Magyar leiras:

A Marin Szimfonikus Ifjúsági Zenekart (Marin Symphony Youth Orchestra – MSYO) 1954-ben Hugo Rinaldi alapította, aki több mint 30 évig vezette az együttes munkáját.  A MSYO jelenlegi művészeti vezetője és karmestere Ann Krinitsky, akinek az irányítása alatt a több mint 80, a kaliforniai öböl térségéből érkező tehetséges ifjú muzsikus zenél.

A MSYO a szeptembertől májusig tartó hangversenyévadban számos nagyzenekari bérleti előadást ad, emellett egy úgynevezett „side-by-side” családi koncertsorozaton is közreműködnek a Marin Szimfonikus Zenekar partnereként.

A MSYO nyaranta rendszeresen turnézik az Egyesült Államokon belül és a tengerentúlon is. Nemzetközi ifjúsági zenei fesztiválok állandó résztvevői, így felléptek már többek közt Melbourne, Sydney, Canberra (Ausztrália), Vancouver (Kanada) és Spoleto (Olaszország) koncerttermeiben. Bécsben a zenekar művészi teljesítményét a fesztivál legkiemelkedőbb zenei produkció címével ismerték el.

A zenekar a kortárs zene népszerűsítése terén végzett kiemelkedő munkájának köszönhetően több szakmai szervezet, pl. az Amerikai Kortárs Zeneszerzők Egyesülete és az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Szövetsége (ASCAP) kitüntetését is kiérdemelte.

A fiatal zeneszerzők műveinek megismertetésében elkötelezett MSYO budapesti hangversenyén felcsendül Liam Wallace Freedom March című műve is, melyért 2017-ben a Zeneszerzők Nemzeti Versenyén a legnagyobb elismeréssel jutalmazták a komponistát, aki egyben a zenekar ütőhangszeres művésze.

A Marin Szimfonikus Ifjúsági Zenekar számos világhírű művésszel koncertezett, köztük a nálunk is jól ismert hegedűművésznővel, Midori Gotōval, Zuill Bailey gordonkaművésszel és a Grammy-díjas Carlos Santana gitárvirtuózzal.

Az est dirigense Ann Krinitsky, aki művészeti vezetőként és karmesterként számos egyetemi és városi zenekar élén ért el sikereket. 2010-ben a MSYO felkérésére elvállalta a szimfonikusok vezetését. Diákkorában Krinitsky maga is az ifjúsági zenekar tagja volt, így örömmel fogadta el a meghívást a zenekarba az addigra már nemzetközileg is jegyzett karmester. A MSYO-val közös munkáját megannyi nagysikerű hangverseny, vendégszereplés és lemezfelvétel jellemzi.