A Jazzy Fesztiválról | Kovács Dániel

A Jazzy Fesztiválról | Kovács Dániel

#milkabalatonszamba

Az írói munkában talán az az egyik legizgalmasabb kihívás, hogy sokszor kell olyan témákról vagy történésekről írni, melyeket nem igazán ismer a szerző. Szubjektív szemlélőként viszont még izgalmasabb a hatás, ami az újságírót éri egy-egy előadáson vagy koncerten, így a szinte már mindent látott fogaskerekeket beindítva új élményeket önthet ki magából.

Jazzy Fesztivál 2019 – kell ennél több? Laza emberek, hangulatos muzsika, egy-két pohár hideg rosé és egy péntek-szombat este, ahol a munkát a lazulással lehet ötvözni. (Ilyenkor illik a kedves főnöknek megköszönni, hogy hitvallásommal ellentétben, munka közben alkoholt fogyaszthattam… Két pohár volt, esküszöm.) A kétnapos program a hazai és nemzetközi jazzélet legnagyobbjait hozta el a közönség számára: a női nemet a swing hazai hercegének kikiáltott Gájer Bálint bolondította meg eleganciájával és hangjával a fesztivál első napján, amit egy számomra igazán érdekes hibrid követett a Club Des Belugas feat. Anna Luca tolmácsolásában, ugyanis a jazz, swing és latin ritmusok elemeit keverték dalaikban.

És itt meg is állnék egy gondolatra: a hibrid talán a legtalálóbb kifejezés erre a fesztiválra. Kicsit úgy éreztem magam (termékmegjelenítés következik) mintha elmentem volna egy „milkacsoki” fesztiválra, ahol Balatonszeletet is ehettem, sőt, néha egy kis retro Szamba csokit is belecsempésztek a számba, hogy az elsőre kicsit furának ható trióból egy új, még finomabb csoki izgathassa az ízlelőbimbóimat. Nem klasszikus jazzel volt dolga a két nap alatt több mint ezer embert szórakoztató eseménynek. Loius Armstrong andalító örökzöld melódiáit hiába várták volna az érdeklődök, de elnézve őket, lehet, hogy csak nekem volt olyan előfeltételezésem, hogy egy füstös teremben, gramofon mellett ülnek majd a hölgyek charleston ruhában, én meg megint alulöltözöttnek érzem majd magam, mert otthon hagytam a mellényemet és a szövetnadrágomat.

„Ki érzi magát döntésképtelennek?” – tette fel a kérdést szombat este a közönségnek a Kéknyúl együttes frontembere, az esemény második napjának első koncertjén. És itt egy pillanatra megállt a közönség: félretették a sört és a vörösbort, a szemek csak és kizárólag a színpadra szegeződtek: egy mondattal megállította a Kéknyúl a világot, és a pillanat tört része alatt közösséget formált ezzel a harminc betűvel. Jól döntöttem, hogy eljöttem ide? Vajon tényleg el kellett hagynom a kedvesem? Mondjak fel és kockáztassak meg egy új állást? Pakoljam be a bőröndöm és meg se álljak Belgiumig? Szinte hallani lehetett ezeket a cikázó kérdéseket és a közönségben megfogalmazodó igenek és nemek záporát, ahogy több százan tolongtak a színpad előtt, majd a következő pillanatban robbanásszerűen csendült fel a következő dal, figyelmeztetve az időt: ideje újraindulnia, és a tömeget arra, hogy bulizzanak csak tovább.

Ritka az ilyen metafizikai kapcsolat egy koncerten, úgyhogy már ezért a pillanatért is érdemes volt megszervezni a két napos eseményt, de ekkor még a java hátra volt: bevallom, életemben nem hallottam az acid jazz-stílusról. Viccesen meg is kérdeztem magamtól, mitől lenne savas a jazz, hiszen szétszakad a ház, a közönség tombol és mint tudjuk, a boldogság és a testmozgás nagyon jót tesz az emésztőrendszernek, úgyhogy a gyomorsavtúltengés kizárható. (kacc-kacc) Egy perc után azonban el is engedtem a laza hipochondriámból fakadó asszociációmat, mert bármi is legyen ez a hibrid, még a #milkabalatonszamba csokinál is jobb: a Kraak & Smaak Live Band nem véletlenül szolgált rá arra, hogy a műfaj legkiemelkedőbb képviselője legyen a kontinensen: a 2003 óta működő holland formáció egy új rajongót biztos szerzett magának személyemben, ugyanis az említett zenekarokkal egyetemben igen előkelő helyet foglaltak el a következő napokban a Youtube-letöltési listámon, és van egy elég erős gyanúm, hogy némelyik ott is fog maradni.

Kovács Dániel

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.


Blog | Info

<3  szeretet és barátság
Blog

<3 szeretet és barátság

Szerelem, barátság, üzenetek, párok, család, ajándék… VALENTIN-NAP Valentin-nap a szerelmes üzenetek, a szeretet megnyilvánulásainak és...

A Beszélő levelek postása
Blog

A Beszélő levelek postása

Interjú Megyeri Lénával, a Beszélő levelek c. produkció megálmodójával, létrehozójával, aki a kezdetektől fogva erős,...

Felhívás – büfé helyiségbérlet
Info

Felhívás – büfé helyiségbérlet

A MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. az alábbi helyiség nyilvános pályázati eljárás keretében bérbeadásra kínálja:...

További híreink