Fesztivál. A továbbiakban essen szó ezekről, mint a „torta legnagyobb szeleteiről”, amik 2019-ben lelkesítették a közönséget és 2020-ban is visszatérő vendégként lesznek jelen a MOMkult életében.

Mielőtt előre rohannánk a nosztalgiázás ösvényén, elsőként essen szó hazánk neves zenészeiről, zenekarairól, akik maradandót nyújtottak számunka a MOMkult falain belül: Orosz Zoltán, Hot Jazz Band, László Attila Quartet, Charlie, Palya Bea, Kéknyúl, Gáspár Károly Trio és még sokan mások (de tényleg, rengetegen).

A teljesség igénye nélkül, most azokra összpontosítsunk, akik sok esetben nemzetközi- és világszínvonalú produkciókkal örvendeztették meg a nagyérdeműt. A Get Closer koncertek sora már-már végtelen hosszúra nyúlik a központ életében. Általuk a jazz a legmagasabb színvonalon tudta megtölteni a színháztermet, elérhető közelségbe hozva a műfaj neves képviselőit. Cristina Branco, Ben Williams and the Sound Effect, Lizz Wright, Cross Currents Trio, Randy Brecker, David Liebman, Marc Copland, Drew Gress, Joey Baron, Davina & The Vagabonds, Al di Meola, Patricia Barber Trio, Aguas Trio, Omara Portuondo, Kenny Garrett Trio és még sokan mások. Olyan ikonikus nevekkel találkozhatunk a felsorolásban, akik műfajuk zászlóvivői. Sokan közülük nem sűrűn láthatók és hallhatók Magyarországon, így külön öröm, hogy ezen ritka alkalmakkor épp a XII. kerületbe, a Hegyvidékre látogatnak el. Ezek a koncertek hatalmas sikerrel futottak 2019. előtt is, de 2020-ban sem kell azon aggódnunk, hogy ne tudnánk kielégíteni a közönség csillapíthatatlan zenei éhségét. Nyakunkon a jövő év és már most olyan nevekkel találkozhatunk a naptárban, mint Erik Truffaz, Richard Bona, vagy a hazai vonalról Snétberger Ferenc, Lukács Miklós, Harcsa Veronika, akik a hiánypótló 5. GetCloser Jazz Fest meghívottjai.

Gondolhatnánk, hogy ahol ilyen erőteljes a könnyűzenei vonal, ott biztosan kevesebb hely jut a komolyzenének. Nos, elég a Cziffra Fesztivált megemlíteni, ami Balázs János és Besszer Szilvia vezetésével, jövőre már ötödik alkalommal fogja mindazokat kiemelni a valóságból, akik kicsit a talaj felett szeretnének lebegni a klasszikus zene szárnyai által. Meghatározó rendezvénye ez a MOMkult-nak, ami februárban egy héten keresztül koncertek, előadások, mesterkurzusok és egy bárest keretein belül emlékezik meg Cziffra György, a híres zongoraművész életéről, munkásságáról és szellemi örökségéről. A fesztivál három helyszínen zajlik, így a MOMkult mellett a Zeneakadémia és a Müpa ad helyet az eseménynek. A programok színvonaláról jövőre is Magyarország kiemelkedő művészei, előadói gondoskodnak: Balogh Kálmán, Lendvay József, Oláh Kálmán, Pál Feri atya, Tompos Kátya, Vadim Repin, Evgeni Kissin.

Jövő évig lehetne sorolni a zenészeket, előadókat, akik részesei voltak 2019-ben a MOM Kulturális Központ életének és még hosszabban azokat, akik 2020-ban fognak ellátogatni a Csörsz utcába. A fentiekben többnyire a zenei vonalra esett a hangsúly, de mindenki elhiheti, legalább ennyit lehetne beszélni Csányi Sándor önálló előadásairól, Bödőcs Tibor estjeiről, a kiállításokról, gyerekprogramokról, amik napról-napra valami újat adnak hozzá ahhoz az egészhez, amit a MOMkult töretlenül képvisel évek óta. Jövőre sem lesz ez másként.

Csermann Ádám

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

A Férfiszemmel című talkshow-műsorról
MOMkult, 2019. november 10.

Női energia – így nevezik a Férfiszemmel című színpadi show plakátján az est háziasszonyát, Liptai Claudiát. Ritkán teszek rögtön egy cikk leadjében bátor kijelentéseket, de Claudiát tényleg palackba zárva kéne felírni a bátortalan vagy éppen elnyomott nők számára.

Kedves Mentoranyámmal van egy visszatérő beszélgetésünk Liptai Claudiáról és egy másik, hozzá hasonló kolléganőjéről, akit a most következő, nem túl bájos hasonlat miatt nem szeretnék megnevezni, lévén, volt gyerekszobám, és talán a lelkem mélyén elismerem, hogy hosszú évek óta, derekasan próbálja megtalálni a helyét ebben a médiának nevezett állatkertben. Szóval, a következő a rövid diskurzus:
-Tudod, mi a különbség Liptai Claudia és XY között, Danikám?
-Nem, Mentoranyám, mondjad!
-Ha Claudia felveszi azt a magassarkút, akkor nő és díva lesz, nem feszeng benne, mert minden pillanata zsigeri, legyen az drámai, vicces vagy éppen megosztó, totálisan természetesen jön belőle. Ezzel ellentétben XY felveszi ugyanazt a magassarkút és a képernyőn keresztül érzed, hogy büdös a lába. Majd megfeszül, hogy a pillanatai zsigerinek tűnjenek, legyen az drámai, vicces vagy éppen megosztó, de egy- egy poén után berántja a kéziféket, és látod a verejtékes kétségbeesést, a zavartságot a szemeiben.
Találó hasonlat, főleg abban a világban, ahol számos, sikeres showműsor háziasszonyai sokszor nem hozzák a várt színvonalat, távolról sem. Iyenkor kellenek az olyan egyéniségek, mint Liptai Claudia.

Történelemóra következik: ha őszinték akarunk lenni, Liptai is lehetett volna az a bizonyos XY vagy bármelyik kereskedelmi televíziós. Lehetne itt persze azzal érvelni egy bizonyos kor felett, hogy „régen minden jobb volt”, de felesleges. Mások az ingerek és igények, szóval ezt a többek között generációs és szociális különbségeket taglaló kérdést felesleges tovább taglalni. Szerencsénkre bejött a képbe az addig színésznőként ismert Claudia, aki, úgymond, belepiszkított a rendszerbe és nem állt be a sorba: nem kezdett eszement diétába az egy számmal kisebb ruhákért, beszólt Havasnak, ha a műsorvezető szemtelenkedett vele, és az előre megírt szövegeket a saját szája ízére formálta, legyen az éppen egy drámai pillanat, vicces vagy már éppen a jóízlés határát súroló megjegyzés, a közönség akkor is vevő volt az őszinteségére.

Az évek alatt a legnagyobb lehetőségeket kapta meg a hazai médiában és itt meg kell jegyezni nagyon gyorsan a menedzser, Kende–Hofherr Krisztina nevét is, akinek ebben áldásos munkája volt az együtt töltött hosszú évek során, mivel nem csak a legnagyobb showműsorokban segítette Claudiát, hanem egy idő után maga kezdte megteremteni a lehetőségeket, például a MOMkult színpadán második alkalommal is nagy sikert arató Férfiszemmel című műsor.

Vannak színpadi showműsorok, ahol nők beszélnek különböző témákról, színvonalas és humoros perceket szerezve a közönségnek. Nos, Claudia bemerészkedett az oroszlán barlangjába, ugyanis igazi idomárként öt, karizmatikus nagyvadat tartott kordában két órán keresztül a színpadon, egy percig se hagyva kétséget afelől, hogy itt valójában kinek a kezében van az ostor, hiába próbálták magukat a teremtés koronájának tartott férfiak nyeregben tartani. Fontos célja volt a műsornak a szórakoztatás, de a társadalomban jelenlévő számos jelenség miatt szükség van az ilyen határozott és erős nők jelenlétére, mint Claudia: nem dekoratív kiegészítőként lohol a férfi műsorvezető társa mellett, ami a szívén, az a száján, a legjobb mondatok az övéi, és bizony, legutóbb Nagy Ervin, Geszti Péter, Hajós András, Flour Tomi és Bochkor Gábor volt az élő példája, hogy még a legnagyobb macsók se tudják beleizzasztani őt a magassarkújába.

Kovács Dániel

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

A Get Closer Concerts és a MOMkult sokadik alkalommal működik együtt, ám a december 9-i produkció több szempontból rendhagyó lesz. Kleb Attila, a Get Closer Concerts szervezője, fotósa, évtizedek óta vallja: ha az embernek van lehetősége segíteni, akkor segítsen. Az est bevétele ezúttal egy autizmus spektrumzavarral élőknek segítséget nyújtó egyesület munkáját segíti.

A Time After Time jótékonysági koncert világslágereket állít színpadra, nem mindennapi előadóművészekkel: színészekkel. Az est bevételét a nyíregyházi Tarnai Ottó Egyesület kapja. Kleb Attila, a koncert szervezője, arról mesélt, mitől lesz ez az előadás a zenekarnak és a közreműködőknek is újdonság.

A harmadik éve futó Like a Rolling Stone produkció a rockzene fontosabb állomásait veszi górcső alá egy összeszokott zenekarral, ahol a hivatásos zenészek mellett egészen más foglalkozású tagok is megtalálhatóak, van köztük például top menedzser is. Kleb Attila mint hivatásos fotós több olyan színésszel áll baráti kapcsolatban, akik a színészet mellett énekléssel is foglalkoznak, így az ő segítségével egészült ki a családias örömzenélés színművészekkel.

Egy másik produkció ötödik éve fut a Get Closer szervezésében: a Cseh Tamás-est, szintén több színész közreműködésével. „Volt összesen hét-nyolc színész, akikkel dolgoztunk, de a színházakkal nem könnyű egyeztetni. Egyre felkapottabbak lettek ezek a koncertek, hívtak minket vidékre, mindenfelé játszani, ezért a színészekkel megbeszéltük, kit ajánlanának még a kollégák közül, aki illene a csapatba – családias a légkör, együtt mozog, együtt lélegzik itt mindenki –, meg aki énekben is jó. Így bővítettük a csapatot.” – mesélte Attila, aki szerint a Time After Time-est szervezésének már a nulladik pontja igen megható volt: „Az augusztusi Woodstock-koncertünk után csináltunk egy after partyt. Ekkor vetettem fel az ötletet, hogy mi volna, ha ez a decemberi műsor egy  jótékonysági koncert lenne. Az összes színész mondta, hogy: én is akarom! Emiatt most, kivételesen, a szokásunktól eltérően, szünettel fogjuk játszani a műsort, mert sok dal lesz és sok szereplő.” Ráadásul az előadóknak ez az időszak egy munkával telített része az évnek, de nem volt kérdés, hogy ebbe is belevágnak.
A nagy létszámú csapat elkezdett ötletelni, hogy kinek lehetne felajánlani az est bevételét. „Olyan szervezetet, egyesületet kerestünk, akik nincsenek annyira tűzközelben, nem annyira ismertek, mint például a budapestiek. Próbáltunk olyat keresni, ami hátrányosabb helyzetű térségben van.” – árulta el Attila. Jaksity Kata, aki az est háziasszonya is lesz, ajánlotta a nyíregyházi Tarnai Ottó Egyesületet. A csapat irányelveinek tökéletesen megfelelt a szervezet: a keleti térségben, különösebb ismertség nélkül, jó ügyért dolgoznak. „Amikor felvettem a kapcsolatot az egyesület vezetőjével, Tarnai Ottónéval, elsírta magát a telefonban.” – mesélte Attila.

Aki nem tud eljönni, de szívesen beállna egy ilyen ügy mögé, a Get Closer Concerts honlapján is tud adományozni az autisták életét megkönnyítő Tarnai Ottó Egyesületnek. A szervezők és az előadók szeretettel várnak minden zenerajongót, minden korosztályból. Kleb Attila elárulta, hogy az elmúlt évek slágerei mellett olyan dalok is lesznek, amit az idősebb korosztály is jól ismer, a hatvanas, hetvenes évek minőségi slágerei. Tökéletes hétfő esti, tél eleji program azoknak is, akik csak szívesen látnák kedvenc színészeiket egy másik szerepben. A koncertszervező szerint eleinte egytől egyig minden színművészben volt némi félsz, de mára már szinte tombolnak a színpadon és egyre bátrabban vállalják föl az énektudásukat.

December 9-én, 19:00 órától, Time After Time – Jótékonysági Koncert a Get Closer Concerts szervezésében.
Az este fellépői: Fekete Linda, Gryllus Dorka, Jordán Adél, Chris Mattheisen, Ódor Kristóf, Ónodi Eszter, Tasnádi Bence, Thuróczy Szabolcs, Trokán Anna, Trokán Nóra és a Bonus Track Band.
Az est háziasszonya: Jaksity Kata

Támogatók: MOMkult, Park Vendéglő

Vörös Eszter

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

A beporzó rovarok fontosságáról indított ismeretterjesztő, játékos előadássorozatot a MOMkult A mi méheink címmel. A XXI. század elejére eltűnt az emberek jól látható többségéből a természet iránti szeretet és tisztelet – a program fő üzenete, hogy ezt vissza kell fordítanunk. Mutassuk és tanítsuk meg a gyermekeinknek, hogyan tudjuk segíteni azokat az élőlényeket, akik nélkül eltűnnénk a Föld színéről.

Az ilyen tragikusan is felfogható témát feldolgozó programsorozatot riogatás nélkül, szemléletváltó, játékos, interaktív előadással kezde meg Dr. Vásárhelyi Tamás, biológus, a MOMkult A mi méheink című programsorozatának novemberi eseményén. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – hallottuk már sokszor. Ehhez azonban nem árt megkedvelni a harapós, csípős, szúrós, sőt olykor akár félelmetes méheket is – mutatott rá az előadó. A gyerekeknek szóló előadásában, az iskoláskorúakat bevonva, érthetően foglalta össze Dr. Vásárhelyi, hogy is néz ki egy rovar, milyen testrészekből áll és mit csinál. A könnyed stílusú és jó hangulatú előadásban hamar eljutottunk a délelőtt egyetlen tragikus pontjához: nem lesz csokink, ha nem lesznek beporzók, akik szaporítják a kakaóbabot.

A megoldás egyértelműen az, ami minden más környezetkímélő és környezetvédő témánál is előjön, hogy először kis lépésekben kezdjünk el segíteni. Például, lehetőségeinkhez mérten, tegyük rovarbaráttá a kertünket. A növények vagy akár kis tavak elhelyezése mellett kézzelfogható példa egy, a foglalkozáson is bemutatott, a méhek fészkelésére alkalmas, kis lyukakkal kifúrt farönk. „Körülbelül hússzal többen vagyunk a teremben.” – jegyezte meg Dr. Vásárhelyi Tamás, kezében a lyuggatott fával. Ezeket kora tavasszal érdemes elhelyezni a kertjeinkben, és hagyni, hogy befészkeljenek a lyukakba a méhek.

A programon a kisiskolás korosztály a szülőkkel kiegészülve ismerkedhetett meg közelebbről a problémával. Vásárhelyi közérthetőségére, az iskolás tudományosságtól elrugaszkodott fogalmazásmódjára ugyanúgy szüksége van egy ökoszorongó, pánikoló, de akár egy, a klímakatasztrófát tagadó felnőttnek is, mint a gyerekeknek. Az unalmas biológiaórákra visszaemlékező szülői gárdából csillogó szemű, érdeklődő nebulók lettek néhány perc alatt.

Az előadás után a gyerekeket kézműves foglalkozás várta, ahol papírból készítettek lebegő méhecskéket. Amíg a szülők feltették kérdéseiket az előadónak, egy nagy virágmodellből virágport is lehetett kóstolni. A beszélgetésből kiderült, hogy óriási szükség van a téma könnyedebb hangvételű megtárgyalására.

Míg évről évre egyre több hírrel találkozunk, amely a méhek pusztulásáról szól, ritkán kapunk biztató impulzusokat arról, hogy mit tegyen a városban élő lakosság. Mit lehet tenni? Pánikoljunk? Legyünk barlanglakók? Utáljuk meg a szomszédot, amiért permetezőt használ? Vegyszerek, rovarirtók, szeparált mezőgazdaság és még napestig sorolható okok, amelyek miatt rovartetemekkel van tele a világ. Nem muszáj arra várni, hogy fentről jöjjön a segítség. Amíg betiltják minden olyan szer forgalmazását, ami roncsolja az élővilágunkat, neveljünk föl egy olyan emberekből álló társadalmat, akik már sokkal tudatosabb felnőttként lesznek vezetők, családfők, kerttulajdonosok.

Persze egy fecske nem csinál nyarat, de képzeljük el, mi lenne, ha a mai iskolás korosztályból minden gyermek egy kis fecske lenne.

Vörös Eszter

A következő alkalom február 29-én lesz A mi méheink | Méhek, porzók, beporzók! címmel.

Március 28.: A mi méheink | Vadvirágok és beporzó rovarok közös élete  
Április 25.: A mi méheink | Zümmögő segítőtársaink  
Május 16.: A mi méheink | Darazsak, méhek és rokonságuk

A programsorozat 2019 szeptemberétől 2020 májusáig tart, bővebb információk:
A mi méheink | Méhbarát programok a MOMkult-ban és társintézményeiben.

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Charlie-koncert a MOMkult-ban
2019. november 14-én

Horváth Charlie azok közé a nagy öregekhez tartozik, akikre már a kora harmincas korosztály is nosztalgiával tekint vissza. Charlie szólt az autóban, főzés közben – lakodalmakkor pedig szinte kötelezően jött a Jég dupla whiskeyvel. Sokat hallgattam zenéit kazettán, ami egy költözéskor örökre elveszett. Ezután sokáig nem követtem élénk figyelemmel munkásságát, az előbb felsorolt alkalmaktól eltekintve. Az azonban mindig egyértelmű volt számomra, hogy Charlie zeneileg mindig is dögös volt. Ez volt az, ami miatt gyerekként megtetszett. Charlie tökéletesen megfért bármelyik, világszinten is ismert zenekar mellett. Ez azért is van így, mert a zenészek, akik mögötte – és még megannyi, mára már ikonná vált előadó mögött – állnak és álltak, a szakma legnagyobbjai. Charlie hangja és karaktere önmagában is erőteljes, a dalszövegek és a zenészek, a hangszerelés pedig az, ami hozzá tud adni mindehhez, amitől Charlie azzá vált, akit ismerünk és szeretünk. Sok példát találunk arra, hogy a zenészek milyen erőteljesen tudják újabb szintre emelni és új utakra terelni, sokszor a jazz segítségével, zenéjüket. Az egyik legjobb példa erre itthon Deák Bill Gyula „Bort, bluest, békességet” című lemeze. Ezen az albumon a zenekar tagjai között olyan neveket találunk, mint Babos Gyula (gitár), Borlai Gergő (dobok), Tony Lakatos (szaxofon), Fekete-Kovács Kornél (trombita) vagy Szakcsi Lakatos Béla (zongora). Ami a lemezen zeneileg a háttérben történik, Deák Bill Gyula hangját kiegészítve, pontosan megmutatja, mit jelent a kíséret, a hangszerelés, a harmóniakészlet és a szólózás. Ez kiemelt fontosságú, ez az, ami miatt reménykedve vártam Charlie koncertjét is, akinek a lemezein ez a profizmus szintén hallható.

Valahol ott helyezkedik el Charlie a rock-soul vonalon, ahol Deák Bill Gyula a bluesén vagy Presser Gábor a könnyűzene csúcsán. A koncerten az érces, rekedtes hang megkapta a neki kellő dögös blues-soul-funk zenei alapot, amit Magyarország kiemelkedő zenészei közvetítettek felénk. Charliet László Attila (gitár), Lattmann Béla (basszusgitár), Csiszár Péter (szaxofon), Halász János (szintetizátor) és Póta András (dobok) kísérték.

Bevallom, minimális félelemmel ültem be a MOMkult színháztermébe, mert féltem, hogy talán már „megkopott” az érc a hangban. De úgy voltam vele, hogy sokan a nagyok közül is már benne vannak ugyan a korban, de nem egy pozitív koncertélményem volt, ahol az előadó már megélt pár telet, mégis maradéktalan produkciót nyújtott.  Charlie jó erőben van, ahogyan a zenekar is, a számok pont azzal az energiával szólaltak meg, ahogy a teltházas közönség azt elvárta. Nagyon jó volt ismét hallani azokat a slágereket, amiket mindenki ismert és sokszor közösen, kórusban énekelt. Charliet nem mondanám a szavak emberének, még most is éreztem rajta egyfajta megszeppentséget két szám között, mintha nem is lenne mögötte több száz fellépés. Ez persze semmit nem rontott az estén, sőt. Fontos dolgok hangzottak el: egyrészt említésre került Lerch István zeneszerző, aki felépülőben van agyvérzése után, másrészt, felmerült a készülő új album, amin Charlie ismét neves csapatot rakott össze, olyan nevekkel kiegészülve, mint Tzumo Árpád vagy Tóth Vera. Bár arról nem kaptunk információt, hogy mikorra várható a lemez, abban viszont mindenki egyetértett a színpadon, hogy nem hiába várják a rajongók. A közönség korban széles skálán mozgott, a kisgyerekektől egészen a nyugdíjasig, akik lelkes tapsviharral jutalmazták a jó híreket.

A közel két órás koncert szinte elröpült. Előkerült Ray Charles és pár funkys szám is, kiegészülve sok improvizatív résszel, ahol László Attila és Csiszár Péter felváltva fedhette fel, hogy mit is tudnak. Összességében ez egy teljes este volt és minden bizonnyal a közönség többi tagja is hasonló véleménnyel távozhatott. Bízzunk benne, hogy az új lemez hamarosan elkészül, hozni fogja azt, amit Charlie hosszú évek óta nyújt, és mindez bemutatásra kerül úgy, ahogyan ezen az estén is élvezhettük az eddigi pályája kiemelkedő dalait.

Csermann Ádám

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Volt történeti, legendabéli és világirodalmi alak, sőt ő a nyughatatlanul kutató modern ember őstípusa is: Faust, a kimeríthetetlen téma.

Amikor Johann Georg Faust élt és működött, vagyis a 16. század első felében, korántsem számított ugyan hétköznapi figurának, de azért mégis csupán egy volt az Európában szerte kóborló, okkult mestereknek. Horoszkópokat készített, aranycsinálónak lódította magát, varázslással ámított és ördögi mágus hírébe keveredett, egyszóval szélhámos volt, még hogyha intellektuális szélhámos is. Ám 1587-ben, Frankfurtban megjelent az a népkönyv, azaz ponyva, „D. Johann Fausten”-ről, amely akarva-akaratlanul olyan utóéletet teremtett a néhai vándormágusnak, amilyen még a valódi történelmi nagyságoknak sem igen jutott osztályrészül.
Marlowe-tól Goethéig, Lenautól Lisztig és Berlioztól Thomas Mannig, seregnyi alkotó művész talált rá az ördöggel alkut kötő Faustra, aki ennyi rátalálás közepette paradox módon az örökös, a mindent tudni vágyó, nyughatatlan keresés jelképes alakjává lényegült át.

„Ó jaj, a filozófiát,
a jog- s az orvostudományt
és – haj – a teológiát:
mind buzgón búvároltam át.
S most mégis így állok, tudatlan,
mint amikor munkába fogtam.”

Goethe tragédiájának első részében így lép elő a tudást és élvezetet mind birtokba venni vágyó doktor, aki mellől természetesen a nagy kísértő, a „tagadás lelke”, vagyis Mefisztó sem hiányozhat. Mindketten valósággal bérelt helyet szereztek a prózában és a lírában egyaránt, a magyar irodalomban is. Ennek és a téma testmeleg személyességének érzékletes példája a közeli múltból (1988-ból) Orbán Ottó verse is, a Faust röpköd:

„Megnyomorodunk testünkben, mire szellemünk megtanul repülni –
valamit valamiért; szerződésünk rögzíti ezt,
melyet a pontos fogalmazás üdvéért az ördöggel kötöttünk.
A Gonosz persze nem valami gyíklesővel pompázó, fodros ficsúr,
de mégcsak nem is vérre szomjas akadémikus vagy adóellenőr,
hanem a helyinél szélesebb látókörű légiirányító;
indulás előtt tüzetesen ellenőrzi, leadtunk-e mindent,
gyerekkort, ifjúságot, szerelmeket, évre évet,
majd selymes baritonján beleszól a mikrofonba:
„Torony a seprűnek. Fölszállhat, engedélyezem.”
S a hőseit szemétbe temető világ vihogva nézi,
hogy seprűnyélen lovagolva hirdeti a halhatatlan,
mindent megújító, loboncos ifjúságot
egy falka tikkelő, sipogó, bibircsókos apó és anyó.”

És ugyanez a személyesség egy másik magyar költő hangján, egy másik élet és létállapot kifejezéseként, mondhatni önarckép-gyanánt: Csorba Győző hatvanas években írt versében, az Igénytelen Faustban is megjelenik.

„Oly szép vagy, pillanat, ne menj tovább,
maradj, ne menj tovább!
– hajtom, nyögöm mohón, igénytelen Faust,
a szürke, rongyos pillanatnak is.
Mert gyorsul az idő,
és mégsincs jobb jó, mint az élet,
s mégsincs rosszabb rossz, mint hogy elszalad.”

S hogy Mefisztó magyar lírai jelenlétét is jelezzük, legyen elég két példa: egy tragikus hosszúvers és egy grimasznyi haiku. Baka István a maga Liszt-ciklusában (Liszt Ferenc éjszakái) írta verssé 1982-ben a Mefisztó-keringőt, az emberiséget hegedűjátékával megtáncoltató ördög képét is beillesztve művébe:

„[…] S vonít a Sátán hegedűje
nyüszít a brácsa felsikolt
a klarinét hörög a bőgő
élők között kering a holt
A. nagykövetné s B. a császár
ébenfa mellett rőt virágszál
a parketten száguldozik
C. államelnök görbe lábu
nejét forgatva Noszferatu
mily szép nyak elábrándozik
s mint hattyúdöggel a kanális
fagylaltszinű ruhákkal máris
felhabzik forr a bálterem
s bár túlcsordul megállni nem
engedi a szilaj keringő […]”

Kányádi Sándor – Réz Pálnak ajánlott – Körömversei között pedig ott ez a három kurta sorocska a provinciális gonoszról:

„Vidékiség, ó!
Mefisztó is lúdtalpas
közalkalmazott.”

László Ferenc

November 19-én ismét Párhuzamos műfajok | A költő és a festő. Az irodalom képei előadássorozat Széchenyi Ágnessel és Bellák Gáborral: Egy örök klasszikus: a Faust

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

November 17-én az Erdélyi Helikon Íróinak 9. Jubileumi Ünnepsége a MOMkult-ban:
Földindulás | Irodalmi műsor két felvonásban.

Szabad munkaközösség, írói parlament, szellemi csoportosulás és folyóirat: az Erdélyi Helikon sokféleképpen volt meghatározható, a hatása mégis áldásosan egyértelműnek bizonyult.

A Helikon elnevezés jelentésköre igen gazdag: a múzsák lakhelyéül szolgáló görög hegység idővel fúvós hangszernek, könyv- és lemezkiadónak, operatársulatnak, de cigarettamárkának és képszerkesztő alkalmazásnak is felkínálta a nevét. A magyar kultúrtörténetben pedig Keszthely és a Festeticsek adtak új értelmet ennek a szónak a 19. században – majd pedig az erdélyi írók a 20. században.
Az utóbbi kezdeményezés, az Erdélyi Helikon egyszerre valóságos és jelképes színhelye Marosvécs és az ottani kastély volt, az 1926-ban létrejött kezdeményezés körül pedig sokoldalú arisztokrata írók bábáskodtak. Mindenekelőtt maga Marosvécs ifjú ura, báró Kemény János, aki írt prózát és verset s a művészetpártoló erdélyi arisztokrácia régi hagyományaihoz híven színtársulatot is igazgatott élete során. Akárcsak a másik, főszerepet vállaló nagyúr, gróf Bánffy Miklós, aki volt külügyminiszter, operaházi és nemzeti színházi intendáns és az utolsó magyar királykoronázás rendezője egyaránt. (Minden kategorizálásnak ellenálló személyiségét ezzel a társasági csevegéssel jellemezte a húszas évek közepén Rákosi Jenő: „…egy társaságban szóba került Bánffy Miklós. És mondja az egyik: a volt intendáns? – Nem, Kisbán, a költő. – Dehogy költő. Az festő, kérem. – Téved, tudtommal szobrász. – Ugyan, kérem, az a volt külügyminiszter. – Na hallja, ez jó. A minap láttam tőle egy kriminális darabot.”) Bánffy-Kisbán épp 1926 nyarán települt vissza Erdélybe, vállalva a kisebbségi létet: épp időben, hogy szokásához híven többszörösen kivegye a maga részét a feladatokból.

Többek között ő vállalta el a helikoni íróközösség együttműködése révén 1928-ban megindított folyóirat, az Erdélyi Helikon főszerkesztését is. Eme orgánum beköszöntőjét azonban Áprily Lajos írta, így körvonalazva azt a felelős és emelkedett szellemet, amely a helikonistákat motiválta: „Az Erdélyi Helikon áradó programm-szólamokkal nem fogadkozik és nem csalogat. Jelzője nem sujtás és nem rikító megkülönböztetés. Nem is a romantikus értékelés jogcímbejelentése. Erdélyisége világ-figyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provinciálizmus. Maga: szélesen gyűjtő Maros-vize találkozást kereső patakjainknak. Várja a források friss erejét, de a távoli torkolatok is fellüktetnek benne. Az élet szava szeretne lenni s nem a halálraítélt féllendületé.”

Mert szándéka szerint ilyen volt az erdélyi gondolatot, a transzilvanizmust képviselő helikoni közösség, amely egymástól amúgy olyannyira különböző egyéniségeket, írói stílusokat és nagyságrendeket egyesített: Berde Máriától Markovits Rodionig, Kuncz Aladártól Makkai Sándorig, Kós Károlytól Tamási Áronig. Ahogyan e sokféleségre az egyik helikonista, Molter Károly utóbb visszaemlékezett, a vendéglátó báró érdemeit kidomborítva: „…amikor 1926 júliusában Kemény János hívására huszonhat erdélyi író bevette ezt a négybástyás várkastélyt a havasok lábánál. Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, és egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttük jóbarátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ül össze, bizony úgy szerteszéledünk, hogy hírünk se marad, elszikrázik az egész história, mint a tűzijáték.”

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Killer Queen – Queen Show from London

A tribute zenekarokról

Amikor találkozunk egy világhírű zenekar nevével az üzenőfalunkon, rögtön megállunk egy pillanatra a végtelen görgetésben. Egy nagy név valószínűleg akkor is megállít, ha épp nem a saját szánk ízének megfelelő előadóról van szó. Talán azért, mert vannak olyan korszakalkotó zenekarok, előadók, ikonok, akik kitörölhetetlen helyet szereztek maguknak a zenetörténetben. Hatványozottan igaz ez a Queen zenekarra is. Széles körben örvendenek népszerűségnek, több generációt átívelve, sokunknak a szüleinken keresztül határozták meg a későbbi zenei ízlésünket. Ott vannak továbbá a tribute bandák, akik munkásságukkal egy zenekar vagy zenész előtt tisztelegnek. Lehetne rengeteg példát hozni, de ha a személyes élményeim mellett maradok, akkor a The Doors, Janis Joplin, Jimi Hendrix jutnak eszembe, mint a nagyok, akiket hallhattam – magyar tribute zenekar által. Ami megmaradt, az az érzés, amit az élő zenének köszönhettem akkor, hiszen kaphattam egy szeletet abból az előadóból, zenekarból, amit egyébként egyedül, kazettán hallgathattam csak gyerekként.

Ez az, ami miatt a tribute zenekaroknak van létjogosultsága, annak ellenére, hogy a zenei szférában nem nyilvánítanak számukra nagy jelentőséget. Ha „lecsupaszítjuk” a kérdéskört, szimplán zenei másolásról beszélünk, amire önmagában bárkinek van lehetősége, ha zenélni kezd. Minden zenélni tanuló ember abba az irányba nyit először, amit hallgatott, és ezt próbálja meg visszaadni a saját lehetőségeihez mérten. Ez a tanulási folyamat része, amit előbb-utóbb háttérben hagy az ember, amennyiben önálló irányba akarja terelni magát. Az új teremtése pedig mindig valahol a másolás felett fog elhelyezkedni a képzeletbeli alkotói ranglétrán, még akkor is, ha az „új” összevetve nem jobb szakmailag. Ez ugyanúgy a képzőművészetben vagy a filmkészítésben is megfigyelhető jelenség – ezen a ponton az olvasóra bíznám a gondolatmenet folytatását.  Bonyolult kérdés, pláne, ha megemlítjük azokat a zenekarokat is, akik saját zenével is rendelkeznek és minden mozzanatukban profik. Az egyik ilyen például a Subscribe, akiktől a legfrissebb tribute zenekar-élményem származik. Az ő előadásukban a Rage Against The Machine számai olyan energiával szólaltak meg, ami által hitelesen közvetítették a közönség felé az eredeti előadót.

Számtalan formációt említhetnénk még az országból, de ha túltekintünk határainkon, olyan emlékzenekarok koncertjein vehetünk részt, amik szinte a megszólalásig hasonlítanak az eredetire. A Brit Floyd már nem egyszerűen zenei oldalról megközelítve adja vissza a Pink Floyd koncertélményét, hanem teljes vizualitással is. Valószínűleg megoszlanak a vélemények, de sokan gondolják úgy, hogy kell ez az élmény és az illúzió. Kell, hogy egy megfelelő énekes, ha egy pillanatra is, de elhozza nekünk Jim Morrison szellemének töredékét, hogy néha Rúzsa Magdi bele-belecsempésszen egy kis Janis Joplint a koncertjeibe.

Sokunk álma, hogy egy olyan ikonikus név is, mint a Queen, egy estére elérhetővé váljon számunkra. A Killer Queen – Queen Show from London megvalósítja azt, amit elvárhatunk egy ilyen előadástól. Az, hogy Brian May (a Queen gitárosa) elismerően beszélt róluk, egyértelműen iránymutató. Freddie Mercuryt színpadon „megjeleníteni” talán az egyik legnagyobb kihívás egy énekes számára, mert azt a karizmatikus előadásmódot, azt a hangot, amelyben a lágyabb dallamok pontosan olyan tisztasággal szólalnak meg, mint a dinamikusabb, karcos ordítások, teljes szellemiséggel és energiával visszaadni száz százalékosan nem lehet – de a Killer Queen kellőképpen megközelíti az eredetit. Egy biztos: aki részese lesz a Killer Queen – Queen Show from London koncertélménynek, azt egy estére átjárhatja az, amit a Queen és Freddie Mercury zenéjén keresztül hosszú évek óta, töretlenül kapunk úgy, hogy a zsenit mögötte soha többé nem lesz alkalmunk élőben hallani és látni.

Csermann Ádám

Killer Queen – Queen Show from London novemberben, négy alkalommal, a MOMkult-ban.
További információk: www.momkult.hu

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

MOMkult Blog

LEGFRISSEBB CIKKEK

Egyszemélyes-archaikus színház | Berecz András estje

Lackfi50 – 5 hónap, 5 koncert | Koncertsorozatot Lackfi János 50. születésnapja alkalmából

Rejtő Romantika a Lóvasúton | Bob és Bobék Orchestra

Budapest Bár és Grecsó Krisztián

Vándorlegény és istenbizonyíték | Bach Mindenkinek Fesztivál

5. Cziffra Fesztivál, GetCloser Jazz Fest és a többiek | Elindult 2020

Csányi Sándor színházi estjéről

Györffy Kinga, a storytelling hazai úttörője mindenkit arra bátorít, hogy elhiggye: a személyes történeteknek egyedi és egyszeri, megismételhetetlen és utánozhatatlan ereje van. Profin elmesélni egy mélyen megbújó, elfeledett vagy fel nem ismert történetet: különleges, gyakran sorsfordító tapasztalat, ahogy ezt ő maga is megélte amerikai tanulmányai során.
Csütörtök este a MOMkult színpadán ezekről a tapasztalatokról is mesél az érdeklődőknek.

Kovács Dániel interjúja

Kovács Dániel: Hazánkban eddig igen keveset foglalkoztak a professzionális történetmeséléssel, vagyis a storytellinggel, melynek hazai úttörőjeként tanítványok és ügyfelek százait segítetted és segíted abban, hogy történeteiket megosszák a világgal. Miért kezdtél ezzel foglalkozni?

Györffy Kinga: Egy hiányélményre vezethető vissza. Közéleti beszédíróként az évek alatt rájöttem, hogy mindent meg tudok írni a másik ember helyett: üzeneteket, emlékezetes metaforákat, figyelemfenntartó mondatokat. Egyvalami van, amit nem tudok helyette elvégezni: a személyes történeteit előásni és formába önteni. Akkor kezdett foglalkoztatni a storytelling: hogyan vehetem rá a beszélőt, az előadót arra, hogyan taníthatom meg neki, hogy elmesélje a történeteit?

K. D.: Manapság mindannyian információkat és „történeteket” mesélünk, gondoljunk csak arra, hogy napjában hányszor posztoljuk élményeinket, tapasztalatainkat a legnagyobb közösségi oldalakon. Véleményed szerint ez is történetmesélés?

Gy. K.: Jó, hogy említed ezeket a példákat, pár éve ugyanis már létezik a „narratív intelligencia” fogalma a pszichológiában. Ennek pont az a lényege, hogy az egyén meg tudja-e például fogalmazni, hogy mi a történet, és mi különbözteti meg a puszta tapasztalattól, élménytől vagy éppen a véleményformálástól, vagyis a közösségi felületek leggyakoribb megszólalási formáitól. Azt látom az ügyfeleimnél és tanítványaimnál, hogy jelentős százalékuk már ott elakad, hogy nem tudja megmondani, mi is a történet és mi különbözteti meg minden más műfajtól.

K. D.: Szerinted milyen a jó történet?

Gy. K.: A jó történet az, amit már feldolgoztam és azzal a céllal mondom el kisebb-nagyobb csoportoknak, hogy valamit adjak nekik, remélve, hogy változásra inspirálom őket: változásra az elméjükben, a szívükben vagy a testükben. Ez nem azonos a kibeszéléssel, azzal például, amikor a gyűlölt kollégámról, szomszédomról pletykálok vagy éppen a frusztrációmat zúdítom rá másokra.

K. D.: Tehát a storytellingben a személyes tapasztalatokra helyeződik a hangsúly?

Gy. K.: Persze, hiszen a legigazabb és legteljesebb önmagunkat mutathatjuk meg személyes történeteinken keresztül, így tudunk kapcsolódni a közönséghez. Fontos, hogy a legszemélyesebb történet is az aktuális hallgatóságnak, hallgatóságról és hallgatósághoz szóljon. A tanítványaimnak azt a példát szoktam hozni, hogy a mélyvízi búvárkodás élményeiről nem beszélünk olyanoknak, akik egzisztenciális gondokkal küzdenek. Pont az a cél, hogy a hallgató ráismerjen a saját életére, kérdéseire vagy problémáira, azaz a legmélyebb szinten tudjon kapcsolódni a történethez.

K. D.: Mindenkinek alkalmas a személyisége arra, hogy történeteket meséljen?

Gy. K.: Nem onnan közelíteném meg, hogy valakinek alkalmas-e a személyisége vagy sem. A storytellingben nélkülözhetetlen az önismeret, sőt, az önszeretet. A saját veszteségeimhez és vereségeimhez elfogadó szeretettel kell viszonyulnom, különben sosem leszek jó mesélő. Ez az alap. Erre épülnek a retorikai készségek, amelyek egy megfelelő mentorral vagy tanárral csodálatosan fejleszthetők.

K. D.: Mi volt a te első storytelling-élményed?

Gy. K.: Amerikában voltam egy ideig ösztöndíjas, és ott egy osztályteremben esett meg velem egy magyar vonatkozású történet, ami később a könyvem nyitófejezete lett. Rólam és Radnóti Miklós Erőltetett menetéről szól. Ez volt az első igazi történet, amit elmeséltem publikum előtt.

K. D.: Mi volt az amerikai diákok számára az újdonság ebben a műben és a mondandóban?

Gy. K.: „Against the War” („A háború ellen„) volt az egyik kurzusom címe. Megjött a tanár, kiosztotta a versesköteteket és közölte, hogy verselemzés következik. Én voltam az egyetlen nemzetközi diák, és láss csodát: a kötet első oldalán melyik vers szerepelt? Radnóti Miklós Erőltetett menete. Fölül az eredeti, alul az angol verzió. Az amerikai diákok nem tudták, hogy magyar vagyok, és áradni kezdett belőlük a szó, okosságok-butaságok egyszerre. Letaglózó erővel hatott rám a magabiztosságuk. Közben nem vették észre, hogy az Erőltetett menetnek fontos sajátossága, hogy a sorok között kígyózik egy ösvény. Ez az ösvény az erőltetett menet útja. Ők nem vették észre, én pedig – az introvertált magyar – negyvenöt percen át hallgattam. Aztán egyszer csak eldöntöttem, hogy magamért, a magyartanáromért, Magyarországért fel fogok állni és el fogom mondani, hogy ott van ez az út! Így is történt, megszólaltam, és attól a pillanattól én voltam az amerikai osztályterem sztárja. Ettől a három mondattól hatalmasat nőttem a szemükben.

K. D.: Miért volt ennyire fontos ez a pillanat neked?

Gy. K.: Mert ez a történet is bizonyítja, hogy mindegy, hogy introvertált vagy éppen extrovertált vagy, halk vagy hangos, bőbeszédű vagy szűkszavú, a lényeg az, hogy van-e erős mondanivalód. Ha igen, nekem, neked és mindenkinek joga van megszólalni.

Október 31.: Györffy Kinga, a storytelling hazai úttörője előadása a MOMkult-ban: Mi a te történeted? A történetmesélés ereje a munkahelyen és a magánéletben címmel

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Ha azt mondjuk: ‘56, mindannyiunknak eszébe jut valami. Valami, amit elképzelni is nehéz. Márai Sándornál jobban aligha lehet megfogalmazni: „És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik – / Ők, akik örökségbe kapták –: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?” (Márai Sándor: Mennyből az angyal – részlet)

– Ruszkik, haza!

Kiabálták egymás után fiatal táncosok a MOMkult színháztermében. Megmaradni című műsorával tisztelgett Berecz István barátaival: Fodor Mátyással és Fundák Kristóffal, Csoóri Sándor és az Ötödik évszak zenekar muzsikájának kíséretében. A Fölszállott a páva nyertes fiai szépen kiegészítették egymást. Berecz és Fundák mellett a húszas évei első felében járó Fodor jelenléte rímelt arra, hogy az ‘56-os pesti srácok a magyar katonák mellet nem mind felnőtt férfiak voltak, hanem fiatal, akár tizenéves, de bátor fiúk.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mint a huszadik század magyar történelmének egyik legmeghatározóbb eseménye számtalan módon került már színpadra, így nehéz újat mutatni. A virtuóz táncosok hol szólóban, hol egymásnak feszülve, hol pedig egymást húzva, tartva, segítve táncolták el, milyen kegyetlen volt hatvanhárom évvel ezelőtt az az ősz. A műsorban helyet kaptak harcias, dühöngő, szinte már hisztérikus lábdobások, bizonytalan térdre rogyások. Szinte ott éreztük magunkat a Corvin közben, ahogy a fiatalok Molotov-koktélt hajítanak egy hatalmas tanknak. Aztán egyszer csak csönd lett. A közönség ugyan elnézte volna még egy darabig a pesti srácok táncát, de ettől a csöndtől lett igazán beszédes, nem pedig céltalanul magamutogató a Megmaradni című műsor.

A Németvölgyi Általános Iskola hatodikosainak Pesti srácok című műsora szépen kapcsolódott a néptáncosok és zenészek produkciójához. Az általános iskolák ‘56-os műsoraiban még nagyobb a kockázat, de a Pesti srácok több volt egy ballonkabátos versmondásnál. A gyerekek korukat meghazudtolva adták át a bizonytalanság és a hatalomtól való félelem érzését. A darab csúcspontján a gyerekek az elsötétült színházterem két oldalára sorakoztak fel halkan, a közönséget közrefogva, majd kezdték szavalni Illyés Gyula hátborzongató, Egy mondat a zsarnokságról című versét. A nézők libabőrének volt lehetősége enyhülni a gyerekeknek méltán járó, hosszú taps alatt.

Vörös Eszter

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

November 9-én a DART kortárs táncegyüttes a Siciliano Contemporary Ballet-et vendégül látva ad maratoni műsort Triple Bill címmel a MOMkult-ban. Varga Kinga, a DART koreográfusa, művészeti vezetője, az est összefogója mesélt a munkásságáról.

Vörös Eszter: A DART profilja a kortárs tánc. Hogyan definiálnád ezt a művészeti ágat?

Varga Kinga: Én úgy definiálnám, hogy maga a szabadság, annyira színes és sokféle tud lenni. A Magyar Táncművészeti Egyetemen Klasszikus balett szakán végeztem, így érthető, hogy a társulatban a balett elég erősen jelen van. A sokféleség a társulatban úgy is jelen van, hogy nagyon különböző nemzetiségek találkoznak.

V. E.: Hogy értékeled, pályád csúcsán vagy?

V. K.: Tavaly fejeztem be a táncos pályafutásomat, de mint együttesvezető, más a helyzet. A DART most kezdi a csúcsát élni. Nyolc táncosunk van, mindenki nagyon tehetséges és kreatív, illetve most indult a DART-ban a Dance Student Program (a továbbiakban: DSP – V. E.). Nagyon sok lehetőséget kapunk. Koreográfusok és táncosok írnak nekünk, hogy szeretnének velünk dolgozni, előadásunk is rengeteg van. Ez nagy dolog egy ilyen fiatal társulat életében. Ha ezt a lendületet szépen kihasználjuk, ez tovább fog minket vinni, ha megmarad az alázat és a szorgalom, akkor ez folytatódni fog.

V. E.: Egy ilyen szakmát nem is lehet alázat nélkül csinálni.

V. K.: Szerintem nagyon szép dolog az alázat, jó, ha az emberben hosszútávon megvan. A táncosaim is nagyon alázatosak – elismernek mint vezető, hallgatnak rám. Ha valamit kérek tőlük, akkor csinálják és egyből hozzáteszik a kreativitásukat. Magaddal szemben is kell, hogy igényes és szorgalmas legyél.

V. E.: Főleg külföldön játszotok, most viszont lesz egy három különböző koreográfiát is felölelő műsor a MOMkult-ban, ami a te ötleted volt.

V. K.: A MOMkult-ot azért kerestük meg, mert csinálunk egy csereprogramot egy berlini társulattal, a Siciliano Contemporary Ballet Company-vel. Berlint nagyon szeretjük, nagyon jó impulzusokat kapunk onnan. Mi is megyünk oda, a Peferger Theatre-ben elő fogjuk adni az Alpha című előadásunkat. Meghívtam a társulatot Budapestre, a MOMkult-ba, Salvatore Siciliano vezetésével itt tartják az új bemutatójukat. Mi hozzuk a Nesama-t, a régi darabunkat, illetve a DSP is bemutatkozik egy produkcióval, amit Kiss Tamás, koreográfus-asszisztensem koreografál nekik. A címe: Revolution. Három felvonásos, eléggé aktív est lesz.

V. E.: A Triple Bill három felvonása hogy függ össze?

V. K.: A Siciliano Contemporary Ballet szerintem olyan Berlinben, mint mi itt: egy fiatal társulat, akik nagyon lendületesek. Úgy kapcsolódunk, hogy ők is fiatalok, nem kiforrottak még. Mi sem vagyunk a kiteljesedésnek a csúcsán, mi is folyamatosan fejlődünk. A gyakornokaink pedig kapnak egy mozgásalapot. Fontos, hogy ezzel az előadással őket is jobban megismerjük, hogy ők milyenek, mi lakozik bennük. Ez kapcsolódik a Nesama-hoz, ami héberül lelket jelent. Ennek az alkotási folyamata is a táncosokból indult ki, abból, hogy nekik milyen szélsőséges élményeik vannak. Nem volt egyszerű ezeket a mozgás nyelvébe átültetni. Nehéz volt, de szerintem megérte. Most a Nesama új tagokkal kerül színpadra, így nem ugyanazt fogjuk táncolni. Az új tagoktól azt kértem, hogy amit a videókon látnak, az legyen az alap: egy gerinc, amire ráépítik magukat.

V. E.: A gyakornoki programotokkal mi a hosszútávú terv?

V. K.: Ez egy ugródeszka, egy kreatív műhely, ahol tudnak fejlődni, tapasztalatot szerezni. Olyan embereknek szól, akik táncművészként végeztek, és nem kaptak egyből munkát. A cél továbbfejleszteni őket, illetve elindítani őket egy úton. De nem titkolt célom, hogy az együttesbe innen vegyek majd fel embereket, de más társulatoknak is képezzünk táncosokat. Együtt tréningeznek minden nap két órát az együttessel. Teljesen szabad utat adtam nekik, hogy 100%-os betekintést kapjanak egy együttes életébe. Ahogy vége van a napi programjuknak, maradhatnak, nézhetik a próbákat.

V. E.: Érdekes és nagyon különböző témákat dolgoz fel a DART. Hogyan alkotsz? Honnan jön az ihlet?

V. K.: Nagyon sok inspiráció tusolás közben jön, mert ott annyira el tudom magam engedni. De sokszor van az, hogy félálomban vagyok, van egy ötletem, ott van mellettem a jegyzetfüzet és felírom. Szeretem, hogy bármilyen ötletem van, mi azt megcsináljuk. De ha azt mondja az egyik táncos, hogy van egy ötlete, én is nyitott vagyok. Nagyon értjük egymást, szerintem megtaláltuk azt az utat, ami ugyanoda vezet. Nekem fontos, hogy hogy érzi magát a táncos, ezt a nyitottságot pedig szerintem ők értékelik, ezért is partnerek nagyon sok dologban. Kölcsönösen elismerjük és tiszteljük egymást.

V. E.: Kinek ajánlod a Triple Bill-t?

V. K.: Annak, aki táncból mait szeretne látni és jó energiákat szeretne érezni közben. Aki szeret ösztönösséget látni. Korosztály: tizennégy felett. A Nesama eléggé érzéki, sok minden megmutatkozik, akár szexualitás is. A közönség is be van vonva, de van választási lehetősége a nézőnek. Aki bátornak érzi magát, az felülhet a színpadra, aki nem, az a klasszikus nézőtérre tud beülni.

V. E.: Két csapatod is bemutatkozik. Ez dupla stressz?

V. K.: Sőt, talán tripla. Fontos, hogy a vendégtársulat jól érezze magát Budapesten. A tanulói program tagjai táncosok szeretnének lenni, így nagyon fontos, hogy színpadon legyenek, hogy lássák, valóban ezt akarják-e. A gyakornokokat sokkal nagyobb felelősség vezetni, mint egy kiforrott táncost. Megmutatjuk, hol tartunk mint művész mind lélekben, mind fizikumban. Remélem, hogy a közönségnek is tetszeni fog, mert mindenki nagyon akarja, hogy ez szuperül sikerüljön. Nagyon sok munkájuk van benne a táncosoknak.

Vörös Eszter

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

#milkabalatonszamba

Az írói munkában talán az az egyik legizgalmasabb kihívás, hogy sokszor kell olyan témákról vagy történésekről írni, melyeket nem igazán ismer a szerző. Szubjektív szemlélőként viszont még izgalmasabb a hatás, ami az újságírót éri egy-egy előadáson vagy koncerten, így a szinte már mindent látott fogaskerekeket beindítva új élményeket önthet ki magából.

Jazzy Fesztivál 2019 – kell ennél több? Laza emberek, hangulatos muzsika, egy-két pohár hideg rosé és egy péntek-szombat este, ahol a munkát a lazulással lehet ötvözni. (Ilyenkor illik a kedves főnöknek megköszönni, hogy hitvallásommal ellentétben, munka közben alkoholt fogyaszthattam… Két pohár volt, esküszöm.) A kétnapos program a hazai és nemzetközi jazzélet legnagyobbjait hozta el a közönség számára: a női nemet a swing hazai hercegének kikiáltott Gájer Bálint bolondította meg eleganciájával és hangjával a fesztivál első napján, amit egy számomra igazán érdekes hibrid követett a Club Des Belugas feat. Anna Luca tolmácsolásában, ugyanis a jazz, swing és latin ritmusok elemeit keverték dalaikban.

És itt meg is állnék egy gondolatra: a hibrid talán a legtalálóbb kifejezés erre a fesztiválra. Kicsit úgy éreztem magam (termékmegjelenítés következik) mintha elmentem volna egy „milkacsoki” fesztiválra, ahol Balatonszeletet is ehettem, sőt, néha egy kis retro Szamba csokit is belecsempésztek a számba, hogy az elsőre kicsit furának ható trióból egy új, még finomabb csoki izgathassa az ízlelőbimbóimat. Nem klasszikus jazzel volt dolga a két nap alatt több mint ezer embert szórakoztató eseménynek. Loius Armstrong andalító örökzöld melódiáit hiába várták volna az érdeklődök, de elnézve őket, lehet, hogy csak nekem volt olyan előfeltételezésem, hogy egy füstös teremben, gramofon mellett ülnek majd a hölgyek charleston ruhában, én meg megint alulöltözöttnek érzem majd magam, mert otthon hagytam a mellényemet és a szövetnadrágomat.

„Ki érzi magát döntésképtelennek?” – tette fel a kérdést szombat este a közönségnek a Kéknyúl együttes frontembere, az esemény második napjának első koncertjén. És itt egy pillanatra megállt a közönség: félretették a sört és a vörösbort, a szemek csak és kizárólag a színpadra szegeződtek: egy mondattal megállította a Kéknyúl a világot, és a pillanat tört része alatt közösséget formált ezzel a harminc betűvel. Jól döntöttem, hogy eljöttem ide? Vajon tényleg el kellett hagynom a kedvesem? Mondjak fel és kockáztassak meg egy új állást? Pakoljam be a bőröndöm és meg se álljak Belgiumig? Szinte hallani lehetett ezeket a cikázó kérdéseket és a közönségben megfogalmazodó igenek és nemek záporát, ahogy több százan tolongtak a színpad előtt, majd a következő pillanatban robbanásszerűen csendült fel a következő dal, figyelmeztetve az időt: ideje újraindulnia, és a tömeget arra, hogy bulizzanak csak tovább.

Ritka az ilyen metafizikai kapcsolat egy koncerten, úgyhogy már ezért a pillanatért is érdemes volt megszervezni a két napos eseményt, de ekkor még a java hátra volt: bevallom, életemben nem hallottam az acid jazz-stílusról. Viccesen meg is kérdeztem magamtól, mitől lenne savas a jazz, hiszen szétszakad a ház, a közönség tombol és mint tudjuk, a boldogság és a testmozgás nagyon jót tesz az emésztőrendszernek, úgyhogy a gyomorsavtúltengés kizárható. (kacc-kacc) Egy perc után azonban el is engedtem a laza hipochondriámból fakadó asszociációmat, mert bármi is legyen ez a hibrid, még a #milkabalatonszamba csokinál is jobb: a Kraak & Smaak Live Band nem véletlenül szolgált rá arra, hogy a műfaj legkiemelkedőbb képviselője legyen a kontinensen: a 2003 óta működő holland formáció egy új rajongót biztos szerzett magának személyemben, ugyanis az említett zenekarokkal egyetemben igen előkelő helyet foglaltak el a következő napokban a Youtube-letöltési listámon, és van egy elég erős gyanúm, hogy némelyik ott is fog maradni.

Kovács Dániel

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Sose kezdtem még viccel véleményt, de most kénytelen vagyok kivételt tenni, ugyanis Csányi Sándor színházi estjét elnézve eszembe jutott egy régebbi poén – amit maga a színész is kurtán megidézett a MOMkult-ban – ami az első nőről szól a Holdon.

– Houston, van egy kis gond!
– Mi az?
– Á, semmi, hagyjuk.
– Mi történt?
– Semmi…
– De mondd el.
– Nem…
– Naaa..
– Hagyjál!
– De el kell mondanod nekünk!
– Houston, ha magadtól nem jössz rá, akkor kár bármit is mondanom…

Férfiolvasóink most biztos nagyot nevettek a monitor előtt, de a hatalmas kacagás után egy picit legörbült a szájuk széle és szörnyű, már-már horrorisztikus emlékek szállták meg az elméjüket, miközben fejükbe a Psycho című thriller zuhanyzó-jelenetének zenéje dübörög. Az anyakomplexusos kéjgyilkos helyett azonban életük értelmének vérben úszó tekintete jelent meg lelki szemeik előtt és azok az érthetetlen és lehetetlen helyzetek, mikor a fogkrémes tubus nem megfelelő használata után negyedórás kiselőadás következett életük szerelmétől, természetesen mérsékelten emelkedett hangnemben. És akkor ott volt a másnap esti baráti sörözés, ami után nem a kedvesüket, hanem a kanapé kispárnáját ölelgetve aludtak el. Reggel azonban az egész csak egy rossz álomnak tűnt: a tegnap este még a Száll a kakukk fészkére című film Ratched nővérére emlékeztető szerelmük hirtelen Disney-hercegnővé változott. Az orrukat kávé illata bűvölte el, miközben szerelmük valami romantikusat duruzsol a fülükbe, aki békülőcsókok után szépen visszavitte az ágyra az ágyneműt, és Önök, kedves férfiolvasók megfogadták: legközelebb időben hazaérnek a baráti sörözésből, vagy legalább küldenek egy üzenetet, ha késnek. Helyreállt az univerzum egyensúlya!

Ezzel párhuzamosan elképzeltem most női olvasóinkat: a legtöbben most biztos csúnyán néznek a viccet olvasva, talán még a hímsoviniszta jelző is kicsúszott a szájukon, de mielőtt továbbkattintanak, mégis, a legörbült szájuk szélén egy pici mosoly csak megjelent. Eszükbe jut az a távolról már feleslegesnek tűnő, esztelen harag, amikor a fürdőszobapolc előtt Gozillát megidéző hang szalad ki a szájukon, ahogy meglátják a középen megnyomott fogrémes tubust, ami amúgy sem a helyére volt visszarakva, nem beszélve a pocsékolásról, hiszen égnek az esőerdők és műanyagmentes hónapot tartunk. A leszúrás szigorúan oktatójelleggel zajlott pár pillanatig, és bár néha csak merev szemeket meresztett önökre a párjuk, nyugodjanak meg, atombiztosan átment az üzenet. Aztán másnap jött ez a fránya iszogatás: azt ígérte, éjfélre hazaér, de 0:12 perckor még sehol se volt. SMS nuku, és be se csekkolt a fészbúkon. Miután már a katasztrófavédőket is fel akarták hívni, hölgyeim, és a város minden második nőjével összehozták kedvesüket, körülbelül egy órával később hazaállított párjuk, aki még erősen illuminált állapotban is gyorsan realizálta: most fogja csak az igazi katasztrófa érni (és majd reggel, de a kávé mellé majd kap két fájdalomcsillapítót), amiért „idegbe” tette Önöket. Szintén szigorúan idomítási jelleggel sikerült fejbe dobniuk a párnával, miközben súlytalanul repkedtek ki kedvesük ágyneműi a nappali kanapéjára, ahova léhaságért lett száműzve (csak össze ne tequilázza a kanapét, mert tényleg kitekerem a nyakát!). Éjszaka forgolódnak, nem akarnak kimenni hozzá és visszaengedni az ágyba, szenvedjen és bűzölögjön csak… De tudják, igazából nem hibázott… nagyot. Talán reggel ki kéne békülni, hiszen biztos megbánta már! Picit korábban kelnek fel, csinálnak neki egy kellemes reggelit, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a tequila továbbra is maradjon ott, ahol a helye van. Mikor kócos, gyűrött fejjel felkelt kedvesük, Önök újra annak az édes pasinak látják őt, akibe három éve, két hónapja és tíz napja belehabarodtak. Helyreállt az univerzum egyensúlya!

Nos, ebből a nem túl rövid bevezetőből is látszik, hogy férfi a nőt és nő a férfit talán sose fogja megérteni, és Csányi előadása után azt éreztem, nem is kell feltétlenül. A férfiaknak az 1800 forintos felső mindig 2000 forint lesz, a nőknek meg „alig egy ezres”. A férfi sose tudja, miért hibázik, a nő sose fogja megérteni, miért hibázik állandóan a férfi. A férfinak a leértékelés pénzszórás, a nőknek spórolás. Valamiért azonban mégis passzolnak, és itt nem a biológiai adottságokra gondolok. Szóval fogkrémes tubus ide, esti iszogatás oda: az univerzum titkát is könnyebb lenne megérteni, mint a női lélek működését, míg a nők ennek pont az ellenkezőjét mondják: olyan egyszerűek a pasik, mint egy elsős matekleckéje.

Ami igazán meglepő, az viszont a Csányi által kitalált kis világ: a one man showban a szülőszoba előtt strázsáló színész (aki hamarosan újra átélheti ezt a pillanatot, ugyanis ismét apai örömök elé néz a valóságban is), vagyis Gyuszi, egy olyan világban él, ahol érdekes módon minden haver Gyuszi, akik néha nyuszik, egyszer-egyszer alamuszik, de a végére, mint minden rendes, jól nevelhető férfi és családapa, igazi puszinyuszik lesznek.

Kovács Dániel

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

A Lyukasóra résztvevőit a költészet, a versek és a halhatatlan magyar költők iránti rajongás hozta össze és tartja egyben lassan három évtizede. A Lyukasóra című, legendás TV-műsor alapítói és szereplői hét évvel ezelőtt, klubot alapítva, élő Lyukasórákat rendeznek a MOM Kulturális Központban. A havonta jelentkező, élő műsor gyakori szereplői Lator László, Várady Szabolcs, Szabó T. Anna, Kiss Judit Ágnes, Vörös István és Kőrizs Imre költők, valamint Györgyi Anna és Papp János színművészek. Nemrég csatlakozott a társasághoz Ferencz Győző, költő, és Nyáry Krisztián, író. A Lyukasórán a szereplők egymást és a nézőket kalauzolják a költészet izgalmas világába, a kevésbé ismert területeit is bemutatva.

Október elején a MOMkult Kupolatermében verses Lyukasórát moderált Szabó T. Anna költő, műfordító. Hevesi Judit, költő, Molnár Krisztina Rita, költő, műfordító, Várady Szabolcs költő, műfordító, Lator László költő, műfordító, irodalomkritikussal hívták a közönséget egy-egy versrészlet segítségével közös gondolkodásra.

Az esemény bő egy órájában a meghívott költők különböző műveket, ezzel együtt pedig témákat, kérdéseket dobtak föl. Rövid bevezetés és köszöntés után Szabó T. kezdte a Nemes Nagy Ágnes munkásságában visszatérő elemként szereplő gesztenyefával. Ezek a dolgok, ahogy Nemes Nagy is írta a Látkép, gesztenyefával című művében, “önmagukban hordanak valamiféle jelentést”. Szabó T. kérdése az idézett szövegrészhez kapcsolódott: kinek vannak és hol ilyen, meghatározó helyszínei az életében? Ezzel rögtön sikerült megteremteni a bensőséges hangulatot. Az öt résztvevő aktívan csatlakozott a kinek milyen helye, fája van kérdéskörhöz. Volt égerfa, metronóm hangjától kattogó, titokzatos lakás, belső körgangos lakás, az udvaron bokrokkal. A személyes történetek önmagukban elegendőek lettek volna egy hosszabb beszélgetéshez, de Várady egy feladvánnyal továbblendítette az irodalmi, fejtörő játékot.

A Lyukasóra interaktivitását az idézett szövegek szerzőinek megfejtése adja. Amennyiben a közönség soraiból érkezik a helyes válasz, könyvjutalom jár érte. Várady választott versébe beletört a közönség bicskája, de egy kis segítség után Molnár Krisztinától elhangzott Zelk Zoltán neve, így ő vitte tovább a játékot egy nem túl ismert Tóth Árpád verssel. A megfejtéshez itt is segítség kellett. Az esemény emberközeliségét pontosan ez adta: nem volt elvárás, hogy költők, írók, irodalomkritikusok minden művet ismerjék a résztvevők, akik akár ötlettelenségüket is vállalták, sőt, olykor nemtetszésüket, kritikájukat is a versekkel kapcsolatban.
Hevesi Judit először volt a Lyukasóra meghívott vendége, ő Jékely Zoltántól idézett. Végül nem a látogatóktól érkezett a válasz; Szabó T. ekkor már nagyon szeretett volna könyvet ajándékozni.

A 90-es évei elején járó Lator humorral átitatott kritikai észrevételeivel kapcsolódott be a beszélgetésbe az egyik Kálnoky László-vers kapcsán: „Ő egy olyan jó költő. Nem lehetett volna egy jó versét hozni?”
Várady úgy döntött, egy Szép Ernő-művel „pajkosabb vizekre evez”, amivel tovább oldotta az est amúgy is fesztelen hangulatát. Az öt résztvevő bő egy órás beszélgetését a közönség őszinte kíváncsisággal figyelte. Lator László több idézett alkotót személyesen ismert, így a hallgatóság első kézből kaphatott hiteles információkat a megidézett költőkről.

Szabó T. Anna búcsúzóul beharangozta a következő, novemberi alkalmat. Előrebocsátotta, hogy a moderátor Lator László lesz, ezen pedig maga Lator lepődött meg leginkább – a derűs este így igazán vidáman zárult.

Vörös Eszter

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Mindössze harminc esztendőt élt, táncdalénekesi pályája pedig még egy kurta évtizedig sem tartott, Szécsi Pál nevének említése nélkül mégis elbeszélhetetlen a múlt századi magyar könnyűzene története.

Legendája és fájdalmasan korai, tragikus halála körül máig oly kitartóan nagy a bulvárérdeklődés, hogy annak sűrűjében könnyű megfeledkezni arról, mi minden fontosat és újat hozott a magyar táncdaléneklés – és egyáltalán: a hazai könnyűzene – világába Szécsi Pál. Ilyen újdonság volt például az énekes külső megjelenése, mely tényező ezen a pályán természetesen sohasem számított mellékesnek. Így amikor az 1967-es Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc volt előadójaként megismerte őt hazánk tévénéző közönsége, Szécsi (felvételről is mindmáig átütő) fiús hamvasságának észlelése mellé még egy örömteli felismerés társult: Szécsi személyében végre testet öltött az olaszos-latinos férfiénekes rég áhított ideálja, ami addig annak ellenére égetően hiányzott a korabeli magyar könnyűzenéből, hogy a táncdalfogyasztó társadalom és az alkotók amúgy egyaránt rajongtak az olasz módiért. Nos, Szécsi, mondhatni, helyből hozta a mediterrán jóképűséget és sármot: azt az ekkor még gondtalannak tetsző férfibájt, amely mély emberi hitelt kölcsönzött a legelső slágeréből kihallható derűs életszomjnak.

„Azután ment minden könnyedén” – hangzott e dalban, és Szécsi tényleg valósággal berobbant a hazai nyilvánosságba, messze maga mögött hagyva manökeni múltját. Pályájának gyors felívelését a vonzó külső és a nagyvilágiasan elegáns megjelenés mellett hangütésének újszerűsége magyarázta. S itt korántsem csupán arról lehetett szó, hogy az 1945-ben született Szécsi 5-10 évvel fiatalabb volt a korabeli táncdalénekesi élmezőny túlnyomó többségénél (Vámosi Jánosnál pedig éppenséggel 19 esztendővel volt ifjabb), hanem arról is, hogy a beatkorszak magyarországi beköszöntét megelőző utolsó pillanatban leginkább neki sikerült pózok nélküli, oldottan jelenidejű előadásmódot kialakítani. Énekhangjának üde és sohasem zavaró nyersesége ugyanis még a legközhelyesebb számokban is jól érvényesült, a megejtően bársonyos fel-felbúgások pedig sohasem váltak mesterkéltté, sem gejllé – mindkét előadói erényére jó példa az Egy szál harangvirág bármely elérhető felvétele.

Van még egy jelenség, amelynek Szécsi Pál lehetne a legérzékletesebb példája: a könnyűzenei siker révén megélt, szinteket átugró társadalmi emelkedés. Köztudott, az 1967-ben oly megvesztegetően könnyed eleganciával az Erkel Színház fesztiválszínpadára lépő táncdalénekes hatalmas hátrányokat leküzdve érkezett be az országos kedvencek szűk elitjébe. S a hálás közönség elismerte és jutalmazta ezt a félig rejtett, félig nyilvánvaló outsider-státuszt.

Mindezt persze egyáltalán nem szükséges tudatosítanunk magunkkal, amikor Szécsi Pált és örökzöld slágereit hallgatjuk. Hiszen az élmény így is, úgy is a hatása alá von minket, akár a nosztalgia vagy a retró, a legenda vagy a mindenkor személyes jegyű hang bűvöletében közeledünk is hozzá: minden út Szécsi Pálhoz vezet.

László Ferenc

Október 27-én: Szécsi Pál emlékest Mujahid Zoltán előadásában
Sztárvendég: Tóth Vera

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

A szó pantomimművésze és a kabaré kakukktojása: az összetéveszthetetlen és beskatulyázhatatlan Sándor György.

A mából visszatekintve jelképesnek tűnik, hogy hajdanán milyen tétován, ám egyúttal mennyire kitartóan keresgélték a helyét a színház körül. Volt öltöztető, bútoros, felvett, majd villámgyorsan kirostált főiskolai növendék, tévés házibulik közreműködője, extrastatiszta és segédszínész: jeléül annak, hogy nemcsak az ifjú Sándor György, de a színházi illetékesek is váltig úgy érezték, hogy lesz még neki valami keresnivalója ebben a közegben. Pályafutásának ebben a kezdeti szakaszában akadt néhány emlékezetes pillanat, főként az a tapsos mikrokiugrás, amely a Szinetár Miklós által rendezett Koldusoperában jutott számára, szinte megszólalás nélküli szereplőként. Mégis vagy egy évtizedig tartott, amíg nyilvánvalóvá vált, hogy Sándor Györgyöt nem lehet semmiféle megnyugtatóan ismerős, rég bevett skatulyában elhelyezni, sem a színház, sem a kabaré világán belül.

„Most megteremtem az alapfigurámat” – mondta egyik legelső önálló műsorában, és valóban megteremtette máig elnyűhetetlen – mert teljességgel önazonos – figuráját. S akárcsak zseniális kor- és pályatársa, a szintén sokáig bizonytalan besorolású Hofi Géza, úgy a hatvanas évek végére ő is egyszemélyes műfajt alakított ki és lakott be. Így váltak ők ketten e korszak humorának, tempósan avuló kabaréművészetének megújítóivá, legeredetibb jelenségeivé – és nagy kívülállóivá.

Mert hát Sándor György továbbra is nehéz helyzet elé állította a megrögzött kategorizálókat. Szakálltalan, majd szakállas arcát vagy épp jellegzetes, kántáló hanghordozását ugyan még csak-csak rokoníthatták volna a pesti (kis)polgári kabaré egy-egy ismerős típusával, de már a szöveg, Sándor mondandója igencsak kirítt ebből a közegből: a Vidám Színpad, a Telepódium, a Szeszélyes évszakok, a Rádiókabaré szokott alaptónusából. (Ahogyan minden felszíni hasonlóság dacára ténykedése nem összevethető és pláne nem megfeleltethető a kortárs hazai standuppal sem.)

Így aztán, miközben a „humoralista” körül tekintélyes létszámú törzsközönség, sőt rajongótábor tömörült, a sajtómunkások újabb és újabb definíciós, vagy legalább körülírási kísérletekkel próbálkoztak. Abszurd humor, szürrealista humor, intellektuális humor, építő humor, filozofikus bohóctréfa, groteszk – ezt mind számtalanszor leírták az évtizedek alatt a Sándor György-i produkciókról, amelyek az első szerzői-előadói est, az Én egy analfabéta vagyok nyomában sorjáztak. Mégis találóbbnak és méltóbbnak bizonyult Zelk Zoltán kereken ötven esztendeje, 1969-ben megfogalmazott keresetlen élménybeszámolója, amelyben imígyen jellemezte az Egyetemi Színpadon megtekintett egyszemélyes előadást: „Másfél órán át hallgattuk egy chaplini félszegségű fiatalember szópantomimját. Akkorákat nevettem, mintha a hajdani nagy bohócokat látnám, s mégis, valami különös, de nem ismeretlen szomorúságot éreztem… Ez a Sándor György olyanokat tud kitalálni, amiket csak Karinthy Frigyes találhatna ki… Ha rajtam múlna, színházat adnék neki.”

Sándor György azóta is egyszerre deríti fel és szomorítja meg, no meg persze zavarba is hozza a maga mindenkori közönségét. Burda-szabásmintával a kézben téblábolva az Oktogonon, iskolai parabolákban felmutatva világunkat, vagy éppenséggel elemeire szétbontva valamely túlságosan is közkeletű, süketen ismételgetett szólásfordulatot. Egyik legelső önálló estjének címét kikölcsönözve: Sándor György élőszóban és írásban máig ernyedetlen buzgalommal végzi a „nézeteltérítés” meghökkentő, kizökkentő és felszabadító hatású munkáját. Egy régi műsorából, a Hintőporból idézve: „Érdekes. Gondolkodom, és még mindig vagyok.”

László Ferenc

2019-ben három alkalommal a MOMkult-ban: A sándorgyuri | Két óra a Kossuth-díjas Sándor György humoralistával, a Nemzet Művészével

október 15.

november 7.

december 19.

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.

Kovács Dániel beszámolója
Bősze Ádám előadássorozatáról

„Nagy zenészek, nagy szerelmek”

Először a piros tornacipő volt gyanús, aztán a hanglejtés. Éreztem, ez nem mindennapi találkozás lesz. Az embernek persze mindig vannak előfeltételezései: ez is csak egy unalmas este lesz, semmi új nincs a nap alatt és amúgy is hűvös van. Aztán belegondoltam, hogy még mindig él bennem a remény és pont ezért kapom össze magam hétről hétre egy-egy estére, hátha megtörik a jég, lenyűgöznek és valami különleges élményben lesz részem.

A „vakrandim” ezúttal egészen pontosan Bősze Ádám műsorvezetővel, zenetörténésszel történt, a poén pedig, hogy ő nem is tudott róla. Mielőtt az olvasó azt feltételezné, elvetemült, titkos imádónak csaptam fel, megnyugtatom, csupán arról van szó, hogy még soha nem láttam élőben a zeneantikvárius egyetlen előadását sem.

A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban szimpatikus úriember tereli be a közönséget, majd egyszer csak feltűnik a már említett tornacipő a színpadon… Ekkor csillant fel bennem a remény. Már korábban kétségtelen volt számomra, hogy Bőszét receptre kéne felírni a mai középiskolásoknak: ha ilyen emberek tanítanák a gimnazista zenetörténelmet, akkor talán a ballagó diákoknak több is megmaradna az említett tanórákból, mint az a megalázó pillanat, amikor mutáló hangon kellett énekelni az Ómagyar Mária-siralmat jegyre – a példa nem vicc, saját élmény, végül kettest kaptam, a jelenet azóta is kísért. Szóba kerülhetne az órákon például az olyan zenészek, mint Richard Wagner élete és művészete. Faust, Tannhauser és a Trisztán és Izolda. Pár cím, néhány dallam – sokak számára ismert momentumok Wagnerrel kapcsolatban. Újságíróként azonban nem a statisztika és a felszín érdekelt – ahogy Bőszét sem –, sokkal inkább a szaftos részletek.

Alig pár perccel az előadás kezdete után rögtön világossá vált, hogy ez a pasi – Wagner – korának rocksztárja volt: úgy váltotta a nőket, mint én a pólókat 37 fokban, a pénzzel meg úgy bánt, mint egy rendes feleség a Glamour-napokon.

„Hogy milyen ember volt Wagner? Borzalmas – ez az én magánvéleményem.” – mondta az előadása kezdetén Bősze. Erős kezdés, úgyhogy innen már tényleg csak pletykákra és nőkre számítottam. Nos, mint kiderült: volt egy pár Wagner életben. Nincs mit szépíteni, a mi Richardunk önző alak volt, leginkább Fellini 8 és1/2 című filmjének főhőse, a filmrendező Guido jutott eszembe róla: volt itt feleség, gazdag múzsa és szerető egyaránt, akiket szemrebbenés nélkül vert át vagy alázta meg őket.

Első felesége, Minna Planer – akiről egyszer azt írták: „kitört a lábjegyzetek közül”, pedig ha őszinte akarok lenni, eleinte mindent megtett érte, hogy egy elfeledett név legyen a Wikipédián a zeneszerzőnél négy évvel idősebb hölgy – feladta az amúgy jól menő színésznői karriert, egy szerencsétlen balesetet követően elvetélt, s így az anyaság nem adatott meg neki, és rendes művészfeleségként bármikor vállalta a nyomort férje kedvéért, akit ez sem akadályozott meg abban, hogy – kis túlzással – mindenkit elkapjon, aki él és mozog. Ennek csúcspontja talán gazdag svájci szerelme volt, akit a vagyonáért akart elcsábítani annak férjétől úgy, hogy gyakorlatilag mindezt elmondta hűséges nejének.

Második nejét is házasemberként ismerte meg, ő nem más, mint Liszt Ferenc lánya volt, Cosima. Az ifjú hölgy már bőven házas volt idegileg labilis, később agyvérzésen átesett férjével, mikor Wagner felfedezte őt. A nő gyermekeket szült, a probléma az volt, hogy a második gyermeknél már nem volt egyértelmű, ki az apa – ez Wagner halála után egy legendás örökösödési perhez vezetett. Később a szerelmesek vállalták kapcsolatukat, három gyermekük született, de a hírek szerint Wagner ezután se bírt a vérével, igaz, ekkor már sokkal visszafogott volt, mint Minna idején.

A slusszpoén pedig: Wagner igazi szerelmének múzsáját, Mathilde Wesendonckot tartotta. Az előkelő hölgy mecénásként került a zseniális zeneszerző életébe. Forró levelezésük alapján egyértelmű, hogy nem csak pénzt és házat biztosított Mathilde Wagner számára. Nem véletlen, hogy a hölgy hatására íródott Trisztán és Izoldát már Velencében fejezte be a zeneszerző, mivel a férj megtalálta egyik pikáns levelüket, ami lebuktatta románcukat.

Minna szívbajban halt meg, szegényen, Wagner el se ment a temetésére. Cosima szült és tűrt, Mathilde férje hatására került ki a képből. Mint sajnos sok esetben, itt is a nők húzták a rövidebbet, míg a léha férfi röhögött a markába.

Bősze nem árult zsákbamacskát, valóban a tizenkilencedik század pikáns bulvártörténeteinek lehettünk fültanúi, ahogy a sorozat következő részeiben is erre számíthat a közönség. Akit Berki Krisztián vagy Pumped Gabo helyett jobban érdekel Mendelssohn szerelmi élete, az október 17-én feltétlenül látogasson el a Lovasútba.

A sorozat következő állomása:
Október 17. LÓVASÚT | PERON
#Mendelssohn | Bősze Ádám előadássorozata

https://www.youtube.com/watch?v=6F57D2168g0

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.