Kiállhatatlan, szerelmes, zseni, ősminta _Petőfi

Kiállhatatlan, szerelmes, zseni, ősminta _Petőfi

Huszonhat év – interjú Juhász Annával

A 2023-as év kulturális életét nagyban meghatározza a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. ünnepe. Üdvözlendő, de egyben példátlannak is tekinthető az a fajta megemlékezés-hullám, a programdömping, ami a költő bicenteneriuma kapcsán jelentkezik. Minek köszönhető ez  a jelenség?

juhasz anna e1679858734411

Juhász Anna: Talán maga a jelenség nem egyedi, hisz a kerek évfordulók kapcsán gyakori példa a kiemelés hosszú évtizedek óta, inkább kérdés, hogy mit tudunk kezdeni a fókusszal: valóban elindul-e egy olvasási hullám, másképp látunk-e egy szerzőt, egy életművet. Nemrég Kemény István költővel beszélgettünk Petőfiről, aki általános iskolás volt, amikor a Petőfi150 zajlott – felidézte iskolai élményeit és mindazt a sűrűséget, amire fél évszázaddal ezelőttről emlékszik. Legyen lehetőség az évforduló, mi meg jó, ha nyitottan fogadjuk az életművet. Petőfivel azt hiszem, nem is lesz nehéz dolgunk.

Petőfi az egyetlen költő talán, akitől zicher, hogy minden magyar tud legalább valahány sort idézni. Ez hatalmas erő. Jól marketingelhető. Ennyi lenne csupán a titok?

A titok az, hogy Petőfi zseni volt. Persze céltudatos, szorgalmas, sokszor állítólag kiállhatatlan, de tehetséges. Ez pedig nem egy felvett póz, hanem egy veleszületett csillag, a szíve közepében. Engem régóta lenyűgöz az az életpálya, az a hit, ami őt vezette, és a versek, amik tollából születtek. Finom és erővel teli, szerelmes és féltő, humoros és ellentmondást nem tűrő költemények sora – és remekművek, mint A János vitéz vagy az Apostol. Megváltoztatta a költészet nyelvét, egész személyes témákat és hangulatokat emelt be a vers-elbeszélhetőségébe és ment előre, mint egy szilaj paripa. Nagyon izgatott a személyisége kezdetektől, az idei évben irodalmárként hálás vagyok, hogy mind egy könyvben (Más Petőfi az enyém), mind egy előadás során (Huszonhat év – Privát Petőfi) új arcát mutathatjuk meg a közönségnek – ezeknek együtt lesz premierje a MOMkultban április 22-én. 

Nemzetközi szinten milyen Petőfi megítélése, ismerik-e, szeretik-e őt, része-e a nemzetközi irodalmi kánonnak?

Petőfi nevét szinte mindenhol ismerik, talán nincs olyan ország a világon, ahol ne tudnák, hogy élt egy fényes csillag a magyar költészetben, aki nyelvi és valós forradalmat csinált. Az idei évforduló pedig új lehetőség, hogy fordításkötetei és emlékezései legyenek – így volt ez nemrég Indiában, New Yorkban vagy Brüsszelben is. És ne feledjük: Petőfi megélte, hogy versei bekerülnek a tananyagba, Nietzsche diákként hat versét zenésítette meg, még Victor Hugo is foglalkozott vele. 

petofi 01

Huszonhat év… ha arra gondolunk, hogy ez egy alkotói életmű hossza, az még hagyján, egész soknak is tekinthető. De Petőfi mindösszesen élt ennyit. Huszonhat év. 26. Mi lehet az, amitől ő ennyire rövid idő alatt, egy hatalmas mennyiségű produktum mentén ekkora hatású személyiséggé válhatott? 

Ez önmagában is egy nagyon sűrű élet volt, de plusz érdekesség, pont a kérdéshez kapcsolódva: Pápa fontos város Petőfi életében, itt válik Petőfi Petőfivé, 19 éves, amikor az Athenaeum lehozza első verseit, itt indul az a 7 év, amiben megszületik a Petőfi életmű – tehát összesen 7 év ez a sűrűség – munkássága produktív időszakában mintegy ezer verset írt (évente átlagosan 125 verset). Elképesztő szám. Fűtötte a szellem, állítólag mindig írt, még utazás, vándorlás és kávéházban ülés közben is. Ismétlem, még vándorlás során is. Mert hogy bejárta a Kárpát-medencét, és habár az elején nincstelenként, szinte koldusként, pár év múlva már vállára vette a nép és ünnepelték. Sok mindent megélt Petőfi, sok mindent megírt, úgy, ahogy más nem – és szeretett, ahogy más nem, megmutatott egész intim, erotikus és családi helyzeteket is – talán ez az őszinteség és ennek ereje, amihez 200 év távlatából is tudunk visszanyúlni és vigaszt keresni. 

Mennyiben segíthette Petőfi popkulturális ikonná válását a Pilvaker, és az ehhez hasonló irodalmi rendezvények megjelenése? Vagy ezek csak rezgések valami egészen másra?

“Legyen minden dalunk egy vigasztalás!” – mondja versében Arany Jánosnak, és dalt ír, ezzel is megmutatva, mi dalként is gondolhatunk rá innen a XXI. századból. Az irodalom egy folyamatos jelenlét – mindig újra kell értelmeznünk a hangokat, műveket, verseket, a magunk korára, magunk igéire lefordítani – keresni, nekünk mit üzen egy-egy vers. Kosztolányi erre azt mondja: “A költőben minden korszak mást lát, az új nemzedékek mindig a maguk igéit olvassák ki ugyanabból a könyvből, amit őseik az asztalon hagytak.” Így van ezzel mindenki, aki hozzányúl – modern eszközökkel – egy életműhöz, minket is ez vezet a Huszonhat év – Privát Petőfi előadás kapcsán: megmutatni az embert, a kapcsolódásait, lebontani a szoborszerűséget és megkeresni azt a fiatal fiút, aki, ha elénk állna, igenis lenne miről beszélgetnünk.

Kik dolgoznak azon központilag, hogy ilyen mennyiségű és minőségű rendezvények, sorozatok, performanszok jelenhetnek meg? 

Én a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok igazgatójaként kollégáimmal együtt számos ügyet szervezek és feladatom is szervezni, létrehozni és támogatni Petőfi Sándorhoz kapcsolódó programokat. Számos rendhagyó irodalomórát viszek határon innen és túl, vannak olyan fiatal alkotók, mint a Verseitek Dallama, akik Petőfi-estet hoznak létre, de most a nagy fókusz az előadáson van: vajon sikerül-e megmutatni azt a privát képet, ami leginkább bennünk él, ami nagyon kötődik a népdalhoz, és ami nagyon emberi, megrendítő.

petofi 02Petőfi ma költő, slammer, vagy stand-up komédiás lenne inkább? 

Petőfinek biztos sok követője lenne mindenhol, az élete is olyan izgalmas, hogy többszázezren követnék kalandozásait, online bejelentkezéseit, naplóját. És költő lenne, ez biztos, nem is lehetne más. Ő egy olyan ősminta, ami máig érvényes, sosem adta magát semmi másnak, csak a költészetnek – ez pedig a legnagyobb magaslatokba emeli őt. “…énekeltem és írtam azt, mire lelkem istene ösztönzött, lelkem istene pedig a szabadság.”

 

Juhász Anna fotó: Oláh Gergely
Orlai Petrich Soma festménye 1861-ben.  Fotó:  DeAgostini / Getty Images
Sándor Petőfi (facebook.com, Madách Gimnázium)

szöveg: @MOMkult (Barna Judit, Faludi András)


Blog | Info

„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával
Blog

„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával

15 éves az általad megálmodott, és vezetett Irodalmi Szalon 2025-ben. Miként tekintesz vissza erre a...

Ünnepi nyitvatartásunk
Info

Ünnepi nyitvatartásunk

MOMkult: December 24, 25, 26-án ZÁRVA Jegypénztár:  December 16:             ...

Erőteljes színházi produkciók a MOMkult 2025-ös műsorán
Blog

Erőteljes színházi produkciók a MOMkult 2025-ös műsorán

Friss és izgalmas darabok gazdagítják a MOMkult programját 2025-ben. Színészóriásaink és fiatal tehetségek nyűgözik le...

További híreink