Magyar leiras:

A Lumen Christi Gospel Kórus az amerikai gospel műfaj egyik hazai képviselője. A kórus előadásában filmek betétdalai, tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai, valamint díjnyertes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából. A kórus eddig 5 CD-t jelentetett meg, legutóbb 2018-ban a kórus alapításának 20. évfordulójára Hold On címmel. A MOMkultban ünnepi koncert keretében mutatták be a lemezt december 9-én telt ház előtt.

A Lumen Christi Gospel Kórus számos alkalommal vett részt nemzetközi kórusversenyen. 2015. júliusában, Magdeburgban az Európai Kórusversenyen a bajnokok versenyében gospel/spirituale kategóriában ezüstérmet nyert, 2017. áprilisában a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany I. diplomát szerzett. 2019. áprilisában a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany II. fokozatú diplomával megnyerte a gospel/pop/modern kategóriát. 2019. június elején New York-ban, a Carnegie Hallban léptek fel; meghívást kaptak, hogy egy nagy nemzetközi kórus részeként Robert Ray Gospel Miséjének 40. éves jubileumi előadásában szerepeljenek. 2021-ben a világ egyik legnagyobb kórusversenyén, a Kórus Olimpián egyedüli magyar résztvevőként a Gospel/Spirituale kategóriában ezüstérmet szereztek.

A kórus 2023-ban ünnepli alapításának 25. évfordulóját. Ez alkalomból God is Good címmel új CD-t készít, amit ezen jubileumi koncerten mutat be. A koncerten az elmúlt 25 év előtt tisztelegve az ünnepi koncert első felében régi kedvenceket, előző CD-ken megjelent dalokat ad elő, majd a szünet után a koncert második felében lesz az új CD hivatalos bemutatója.