Wagner, a rocksztár

Wagner, a rocksztár

Kovács Dániel beszámolója
Bősze Ádám előadássorozatáról

„Nagy zenészek, nagy szerelmek”

Először a piros tornacipő volt gyanús, aztán a hanglejtés. Éreztem, ez nem mindennapi találkozás lesz. Az embernek persze mindig vannak előfeltételezései: ez is csak egy unalmas este lesz, semmi új nincs a nap alatt és amúgy is hűvös van. Aztán belegondoltam, hogy még mindig él bennem a remény és pont ezért kapom össze magam hétről hétre egy-egy estére, hátha megtörik a jég, lenyűgöznek és valami különleges élményben lesz részem.

A „vakrandim” ezúttal egészen pontosan Bősze Ádám műsorvezetővel, zenetörténésszel történt, a poén pedig, hogy ő nem is tudott róla. Mielőtt az olvasó azt feltételezné, elvetemült, titkos imádónak csaptam fel, megnyugtatom, csupán arról van szó, hogy még soha nem láttam élőben a zeneantikvárius egyetlen előadását sem.

bo szekund bosze adam masodik zenei stand up ja

A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban szimpatikus úriember tereli be a közönséget, majd egyszer csak feltűnik a már említett tornacipő a színpadon… Ekkor csillant fel bennem a remény. Már korábban kétségtelen volt számomra, hogy Bőszét receptre kéne felírni a mai középiskolásoknak: ha ilyen emberek tanítanák a gimnazista zenetörténelmet, akkor talán a ballagó diákoknak több is megmaradna az említett tanórákból, mint az a megalázó pillanat, amikor mutáló hangon kellett énekelni az Ómagyar Mária-siralmat jegyre – a példa nem vicc, saját élmény, végül kettest kaptam, a jelenet azóta is kísért. Szóba kerülhetne az órákon például az olyan zenészek, mint Richard Wagner élete és művészete. Faust, Tannhauser és a Trisztán és Izolda. Pár cím, néhány dallam – sokak számára ismert momentumok Wagnerrel kapcsolatban. Újságíróként azonban nem a statisztika és a felszín érdekelt – ahogy Bőszét sem –, sokkal inkább a szaftos részletek.

Alig pár perccel az előadás kezdete után rögtön világossá vált, hogy ez a pasi – Wagner – korának rocksztárja volt: úgy váltotta a nőket, mint én a pólókat 37 fokban, a pénzzel meg úgy bánt, mint egy rendes feleség a Glamour-napokon.

„Hogy milyen ember volt Wagner? Borzalmas – ez az én magánvéleményem.” – mondta az előadása kezdetén Bősze. Erős kezdés, úgyhogy innen már tényleg csak pletykákra és nőkre számítottam. Nos, mint kiderült: volt egy pár Wagner életben. Nincs mit szépíteni, a mi Richardunk önző alak volt, leginkább Fellini 8 és1/2 című filmjének főhőse, a filmrendező Guido jutott eszembe róla: volt itt feleség, gazdag múzsa és szerető egyaránt, akiket szemrebbenés nélkül vert át vagy alázta meg őket.

Első felesége, Minna Planer – akiről egyszer azt írták: „kitört a lábjegyzetek közül”, pedig ha őszinte akarok lenni, eleinte mindent megtett érte, hogy egy elfeledett név legyen a Wikipédián a zeneszerzőnél négy évvel idősebb hölgy – feladta az amúgy jól menő színésznői karriert, egy szerencsétlen balesetet követően elvetélt, s így az anyaság nem adatott meg neki, és rendes művészfeleségként bármikor vállalta a nyomort férje kedvéért, akit ez sem akadályozott meg abban, hogy – kis túlzással – mindenkit elkapjon, aki él és mozog. Ennek csúcspontja talán gazdag svájci szerelme volt, akit a vagyonáért akart elcsábítani annak férjétől úgy, hogy gyakorlatilag mindezt elmondta hűséges nejének.

Második nejét is házasemberként ismerte meg, ő nem más, mint Liszt Ferenc lánya volt, Cosima. Az ifjú hölgy már bőven házas volt idegileg labilis, később agyvérzésen átesett férjével, mikor Wagner felfedezte őt. A nő gyermekeket szült, a probléma az volt, hogy a második gyermeknél már nem volt egyértelmű, ki az apa – ez Wagner halála után egy legendás örökösödési perhez vezetett. Később a szerelmesek vállalták kapcsolatukat, három gyermekük született, de a hírek szerint Wagner ezután se bírt a vérével, igaz, ekkor már sokkal visszafogott volt, mint Minna idején.

A slusszpoén pedig: Wagner igazi szerelmének múzsáját, Mathilde Wesendonckot tartotta. Az előkelő hölgy mecénásként került a zseniális zeneszerző életébe. Forró levelezésük alapján egyértelmű, hogy nem csak pénzt és házat biztosított Mathilde Wagner számára. Nem véletlen, hogy a hölgy hatására íródott Trisztán és Izoldát már Velencében fejezte be a zeneszerző, mivel a férj megtalálta egyik pikáns levelüket, ami lebuktatta románcukat.

Minna szívbajban halt meg, szegényen, Wagner el se ment a temetésére. Cosima szült és tűrt, Mathilde férje hatására került ki a képből. Mint sajnos sok esetben, itt is a nők húzták a rövidebbet, míg a léha férfi röhögött a markába.

Bősze nem árult zsákbamacskát, valóban a tizenkilencedik század pikáns bulvártörténeteinek lehettünk fültanúi, ahogy a sorozat következő részeiben is erre számíthat a közönség. Akit Berki Krisztián vagy Pumped Gabo helyett jobban érdekel Mendelssohn szerelmi élete, az október 17-én feltétlenül látogasson el a Lovasútba.

A sorozat következő állomása:
Október 17. LÓVASÚT | PERON
#Mendelssohn | Bősze Ádám előadássorozata

https://www.youtube.com/watch?v=6F57D2168g0

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.


Blog | Info

Biopiac helyszínváltozás (05.18.)
Info

Biopiac helyszínváltozás (05.18.)

Kedves Vásárlók! A pünkösdi hétvégén, 2024. május 18-án a Biokultúra Ökopiac rendhagyó helyszínen, a MoM...

<3  szeretet és barátság
Blog

<3 szeretet és barátság

Szerelem, barátság, üzenetek, párok, család, ajándék… VALENTIN-NAP Valentin-nap a szerelmes üzenetek, a szeretet megnyilvánulásainak és...

A Beszélő levelek postása
Blog

A Beszélő levelek postása

Interjú Megyeri Lénával, a Beszélő levelek c. produkció megálmodójával, létrehozójával, aki a kezdetektől fogva erős,...

További híreink