Magyar leiras:

Szakcsi Lakatos Béla idén júliusban töltötte be 75. életévét. A 60 évvel ezelőtt színpadra lépő művész a Momkultban egy különleges koncerttel ünnepel a Rákfogó zenekarral. Ünnepel s egyben emlékezik. Babos Gyula, a Rákfogó zenekar egyik alapító tagja áprilisban elhunyt. A koncert egyben tisztelgés és elismerés a művész személyisége és munkássága előtt!

A zenekar tagjai Fenyvesi Márton kérték fel Babos Gyula helyének betöltésére.

A Rákfogó zenekar több mint negyven éves. Annak ellenére igaz ez az állítás, hogy a Szakcsi-Babos-Ráduly-Orszáczky-Kőszegi felállás csak rövid ideig, 1972 és 1974 között működött. A hazai jazz-rock zászlóshajójának hatása évtizedeken át tartott, és nemcsak a legendás felállás tagjainak pályafutására, de az egész magyar jazz élet alakulására döntő befolyással bírt.

Orbán György, Orszáczky Mikóssal ellentétben basszusgitár helyett bőgőn, Szakcsi Lakatos Béla Fender Rhodes-on játszik. Babos Gyula gitárjátéka az eredeti soundot idézte, jelen felállásban Ráduly Mihály szaxofonját a kiváló zenész-zeneszerző Fekete-Kovács Kornél trombitája váltja, melyet elektronikus effektek tesznek még modernebbé. Kőszegi Imre dobjátéka szakít a bebop hagyományaival, melyet külön erre a projektre készíttetett cintányérokkal és kiegészítőkkel tesz még eredetibbé.

Ez a zenekar nem emlékzenekar. Bár a repertoárban szerepelnek eredeti dalok, ezek is – csak úgy, mint a Davis, Coltrane, Zawinul örökzöldek – újragondolt formában szólalnak meg, az egykori Rákfogó zenekar kísérletező kedvű, formabontó, szabadságvággyal átitatott szellemiségét idézve.