Magyarország egyik legismertebb anti-influenszere, Kajdi Csaba, azaz Cyla lesz Márkó és Barna vendége a Síkideg élő előadásán.
Cyla gyilkos humoráról, éles kritikai érzékéről és jellegzetesen csípős megjegyzéseiről ismert. A Síkideg stúdiójában már korábban is megfordult, ahol többek között szóba került, hogyan végezte el az állatorvosi egyetemet – sehogy –, megmutatta, hogyan utánozza Whispertont, és az is kiderült, mit jelent a „souper”.
Ezúttal a MOMkult színpadán találkozik élőben Márkóval és Barnával. A trió együtt veszi górcső alá az élet kisebb-nagyobb bosszúságait – vagy éppen örömeit, hiszen a Síkidegben a kettő között meglehetősen vékony a határ.