Hot Jazz Band: 40 év könnyedén – Interjú Bényei Tamás zenekarvezetővel

Gratulálunk a negyven éves jubileumhoz! Milyen lesz ez az ünnepi év a zenekarnak?      

Sok meghívásunk van, biztos a jubileum miatt is, de az is lehet, hogy ennyi év után már kellő ismertségre tettünk szert. Kis hittel, de nagy reményekkel rendelkezem még ma is! Ennyi év után úgy látom, hogy sokan megismertek, megszerettek bennünket, és a szervezők a jubileum miatt is hívnak az eseményekre.

Mint minden jubileumi évben, szeretnék egy nagykoncertet. Ezek mindig nagyon érdekesek, mert olyan vendégeket hívunk el, akikkel ritkán látnak bennünket, idén Kozma Orsit, Illényi Katicát, Bíró Esztert, Szekeres Adrient szeretnénk felkérni. A Győri Filharmonikus Zenekarral már négy szimfonikus koncertet adtunk, május végén a Fertőrákosi Kőfejtőben utoljára megismételjük ezt a műsort. Megpezsdült körülöttünk az élet!

A magyarországi jazz életnek az a sajátsága, hogy nincs olyan fókuszban a jazz, mint a Nyugat-európai országokban. Ott is már leáldozóban van a csillaga, más fajta zenék lépnek a helyükbe, éppen ezért én örülök, hogy még létezünk, és ápolhatjuk ezt a zenei hagyományt, sőt a régi magyar szerzeményeket is leporoltuk, és megmutatjuk a közönségnek.

Ez a dalkincs mennyire rugalmas? Mekkora volt például a magyar daltermés ebben az időszakban?

Szerencsére nem véges – több zenekar több évszázadra el van látva. Olyan mennyiségben ontották a zeneszerzők a számokat…! Persze a legismertebb, népszerűbb slágerek kifújnak, elfogynak. Mellettük ugyanilyen jó minőségű, színvonalas szerzemények születtek még. Fényes Szabolcsnak a halálakor kb. 3000 kiadatlan dala volt a szekrényben.

Ez a zene mára műkincs lett. Én egy régész vagyok, aki kiássa, leporolja, újszerű állapotba hozza, nem akarok módosítani, overcrosst csinálni, elegyíteni mással. Én úgy játszom el, mintha egy korabeli jazz zenész lennék, nekem ez a küldetésem, semmi mással nem szeretnék foglalkozni. A jazz szerencsére mindent integrál, mindent el lehet játszani jazz stílusban, és mi is, van, hogy például vendégekhez alkalmazkodunk, néha kirándulunk más műfajokba is. Ha lenne rá időm, csinálnék egy LGT lemezt, unplugged, saját hangszereinkkel, saját hangommal előadva.

Milyen történet húzódik egy-egy dalválasztás mögött?

Aminek nagy jelentősége van számomra, az a Május éjszakán. 5-6 éves kisgyermekként a dédszüleim gramofonját hallgattam, még meg is van, itt a szobámban, már 100 éves. Ezen hallottam először a Május éjszakán-t. Az akkori kor divatja szerint a rádióból bömbölt Cliff Richard, a Tölcsért csinálok a kezemből, ezek a kiábálós dalok. Én amikor meghallottam ezt a szépen búgó hangú nénit, teljesen el voltam bűvölve. Mennyire finom, mennyire bájos, gyerekfejjel is felfigyeltem a különlegességére. Karády Katalinról azt sem tudtam, hogy ki – akkoriban tiltva volt – így rejtek úton megismertem, és ezt a számot már 1985 környékén, alakulásunkkor játszottuk is. 1990-ben pont a taxis sztrájk környékén a Bongó című TV műsorban, amit Antal Imre vezetett, már játszottuk a kezdeti időszakunk dixielandjei mellett.

A másik, amiről szívesen mesélek, egy saját számom. 

Amerikába, Sacramento-ba egy nagy fesztiválra jártunk rendszeresen. 

Egyszer csak megszületett bennem egy dallam, egy mondat: Mindig is az volt a vágyam, hogy meglássalak – Amerikára gondoltam itt. A végén kikerekedett egy három értelmű vers, ami szólhat egy lánynak is, Amerikának és a jazz zenének is. Minden irányba ható dalocska. Nem vagyok költő, de ez a szöveg valahogy csak kifolyt belőlem. Nem is kellett variálni, új sorokat keresgélni, megjelent előttem a papíron. Írtam egy dixieland számot három szólamban, angol, magyar szöveggel, és ezt játszottuk Amerikában. Kicsit tragikomikus a lemez borítója, ez 9/11 után volt kicsivel, a grafikán egy repülőn ülünk és zuhanunk lefelé… Ez csak akkor tűnt fel nekem, amikor kivittem a lemezt Amerikába.

Filmslágerek közül rengeteg van, ami a szívem csücske. Ezeknek az története, hogy akkoriban, ha kijött egy film, abban a filmsztárok elénekelték az aktuális slágert, ez megjelent a boltokban kottaként, elkezdték énekelni, játszani a rádiók, színdarabok, a mulatókban, és otthon az emberek. Minden szám, amit jazz zenész játszik, filmzene volt először. Azonban ami nekünk érdekes, az az Állítsátok meg Terézanyut! filmzenéje.  A TNT zenekarnak – akik szintén most jubiláltak – van egy dala, Nem jön álom a szememre. A filmben Csányi Sándor és Hámori Eszter korcsolyáznak, bolondoznak ennek a számnak a feldolgozására, amit én egy ötvenes évek hangulatú köntösbe öltöztettem. Ez nagyon sikeres volt, sokan mondták, hogy jobb, mint az eredeti, szerintem a szerző, Dobrády Ákos énekli ezt a legszebben.

A honlapjukon olvasható jó pár meglepő és nagyon szórakoztató történet az elmúlt negyven évből, melyiket mesélné el nekünk szívesen?

Ami elsöprő élmény volt, az az, hogy hogyan találkoztunk jazz világsztárokkal. Mi utcazenészként jártunk külföldre, és bár nem sokat kerestünk, a sátorozást, koszt, kvártélyt ki tudtunk fizetni magunknak. Nizzában éppen az uzsonnánkat költöttük, és hallottuk, hogy az utcán szól a jazz. Kiszaladtunk hozzájuk, Szalóky Béla akkori pozanosunk és én beszálltunk hozzájuk. Mondták, hogy este menjünk el a Negresco Hotelbe, mert ott lesz örömzenélés. Este visszamentünk, ott zenélt George Benson, Frank Foster – az akkori Count Basie zenekar vezetője, világhírű szakszofonos – Biréli Lagrène, aki gyerekzseniként robbant be a jazz világába, nagybőgőzött. Béla beszállt hozzájuk, mert játszik modern jazzt is – ez egy csodálatos élmény volt.

(Mariarc, Wynton Marsalis és a Hot Jazz Band, 2001)

Ugyanígy, utcazenéltünk a Cote d’Azur-ön, egy szálloda előtt álltunk. Kijött a szállodából a bárzongorista aki jazz-zenész volt. Gázsit fizetett nekünk, hogy örömzenéljünk vele! Életemben akkor hallottam először olyan zongorázást, ami illik a zenénkbe. Itthoni zongorán senkit sem hallottam korai jazzt játszani, mai napig egy van az országban, kedves barátom, Nagy Iván. Ez számomra egy csoda volt, hogy zongorán is lehet így játszani, ahogy itt kell. Egy év múlva újra ott voltunk, nem is tudtuk mi történik épp a városban, erre kiderült, hogy pont akkor zajlott ott egy nagy jazz fesztivál. Megint kijött hozzánk zongorista barátunk, hogy behívjon örömzenélni. Ott ült Stéphane Grappelli aki Django Reinhardt egykori hegedűse, és az ő zenészeivel jam sessiont játszhattunk, ami szintén nagy élmény volt. Akkor még igazán senkik voltunk, tényleg az utcáról keveredtünk be, azóta nagy barátságok lettek ezek francia zenészekkel, versenyeket nyertünk Franciaországban, filmbe illő kalandok voltak ezek.

Kívánjuk, hogy még legalább negyven évig folytatódjon az örömzenélés és a kalandok!  

A Hot Jazz Band június 19-én a MOMkult Szabadtéri színpadán Filmslágerek á la Hot Jazz Band című koncertjén Wolf Katival és Pély Barnával lép fel az MVM Classic&Club sorozat részeként.