Maradjunk játékosak! Danny mesél – Afrikáról, zenével, mindenkinek

2020. április 29.

„Dilis-bilis dalt izélj,
Fésűn-selyempapíron zenélj”
Shel Silverstein: Dugj bele valamit a világba (részlet)
(Israel Efraim fordítása)

Danny Bain az Amerikai Egyesült Államokban nőtt fel, zenélni is itt kezdett, majd Afrikában és Dél-Amerikában folytatta tanulmányait. Utazásai során Magyarországra keveredett és itt maradt. Afrikai lüktetésű zenéjével és a felnőtteket is elszórakoztató meséivel évek óta készít egyszemélyes – de nem egyhangszeres – előadásokat. Danny mesél – de nem akárhogy!
A tradicionális afrikai zenét és népmeséket saját dallamokkal és mesékkel ötvözi. Előadásain fontos szerep jut különleges hangszerének: ez a gyil [’dʒil’], más néven afrikai balafon. A mesemondás során a gyerekek megismerkednek a különféle hangszerekkel, együtt énekelnek, táncolnak, különböző kultúrák zenéjével találkoznak. Danny mesél angol és magyar nyelven, és workshopot tart angolul tanuló gyerekeknek, ahol a zenét és a játékot hívja segítségül. Személyes találkozás híján pedig a jelenlegi helyzetben sem hagyja magukra a legkisebbeket.
Dannyvel beszélgettünk meséről, zenéről, otthonról.

Danny mesél – A fán lakó gyermekek (trailer) – A Kabóca Bábszínházzal közös produkció

Mi volt a kedvenc meséd, amikor gyerek voltál?

Apukám sokat olvasott nekem, főleg verseket. A kedvenc költőm Shel Silverstein volt. A versei nagyon játékosak, kicsit abszurdak is, és ritmusuk van – ez az, ami nagyon megfogott bennük, a versek lüktetése, zenéje.

Gyerekkorodban a lakás melyik részét szeretted a legjobban?

Tizenegy éves koromig New Jerseyben éltünk, egy öreg, százéves házban. Hétévesen dobolni kezdtem, és a következő évben a születésnapomra a szüleimtől kaptam egy dobfelszerelést. Meglepetés volt, egy kirándulásból hazaérkezve találtam meg a szobámban. Nagyon örültem neki, bár a szobám kicsi volt, és szinte az egészet a dobok töltötték ki, nagyon szerettem itt lenni.

Most, felnőttként, hol érzed magad a legjobban a lakásban?

Nemrég költöztünk ebbe a házba, és ami rögtön megfogott benne, az a pince, ahol rengeteg hely van a hangszereimnek, a doboknak – bár ki tudja, lehet, hogy néhány év múlva ez is tele lesz velük. Egy dobosnak az alagsor a legjobb, itt anélkül lehet gyakorolni, hogy zavarnánk a körülöttünk élőket.

Hány hangszered van?

Nehéz megmondani, mert felmerül a kérdés, mi számít hangszernek; gyakran készítek különböző használati tárgyakból hangszereket, de hagyományosabb értelemben vett dobból körülbelül tizenöt van. Két afrikai balafonom és több tucat csörgőm, kisebb ütős hangszerem is van, és ezek mellett pár gitárom és fúvós hangszerem is akad.

2010-ben jöttél Magyarországra. Miért éppen ide?

Mert féltem a cápáktól. (nevet) Akkoriban sokat utaztam, Budapest előtt Brazíliában voltam. Elég random ötlet volt, hogy pont idejöjjek, de miután megérkeztem – lassan éppen tíz éve lesz: 2010 júliusában érkeztem –, nagyon hamar kialakult a baráti társaságom, mindenki, akivel megismerkedtem, kedves, befogadó volt, és nagyon jó zenei közösséget találtam itt.

Az előadásaidat nézve, hallgatva, én is azon kaptam magam, hogy őszintén felnevetek a vicceiden, várom, mi lesz a mese vége, és a zenék is fülbemászóak.

Úgy gondolom, a művészet egyszerre tud szólni gyerekekhez és felnőttekhez, szerintem sok esetben nem kell különbséget tenni gyerekeknek és felnőtteknek szóló művészet között. Az előadásaimra a gyerekek a szüleikkel vagy más felnőttekkel érkeznek, és a meséim, a zene, amit előadok, nekik is szól.

Mi volt a legviccesebb élményed előadás közben?

Az első percekben mindig érezhető, hogy meglepődik a közönség, a gyerekeknek is újdonság az, amit látnak, hallanak. Vicces reakciók mindig érkeznek: két éve, Erdélyben, egy turném során, ahogy szoktam, elmondtam, hogy amerikai vagyok és egy afrikai hangszeren játszom, mire az egyik gyerek a közönségből felkiáltott: azt hittem, hogy ősember vagy! Nagyon aranyos, őszinte reakció volt.

Van olyan, ami különösen tetszik Magyarországon, az itteni életben?

Bár ez nem kifejezetten csak magyarországi jellemvonás, de nagyon szeretem, hogy itt a legtöbb településen könnyen el lehet jutni akár gyalog is egyik helyről a másikra, nem kell minden alkalommal autóba ülni, ha az ember például el akar ugrani a boltba valamiért. Amerikában akárhova megy az ember, mindig autóba kell szállnia.

A színpadon különleges ruhákat viselsz, a zene mellett így a látvány is kicsit Afrikába repíti a közönséget – honnan szerzed őket?

Többségük Afrikából van, és néhány olyan alkotóktól, akik az afrikai kultúrából inspirálódnak. Korábban négy hónapot töltöttem Afrikában, Ghánában, néhány ruhadarabom ott vásároltam.

Te is apa vagy; mit tanácsolsz a mostani helyzetben a kisgyerekes szülőknek?

Nehéz okosat mondani, mindenkinek új ez a helyzet. Szerintem mindenképp fontos, hogy a gyerekek megtalálják azt, ami iránt igazán érdeklődnek, amiért lelkesedni tudnak. Fontosak az olyan tevékenységek, amikben el tudnak merülni, amit élvezettel csinálnak.
Ami mindenki számára nagyon fontos szerintem: maradjunk játékosak, ez nagyon sokat segít. Ezt zenészként és előadóként is mindig szem előtt tartom: az elmúlt hetekben készítettem például itthon egy bukósisak-cintányért.
A játékosság nagyon fontos, az előadások, a videók készítése során én is jól érzem magam. Élvezem, amit csinálok – ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a közönség is jól szórakozzon.

2015-ben megjelent Danny első könyve Ez nem az apu hangja! címmel, a Betűtészta Kiadónál, a könyvhöz CD is tartozik. Az olvasókat-hallgatókat a kötet Afrikába kalauzolja, amiben Máray Mariann illusztrációi is segítenek. A többszörösen díjnyertes Kodzsugukila, a boszorkány című előadás, ami a Kabóca Bábszínházban készült, 2019-ben jelent meg CD-n.

Karantén Mesekoncert Ágoston Bélával

Danny az év elején a Barabás Villa vendége volt: a hangszerbemutatón Ágoston Béla zenész, zeneszerző volt a partnere. A zenés-mesés előadás egyaránt szólt a gyerekekhez és a felnőttekhez. Ágoston Béla megszámlálhatatlanul sok hangszer jó ismerője, a bemutató során így a két zenész rengeteg hangszert a közönség elé tárt: előkerült a balafon és a dobok mellett számos alkalmi hangszer (például kutyajátékok), és megszólalt többek között a szopránszaxofon, a havasi kürt, a fujara, házi készítésű gitárok, a kecskeduda és a brácsa is. Novemberben, várhatóan, a veszprémi Kabóca Bábszínház Jack, a megmentő című egyszemélyes előadásában láthatjuk Dannyt a Barabás villában.

Danny most sem hagyja magukra a gyerekeket, szüleiket és senkit, aki friss ritmusokra és vidám dallamokra, történetekre vágyik (korhatár nincs!):
YouTube-on, Spotify-on, Instagram- és Facebook-oldalán rengeteg zene és videó található előadásairól.

Danny mesél

Facebook-oldalára felkerültek első, otthonában készített videói: ezeken a legmókásabb hangszerek segítségével kelti életre meséit. Hogyan készül régi bőröndből dob és hogyan elevenedik meg Afrika mesekincse a nappaliban: a videókból kiderül. Danny zenés meséihez felesége, Bain Melinda készített színezőt (amely ingyenesen letölthető) – a zenék és mesék mindenkihez szólnak, az alkotókedvű felnőttek pedig akár együtt színezhetnek a gyerekekkel.

G. Szabó Sarolta