Idén augusztusban már 26. alkalommal kerül megrendezésre a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep, amely sokáig Budapest legrégebb óta folyamatosan működő alkotótábora volt. A nagy múltra visszatekintő művésztelepet Ezüst György festőművész hívta életre 1997-ben, és a Hegyvidéki Önkormányzat támogatásával, a MOM Kulturális Központtal közös szervezésben valósul meg évről évre, amelynek Ezüst György és Breznay András festőművészeket követően, 2017 óta Kallós Judit művészettörténész a vezetője. Az elmúlt években a MOMkultban kialakított ideiglenes műtermekben, illetve két éve a Hegyvidék Galéria kiállítóterében, tavaly pedig a Chemin Neuf elnevezésű, francia alapítású, ökumenikusan nyitott katolikus közösség Zugligeti úti épületében és kertjében volt lehetőségük a művészeknek alkotniuk, de korábban a Fülemile úti Ifjúsági Tábor, az egykori Hotel Agro Panoráma, a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ, valamint Balatonon a Szántódi Ifjúsági Tábor adott otthont a művésztelepnek. A művészek kiválasztásánál, meghívásánál minden évben fontos szempont a kurátorok számára, hogy a határon túli magyar területek is képviselve legyenek egy-egy tehetséges festő- vagy grafikusművész által, de részt vesznek XII. kerületi kötődésű alkotók is. Évről évre, változó létszámban, de visszatérő, a művésztelepen már korábban részt vett festők is meghívást nyernek, és mindig újabb résztvevőkkel is bővül az alkotótábor. A festés mellett minden évben egy kiállítás-látogatással egybekötött, egész napos kirándulás is színesíti a programot. Az alkotótábor rendszeresen olyan téma köré szerveződik, amely tágabban értelmezhető, így figurális és absztrakt alkotókat is inspirál.

A művészek számára az együtt eltöltött idő, a régi és új ismerősökkel való találkozás, megismerkedés maradandó élményt jelent. Az itt kialakuló barátságok, szakmai kapcsolatok sok esetben a jövőben is meghatározóak és életre szólóak lesznek. A művésztelepek – és így a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep – jelentősége többek között abban rejlik, hogy az ilyen alkalmak lehetőséget biztosítanak a művészek számára a hétköznapokból, megszokott alkotóterekből való kilépésre, új inspirációk gyűjtésére, új gondolatok megszületésére és kifejezésére, szakmai kapcsolatok építésére. A környezetváltozás, a régi és új találkozások, beszélgetések, a közösség élménye és a művészi hatások megtermékenyítően hatnak az alkotókra. 

A táborban készült alkotások közül egy-egy munka, a művészek felajánlása révén, a Hegyvidéki Önkormányzat, valamint a MOM Kulturális Központ képzőművészeti gyűjteményét gazdagítja, amelyből rendszeresen rendez kiállításokat a Hegyvidék Galéria, de a XII. kerület más kiállítótereiben is találkozhatunk időről-időre egy-egy válogatással. Már Lendván és Aradon is volt lehetőség a kiállításra, és a kiállítóhelyszínek bővítése folyamatos.

Az önkormányzati képzőművészeti gyűjtemény létrehozása, fenntartása sok szempontból képvisel jelentős értéket. A kulturális örökség megőrzése és ápolása, a közösségi identitás erősítése, az oktatási és inspiráló szerep mellett a turisztikai vonzerő, a művészeti színtér támogatása, valamint a helyi közösség összekapcsolása kiállításokkal, közösségi programokkal, a művésztelep kapcsán a művészekkel való találkozás és az alkotómunkába való betekintés lehetősége mind-mind hozzájárul a Hegyvidéki közösség fejlődéséhez és kulturális gazdagodásához.

Az alkotótábor során a művészek teljes ellátásban részesülnek, a szállás és étkezés mellett festőalapot és festéket is biztosítanak a szervezők. A nagyközönség minden évben – idén is – egy nyitott nap során ismerkedhet a Művésztelep alkotóival, alkotásaival, így személyes művészeti impulzussal gazdagodik a Hegyvidék közössége. 

Az idei nyitott napot májusban a Hegyvidék újságban fogjuk meghirdetni, örömmel várjuk vendégeinket! 

Kallós Judit – Hegyvidék Galéria 

Fotók: Egressy Orsolya 

A nyári hőségben nincs is jobb, mint egy pohár friss víz, egy árnyas forrás melletti pihenő, vagy akár csak egy régi történet, amely hűsítő emléket idéz. A Hegyvidék nemcsak a fák és a hegyek világa, hanem egykor bővizű kutak, források, patakok földje is volt, amelyek közül néhány még ma is itt csordogál a lábunk alatt, másokat már csak emlékek, fotók vagy különös történetek őriznek.

A Svábhegy vízkészlete már a 13. században is kincsnek számított, amikor is a források fölé IV. Béla király idejében kútházak épültek, míg később Mátyás király korában fa- és agyagcsöveken szállították a friss hegyi vizet a budai Várba.

 Mivel a hegyvidéki források magasabban feküdtek mint a vár ezért a gravitációnak köszönhetően a vízvezeték a Szentháromság térig juttatta el a hegyvidéki vizeket – ez akkoriban szó szerint aranyat ért.

A Béla király kútja (korábban: Király-forrás) és a Városkút (korábban: Doktor-, Orvos és Nádor-kút néven is ismert volt) forrásházai napjainkban is látványos műemléki épületei a hegyvidéki tájképnek. Jelentős volt még a Svábkút, amely ma már nem látható, mivel az Istenhegyi út szabályozásakor beboltozták. A középkorban majd az újkorban ez a három forrás látta el ivóvízzel a budai várat is. A jó minőségű friss források vizét Erzsébet királyné és József Nádor is előszeretettel fogyasztotta, nem véletlen, hogy egy időben a Városkút nevét is megváltoztatták. 

.

(Vízhordók a kútháznál az 1860-as években) 

„József nádor is a svábhegyi városkút forrásából hozatta ivóvizét és ezért Buda város közgyűlése, hogy a jeles nádor emlékezete, aki a főváros emelése és szépítése érdekében annyit fáradozott, e szép virányú tájon is fenn tartassák, a városkutat Nádorkútnak nevezte el.” olvashatjuk a Budai Napló, 1928. december 16-i beszámolóját.

A híres Lóitató emléke is a vízhez kötődik, miután itt álltak meg egykor a meredek emelkedő előtt a kereskedők és vándorok, hogy megitassák lovaikat, és maguk is felfrissüljenek. A forrásvíz a mindennapok szerves része volt, akár az ivásról, akár az öntözésről volt szó. A 19. század végére azonban a Svábhegyen gyorsan gyarapodó villák vízellátása egyre nehezebbé vált az időjárás kiszámíthatatlansága és az 1880-as évektől kiépülő, de gyenge nyomású vízvezeték-hálózat gyakran okozott gondot. Végül az 1913-ban átadott Eötvös úti víztorony oldotta meg a problémát, amely máig működik, amely önmagában is ritkaság a városban.

(Békató)

Ha tóra vágynánk, a Béka-tó nyújt egy kis menedéket. Ez a Libegő közelében megbúvó, hangulatos tavacska igazi titkos zug, ahol a part menti fák lombjai szinte összezárnak a víz felett. Egykor azonban jóval több vízfelület tarkította a Svábhegyet. Például az egykori Istenszeme fogadó kertjében is egy csónakázásra is alkalmas tó terült el. Aztán ahogy a környező forrásokat bevezették a vízellátó hálózatba, a tó vízutánpótlása megszűnt, és az egykori medret lassan benőtték a bokrok és fák.

(Istenszeme tó,1960)

Jókai Mór idén ünnepelt 200. születési évfordulója külön aktualitást ad annak, hogy megemlékezzünk arról is, hogy a nagy mesemondó mennyire megbecsülte a vizet saját, Költő utcai kertjében. Jókai nemcsak íróként, hanem gyakorlott kertészként is példamutató volt. A 19. század második felére a források már nem tudták kielégíteni a városrész megnövekedett vízigényét – Jókai azonban mesteri megoldásokkal élt. Ciszternákat építtetett, amelyek az esővizet a ház tetejéről gyűjtötték össze kertje számára. Kialakította a természetes vízszivárgást segítő rendszerét, hogy fái mindig elegendő nedvességhez jussanak. Földalatti csatornákat vezettetett a gyökerekhez, melyek elvezették a felesleges vizet oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Ahogy ő maga írta: „Most azután a legnagyobb zápor után sem áll meg a pázsitomon a víz, hanem lefut a földalatti csatornán, ott nagyobb részt szétszivárog a hársfák, fenyőfák gyökerei alá, a túlságos vizet pedig fölfogja egy kezdetleges ésszel rögtönzött medence; az meg az ottani fáknak használ. […] Én annak az égből jött áldásnak, az esőnek, minden csöppjét megbecsülöm s nem engedem a telkem keritésén kimenni.”

A Hegyvidék forrásai, patakjai és emlékei ma is itt vannak velünk – ha nem is mindig láthatóan, de a történeteink mélyén. A nyári forróságban, mikor minden csepp víz kincset ér, jó tudni, hogy e táj régen is a frissesség földje volt. És talán lesz is – ha megbecsüljük, ahogy azt Jókai tette.

____________________________________________________

A fenti helyszínek bejárására ajánljuk helytörténeti sétánkat: Királyok forrásai – A Svábhegy rejtett vizei
2025. 05.14. 10.00 

Séta kiindulópontja: A Svábhegy nevezetű busz és fogaskerekű megállónál lévő Eötvös József park.

A séta alatt megtekinthetik a Városkutat, a Lívia-villát és a Béla király kutat.
A sétát vezeti: Földváry Gergely történész.

Jegyár: 1000 Ft. Hegyvidéki lakosoknak regisztrációval díjtalan.

____________________________________________________

@Földváry Gergely – Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény 

Mi már nagyon várjuk a nyarat, hogy a Sirály sétányon induljon Roller Disco! Mesélj, te mire készülsz a nyáron? 

Én is ezt várom a legjobban, mert Stephanie-val – akivel közösen építjük ezt a koris közösséget – idén rendezzük Magyarország első nemzetközi kétsoros görkoris fesztiválját, a Skatelandet, aminek a MOMkultban, a Sirály sétányon lesz a szombati Roller Disco-ja június 7-én. Sikerült a fesztiválra elhívni a legjobb külföldi görkoris arcokat, akik a visszajelzéseik alapján örömmel jönnek és adják át tudásukat és kicsit a nemzetközi görkoris kultúrát. Lesznek workshopok többféle stílusban, street skate, a Városligetben görkoris piknik és egyéb programok, és persze görkoris bulik!

Milyen a kétsoros görkoris közösség itt Magyarországon? 

A közösség nagyon gyorsan nő, most érezhetően – biztos a tavasz miatt – megugrott az oktatások, a bulik közönsége is. A görkorizás önfeledt, gyermeki örömöt szabadít fel, ezzel a jó érzéssel szippantja be az embereket, és ilyen jókedvű, baráti, támogató a közösség is. Télen a Turbinában vagyunk, ami nagyon jól illik az eredeti, 80-as években indult göris klub kultúra hangulathoz. A korizásban vannak íratlan szabályok, amiket mindig megtanítunk az újaknak is: külső körön mennek a gyorsak, belső körön a lassabbak, és a kör belsejében megy a tánc! Így tudunk a legjobban vigyázni egymásra.

Része ennek a kultúrának, és nekünk fontos célunk is, hogy olyan szórakozást biztosítsunk, amivel alkohol vagy bármilyen tudatmódosító szer nélkül felszabadultan, jól érezheti magát bárki. A jókedv, a flow jön görkorizás közben, és magával ragad. A Roller Queens Budapest (ami egy lányokból álló performance csapat) is egy olyan miniközösségünk, akikkel ezt éljük, együtt fejlődünk és görkorizunk a hétköznapokban. 

Ti hogyan kezdtétek a görizést Stefanie-val? 

Nagy inspirációnk volt Oumi Janta berlini görkoris lány, mi a Covid alatt az ő videóját látva éreztük, hogy ez az amit akarunk csinálni(egymástól még függetlenül). Jól éreztük, mert már negyedik éve ez az életünk, és imádjuk! 

Milyen lesz a Sirály sétányon a Roller Disco? 

Mindig élő DJ szett van a bulikon, a MOMkultos eseményre is így készülünk, külföldi dj érkezik ráadásul, aki fixen a legjobb zenéket fogja játszani egy színvonalas görkoris bulihoz. Én nagyon szeretem a funk stílust egyébként, mert vidám és pörgős, de mostanában szívesen gurulok Kavinsky Night Call című számára is.  

Kezdőket is várunk a Roller Discoba, mivel a kétsoros görkorcsolyával máshogy kell mozogni mint az egysorossal, a bulik előtti egy órában megtanítjuk az alapokat. Kezdőként ezt nem érdemes megspórolni, mert sokat dobhat a komfort érzeten és élvezetesebb lesz a görkoris diszkó, emelett védők viselését erősen ajánljuk azoknak akik bátortalanok még. 

Aki nem bírja kivárni a nyári Sirály sétányos bulikat, szeretettel várjuk a Turbinás Roller Disco-inkra, vagy a Skate Jam Budapest kétsoros görkori óráin és persze a közösségébe, például vasárnaponként görkoris piknikre és kötetlen találkozókra a Városligetben! 

Fotók: Kunyó Hajnalka 

Nyári programmagazinunk már elérhető a kerület kulturális helyszínein, és online lapozható formában is:

Gratulálunk a negyven éves jubileumhoz! Milyen lesz ez az ünnepi év a zenekarnak?      

Sok meghívásunk van, biztos a jubileum miatt is, de az is lehet, hogy ennyi év után már kellő ismertségre tettünk szert. Kis hittel, de nagy reményekkel rendelkezem még ma is! Ennyi év után úgy látom, hogy sokan megismertek, megszerettek bennünket, és a szervezők a jubileum miatt is hívnak az eseményekre.

Mint minden jubileumi évben, szeretnék egy nagykoncertet. Ezek mindig nagyon érdekesek, mert olyan vendégeket hívunk el, akikkel ritkán látnak bennünket, idén Kozma Orsit, Illényi Katicát, Bíró Esztert, Szekeres Adrient szeretnénk felkérni. A Győri Filharmonikus Zenekarral már négy szimfonikus koncertet adtunk, május végén a Fertőrákosi Kőfejtőben utoljára megismételjük ezt a műsort. Megpezsdült körülöttünk az élet!

A magyarországi jazz életnek az a sajátsága, hogy nincs olyan fókuszban a jazz, mint a Nyugat-európai országokban. Ott is már leáldozóban van a csillaga, más fajta zenék lépnek a helyükbe, éppen ezért én örülök, hogy még létezünk, és ápolhatjuk ezt a zenei hagyományt, sőt a régi magyar szerzeményeket is leporoltuk, és megmutatjuk a közönségnek.

Ez a dalkincs mennyire rugalmas? Mekkora volt például a magyar daltermés ebben az időszakban?

Szerencsére nem véges – több zenekar több évszázadra el van látva. Olyan mennyiségben ontották a zeneszerzők a számokat…! Persze a legismertebb, népszerűbb slágerek kifújnak, elfogynak. Mellettük ugyanilyen jó minőségű, színvonalas szerzemények születtek még. Fényes Szabolcsnak a halálakor kb. 3000 kiadatlan dala volt a szekrényben.

Ez a zene mára műkincs lett. Én egy régész vagyok, aki kiássa, leporolja, újszerű állapotba hozza, nem akarok módosítani, overcrosst csinálni, elegyíteni mással. Én úgy játszom el, mintha egy korabeli jazz zenész lennék, nekem ez a küldetésem, semmi mással nem szeretnék foglalkozni. A jazz szerencsére mindent integrál, mindent el lehet játszani jazz stílusban, és mi is, van, hogy például vendégekhez alkalmazkodunk, néha kirándulunk más műfajokba is. Ha lenne rá időm, csinálnék egy LGT lemezt, unplugged, saját hangszereinkkel, saját hangommal előadva.

Milyen történet húzódik egy-egy dalválasztás mögött?

Aminek nagy jelentősége van számomra, az a Május éjszakán. 5-6 éves kisgyermekként a dédszüleim gramofonját hallgattam, még meg is van, itt a szobámban, már 100 éves. Ezen hallottam először a Május éjszakán-t. Az akkori kor divatja szerint a rádióból bömbölt Cliff Richard, a Tölcsért csinálok a kezemből, ezek a kiábálós dalok. Én amikor meghallottam ezt a szépen búgó hangú nénit, teljesen el voltam bűvölve. Mennyire finom, mennyire bájos, gyerekfejjel is felfigyeltem a különlegességére. Karády Katalinról azt sem tudtam, hogy ki – akkoriban tiltva volt – így rejtek úton megismertem, és ezt a számot már 1985 környékén, alakulásunkkor játszottuk is. 1990-ben pont a taxis sztrájk környékén a Bongó című TV műsorban, amit Antal Imre vezetett, már játszottuk a kezdeti időszakunk dixielandjei mellett.

A másik, amiről szívesen mesélek, egy saját számom. 

Amerikába, Sacramento-ba egy nagy fesztiválra jártunk rendszeresen. 

Egyszer csak megszületett bennem egy dallam, egy mondat: Mindig is az volt a vágyam, hogy meglássalak – Amerikára gondoltam itt. A végén kikerekedett egy három értelmű vers, ami szólhat egy lánynak is, Amerikának és a jazz zenének is. Minden irányba ható dalocska. Nem vagyok költő, de ez a szöveg valahogy csak kifolyt belőlem. Nem is kellett variálni, új sorokat keresgélni, megjelent előttem a papíron. Írtam egy dixieland számot három szólamban, angol, magyar szöveggel, és ezt játszottuk Amerikában. Kicsit tragikomikus a lemez borítója, ez 9/11 után volt kicsivel, a grafikán egy repülőn ülünk és zuhanunk lefelé… Ez csak akkor tűnt fel nekem, amikor kivittem a lemezt Amerikába.

Filmslágerek közül rengeteg van, ami a szívem csücske. Ezeknek az története, hogy akkoriban, ha kijött egy film, abban a filmsztárok elénekelték az aktuális slágert, ez megjelent a boltokban kottaként, elkezdték énekelni, játszani a rádiók, színdarabok, a mulatókban, és otthon az emberek. Minden szám, amit jazz zenész játszik, filmzene volt először. Azonban ami nekünk érdekes, az az Állítsátok meg Terézanyut! filmzenéje.  A TNT zenekarnak – akik szintén most jubiláltak – van egy dala, Nem jön álom a szememre. A filmben Csányi Sándor és Hámori Eszter korcsolyáznak, bolondoznak ennek a számnak a feldolgozására, amit én egy ötvenes évek hangulatú köntösbe öltöztettem. Ez nagyon sikeres volt, sokan mondták, hogy jobb, mint az eredeti, szerintem a szerző, Dobrády Ákos énekli ezt a legszebben.

A honlapjukon olvasható jó pár meglepő és nagyon szórakoztató történet az elmúlt negyven évből, melyiket mesélné el nekünk szívesen?

Ami elsöprő élmény volt, az az, hogy hogyan találkoztunk jazz világsztárokkal. Mi utcazenészként jártunk külföldre, és bár nem sokat kerestünk, a sátorozást, koszt, kvártélyt ki tudtunk fizetni magunknak. Nizzában éppen az uzsonnánkat költöttük, és hallottuk, hogy az utcán szól a jazz. Kiszaladtunk hozzájuk, Szalóky Béla akkori pozanosunk és én beszálltunk hozzájuk. Mondták, hogy este menjünk el a Negresco Hotelbe, mert ott lesz örömzenélés. Este visszamentünk, ott zenélt George Benson, Frank Foster – az akkori Count Basie zenekar vezetője, világhírű szakszofonos – Biréli Lagrène, aki gyerekzseniként robbant be a jazz világába, nagybőgőzött. Béla beszállt hozzájuk, mert játszik modern jazzt is – ez egy csodálatos élmény volt.

(Mariarc, Wynton Marsalis és a Hot Jazz Band, 2001)

Ugyanígy, utcazenéltünk a Cote d’Azur-ön, egy szálloda előtt álltunk. Kijött a szállodából a bárzongorista aki jazz-zenész volt. Gázsit fizetett nekünk, hogy örömzenéljünk vele! Életemben akkor hallottam először olyan zongorázást, ami illik a zenénkbe. Itthoni zongorán senkit sem hallottam korai jazzt játszani, mai napig egy van az országban, kedves barátom, Nagy Iván. Ez számomra egy csoda volt, hogy zongorán is lehet így játszani, ahogy itt kell. Egy év múlva újra ott voltunk, nem is tudtuk mi történik épp a városban, erre kiderült, hogy pont akkor zajlott ott egy nagy jazz fesztivál. Megint kijött hozzánk zongorista barátunk, hogy behívjon örömzenélni. Ott ült Stéphane Grappelli aki Django Reinhardt egykori hegedűse, és az ő zenészeivel jam sessiont játszhattunk, ami szintén nagy élmény volt. Akkor még igazán senkik voltunk, tényleg az utcáról keveredtünk be, azóta nagy barátságok lettek ezek francia zenészekkel, versenyeket nyertünk Franciaországban, filmbe illő kalandok voltak ezek.

Kívánjuk, hogy még legalább negyven évig folytatódjon az örömzenélés és a kalandok!  

A Hot Jazz Band június 19-én a MOMkult Szabadtéri színpadán Filmslágerek á la Hot Jazz Band című koncertjén Wolf Katival és Pély Barnával lép fel az MVM Classic&Club sorozat részeként.

Ezen az oldalon böngészhetőek a Hegyvidéki Nyár programjai.
A Hegyvidéki Nyár Kuponkóddal rendelkezők kedvezményesen vásárolhatnak jegyet a belépődíjas programokra.

Jókai Mór 200 éve született. Mi a jelentősége a mai ember számára?

László Ferenc: Jókai Mórt mindmáig a magyar irodalom egyik legnépszerűbb alkotójaként tartjuk számon, akinek egészen kiemelkedő az intézményes emlékezete. Közterek viselik a nevét országszerte, szobrai állnak a fővárosban és vidéken, s van egy állandó díszítő jelzője is: ő a nagy mesemondó. Mégsem állítható, hogy az életműve divatban lenne, sőt inkább az tapasztalható, hogy Jókai leértékelődött. Panaszoljuk a sok leírást a regényeiben, kifogásoljuk hőseinek gyermekded ábrázolását, s mintha egészében túlontúl naivnak vélnénk magát a XIX. századi írófejedelmet. Pedig Jókai regényei nemcsak a maguk korának megértésében segíthetnének minket, hanem egy sor ma is érvényes kérdés megválaszolását vagy legalább felismerését is megkönnyíthetnék. Legyenek azok a közösség számára fontos kérdések (kik is vagyunk mi, magyarok? milyen a viszonyunk a múltunkhoz és modern világhoz? stb.), vagy épp a lehető legszemélyesebbek: mondjuk, hogy felismerhetjük és alakíthatjuk-e a magunk sorsát? Nekem például mindkét említett vonatkozásban alapvető szerző Jókai Mór, s remélem, a sorozat alkalmain a közönséget is meggyőzhetem majd arról, hogy Jókai életműve – és életútja nemcsak érdekes, de fontos is lehet számunkra.

Jókai-díszkiadás előadás-sorozatában Jókai életének, munkásságának hatását, különböző aspektusait járja körbe. Milyen forrásokból, hogyan készül ezekre az előadásokra?

LF: Ebben a sorozatban egyszerre lesz szó magáról Jókairól és az életművéről, ha úgy tetszik: kínálok majd némi bulvárjellegű, vagyis inkább intim betekintést az író magánéletébe, és mindeközben

felajánlok bejárásra néhány olyan ösvényt, amelyeken haladva eljuthatunk a Jókai-féle regényvilág legfontosabb témáihoz, alapkérdéseihez. Ez a kettős szándékom meghatározza a forrásaimat, tehát összeolvasom majd Jókai életének és korának eseményeit, nyilvános és magánjellegű mozzanatait mindazzal, ami ebben a hatalmas terjedelmű életműben lelhető. De ez csakis számomra jelent majd feladatot, a közönségtől mindössze érdeklődő figyelmet, kíváncsiságot kérek, és persze egy kis bizalmat: higgyék el, Jókai meghálálja az érdeklődést.

Az előadás-sorozat témái már érzékeltetik, hogy Jókait, az embert, közszereplőt is jobban megismerhetjük. Egy pár mondatban bemutatná ezeket? Jókai és a nők / Jókai és Petőfi / Jókai humora / Jókai Budapestje / Jókai a konyhában / Jókai, a politikus / Jókai a Svábhegyen

LF: Az írás nem különösebben izgalmas tevékenység, és mi tagadás, az írók csak ritkán sziporkázóan érdekes figurák. Jókai azonban az volt, és miközben hatalmas életművet rótt össze, emellett mozgalmas és hihetetlenül tevékeny életet élt. Kivette a részét az 1848-as forradalomból csakúgy, mint a dualista korszak parlamenti politikájából, lapokat alapított és szerkesztett, és szinte minden érdekelte: a magyar humor gyűjtésétől a szőlőtermesztésig, vagy az asztaltáncoltatástól a modern városfejlesztésig. S az élete még ott is figyelemreméltó, ahol különösebben változatosnak nem nevezhető: a szerelmek, a házasságok terén. Egyrészt mert mindkét házassága esemény volt, sőt a második egyenesen országos botrány forrásává vált. Másrészt mivel mindaz, ami Jókai magánéletéről tudható, összeolvasható regényeinek szerelmi történeteivel, amelyekben rendre oly fontos szerephez jutnak az arisztokratikusan karcsú szőke hölgyek és az eleven barna leányzók.

Melyik az Ön kedvenc Jókai alkotása és miért?

LF: Legalább féltucat kedvenc Jókai-regényem van, köztük nagyon népszerűek (mint Az arany ember) és kevésbé ismertek (mint Az élet komédiásai) egyaránt. Számomra azért is lenne nehéz egyetlen abszolút kedvencet kiválasztani ebből az életműből, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben nincsen két egyforma Jókai-regény. Írt magyar Verne-regényt, szövevényes bűnügyi történetet, kacérkodott a misztikummal, de még a naturalizmussal is. Sokkal, de sokkal több van benne, mint azt az iskolai emlékeink révén vagy A kőszívű ember fiai filmváltozata láttán gondolnánk.

Tavaszi programmagazinunk már elérhető a kerület kulturális helyszínein, és online lapozható formában is:

15 éves az általad megálmodott, és vezetett Irodalmi Szalon 2025-ben. Miként tekintesz vissza erre a 15 évre? Mi volt az a gondolat vagy élmény, ami a Szalon elindításához vezetett?

Az Irodalmi Szalon egy álom megvalósulása. Gyermekkorom óta hiszek az irodalomban és a szavak erejében, hisz alkotó szülők gyerekeként ebbe a világba születtem bele. Folyamatosan léptem közelebb a könyvekhez, közelről ismerhettem a szerzőket és inspirált a világuk. Az egyetemi éveim alatt végül kialakult az ötlet: legyen közösségi élmény az irodalom, szeretnék egy szalont létrehozni, ahol a találkozás lehetőségét teremtem meg a szerzőkkel, a közönséggel, a könyvekkel. Mindez 2010-ben útjára indult, és engem is meglepett, hogy már az első estek milyen sikeresek voltak. Lehetőség és kihívás ez a 15 év, mára ez lett az életem fókuszában.

Emlékszel olyan pillanatra, vagy eseményre az Irodalmi Szalon történetében, amely különösen meghatározó vagy emlékezetes volt számodra?

Az eltelt másfél évtizedben sok próbatétel volt: megrendítő estek, búcsúk és felemelő, találkozási pillanatok is. Nagy izgalom volt Kemény Istvánnal, Ungvári Tamással, Spiró Györggyel, Csorba Lászlóval vagy épp Esterházy Péterrel beszélgetni. Szorongó ember vagyok, féltem, megfelelek-e. Sosem felejtem Kass János, Jancsó Miklós búcsú-estje után 2016. januárjában Édesapám mementóját, ahol olyan sokan jöttek össze, hogy ki kellett hangosítani az utcára a programot. Sosem felejtem Kőrösi Zoltánt, Korniss Pétert és Térey Jánost, akik törzsvendégeink voltak a Szalonban.

Nagy találkozásaink is voltak: a Szalonban ismerkedett össze egy irodalmi programon anno Szabó Balázs és Grecsó Krisztián, vagy épp Járai Márk és Bereményi Géza.

Mit gondolsz, miért vált az elmúlt években ennyire meghatározóvá az Irodalmi Szalon a magyar kulturális életben?

Nálunk a személyesség a kulcs – egyszerre helyezünk hangsúlyt az estek színvonalára, a program egyediségére és arra, hogy otthonos világot teremtsünk a nézőkben a könyvek felé. Nem távolságot növelünk, hanem új és újabb olvasókat hódítunk meg, reményeink szerint. A Szalon egy biztos pont igyekszik lenni 15 éve azoknak, akik vágynak a közösségre: együtt gondolkodni, együtt átélni egy kulturális élményt – ez a mi feladatunk. Közben már kiléptünk a fővárosból – szerte az országban és Kárpát-medencében is tartunk Szalon-beszélgetéseket, és meleg szívvel fogadnak bennünket és az eszmét: nincs határ köztünk, a híd pedig minden egyes könyv, gondolat, szó.

Hogy látod az irodalom és a közösségi tér szerepét napjainkban, amikor az online világ egyre nagyobb teret hódit?

Azt tapasztalom, egyre nagyobb igény van a valódi találkozásokra, a tekintetet, a figyelmet semmi nem pótolja. Beszélgetni kell, figyelni a másikat – de önmagában az olvasás folyamata is ez. Figyelünk, hiszünk a másik szavának, mondanivalójának. S közben kutatjuk az őszinte gondolatokat, szavakat. De mintha egyre kevesebb lenne az időnk…Hogy is mondja Pilinszky a Naplórészletben? Bizony, „tér és idő keresztjére vagyunk mi verve emberek”, és néha össze-összezavarjuk az idő menetrendjét. Rohanunk, programokat és élményeket halmozunk, és ebben a folyamatban elfeledkezünk arról, ami a lényeg: adjunk időt a léleknek, a gondolatoknak. Ennek ad lehetőséget a Szalon.

Milyen hatással van az Irodalmi szalon az irodalmi közösségre, különösen a fiatalabb generációkra? Illetve mit látsz, hogyan változott az Irodalmi Szalon tematikája és közönsége az évek során?

Sokat változott a közönség és a programtábla is másfél évtized alatt. A programok között egyre inkább fordulunk az összművészetiség, az előadás-jelleg felé: a beszélgetés hangsúlya marad, de a színpadi-jelleg meghatározó: kisebb előadásokban, felolvasószínházban mesélünk egy-egy költőről, vagy maga az író zenész barátjával érkezik és előadják a műveket. Erre megy a trend, és mi igyekszünk igazodni ehhez. A közönségünk változik, vegyes korosztályt képviselnek és nyitottak egymásra, mint egy jó családban – így még teljesebb a kép, hisz szeretnék mindenkinek irodalmi élményt találni, adni. Az első estek egyikén  egykori mentorom, Szőnyi Zsuzsa az mondta, neki olyan a Szalon, mint az ő Triznya-kocsmája volt Rómában – egy asztal mellett mindenki megfér és az est után gazdagabban távozik. Ez a gondolat vezet bennünket ma is.

Készülsz bármi különlegessel a 15. évfordulóra, vagy az évek száma csupán entitásként jelenik meg a Szalon 2025-ös évében, nem mint egy ünneplendő mérföldkő?

A jubileumi, 15. évben visszük tovább a havi beszélgetős esteket a Hegyvidéken, lesznek évfordulók József Attilára, Szabó Lőrincre és Márai Sándorra emlékezve, kortárs zenei programok és írók barátságai fókuszban, emellett két nagyszabású Gálát tervezünk a MOMKult nagytermében: tavasszal és novemberben. De van még itt valami: már gőzerővel dolgozunk egy összetett anyagon, kvázi egy meglepetéssel készülünk a nagyközönségnek, amit novemberben mutatunk be. Kerestük a módját, miképp tudjuk azt a sokszínűséget, azt a többszáz fellépőt és az ars poeticánkat bemutatni egy olyan formában, ahogy eddig sosem – a történetünket most egy új műfajban meséljük el, ami nagy kihívás, de szerencsére remek szakemberek segítik a munkámat.

Személyesen neked, Juhász Annának, mit jelentett az elmúlt 15 év? Miként hatott ez a saját irodalomhoz való viszonyodra? Hogyan sikerült megőrizned a lelkesedésedet, energiádat ehhez a rendkívül intenzív projektvezetéshez?

Egy félénk, bizonytalan lányból mára felnőtt nő lett, aki a munkájának él. Csak idén kb. 180 fellépésem volt, szóval minden nap igyekszem tenni az olvasókért és magamért – érzem, sok a feladat. Minden egyes est épít engem is, ajándékokat kapok a közönségtől – ilyen egy kedves komment, levél, egy jó szó a programok után és az a rengeteg szívvel teli beszélgetés, amiben kolléga-fellépő-olvasó egymásra talál. Engem ez a világ megtart: a legnagyobb nehézség, amiből jócskán jut nekem is – eltűnik, amikor egy esten megtörténik a pillanat – csak így hívom, amikor érzem, mind megérkezünk, jelen vagyunk, adni szeretnénk.

Mit látsz az Irodalmi Szalon jövőjében? Vannak új célok, vagy irányok, amelyek esetleg eltérnek az eddigiektől, de mindenképp szeretnél megvalósítani?

A folyamatos jelenlétben hiszek, és abban, hogy figyeljünk az újdonságokra és az állandóra egyaránt. Azokat a témákat és könyveket szeretem fókuszba tenni, aminél érzem, tétje van. Ami az életről mesél, mégha nehezen szembesít is egy-egy kérdéssel. Kell, hogy legyen helye a szenvedésnek és a boldogságnak, a háborúnak és a megérkezésnek az esteken. A Szalon a szembenézés helye is és az új találkozásoké: szeretek párosítani művészeket, akik nálunk egymásra tudnak találni és akár közös alkotói útra lépnek. A 2025-ös évben két élő legendának is szeretnénk tiszteletet állítani: Csányi Vilmos 90, HOBO pedig 80 éves lesz, őket fogjuk köszönteni.

Mit gondolsz, miért fontosak ma az ilyen közösségi irodalmi események?

Hogy érezzük, nem vagyunk egyedül. Hogy érezzük, aki olvas, az már sosem lesz magányos. Hogy egy individualizálódó világban mi nem az én-én-ént hangsúlyozzuk, hanem azt, az együtt-ben hiszünk. Hogy megtapasztaljuk, minden egyes könyv hozzánk tesz, és az egész világunk változik, ha olvasókká válunk.

Kik azok az írók, művészek, vagy események, akik/amik az elmúlt 15 évben inspiráltak a Szalon kapcsán?

Szeretem a Generációk estjét, ahol alkotó generációk mutatkoznak meg közelről, engedve betekintést családi és művészi helyzeteikbe, dilemmáikba. Bartis Attila, Grecsó Krisztián, Háy János könyvei és barátsága, levelezésünk nagyon sokat jelent számomra, ők a 15 év során visszatérő vendégeim. Márton László, Zalán Tibor apaként tanít mindannyiunkat, Szabó T. Anna elvarázsol mindenkit egy-egy esten, Harcsa Veronika, Csemer Bogi, Rúzsa Magdi, Henri Gonzo vagy Hrutka Róbert felejthetetlen pillanatokat adtak nekünk. Büszke vagyok, hogy a magyar kultúra nálunk is megmutatkozhat, amolyan Szalonos módon immár 15 éve. Amíg módom lesz rá, folytatom a megkezdett utat, a kezdeti hittel és szeretettel!

A Szalon 2025-ös évadát a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Friss és izgalmas darabok gazdagítják a MOMkult programját 2025-ben. Színészóriásaink és fiatal tehetségek nyűgözik le a nézőket drámákban, vígjátékokban, feldolgozásokban, melyek mind magas művészeti minőséget képviselnek. Az Orlai Produkció előadásai januárral indulnak és folyamatosan érkeznek a MOMkult Színháztermébe. 

_____________________________________________________________________________

Az Orlai Produkció kiemelkedő darabja Wil Calhoun: Balkon kilátással. A Jóbarátok egyik írójának komédiája rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos és hol vérre menő, hol nevetséges természetrajzát.

Helyszíne két egymásra néző erkély. Az egyiken Alvin, aki képtelen felvenni a ritmust a világgal. Inkább elszigeteli magát, és lakásába zárkózva találja meg a vágyott nyugalmat, könyvekkel és sportközvetítésekkel. A szemben levőn azonban egyszer csak megjelenik a lehengerlően vidám és rendíthetetlen Karen, és a világ máris újból kézzel fogható közelségbe férkőzik. Összecsap két szemben álló nézőpont, férfi és nő, optimista és pesszimista, Jin és Jang. Azt pedig már mi is jól tudjuk, milyen, amikor nem léphetünk egymáshoz másfél méternél közelebb.

A szolnoki Szigligeti Színház két vendégjátékkal is gazdagítja a MOMkult színházi kínálatát: Moliére: A Fösvény olyan sikerdarab, mely két színházi fesztivál díjon kívül a nézők kedvencévé is vált. Az egyetemes mondanivaló a modern átfogalmazás, friss rendezés és színészi megközelítés miatt a fiatal közönséget is megszólítja, a darabot már ismerők számára pedig új fókuszpontos nyújt. 

Program: https://momkult.hu/events/moliere-a-fosveny/ 

Kritika: https://szinhaz.online/ez-egy-jatek-amit-nagyon-komolyan-kell-venni-mucsi-zoltan-a-fosvenyben-tert-vissza-szolnokra/ 

A Család ellen nincs orvosság című Ray Cooney darab a felhőtlen szórakozást ígéri, az egyik legkiválóbb vígjátékíró tollából, brililáns színészekkel és rendezéssel. 

A darab leírása a Szigligeti Színház oldalán: https://szigligeti.com/eloadas/csalad-ellen-nincs-orvossag/ 

A tradíció és modernitás találkozása

A MOMkult egyszerre tradíció és megújulás: egy kulturális központ, amely évtizedek óta meghatározó szereplője a XII. kerület és Budapest kulturális életének. Itt a közönség egyszerre találkozhat a múlt értékeivel és a klasszikus, kortárs kultúra izgalmas újításával. A “feketén-fehéren” mottóval most betekintést nyújtunk az intézmény legfontosabb szerepköreibe, működési alapelveibe, és céljaiba – tisztán, egyszerűen, lényegre törően.

A tér, ami több mint épület

A MOMkult nem csupán egy kulturális tér: egy találkozási pont. Színházi előadások, koncertek, irodalmi estek, közösségi események és gyermekprogramok színtere, ahol minden korosztály megtalálhatja a számára releváns és élményt nyújtó programot. Fekete-fehéren megfogalmazva: itt az emberi kapcsolatok, a közös gondolkodás és az esztétikai élmények kerülnek a középpontba.

Fókuszban a közösség

A MOMkult nem csak az előadók és a művészek, hanem a közösség otthona is. Egy olyan hely, ahol helyet kapnak helyi civil szervezetek, kerületi rendezvények és a lakosság számára szervezett események. Az intézmény célja, hogy még mélyebben beágyazódjon a XII. kerület életébe, és tovább erősítse azt a híd szerepet, amelyet a kultúra, az emberek és a helyi értékek között betölt.

A kultúra széles spektruma

Az események kínálata sokszínű: a komolyzenei koncertektől kezdve a kortárs táncprodukciókon át az interaktív családi programokig. Feketén-fehéren: a MOMkult célja, hogy mindenkit megszólítson, és hidat építsen a különböző kulturális irányzatok között.

Fenntarthatóság és innováció

Az intézmény működése nemcsak a kultúra, hanem a környezet iránti felelősséget is szem előtt tartja. A fekete-fehér kontraszt itt is érvényesül: a múlt öröksége és a jövő felelőssége kéz a kézben járnak.

Tiszta célok, világos jövőkép

A MOMkult hosszú távú célja, hogy egyszerre legyen a XII. kerület lakosságának szeretett központja és Budapest egyik legfontosabb kulturális brandje. Ehhez elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, a közönségigényekhez való alkalmazkodás és a hagyományos értékek megőrzése.

Feketén-fehéren összefoglalva: a MOMkult egy hely, ahol a kultúra, a közösség és a kreativitás találkozik. Egy hely, amely múltjából építkezve a jövőbe tekint, és amely minden nap azon dolgozik, hogy még közelebb kerüljön közönségéhez.

A MOMkultnál lévő Sirály sétányon nyílt pop up kiállítótérben, az ÜVEG.HÁZban a következő időszakban a hegyvidéki anno volt borkultúrához kapcsolódó tárgyak lesznek megtekinthetőek.

A HEGYVIDÉKI SZŐLŐKULTÚRA

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény számos olyan műtárgyat őriz, amelyek a kerület egykori szőlészeti és borászati hagyományait idézik. Gyűjteményünk egyik különlegessége egy 1880-as évekből származó szőlőfürtöt ábrázoló cégér, amely egykor egy svábhegyi vendéglőt díszített. Emellett több szürethez kapcsolódó tárgyat is kiállítottunk, amelyek a valaha híres budai borokról mesélnek.
A budai bornak mára már emléke is alig maradt, így napjainkban kevesen tudják, hogy évszázadokon át nagy hírnévnek örvendett szerte Európában. Már a középkorban szőlők borították a mai Sváb-hegy délkeleti lejtőit, de aztán a szőlőművelés a törökök budai uralma alatt háttérbe szorult, így Buda 1686-os felszabadítását követően újra kellett kezdeni a gazdálkodást. A Hegyvidéken először 1690-ben szüreteltek újra a budai gazdák. A betelepülő rác telepesek hozták magukkal a budai hegyeken aztán elterjedő kékszőlőket, melyek közül a legismertebb a kadarkafajták voltak.
Néhány éven belül olyan sikerre tettek szert a budai borászok, hogy 1703-ban egy Sedgewick nevű kereskedő már ezer csöbör budai vörösbort szállított Londonba. Buda városa körül legyezőszerűen terültek el szőlőbirtokok 5334 hold területen (kb. 30 négyzetkilométer), Óbudától egészen Budafokig. Nem akadt még egy város Magyarországon, amely közvetlen környékén hasonló méretű szőlőterületet tudott volna felmutatni. Szőlők borították a Sváb-hegyet, a Kis-Sváb-hegyet, az Isten-hegyet, a Márton-hegyet, az Orbán-hegyet és a Sas-hegyet is. A budai polgároknak csaknem kizárólagos jövedelemforrása volt a szőlő a 18-19. században.
A szegényebbek is a bortermelésből éltek: őket alkalmazták kapásként a földeken, gyakran azonban ők is rendelkeztek kisebb szőlőskertekkel. Ehhez köthető a svábok megtelepedése is a mai XII. kerület területén, mivel sokszor őket alkalmazták a földeken. A kapások soraiból is volt kiemelkedési lehetőség: közülük választották a vincelléreket; azokat, akik a szőlőültetvényekre felügyeltek. A szüret napját a városi tanács tűzte ki; leggyakrabban október elejére esett az időpont, de néha előrébb hozták a kedvező termés miatt.

A török kort követően a bortermelés a Hegyvidéken közel kétszáz évig virágzott, és utána sem Budapest növekedése, terjeszkedése vetett véget neki, hanem egy filoxérajárvány, amely szinte teljesen eltüntette a szőlőt a budai hegyekből. A fertőzés először a Gellért-hegyen jelent meg. Az utolsó jó szüretet 1882–83-ban tartották, ezt követően a védekezés magas költségei miatt a tulajdonosok inkább eladták a földjeiket. Az első világháborút követően a szőlők területe tovább apadt, csak néhány kertben maradt mutatóban egy-egy szőlőtőke. A hajdan virágzó szőlő- és borkultúra emlékét kerületünkben már csak a szőlők védőszentjéről, Szent Orbánról elnevezett hegy őrzi, melynek területén hajdan a szervita rend szőlői terültek el.

Szerelem, barátság, üzenetek, párok, család, ajándék…
VALENTIN–NAP

Valentin–nap a szerelmes üzenetek, a szeretet megnyilvánulásainak és a szoros barátságok ünnepe. A szeretetnyelv minden ember esetében más és más lehet, de az egymásra figyelés, a szeretettek megajándékozása, a figyelem kifejezése talán mindenki számára fontos. Ám sokszor szükségünk van arra, hogy segítséget kapjunk ahhoz, hogy mi lehet a legmegfelelőbb figyelmesség…

A Valentin-nap üzenete, a szeretet, a szerelem, a barátság, a kedves üzenetek, a párok, családok fogalomköréhez csoportosítva, az alábbi programokat ajánjuk; mert egy közös élmény, egy együtt eltöltött este sok ajándéknál többet adhat.

SZERELEM

Nagy zenészek, nagy szerelmek április 5-én, ahol Bősze Ádám a legnagyobb zeneszerzők szerelmi életébe ad betekintést, megfűszerezve a zenetörténeti bulvárhistóriák legviccesebb jeleneteivel.

Tavaszköszöntő – a Budapest Bár koncertje március 21-én, 19:00-kor. A női lélek titkait, örömeit és bánatait térképezi fel a Budapest Bár dalok, hangok és örökérvényű dalszövegek segítségével. A zenekar ezen az estén Németh Jucival, Behumi Dórival, Frenkkel, Keleti Andrással és Kollár-Klemencz Lászlóval lép fel.

VALENTIN–ÜZENET

Beszélő levelek – Kinyílik a hírességek postaládája március 28-án, 19:30-kor. A Beszélő levelek újrainduló sorozatában híres emberek, történelmi személyek, ismert művészek életébe pillanthatnak bele a látogatók azok legizgalmasabb, legviccesebb, legtragikusabb leveleiken keresztül. A hírességek leveleit Eke Angéla, Grisnik Petra, Ódor Kristóf és Seress Zoltán olvassa fel, a házigazda: Bősze Ádám.

Páratlan párok 3. szezon – Bősze Ádám és László Ferenc előadássorozatában február 27-én hajdani kortársak kerülnek egymás mellé: egy nagy zeneszerző és egy koronás fő: Joseph Haydn és Mária Terézia.

CSALÁD

Egy családot leginkább a szeretet, a ragaszkodás és a tisztelet tartja össze. A MOMkultban olyan programok is várják a közönséget, ahol valamilyen szempontból a családi összetartozás szuperereje is megnyilvánul. Március 19-én például a Vastag-testvérek közreműködésével állítja színpadra a Debrecen Big Band az című koncert-estjét, ahol további vendégként Szolnoki Péter is fellép.

A családként, házastársként is alkotó közösséget képvisel Tenki Réka és Csányi Sándor, az EdithEva Eger világsikerű művét feldolgozó A döntés című előadásával a MOMkultban (legközelebb február 23-án).

És igazi különleges AJÁNDÉKnak számíthat Lovasi András dalszerzői estje február 26-án, ahol sok-sok ismert és szeretett Lovasi-sláger mellett a közönség számára is újdonságként megjelenő készülő, formálódó dalok is szerepelnek majd.

Igazi-igazi kuriózumnak számít, és mint ilyen, remek meglepetés lehet a Shemekia Copeland–korncertre váltott belépő! Az amerikai blues–énekesnő július 17-én lép fel a MOMkultban, ahol ezer hanggal, dzsessz-magasságokkal és blues-mélyekkel kápráztatja el majd a közönséget, bizonyítva, hogy nem véletlenül állítják róla: Ő a legújabb blues-királynő.

Interjú Megyeri Lénával, a Beszélő levelek c. produkció megálmodójával, létrehozójával, aki a kezdetektől fogva erős, szeretetteli kézfogással kíséri az egykori és mai hírességek leveleinek interpretációját. 

MOMkult: Derült égből villámcsapásként bukkant fel az a produkciós koncepció, amit anno megalkottatok a Beszélő levelekkel. Korábban ilyen stílusban szerkesztett, és színpadra állított műsor nem nagyon volt. Talán kategória-alkotónak is tekinthető a formátum, ami azóta talán inspirációként is szolgál az újabb és újabb produkciók számára. Honnan származik az ötlet, mi volt a szikra, ami alapján elindítottátok a sorozatot 2016-ban? Mi a háttérsztori?

Megyeri Léna: Itthon valóban újszerűnek számított a formátum, ám korántsem én találtam ki. Angliában tíz éve fut nagy sikerrel a Letters Live előadás-sorozat, amely egy levélőrült brit, Shaun Usher Letters of note című blogjából nőtte ki magát. Én az egyik korai estjüket láttam 2015-ben Londonban, olyan fellépőkkel, mint például Benedict Cumberbatch, Ben Kingsley és Ian McKellen. Teljesen lenyűgözött, hogy milyen izgalmas este kerekedett egy egyszerűnek tűnő koncepcióból, és úgy gondoltam, Budapesten is kéne valami hasonlót csinálni. Erre aztán lett is lehetőségem, 2016 őszén nagy sikerrel indult el a Mozsár Műhelyben a Beszélő levelek. Persze sok mindent változtattunk az angliai formátumon, nálunk például van műsorvezető, aki személyiségével, saját történeteivel vagy kommentárjaival meghatározó alakja az adott estnek. De a lényeg mégis ugyanaz: nagyszerű színészek olvassák fel művészek, politikusok, történelmi személyiségek vagy éppen hétköznapi emberek izgalmas leveleit.

Mk: Hogy épül föl egy-egy est programja? Milyen kutatómunka előzi meg az egyes előadásokat?

ML: Jó néhány leveles kötetem összegyűlt már otthon, és folyamatosan szaporodnak. Persze az internet is remek forrás – olyan is előfordult, hogy egy „virálissá” vált vicces panaszlevél beépült a következő est műsorába. Olyan leveleket válogatok, amelyek valamilyen módon megérintik a közönséget: szórakoztatók, meghatók vagy meglepők. Nagyon élvezem a kutatómunkát, mert rengeteg mindent megtudok a levélírókról – teljesen más ezeket az embereket a saját szavaikon keresztül megismerni, mint életrajzokból, vagy akár történelemkönyvekből.

Mk: Az öt, közönség előtt megvalósuló évad során hány előadást szervezetetek? Hány művésszel álltatok kapcsolatban? Kik az állandó alkotótársaid? 

ML: Nagyjából 40 előadást tartottunk. Minden estünkön más fellépőkkel találkozhat a közönség, és bár voltak visszatérők, így is körülbelül 180 művész fordult meg a Beszélő levelek színpadán: színészek, különböző területről érkező műsorvezetők, valamint zenészek, hiszen minden előadáson van egy zenész vendégünk is. A brit produkcióhoz hasonlóan nálunk is megfordultak jó néhányan az ország legnevesebb színészei közül, de azt is szívügyemnek tekintem, hogy gyakran hívjunk meg pályakezdő, vagy éppen a független szférában tevékenykedő, kevésbé ismert művészeket. Előadásaink rendezője Böhm György, aki mestere a különleges és szórakoztató formátumoknak. Mindkettőnknek fontos, hogy a fellépők és a közönség egyaránt jól érezze magát az előadásokon. Nyitrai László első éveinkben zenei szerkesztőként, azóta pedig állandó vendégművészként van velünk: rengeteg izgalmas zenei produkciót köszönhetünk neki. A március 28-i előadásra is készülnek néhány meglepetéssel Grisnik Petrával együtt, aki nem csak nagyszerű színésznő, de csodálatos hangja is van.

Mk: Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen sikeres produkciós univerzumot, brandet felépítsen valaki – azon túl, hogy a műfajt nagyon szereti? Milyen érzés anyukájának lenni a Beszélő leveleknek?

ML: A lelkesedés számomra mindig kulcsfontosságú, de hosszú távú siker ebből csak akkor lesz, ha a közönségre is sikerül „átragasztani”. A Beszélő levelek esetében ez megvalósult, komoly törzsközönségünk alakult ki az öt évad végére. Másfél éve volt az utolsó előadásunk, bízom benne, hogy régi nézőink szeretettel fogadnak minket a MOMkultban is, és az új lendület új érdeklődőket is vonz majd. Természetesen nagyon jó érzés és büszkeség ilyen sikeres „gyerek” „anyukájának” lenni! A MOMkult Kupolaterme pedig nagyon izgalmas tér, alig várom, hogy itt is életre keljenek a hírességek levelei!

__
fotó: Köő Adrienn
szöveg: Faludi András

Életrajzi stand up est – azaz a saját életéről fog mesélni a MOMkult színpadán. Miért vágott bele ebbe a feladatba? Nem fél, hogy most minden titkát megtudja a közönség?

Az elmúlt évtizedekben már sok lehetőségem volt arra, hogy különböző formában kiadjam a titkaimat. De voltak olyan történeteim, amiket eddig megtartottam magamnak. Most úgy érzem, eljutottam oda, hogy ezeket is megoszthatom másokkal. Annál is inkább, mert engem rengetegen elemeztek a múltban, amit nagyon meguntam. Arra jutottam, mi lenne, ha most én elemezném saját magam és mennék bele a múltamban. Persze nem véresen komolyan, de a rázós témákat sem kerülve. Abban bízom, hogy ez a „élveboncolás” másoknak is tanulságul szolgálhat.

Miről szól ön számára ez az életrajzi stand up est? Időutazás, terápia vagy önmaga megértése élete legfontosabb eseményein keresztül?

Ez a három dolog összefügg a fejemben. Egy időutazás, amin keresztül megértem saját magamat és ez terápiásan hat rám. Nagyon remélem, hogy ezeken az előadásokon keresztül megszabadulhatok azoktól a görcsöktől és gátlásoktól, amiket életem furcsa történeteim rám tettek. De nagy kihívás is ez az előadás: Ilyet még sosem csináltam! Ennyire személyes egyetlen szerepemben sem lehettem – hiszen még sosem meséltem el a saját életemet.

Ez nem egy klasszikus dráma, amit csak le kellett venni a polcról. Hogy alakult ki az elődás szövege?

Leültünk Lévai Balázs rendezővel és Gyulay Eszter dramaturggal, és én elkezdtem mesélni nekik életem történetét. Volt mit. Ezekből a beszélgetésekből állt össze az est alapanyaga. Érdekes tapasztalás volt, hogy mi az, ami szerintem vicces volt abból, ami történt velem az elmúlt 40 évben, illetve mi az, ami szerintük vicces volt. Számomra már az is egy terápia volt, ahogy ez az est elkészült, hiszen rengeteg helyzetet, történetet kellett újra  átélnem.

Az elődásban vélhetően szó fog esni a korábbi házasságairól is. Nem fél attól, hogy megsértődnek a volt férjei? 

Én mindig nagyon figyeltem arra, hogy beszélek róluk. Szeretettel és elfogadással próbáltam viszonyulni a közös történeteinkhez, de előfordult, hogy inkább nem mondtam semmit. Az más kérdés, hogy sokszor olyat írtak a bulvárlapok, amit sosem mondtam. Attól nem félek, hogy megbántódnak. Sőt, igazából azt remélem, hogy ha netán valaki azért vált jegyet erre az előadásra, hogy választ kapjon a magánéletemmel kapcsolatos kérdéseire, annak a végén ne legyen hiányérzete. De mindezt anélkül szeretném elérni, hogy bárkit bántanék az est során.

Összeségében milyen hangulatú estre számítsanak a nézők?  

Nagyon fontos, hogy ez egy stand up est. Alapvetően vicces, jóhangulatú történetek adják az est gerincét. Sok fotót, film- és koncertrészletet is használunk a sztorik illusztrálására. Azt szeretném, hogy jól érezzék magukat a nézők és sokat nevessenek. De nem kerülöm a komoly témákat sem, hiszen az ember életében nemcsak vicces dolgok történnek, de visszanézve próbálok a saját kudarcaimon vagy hülyeségeimen is nevetni.

EGY ÉLETEM – ez a címe annak a különleges életrajzi stand up sorozatnak, ami szeptember végén indul a MOMkultban. Híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül meséljék el az életüket.
Az első három est főszereplői: Grecsó Krisztián író, Szinetár Dóra színész-, énekesnő és Mucsi Zoltán színművész. Az estek rendező-producere Lévai Balázs, aki egykor tömegeket ültetett le a tévéképernyő, manapság pedig a mozivászon elé; ő a producere az utóbbi évek két legnézettebb magyar filmjének. De írt “ponyvarákenrolt”, könyvet Lovasi Andrásról, valamint híres arról, ahogy színházat csinál könnyűzenei koncertekből. Vallja, hogy producerként mindig ébernek kell lennie, folyamatosan keresi a jó ötleteket, mivel nem tudható, miből lehet egyszer majd film, vagy bármilyen más kreatív projekt, jelen esetben például életrajzi stand up est három kivételes és egymástól merőben eltérő karakterű művésszel.

„Az élet a legjobb forgatókönyvíró. Sokszor mondjuk ezt, de most a gyakorlatban is kipróbáljuk: Egy ismert művész áll ki a színpadra a nézők elé és meséli el az életét. Valójában nap mint nap ezt csináljuk mindannyian. Elmeséljük a barátainknak, mi történt velük. Főhőseink is ezt fogják tenni, persze nem véletlenszerűen. Minden estet sok-sok próba és ötletelés előz meg, hogy a néző egy érzelmes, sokszínű színházi élménnyel gazdagodjon” – mondja az ötletgazda Lévai Balázs, akinek olyan sikerfilmek fűződnek a nevéhez, mint a Nagykarácsony, a Nyugati nyaralás vagy a Sohavégetnemérős.
„A forma leginkább a stand upra vagy egy önálló estre emlékeztet, de számos olyan ötlettel is készülünk, amelyek látványossá teszik az előadásokat.” Korabeli fotók, újságkivágások, archív filmrészletek és más látványelemek varázsolják a főhősök személyes vallomásait színházi élménnyé. Az Egy életem estek célja elsősorban a szórakoztatás, a főszereplők viccesen és önironikusan avatják be a nézőket életük legmeghatározóbb pillanataiba, de nem kerülik a mély és megható történeteket sem. Az Egy életem estek végére a néző sokkal közelebb kerül a főhősök személyiségéhez és életéhez. A felkért művészek is várják a premiereket, ilyen kalandban még nekik sem volt részük.

„Izgatottan várom, hogy a nézők szeretnének-e igazán megismerni és megtudni, mi van a látszólag jól ismert történeteim mögött. Engem már annyian elemeztek az elmúlt négy évtizedben, hogy elegem lett: most én fogom elemezni saját magam. Aztán meglátjuk mire jutok. ” – mondta Szinetár Dóra, aki „legkedvesebb projektként” hivatkozik a róla szóló estre.

„Én a világbékét várom ettől az estétől, és, hogy az emberiség jobbá válik. Meg hogy megoldás születik végre a klímaválságra. De ha ezeknek csak kis része valósul meg a történeteimen keresztül, akkor sem leszek csalódott.” – mondta Mucsi Zoltán.

„Valamikor a kamaszkorom táján szétestem, hát most egy életem, egy halálom, ezen az estén megpróbálom összerakni magam. Csak állok és mesélek. Egy életem, egy halálom. Sírós, tán kicsit nevetős este az emlékeimmel, a fényképeimmel és velem.” – mondta Grecsó Krisztián, napjaink talán legnépszerűbb írója. Mint minden író, személyes élményeit elsősorban a könyveibe sűríti. De nemcsak azokat, hanem bármilyen más impulzust, amit a könyv megkövetel tőle.

Ezen a jókedvű estén viszont csak magáról fog mesélni. Leginkább arról, hogyan válhatott belőle egyáltalán író. A szegvári gyerekkorról, a béna csajozásokról, a megmosolyogtató művészi kísérleteiről a néptánc, a festészet és a könnyűzene területén. Majd az első tétova irodalmi lépéseiről, amelyek lassan elvezették a Pletykaanyu kötet botrányáig. De az est folyamán szóba kerül magánélete, házassága, betegsége, lányuk örökbe fogadása és sok minden más is, ami személyiségét formálta.
Szeptember 30-án kerül sor az első, közel 90 perces premierre, ami egyben hazai ősbemutató is. Grecsó Krisztián után Szinetár Dóra Egy életem estje október 29-én debütál, míg Mucsi Zoltán december 6-án meséli el először, mi minden történt az életében.

A további előadás-időpontok megtalálhatók a Programok menüpontra kattintva.

A DancePro sorozatban a magyar kortárs tánc már jól ismert és feltörekvőben lévő fiatal koreográfusainak munkáit láthatóak. A sorozatban fellépő társulatok nem kötődnek színházhoz – folyton úton vannak és a világ különböző pontjain lépnek fel. Megállnak egy estére és előadásaikon beavatják a nézőket az utazásaik során megismert világokkal vagy épp azzal, ami aktuálisan körülveszi őket és nézőket.
A sorozat szerkesztője: Gera Anita
Az előadást követően Gera Anita az alkotókkal beszélget.

Részletek hamarosan!

A MOMkult részéről nagyon szeretjük azokat a közösségi programokat, amik kilépnek az általánosnak tekinthető keretekből, amik kicsit más szemszögből közelítenek azokhoz az alapértékekhez, amiket fontosnak tartunk: közös érdeklődés, rendszeres találkozások, összeszokott, de nyitott és befogadó csoportok megjelenése. A tánc az egyik legklasszabb ilyen közösségformáló műfaj. 

Fentiek miatt is nagy öröm számunkra, hogy a BPM Swing Dance Corner alapítója, Bakó Tibor kezdeményezésére május végétől augusztus végéig megvalósulhatnak olyan táncestek a MOMkultnál lévő Sirály sétányon, ahol akár a már gyakorlott táncosok, akár kezdők, vagy csak az arra sétálók, érdeklődők élvezhetik azokat a budai hegyek között, az esti naplementében. 

MOMkult: Miként jött az ötlet, hogy a nyári táncestjeiteket a Sirály sétányon tartsátok?
Bakó Tibor: Budapesten a nyári szezonban évek óta nagy népszerűségnek örvendenek a különböző tánciskolák által szervezett szabadtéri swinges és boogies örömtánc események. Mivel feleségemmel, Varsányi Erzsébettel – aki a BPM Swing Dance Corner társalapítója – itt lakunk és tanítunk a Hegyvidéken, elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a tanítványainknak itt is kialakíthatnánk egy hasonló kis ékszerdobozt, mellyel lehetőség nyílna a helyi lakosok előtt is, hogy kapcsolatba kerüljenek a swing táncok kultúrájával. A Sirály sétány magától értetődő választás volt számunkra, valahányszor erre járunk, mindig megállunk pár percre, hogy élvezzük a csodálatos panorámát. Az egyik ilyen utunk alkalmával jutott eszünkbe, hogy tökéletes helyszín lehetne egy helyi táncest-sorozathoz.

MOMkult: Mivel készültök egy-egy estére? Lesznek különböző tematikájú alkalmak, vagy közel hasonló módon alakulnak majd a bulik?
Bakó Tibor: A táncestekre jól táncolható, hangulatos zenékkel készülünk több stílusból is, mivel a swing táncok igen sokrétűek, és emiatt a táncos közösség is rendkívül sokfelől érkezik – lesznek, akik lindy hopot, mások boogie-woogiet, balboát vagy solo charlestont szeretnek elsősorban táncolni. Igyekszünk ezeknek az igényeknek mind megfelelni. Ezen túlmenően egyelőre nem tervezünk kötött tematikát, célunk elsősorban az organikus közösségépítés, illetve a minél fesztelenebb légkör létrehozása. Ennek érdekében a nyár során néhány alkalommal az esték táncos tasterekkel (ízelítőkkel) kezdődnek majd, melyre szeretettel várunk mindenkit, táncos előélettől függetlenül. A taster során egyszerűbb mozdulatsorokat tanítunk, melyeket akár a buliban is kipróbálhatnak a résztvevők.

MOMkult: Kiket vártok a swing bulikra? Összeszokott, ismerős társaság alkotja a törzsközönségeteket, vagy teljesen nyitott és más klubok vendégei számára is van lehetőség csatlakozni? Hány fő tud egyszerre táncolni majd? Párok jöhetnek csak, vagy egyéni érdeklődők is?
Bakó Tibor: Mindenkit szeretettel várunk! A budapesti táncos közösségnek természetesen van egy igen lelkes magja, azonban ez a mag nem zárt, rendkívül befogadó a közeg. Szeretünk új emberekkel megismerkedni, szeretjük átadni a swing táncok örömét azoknak, akiknek nem volt még benne részük. A cél, hogy minél többen jól érezzük magunkat. Hogy hány fő táncolhat egyszerre? Ahány csak tud és szeretne. A tánctér 60 nm lesz – legalábbis ekkora területen terítünk le csúszósabb padlót a betonra –, ez egyszerre kb. 15-20 párnak biztosít kényelmes táncolási felületet. Természetesen ennél jóval több résztvevőre számítunk, hiszen a táncosok nincsenek mind egyszerre a parketten, a swing táncokat intenzitásukból eredően ritkán táncolják szünet nélkül. A tánctér mellé hangulatos pihenősarkokkal is készülünk, ahova le lehet huppanni beszélgetni, vagy akár csak nézni a többi táncost.
Miként a tasterre, a táncestre sem kötelező táncpartnert hozni, a közösség a folyamatos párcseréknek köszönhetően állandó mozgásban van. Sokan kezdtük úgy swinges pályafutásukat, hogy egyedül merészkedtünk le első swing vagy boogie bulinkra.

MOMkult: Van bármi különleges, amivel készülni érdemes a bulikra? Öltözet, cipő, szabályok?
Bakó Tibor: Az öltözetet illetően csak egy megkötés van: a sétányra csúszósabb vinyl sportszőnyeget terítünk, ezért váltócipő használata javasolt, a cipő minél csúszósabb, annál jobb a tánchoz. Továbbá olyan ruhában érdemes jönni, amely nem akadályozza a szabad mozgást, kényelmes és jól szellőzik.
A szabályokat illetően a közösségi létünk alapja a kölcsönös tisztelet és egymásra figyelés.

A Swing és boogie bulikról további információ a facebook-eseményben és a MOMkult vonatkozó oldalán találhatóak.

Szöveg: Faludi András
Fotó: @ Nikola Gyulmezov (+ @MOMkult)

ÜVEG.HÁZ projekt start – interjú Szmrecsányi Bolda festőművésszel

MOMkult: Az »Árnyékok« c. alkotásod reprodukciójának kiállításával nyitott idén a MOMkult nyári ÜVEG.HÁZ projektje. Több szimbolikus vonalat is fel lehet fedezni ebben, de leginkább az elvarázsoló, ahogy a fény mennyiféle absztrakcióban jelenik meg az installációban: az üvegen áthatoló fény, a diptichonon megjelenített fénygátak játéka, a természetes, illetve a mesterséges megvilágítás paradoxitásának a művészetben való feloldása. A koherenciaként jelen lévő, életet adó és tápláló fény viszont mindennek az origója itt.
Miként viszonyulsz a fényhez, látsz-e általa többet egy alkotói folyamat elején?

Szmrecsányi Bolda: Ez a téma nagyon foglalkoztat, mivel alapvetően nagyon nagy teret biztosít a kísérletezésre, és véleményem szerint a nézőt is ilyen irányba tudja elmozdítani: kísérletezzen a saját benyomásaival, értelmezéseivel, és ne csak az adott ábrázolásra koncentráljon, hanem a saját érzéseire, ösztöneire összpontosítson. A képeim középpontja, a magja a fény, a ragyogás, ami még ha kisebb felületen van is jelen, mint a sötétebb komorabb részek, mégis erőteljesebben hódítva terjed szét a felületen. Ez a fény egyrészt az életet, és a reményt jelképezi, másrészt pedig az árnyékra is felhívja a figyelmet. Az árnyék és a fény ellentéte megjelenik a képben, aminek van egy olyan értelmezése is, hogy ahhoz hogy árnyék, vagy bármiféle sötétebb vetület jöjjön létre, ahhoz elengedhetetlen a fény szerepe, valamint hogy a fénynek nagyobb hatása legyen, vagy csak szimplán felfogjuk a létezését, ahhoz meg szükséges a mellette lévő sötétebb, és komorabb kontrasztok együttese.
Ezek a dolgok ugyanúgy, ahogy a természetben, az emberi lélekben is egyaránt hangsúlyos szerepet játszanak. Az egyik nincs a másik nélkül, de a fény mégis egy reménysugár, egy csepp pozitivitás; és hívő emberként számomra spirituális jelentéssel is bír.
Az „Árnyék”-sorozatom első néhány képénél még csak a realisztikus megjelenítés volt a célom, de idővel egyre kevésbé a pontos látvány visszaadása, inkább az absztrakt expresszív gondolkodásmód foglalkoztatott. Bizonyos szempontból volt egy elképzelés, egy terv a fejemben, hogy milyen színvilág jelenjen meg, milyenek lesznek az árnyékok formái, de a végeredmény mindig azért egy kicsit más. Ahogyan nem szeretem elmondani azt sem, hogy mit kell belelátni a képbe, így magamat sem szeretem túlzottan keretek közé szorítani az alkotói folyamat közben. Ez is egyféle kísérletezési folyamat ahogyan az is, hogy mikor lehet késznek nyilvánítani a képet, meddig lehet fokozni azt.
A természet mindig nagyon közel állt hozzám és valahogy a természet önpusztító és építő folyamataival szimbiózisban jelenítem meg a belső világom, az emberi lét privát, és szubjektív belső küzdelmét. A két kép igazság szerint egy képként is értelmezhető, mivel a fénynek a hullámzása a színárnyalatok gomolygása átterjed egyik képről a másikra, ezzel is a folyamatosságra és egyfajta körforgásra utalva. A sok réteg, szín és lazúr egymásra építésével igyekeztem a végeredményt minél sejtelmesebb hatásúvá tenni, és ezzel is arra ösztönözni a nézőket, hogy a képet saját benyomásaik, saját belső világuk szerint értelmezzék.

MOMkult: A kiállított mű sokak számára eltérő karakterűnek tűnhet ahhoz képest, amit a mai kortárs, fiatal festőművészektől megszokhattunk. Ez a fajta modern klasszikus mennyire adja az alkotói látásmódod vissza? Illetve valóban inkább a klasszikus vonalakat látjuk? Nem lehet, hogy csupán a rendkívüli össztudás (modern, antik, klasszikus) szintézise jelenik meg a vásznaidon?

Szmrecsányi Bolda: Képeimben és gondolkodásmódomon is megfigyelhető a többféle stílushoz való vonzódás. Első ránézésre a képek az absztrakt vonalat képviselhetik, de jobban megnézve rengeteg klasszikus, expresszív elem jelenik meg bennük. Maga a téma,  a természeti képek, a pasztelesebb, visszafogottabb színvilág, a földszínek, mind inkább a klasszikus vonalra utalhatnak, de emellett a színek és a formák folytonos burjánzása és a gesztusok, az ecsetvonások kezelése meg inkább az expresszívebb absztraktabb vonalat láttatják. Alapvetően azt hiszem, hogy óriási hatással volt rám, hogy én a régi klasszikus, antik képek között nőttem fel, ami nagyon befolyásolta a saját világomat, művészeti gondolkodásomat. Választani nem tudnék a stílusok közül, emiatt igyekszem egyszerre többfélét is alkalmazni. Ez, az alapvetően időtálló téma, ebben nagy segítségemre van. Fiatal művészként még azt hiszem sokfelé fog vezetni az utam, mivel most az önkeresésnek és a kísérletezgetésnek az időszaka van, de úgy gondolom, hogy hozzám leginkább egyfajta vegyes szemléletmód áll a legközelebb.

A kiállítás megtekinthető a MOMkultnál a Sirály sétányon levő ÜVEG.HÁZban 2023. június 21-ig.

szöveg: MOMkult @ Faludi András

MOMkult: Június 22-étől láthatóak alkotásaid a MOMkult ÜVEG.HÁZ-projekt keretében a Sirály sétány kioszkjában. Fotók, festményszerű matéria-részletek, színek, fény és az érezhető nedvesség, életerő… bárki arra járó szemét, tekintetét vonzó és sétairányát befolyásoló üdeség olyan installációban, ami egy fotókiállítás esetében nem megszokott.
Mit látunk? Mi minden összpontosul ebben a pici térben általad? Ki B. Tier Noémi?