Magyar leiras:

Könnyed nyáresti szórakozást kínál a Divertimento Kamarazenekar népszerű vonószenekari szerenádokból összeállított estje. A házigazda a zenekar karmestere, Bolyky Zoltán lesz, aki a tőle megszokott módon ezúttal is közvetlen, improvizatív stílusban mutatja be a hallgatóság számára felcsendülő zeneművek érdekes vonatkozásait, még inkább fokozva ezzel a közönség zenei élményét. A koncert egy zenei utazás is egyben, mely a fjordok országának szülöttjétől, Salzburgon át, egészen Oroszországig repít, nem nélkülözve a boldog pillanatokat, a lassú tételekből feltörő szeszélyesen pergő tételeket, vagy a táncosan lüktető dallamokat sem.

A zenekar célja ezen az estén az örömszerzés, a zenei élmény közvetítése, amint ez hozzátartozott Cziffra György szellemiségéhez is, aki a zenélést szórakoztatásnak fogta fel, amelynek nem csak mélynek és tartalmasnak, hanem izgalmasnak, vibrálónak, sziporkázónak, örömtelinek kell lennie.

A fotókat készítette:

Bolyky Zoltán (fotó: Fejes János), Divertimento Kamarazenekar (fotó: Sárközy György)


A Cziffra Fesztivál és a MOMkult közös koncertje

A rendezvény a Cziffra György-Emlékév programsorozatának része – a további eseményeket keresse a cziffra100.com oldalon