Magyar leiras:

A Balogh-Lukácsházi szerzőpáros Ludas Matyi történetét zenésítette meg, hogy a történet zenei feldolgozását is ismertté tegyék. A gyerekeknek szóló műveket alkotó szerzőpáros, korábbi produkciói után – Egy másik kiállítás képei, Tuba Tóbiás, Erdei Vigasságok, Kistigris –, ismét humoros történetet dolgozott fel. Céljuk változatlan: megkedveltetni a legifjabbakkal a hangszerek és koncerttermek világát.

A BA-LU Eufórikusokban közreműködnek a budapesti szimfonikus zenekarok művészei. Lukácsházi Győző vezetésével a gyerekek a műsor első felében megismerkedhetnek a fuvolával, trombitával, klarinéttal, hegedűvel, nagybőgővel. Ezt követően, a koncert során, a megismert hangszereket az egyes szereplőkkel társítva, a gyerekek a szöveg mellett a zene nyelvén is követni tudják a történetet. Balogh Sándor zenéje, a történet varázsa és a különleges tolmácsolás kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megszerettesse a gyerekekkel a klasszikus zene világát. Az előadást Kosztándi Orsolya, grafikus élő illusztrációja kíséri.