Venti Chiavi Gitártrió

Venti Chiavi Gitártrió

Közlemény – koronavírus kapcsán
Tisztelt Látogatóink!
A Kormány 46/2020. (III.16.) Korm. rendelete alapján a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. tagintézményei, valamint az üzemeltetésében álló telephelyek, mint közművelődési intézmények pillanatnyilag látogatási tilalom alatt állnak.
Megértésüket köszönjük!

Venti Chiavi Gitártrió
Ritter Zsófia, Kormos Balázs, Tóth Álmos

„A gitár könnyekre fakasztja az álmokat.”
(Federico García Lorca)

A név magyarul: húsz kulcs (Venti Chiavi). Azaz hangolókulcs – tehát mindegyikhez tartozik egy-egy húr. Azaz húsz húr. Mivel ez egy gitártrió neve, tulajdonképpen nehéz elsőre kitalálni, mit is jelent a név. Milyen az a hangszer, ahol ennyi húr van, ráadásul a húsz nem osztható hárommal…
Nos, a három gitár közül kettő valóban a megszokott hat húrral rendelkezik, ám egyikük hangszerén nyolc húr van, és ettől különleges a hangzásuk. A két plusz húr mély hangzású, ami alapot ad ahhoz, hogy a magasabb hangok fényesebbek, teltebbek legyenek. Ez az akusztika!

A Venti Chiavi együttes a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán alakult 2014-ben, három hallgatóból. Az elmúlt években számos nemzetközi gitárversenyen értek el remek helyezéseket – együtt és külön egyaránt. Nyertek díjat Horvátországban, az USA-ban, Olaszországban, Portugáliában, Romániában – hogy csak a legizgalmasabbakat említsük.

A gitár a chordofon hangszerek családjához tartozik, azaz a hangforrás alapja a két pont között kifeszített húr. Ilyen pengetős hangszerek már az ókorban is voltak, maga a gitár azonban, azaz a kézben tartott és kézzel pengetett, a húrok hosszúságát szintén kézzel befolyásoló hangadás csak a 15. században alakult ki. A 16. századtól indult meg elterjedése, ma már sokféle formája van, de egy biztos: népszerűsége töretlen.

A koncerttel a művészek azt a tévhitet próbálják cáfolni, hogy a zene egysíkú, netán unalmas, és egyszerre csak egy stílust szabad bemutatni. A koncertsorozat első alkalmára kifejezetten magyar műsorral készülnek. A Gitártrió olyan válogatással lép a MOMkult színpadára, amelyet könnyen megszerethetünk, és bizonyosan nem fogunk unatkozni. A Mátyás udvarából származó reneszánsz táncokkal kezdenek, majd a magyar népzenéhez közel álló Bartók-darabok következnek. De hallhatunk részleteket a 19. századból, Bihari János táncaiból, és eljutunk – Weiner León, Kodályon, Farkas Ferencen és Bárdos Lajoson keresztül –  egészen napjaink zenéjéig: Hollós Máté és Tóth Armand műve is felcsendül.

Nemcsak hallgatni, de nézni is jó ezt az együttest. Három elmélyült, önmagát adó egyéniség szólal meg olyan közösségben, hogy csukott szemmel azt hisszük, egyetlen sok-sokhúros hangszer varázsol el minket.
Nem véletlen a mottó. Poulenc francia szerző írta e Lorca-idézetet hegedű-zongora szonátája egyik tétele, az Intermezzo fölé. A gitár az érzelmeket ugyanúgy közvetíti, mint a zene legbensőbb, mély valóját.
Hallgassuk meg a koncerten is ezt!

Fehér Anikó

A Venti Chiavi Gitártrió a MOMkult-ban:
Február 23.: Nemzetek Zenéi Három Gitáron | Magyar-est
Március 21.: Nemzetek Zenéi Három Gitáron | Latin-est
Május 16.: Nemzetek Zenéi Három Gitáron | Orosz-est

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.


Blog | Info

<3  szeretet és barátság
Blog

<3 szeretet és barátság

Szerelem, barátság, üzenetek, párok, család, ajándék… VALENTIN-NAP Valentin-nap a szerelmes üzenetek, a szeretet megnyilvánulásainak és...

A Beszélő levelek postása
Blog

A Beszélő levelek postása

Interjú Megyeri Lénával, a Beszélő levelek c. produkció megálmodójával, létrehozójával, aki a kezdetektől fogva erős,...

Felhívás – büfé helyiségbérlet
Info

Felhívás – büfé helyiségbérlet

A MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. az alábbi helyiség nyilvános pályázati eljárás keretében bérbeadásra kínálja:...

További híreink