Magyar leiras:

Bilicsi Tivadar 2001-ben lett volna száz éves. Ebből az alkalomból lányai és családja megalapították a BILICSI DÍJ-at, melyet azóta minden évben kiosztanak. Ebből az alkalomból V. Majzik Mária szobrászművész készítette a kis szobrot. A családi kuratórium minden év szeptemberében adja át a díjat. Díjazott lehet az a művész, aki – mint Bill -, mosolyt tud csalni személyiségével, munkásságával az emberek arcára.

2018-ban díjazott: Némethy Attila zongoraművész, zenei előadóművész, mester tanár.

Információ

A MOMkult rendezvényei – 18 év felettiek számára – érvényes belépőjeggyel, valamint védettségi igazolvánnyal / applikációval és fényképes okmánnyal látogathatóak. Kiskorúak kizárólag védettségi igazolással rendelkező gondviselők kíséretében vehetnek részt a programokon.