Magyar leiras:

A MOMkult épületében a maszkviselés kötelező.

A Jazzgenerációk célja emléket állítani hazánk kiemelkedő jazz-alapító művészeinek, és színpadra vinni a kor ikonikus művészeit, a középgeneráció aktív jazz zenészeit és a most tanuló új generációt. Az interaktív előadás beszélgetésekkel, háttérben vetítéssel, kortörténeti áttekintéssel mutatja be a műfaj hazai alapítóit és annak zenei utódjait. Az exkluzív előadás a most 30 éves Magyar Jazz Szövetség méltó évzáró eseménye.

Fellépő művészek:
Berki Tamás, Pocsai Krisztina, Kőszegi Imre, Bordás József, Bágyi Balázs, Balogh Zoltán, Horváth Plútó József, Gudics Martin, Csuhaj-Barna Tibor, László Attila, Balogh Roland, Ungár István, Borbély Mihály, Friedrich Károly, Schreck Ferenc, Fekete-Kovács Kornél, Koós-Hutás Áron, Antal Tibor, Berkes Balázs, Deseő Csaba

Az előadás művészeti vezetője:
Bordás József,
Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dob-művész.