Szól a rádió, megy a tévé

Szól a rádió, megy a tévé

– a szilveszteri műsorok és a magyar könnyű műfaj története

Interjú László Ferenccel, a MOMkult Pesti Mesék című műsorának előadójával.

2026. december 17-én, csütörtökön 19 órakor folytatódik a MOMkult Pesti mesék című sorozata. A harmadik alkalommal Szól a rádió, megy a tévé – Kívánságműsorok, rádiókabarék, tévés szilveszterek címmel a magyar szórakoztatás és a könnyű műfajok emlékezetes pillanatai kerülnek középpontba.

MOMkult: Miért éppen ezek a szórakoztató műfajok érdemelnek külön figyelmet, és milyen személyes emlékeket idéznek fel benned?

László Ferenc: Ez olyan téma, amely nemcsak a közönség, hanem az én személyes emlékezetemhez is közvetlenül kapcsolódik. Jó pár generáció nőtt fel úgy, hogy személyes viszonya van a televíziós szilveszterekhez vagy a rádiókabaré legfontosabb pillanataihoz. Sokan vagyunk, akiknek a tévés szilveszterek kapcsán azonnal eszébe jut például a Három nővér paródiája, Körmendi, Haumann és Márkus László frenetikus triója. Ez annyira jól sikerült, hogy a következő évben a Madách Színházban le kellett venni a műsorról a Három nővért, mert a paródiát követően az eredeti előadás rendre nevetésbe fulladt.

Generációk számára meghatározó élmény lehetett az is, amikor a rádiókabaré utolsó fellépőjeként mindig Hofi Géza következett. Hofi azonosítása, értékelése, a magyar kulturális univerzumban elfoglalt helyének meghatározása komoly kultúrtörténeti kihívás, amellyel még dolgunk lesz.

Hogy egy könnyedebb történetet is említsek: Magyarországon előfordult, hogy a televíziós szilveszteri műsorban véletlenül néhány perccel korábban köszöntötték az éjfélt. Azt a monstre adást Szinetár Miklós rendezte, aki később maga is ironikusan emlegette ezt a bakit.

Érdekes maga az a folyamat is, ahogyan a televíziós és rádiós szilveszterek egyre nagyobb jelentőségre tettek szert. Az alkotók hónapokon át készültek ezekre a műsorokra, majd a nézők és hallgatók, valamint a kritikusok is hosszasan értékelték az eredményt. Azt latolgatták, hogy az adott év szilveszteri műsora milyen volt az előzőhöz képest. Természetesen mindig az előző tűnt jobbnak, miközben a következőt jó előre még ígéretesebbnek harangozták be.

A Pesti mesék sorozat a magyar populáris kultúra történetéről, azaz pont ezekről a sztorikról szól, és arról is, hogyan viszonyulunk a múltunkhoz. Ha őszinték akarunk lenni, a mindennapjainkat jóval kevésbé a politikatörténet, mint inkább a saját életünk eseményei határozzák meg. Ebben pedig ezek az emlékek meghatározó szerepet játszanak.

Ilyenek például a Táncdalfesztiválok vagy azok a slágerek, amelyekből bizonyos szállóigékké vált sorokat mindmáig úgy idézünk, mintha Shakespeare-től származnának. Mintha életünk legfontosabb mondatai lennének. A magyar slágerkultúrának egyébként is alapvető eleme a „bemondás”. Ez nem feltétlenül jellemző minden slágerkultúrára, nálunk azonban létfontosságú szerepe van. Már a nóták és a kuplék világában is fontos volt, és a táncdalokban ugyancsak meghatározóvá vált.

Gondoljunk csak az olyan fordulatokra, mint az Ádám, hol vagy?, a Nem várok holnapig vagy éppenséggel a Félteni kell, néha a biztosat is félteni kell – ami a hetvenes évek közepén még politikai mellékzöngékkel is dúsult. Hosszan lehetne sorolni azokat a mondatokat, amelyek szinte észrevétlenül épültek be a mindennapjainkba. Az operett világából például ilyen a Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Ez a vágyakozás egyébként rendkívül sokat elárul a magyar lélekről: a mondat mára el is szakadt az operett eredeti, önironikus és reflektív világától (ebben a kiadványban egy másik cikkben szerepel is. A szerk.)

MOMkult: Neked van ehhez kapcsolódó igazán személyes történeted?

László Ferenc: Ha most a szilveszterekre összpontosítunk – ami annál is indokoltabb, hiszen a december 17-i alkalom éppen ezt a világot járja körül –, számomra a felnövekedés egyik alapélménye az volt, hogy szilveszterkor televíziót néztünk, és a rádiókabaré ismétlését is meghallgattuk. A nyolcvanas évekre kialakult ennek egyfajta állandó sorrendje, amelyhez tulajdonképpen maguk a rádiósok is kénytelenek voltak alkalmazkodni.

Számos meghatározó szilveszteri emlékem van. Ilyen a már említett Három nővér-paródia, vagy Almási Éva és Márkus László felejthetetlen jelenete, a Mi kerül ezen a fotelon 7200 forintba?, amely számomra az egyik legemlékezetesebb kabarészám.

Vannak olyan pillanatok is, amelyek már a nyolcvanas évek második feléből, illetve végéről maradtak meg. Például volt egy tévés szilveszteri műsor, amelyet a Fészek Klubban vettek fel, egyfajta színészbuli keretében. Számos olyan poén és jelenet hangzott el, amely az akkori Karády Katalin-reneszánszhoz kapcsolódott. Több magyar színésznő is Karády Katalinnak öltözött, és ha jól emlékszem, a végén még Koós János is megjelent ebben a szerepben. Hernádi Judit is Karádyt idézte. Ráadásul itt már nem csupán a kabaréról és a régi slágerekről volt szó: Cserhalmi György és Básti Juli emlékezetes kettősében már egy egészen új hangvétel, Dés László zenei világa jelent meg. Ez a késő nyolcvanas évek szilvesztereinek egyik nagyon érdekes, stílusváltó pillanata volt.

A rádiókabaréval kapcsolatban is hasonlóan gazdag a közösségi emlékezet. Szerintem az, hogy az emberek figyelték, mi fér bele például Verebes István szilveszteri rádiókabarés monológjába, mindig fontos jelzése volt a politikai erőviszonyoknak és változásoknak. Ez akkor is igaz volt, ha az alkotók alkalmazkodtak a fennálló feltételekhez, és akkor is, amikor egy kicsit kijjebb tolták a határokat. Mindkettőre bőven akadt példa.

Emlékszem például egy alkalomra, amikor Verebes a szilveszteri monológjába egy ponton bevonta Feleki Kamillt is. Felidézték az Én kis unokám című slágert – Glauziusz bácsi dalát az Állami áruház című filmből –, és azt a kérdést járták körül, hogy mi is lett a kisunoka jövőjéhez fűzött a hajdani szép reményekből. Ez nyilvánvaló utalás volt arra, hogyan is áll a szocializmus projektje.

Aztán volt olyan szilveszter is, amikor Verebes mellett Major Tamás is szerepelt a kabaréban, egyik utolsó ilyen fellépésén. Társ-szóvivőként jelent meg, és arról beszélgettek, hogy ideje lenne végre átadni a stafétát. Ez már egy egészen közvetlen kísérlet volt arra, hogy jelezzék: eljött a politikai nemzedékváltás ideje. Nyilvánvaló, hogy az akkori vezetés nem a Rádiókabaré alapján akarta meghozni a döntéseit, de az ilyen jelenetek mégis fontos társadalmi és politikai jelzéseket közvetítettek.


Blog | Info

Programmagazin
Blog

Programmagazin

[dflip id="13330"][/dflip] Adventi vásár a Városháza téren 2026. november 27. és december 23. között. Zenés...

Tájékoztatás
Blog

Tájékoztatás

Tisztelt Látogatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. szeptember 25-én, pénteken a MOMkult jegypénztára rövidített nyitvatartással működik....

Zenei edukáció elektronikával
Blog

Zenei edukáció elektronikával

HANG - SZÍN - ZENE A technológia mára alapvetően átalakította azt, ahogyan a zenéről gondolkodunk....

További híreink