A Beszélő levelek postása
Interjú Megyeri Lénával, a Beszélő levelek c. produkció megálmodójával, létrehozójával, aki a kezdetektől fogva erős, szeretetteli kézfogással kíséri az egykori és mai hírességek leveleinek interpretációját.
MOMkult: Derült égből villámcsapásként bukkant fel az a produkciós koncepció, amit anno megalkottatok a Beszélő levelekkel. Korábban ilyen stílusban szerkesztett, és színpadra állított műsor nem nagyon volt. Talán kategória-alkotónak is tekinthető a formátum, ami azóta talán inspirációként is szolgál az újabb és újabb produkciók számára. Honnan származik az ötlet, mi volt a szikra, ami alapján elindítottátok a sorozatot 2016-ban? Mi a háttérsztori?
Megyeri Léna: Itthon valóban újszerűnek számított a formátum, ám korántsem én találtam ki. Angliában tíz éve fut nagy sikerrel a Letters Live előadás-sorozat, amely egy levélőrült brit, Shaun Usher Letters of note című blogjából nőtte ki magát. Én az egyik korai estjüket láttam 2015-ben Londonban, olyan fellépőkkel, mint például Benedict Cumberbatch, Ben Kingsley és Ian McKellen. Teljesen lenyűgözött, hogy milyen izgalmas este kerekedett egy egyszerűnek tűnő koncepcióból, és úgy gondoltam, Budapesten is kéne valami hasonlót csinálni. Erre aztán lett is lehetőségem, 2016 őszén nagy sikerrel indult el a Mozsár Műhelyben a Beszélő levelek. Persze sok mindent változtattunk az angliai formátumon, nálunk például van műsorvezető, aki személyiségével, saját történeteivel vagy kommentárjaival meghatározó alakja az adott estnek. De a lényeg mégis ugyanaz: nagyszerű színészek olvassák fel művészek, politikusok, történelmi személyiségek vagy éppen hétköznapi emberek izgalmas leveleit.
Mk: Hogy épül föl egy-egy est programja? Milyen kutatómunka előzi meg az egyes előadásokat?
ML: Jó néhány leveles kötetem összegyűlt már otthon, és folyamatosan szaporodnak. Persze az internet is remek forrás – olyan is előfordult, hogy egy „virálissá” vált vicces panaszlevél beépült a következő est műsorába. Olyan leveleket válogatok, amelyek valamilyen módon megérintik a közönséget: szórakoztatók, meghatók vagy meglepők. Nagyon élvezem a kutatómunkát, mert rengeteg mindent megtudok a levélírókról – teljesen más ezeket az embereket a saját szavaikon keresztül megismerni, mint életrajzokból, vagy akár történelemkönyvekből.
Mk: Az öt, közönség előtt megvalósuló évad során hány előadást szervezetetek? Hány művésszel álltatok kapcsolatban? Kik az állandó alkotótársaid?
ML: Nagyjából 40 előadást tartottunk. Minden estünkön más fellépőkkel találkozhat a közönség, és bár voltak visszatérők, így is körülbelül 180 művész fordult meg a Beszélő levelek színpadán: színészek, különböző területről érkező műsorvezetők, valamint zenészek, hiszen minden előadáson van egy zenész vendégünk is. A brit produkcióhoz hasonlóan nálunk is megfordultak jó néhányan az ország legnevesebb színészei közül, de azt is szívügyemnek tekintem, hogy gyakran hívjunk meg pályakezdő, vagy éppen a független szférában tevékenykedő, kevésbé ismert művészeket. Előadásaink rendezője Böhm György, aki mestere a különleges és szórakoztató formátumoknak. Mindkettőnknek fontos, hogy a fellépők és a közönség egyaránt jól érezze magát az előadásokon. Nyitrai László első éveinkben zenei szerkesztőként, azóta pedig állandó vendégművészként van velünk: rengeteg izgalmas zenei produkciót köszönhetünk neki. A március 28-i előadásra is készülnek néhány meglepetéssel Grisnik Petrával együtt, aki nem csak nagyszerű színésznő, de csodálatos hangja is van.
Mk: Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen sikeres produkciós univerzumot, brandet felépítsen valaki – azon túl, hogy a műfajt nagyon szereti? Milyen érzés anyukájának lenni a Beszélő leveleknek?
ML: A lelkesedés számomra mindig kulcsfontosságú, de hosszú távú siker ebből csak akkor lesz, ha a közönségre is sikerül „átragasztani”. A Beszélő levelek esetében ez megvalósult, komoly törzsközönségünk alakult ki az öt évad végére. Másfél éve volt az utolsó előadásunk, bízom benne, hogy régi nézőink szeretettel fogadnak minket a MOMkultban is, és az új lendület új érdeklődőket is vonz majd. Természetesen nagyon jó érzés és büszkeség ilyen sikeres „gyerek” „anyukájának” lenni! A MOMkult Kupolaterme pedig nagyon izgalmas tér, alig várom, hogy itt is életre keljenek a hírességek levelei!
__
fotó: Köő Adrienn
szöveg: Faludi András
Blog | Info
„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával
15 éves az általad megálmodott, és vezetett Irodalmi Szalon 2025-ben. Miként tekintesz vissza erre a...
Ünnepi nyitvatartásunk
MOMkult: December 24, 25, 26-án ZÁRVA Jegypénztár: December 16: ...
Erőteljes színházi produkciók a MOMkult 2025-ös műsorán
Friss és izgalmas darabok gazdagítják a MOMkult programját 2025-ben. Színészóriásaink és fiatal tehetségek nyűgözik le...