Élmény és illúzió | Killer Queen – Queen Show from London
Killer Queen – Queen Show from London
A tribute zenekarokról
Amikor találkozunk egy világhírű zenekar nevével az üzenőfalunkon, rögtön megállunk egy pillanatra a végtelen görgetésben. Egy nagy név valószínűleg akkor is megállít, ha épp nem a saját szánk ízének megfelelő előadóról van szó. Talán azért, mert vannak olyan korszakalkotó zenekarok, előadók, ikonok, akik kitörölhetetlen helyet szereztek maguknak a zenetörténetben. Hatványozottan igaz ez a Queen zenekarra is. Széles körben örvendenek népszerűségnek, több generációt átívelve, sokunknak a szüleinken keresztül határozták meg a későbbi zenei ízlésünket. Ott vannak továbbá a tribute bandák, akik munkásságukkal egy zenekar vagy zenész előtt tisztelegnek. Lehetne rengeteg példát hozni, de ha a személyes élményeim mellett maradok, akkor a The Doors, Janis Joplin, Jimi Hendrix jutnak eszembe, mint a nagyok, akiket hallhattam – magyar tribute zenekar által. Ami megmaradt, az az érzés, amit az élő zenének köszönhettem akkor, hiszen kaphattam egy szeletet abból az előadóból, zenekarból, amit egyébként egyedül, kazettán hallgathattam csak gyerekként.
Ez az, ami miatt a tribute zenekaroknak van létjogosultsága, annak ellenére, hogy a zenei szférában nem nyilvánítanak számukra nagy jelentőséget. Ha „lecsupaszítjuk” a kérdéskört, szimplán zenei másolásról beszélünk, amire önmagában bárkinek van lehetősége, ha zenélni kezd. Minden zenélni tanuló ember abba az irányba nyit először, amit hallgatott, és ezt próbálja meg visszaadni a saját lehetőségeihez mérten. Ez a tanulási folyamat része, amit előbb-utóbb háttérben hagy az ember, amennyiben önálló irányba akarja terelni magát. Az új teremtése pedig mindig valahol a másolás felett fog elhelyezkedni a képzeletbeli alkotói ranglétrán, még akkor is, ha az „új” összevetve nem jobb szakmailag. Ez ugyanúgy a képzőművészetben vagy a filmkészítésben is megfigyelhető jelenség – ezen a ponton az olvasóra bíznám a gondolatmenet folytatását. Bonyolult kérdés, pláne, ha megemlítjük azokat a zenekarokat is, akik saját zenével is rendelkeznek és minden mozzanatukban profik. Az egyik ilyen például a Subscribe, akiktől a legfrissebb tribute zenekar-élményem származik. Az ő előadásukban a Rage Against The Machine számai olyan energiával szólaltak meg, ami által hitelesen közvetítették a közönség felé az eredeti előadót.
Számtalan formációt említhetnénk még az országból, de ha túltekintünk határainkon, olyan emlékzenekarok koncertjein vehetünk részt, amik szinte a megszólalásig hasonlítanak az eredetire. A Brit Floyd már nem egyszerűen zenei oldalról megközelítve adja vissza a Pink Floyd koncertélményét, hanem teljes vizualitással is. Valószínűleg megoszlanak a vélemények, de sokan gondolják úgy, hogy kell ez az élmény és az illúzió. Kell, hogy egy megfelelő énekes, ha egy pillanatra is, de elhozza nekünk Jim Morrison szellemének töredékét, hogy néha Rúzsa Magdi bele-belecsempésszen egy kis Janis Joplint a koncertjeibe.
Sokunk álma, hogy egy olyan ikonikus név is, mint a Queen, egy estére elérhetővé váljon számunkra. A Killer Queen – Queen Show from London megvalósítja azt, amit elvárhatunk egy ilyen előadástól. Az, hogy Brian May (a Queen gitárosa) elismerően beszélt róluk, egyértelműen iránymutató. Freddie Mercuryt színpadon „megjeleníteni” talán az egyik legnagyobb kihívás egy énekes számára, mert azt a karizmatikus előadásmódot, azt a hangot, amelyben a lágyabb dallamok pontosan olyan tisztasággal szólalnak meg, mint a dinamikusabb, karcos ordítások, teljes szellemiséggel és energiával visszaadni száz százalékosan nem lehet – de a Killer Queen kellőképpen megközelíti az eredetit. Egy biztos: aki részese lesz a Killer Queen – Queen Show from London koncertélménynek, azt egy estére átjárhatja az, amit a Queen és Freddie Mercury zenéjén keresztül hosszú évek óta, töretlenül kapunk úgy, hogy a zsenit mögötte soha többé nem lesz alkalmunk élőben hallani és látni.
Csermann Ádám
Killer Queen – Queen Show from London novemberben, négy alkalommal, a MOMkult-ban.
További információk: www.momkult.hu
További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.
Blog | Info
Pénztári nyitvatartás
Kedves vendégeink! A pénztár ezen a héten szombaton (10.12.) kivételesen 16:00 és 19:00 óra között...
Szőlő és szóda
A MOMkultnál lévő Sirály sétányon nyílt pop up kiállítótérben, az ÜVEG.HÁZban a következő időszakban a...
Ünnepi nyitvatartás
Tisztelt Látogatók! 2024. augusztus 19-én és 20-án a MOMkult jegypénztára és a kávézó zárva tart....