Magyar leiras:

Helyszín: Városháza tér
1126 Budapest Böszörményi út 23-25.

A rendezvényekre a belépés díjtalan.

Részletes program

ERDŐFŰ ZENEKAR
szeptember 5. csütörtök 17:30-18:30
Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre.
Tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményezés célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt.
Tagjai: Balogh Melinda – ének, Maruzsenszki Andor – hegedű, Kiss B. Ádám – hegedű, Éri Márton – brácsa, Éri Kati – hegedű

NUBLAO
szeptember 5. csütörtök 18:50-19:50
Ambient, chill és nyomokban egy kis rock&roll. A KisHerceg zenekarból alakult formáció 2016 végén kezdte meg működését. Unplugged hangzással, hangszereiket cserélgetve, szintetizátorral és akusztikus gitárral teremtenek sajátos atmoszférát. Zenéjüket többször definiálták a komolyzene és könnyűzene különös egyvelegeként.
Tagjai: Kormos Balázs, Kormos Bálint, Pongor András, Pongor Márton

AGÓCS MÁRTON (Aurevoir., Jóanépi)
szeptember 5. csütörtök 20:00-21:00
Az Aurevoir. énekes-gitárosa egy halk, „elszállós egyszálgitáros” utazásra hívja a hallgatóságot. Főként magyar népdalok és az angolszász beat/britpop találkozását hallhatjuk majd a koncert során, ahol saját számok egyszemélyes előadása mellett feldolgozások is megszólalnak majd.

BOGNÁR SZILVIA GYEREKKONCERTJE
Hegyvidéki Zenés Péntek Délután
szeptember 6. péntek 17:00-18:00
Bognár Szilvia saját világzenei csapatát a hazai jazz, népzenei, illetve világzenei produkciók neves előadóiból hívta életre 2006-ban. Gyümölcsöző együttműködésüket négy album jelzi. A közelmúltban született dalaik jó része gyermekeknek szól, melyek versekkel, mondókákkal, találós kérdésekkel szeretetteljes, játékos szórakozást ígérnek gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Saját szerzeményeik és népdalfeldolgozások mellett Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Hajnal Anna és Nagy László megzenésített költeményei is felcsendülnek.
Az énekesnő több mint egy éve nagy sikert arató gyermekműsorának gyümölcse a „Csintekerintő” című album.
Bognár Szilvia – ének, fuvola
Bede Péter – szaxofon, tilinkó
Gerzson János – oud, buzuki
Gyulai Csaba – ütőhangszerek
Hámori Máté – gitár
Zeneszerző: Kovács Zoltán – nagybőgő

VENI FORMÁCIÓ: SZÁSZ VERONIKA ÉS BATA ISTVÁN
Hegyvidéki Zenés Péntek Délután
szeptember 6. péntek 18:30-19:30
„Ritka az ilyen rebbenékeny, finom szövésű zene a mai magyar zenei palettán, amely ráadásul rendkívüli őszinteségével tüntet, s amelyet vállaltan a szunnyadó mélyrétegek felszínre hozása határoz meg. VENI munkássága nem más, mint lelkes, érzékeny és okos »zeneinapló-írás«, amelyben, figyelmesen olvasva azt, mi is magunkra ismerhetünk.” Prieger Zsolt

KODACHROME
Hegyvidéki Zenés Péntek Délután
szeptember 6. péntek 19:30-20:30
Valamikor a kilencvenes években két srác Magyarország két különböző pontján, elsősorban szüleik remek zenei ízlésének köszönhetően, nem csak az éppen aktuális irányzatok zenéit, hanem Simon and Garfunkel-számokat hallgat a vasárnapi ebédhez, a kocsiban, elalváshoz, nyúlósra hallgatva a kamuborítós, csempészett válogatáskazikat.
A Kodachrome egy akusztikus duó, ahol a jól ismert dalok – mint a The Sounds of Silence, a Mrs. Robinson vagy a Scarborough fair Jobbágy Bence és Méhes Adrián előadásában szólalnak meg, közelebb hozva az örök érvényű Paul Simon-dalokat a ma emberéhez.

SZERKESSZÜK EGYÜTT A CSODACERUZÁT!
Hegyvidéki Zenés Péntek Délután
szeptember 6. péntek 16:00-19:00
A Csodaceruza gyereklap szerkesztősége szeretettel várja a gyerekeket, hogy újrahasznosított eszközök segítségével létrehozza mindenki a saját, egyedi Csodaceruza-lapszámát. Játék, ismeretterjesztés és kreativitás!

EURÓPALÁNTA ÓRIÁS TÁRSASJÁTÉKOK
Hegyvidéki Zenés Péntek Délután
szeptember 6. péntek 16:00-19:00
A sok mozgással kombinált, többféle társasjáték változatos formában és sikerélményt nyújtva mélyíti el a gyerekek felelős gondolkodását.

PARADICSOM PROJEKT
szeptember 7. szombat 10:00-16:00
A Paradicsom Projekt M!ND Kreatív foglalkozásain kicsik és nagyok képzőművész-hallgatók segítségével, fűvel-fával festenek, termésekkel, magokkal, a természetben rejlő kincsekkel hoznak létre alkotásokat, természetközeli dekorációkat.
A Paradicsom Projekt Játékgyárában újrahasznosított, otthonunkban, környezetünkben található alapanyagokból készülnek játékok… És beindul a gyurmasüti konyha!

KALAP JAKAB BÁBKONCERT
szeptember 7. szombat 10:30-11:30
Kalap Jakab Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal. Az Apa – Fia páros méltán a legnépszerűbb Bábszínház az országban, sikerük titka a profi díszlet és az interaktív előadásmód együtteséből fakad. Valamennyi attrakció nagy sikernek örvend a gyerekek és a felnőttek körében is, rengeteg nevetés és interakció jellemzi őket.

KÍSÉRŐ PROGRAMOK
szeptember 7. szombat 10:00-14:00
Fabatka porta
A Fabatka Porta népi furfangra épülő, egyedi tervezésű és kivitelezésű ügyességi fajátékai remek szórakozást kínálnak minden korosztálynak. A kézzel hajtott, kosaras fakörhinta a régi vásárok forgatagának hangulatát idézi, és a készítők sok régi eszközt is újrahasznosítanak a játékok készítése során, megismertetve azokat a fiatalabb korosztállyal. Foghatunk halat régi vájdlingból, fateknőből, malmozhatunk gyúrótáblán, dobhatunk labdát, lópatkót szakajtóból. A népi játékok a hagyományok felelevenítésével izgalmas szórakozást kínálnak a gyerekeknek.
További programok: arcfestés, hajfonás

CANARRO
szeptember 7. szombat 16:00-17:00
“SWING MANOUCHE MAGYAR ZENEI ÍZZEL FŰSZEREZVE”
A nyugat-európai manouche swing, Budapest múltszázadi szalonzenéivel fűszerezve, egy csipetnyi Párizzsal, a jazz zenei szabadságával. A Canarro egy autentikus manouche swing felállás, amelynek repertoárjában Django Reinhardt által ismertté vált gypsy jazz és a magyar zenei tradíciók találkoznak. A Canarro koncerten a közvetlen zenei örömnek és az önfeledt hangulatnak lehetünk szem és fül tanúi.
Tagjai: Sidoo Attila – gitár, Szakál Tamás – hegedű / ének, Johannes Olsson – harmonika, Jakab Viktor – gitár, Soós Márton – nagybőgő

FÁK ALATT ZENEKAR
szeptember 7. szombat 17:30-18:30
„Van ez a műfaj, amit úgy hívnak: magyar alter. Na, mi pontosan ebből a műfajból kiindulva szerettünk volna valami újat csinálni. A klasszikus dob-basszus-gitár felállás mellé becsempésztünk egy hegedűt, sok-sok indiet hallgattunk, és így érkeztünk el a mához: a bölcsészdance-hez. Ezt egy interjún ragasztották ránk félig-meddig gúnyosan, de mi ezt magunkévá tettük, és azóta ez egyet jelent a FAZ-zal.”
Tagjai: Kovács Kristóf, Nyéki Ábel, Pál Gergely, Vörös László

KARDOS-HORVÁTH JÁNOS
szeptember 7. szombat 19:00-20:00
Kardos-Horváth János repertoárja közel száz szerzeményből áll, így minden alkalommal képes újat nyújtani. Egyszálgitáros fellépései alkalmával válogat: játszik Kaukázus, Hahó és Kafkaz dalokat is. Országosan ismert és kedvelt szerzeményei: a Teszkó, a Szalai Éva és a Tartós béke vagy a Földlakó rendszeresen idézett örökzöld dalok.

FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA: A háromágú tölgyfa tündére
szeptember 8. vasárnap 10:30-11:30
Sűrű erdő közepében gazból gyütt boszorkány őriz ódon tölgyfába zárott három tündérleányt. Mesénk arról beszél, hogy éretlenke királyi fiú mint szabadítja meg ezeket, mint veszejt el közülük kettőt, s mint szeret meg egyet halálosan. De kettejük boldogságára várni kell türelmesen: hiszen a boszorkányt sem kell félteni! Ámító fondorlatossággal széjjelszakítja az egymásnak teremtetteket, a tündérleányt több ízben elveszejti, s haj, mi kegyetlenségeket nem mível! De hogy a szép, szelíd, erőtlen tündérleány mint kap erőre, s a királyi fiúból mint válik igaz, nyitott szemekkel élő királyi személy, s hogy kettejük szerelme legyőzi-e a sötét fondorlatokat, azt csak azok láthatják, kik megtekintik előadásunkat.
Díszlet, bábok: Mátravölgyi Ákos | Gapitos mester: Lénárt András
Az előadást megalkották: Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád

A NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT PROGRAMJAI
szeptember 8. vasárnap 15:00-18:00
Kulturális és hagyományőrző produkciók a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület szervezésében. Fellép a Budakeszi Hagyományőrző Kör férfikórusa, a Vértesacsai Német Nemzetiségi Tánccsoport és a Zwickl Polka Party zenekar.

Budakeszi Hagyományőrző Kör férfikórusa
Az 1988-ban alakult Budakeszi Hagyományőrző Kör keretein belül alakult meg 2011-ben a kilenc tagot számláló férfikórus, akik az önálló szerepléseken kívül a Hagyományőrző Kör asszonykórusával is fellépnek, kiemelkedő helyet elfoglalva a város hagyományainak ápolásában.

Vértesacsai Német Nemzetiségi Tánccsoport
A Vértesacsai Német Nemzetiségi Tánccsoport 1973-ban alakult. Első művészeti vezetőjük Guba Margit volt, aki az eredeti vértesacsai táncokat összegyűjtötte és betanította a táncosoknak. Az évek során más tájegységek táncait is elsajátították, amelyek idővel előtérbe kerültek a fellépéseiken. Hagyományőrző koreográfiáikat eredeti, ünnepi acsai sváb ruhában táncolják.
Művészeti vezető: Blaumann Helga

Zwickl Polka Party zenekar
Céljuk a német nemzetiségi népzene hagyományainak ápolása és népszerűsítése, a német fúvószenei tradíciók megőrzése és a fiatalabb generációnak való továbbadása.

KÍSÉRŐPROGRAMOK
szeptember 8. vasárnap 10:00-14:00

Fabatka Porta
A Fabatka Porta népi furfangra épülő, egyedi tervezésű és kivitelezésű ügyességi fajátékai remek szórakozást kínálnak minden korosztálynak. A kézzel hajtott, kosaras fakörhinta a régi vásárok forgatagának hangulatát idézi, és a készítők sok régi eszközt is újrahasznosítanak a játékok készítése során. Foghatunk halat régi vájdlingból, fateknőből, malmozhatunk gyúrótáblán, dobhatunk labdát, lópatkót szakajtóból. A népi játékok a hagyományok felelevenítésével izgalmas szórakozást kínálnak a gyerekeknek.
További programok: arcfestés, hajfonás.

A következő sörökkel várja a fesztivál az érdeklődőket:

Jaromír 68 Cseh Söröző: Dudak, Bakalar, Maxmilian
Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves söröző: Hunyadi Lager, Szentandrási meggyes- és búzasör, Távoli Galaxis
Rizmajer
Guinness, Erdinger
Bernard, Schöfferhofer

A műsor- és helyszínváltozás jogát fenntartjuk!
A rendezvényekre a belépés díjtalan.
Bizonyos szolgáltatások díjkötelesek, ezeket a programban külön jeleztük.
A szabadtéri rendezvények kedvezőtlen időjárás esetén elmaradhatnak, ebben az esetben néhány program a Hegyvidéki Kulturális Szalonban kerül megrendezésre. Erről a www.kulturalisszalon.hu oldalon tájékozódhatnak.