Az igazi. Interjú Haumann Mátéval

Márai Sándor: Az igazi című darabjában lépsz fel a MOMkultban áprilisban kétszer is. Mit jelent neked ez a darab?

Szerintem Máraira, vagy talán pont kifejezetten erre a darabra nagy szükségünk van, mert nagyon szövevényesen és szépen beszél arról, hogy mi a szeretet. Mindannyiunkat érdekel az, hogy milyen hosszú ideig együtt lenni valakivel, és mi van, ha valaki bejön a képbe. Akkor megbocsátunk-e a másiknak, vagy nem? Örök kérdés, hogy van-e valódi nyugvópont egy házasságban, kapcsolatban, amikor az ember kimondhatja, hogy tényleg itt vagyok, megérkeztem, egység van, és nyugalom. Ezekre mindannyian keressük a választ. Az igaziban pedig nagyon szépen fel van villantva ennek nagyon sok aspektusa. Van egy kifejezetten erős párbeszéd Péter és Judit között, ami akár a mottója is lehetne ennek a lelki küzdelemnek:

       – Nem tudtam, hogy ennyire szeretsz. 

        – Akkora bűn ez? 

        – Több, mint bűn. Hiba. 

Ebben akkora szeretet van! A másik óvása. És pont a Péter mondja ki ezt, aki eltartja magától ezt az érzelmet, mert tisztában a saját határaival, gyengeségével. Ebben persze nagyon tükröződik Márai jelleme, az ő – mára archaikus – polgári értékei. Ma nehéz ezzel azonosulni, talán az én nagypapám volt még ilyen, aki katonaiskolát végzett, majd tüzérőrnagy lett és Kassán szolgált. Az ő neveltetésük, családi hátterük nem volt éppen engedékeny. Péter sem tudja magát átadni az érzelmeinek teljes mértékben, de valamit keres. Mint ahogy mindenki keres valamit, mindenki meg akarja találni az igazit. Ő el is menekül egy őrületben, mert nem bírja elviselni azt a szenvedélyt, amit Áldozó Judit megmozdított benne. Mégis számomra ez a darab a szeretetről szól. Mind a négy szereplő valami hatalmas szeretettel van egymás iránt, és azt gondolnánk, Péter a főszereplő, a kulcs azonban ez esetben azt gondolom a nőknél van valójában.

A másik mottója ennek a darabnak a legvégén hangzik el, Ilonka mondja: Nincs igazi. Lehet, hogy te vagy az igazi, lehet, hogy a másik az igazi, lehet, hogy a félrelépésem az igazi, lehet, hogy a feleségem az igazi, de mindenkiben van valahol egy igazi. És ez  – mi az alkotó folyamat alatt abban állapodtunk meg – valahol a  legmegnyugtatóbb dolog: nem kell megkeresni az igazit. Meg fog történni.  

Milyen volt az alkotó folyamat Paczolay Bélával? 

Béla már rendezett a Pacsirtában, nagyon-nagyon szeretem a közös munkát vele. Ő olyan, hogy gyorsan meglát nagyon nagy mélységeket darabokban, színészeiben egyaránt. És amikor odáig jut egy beszélgetés, hogy valamire rátaláljunk, arról a pontról, így érzem, szánt szándékkal tovalibben. Ott hagy a gondolattal, nem oldja meg helyetted. De jókor jót indukál. Rendkívül érzékeny. Szeretek dolgozni vele. 

Ezzel együtt az alkotói folyamat nagyon oldott volt. Miért kellene egy drámát úgynevezett drámai hangulatban létrehozni? Hiszen olyan felismerések vannak, hogy muszáj mindenkinek tudni saját magán is röhögni, amikor végigvesszük ezeket a nagyon súlyos helyzeteket. 

Miben láthatunk téged Az igazi után? 

Kölnben volt éppen egy filmbemutatóm, egy középkori drámában játszom egy manipulatív püspököt, nagyon jó kis szerep! Március tizenkettedikén mutatják be itthon. Emellett Anger Zsolttal a Magyar Színházban az Addikt című darabot próbáljuk, a darabot Szűcs Zoltán írta. Nagyon nyitottan és remek hangulatban próbálunk, mindenki egy picit hozzátehet a saját ötleteiből, “addikciójából”. Március 27.-én mutatjuk be. 

Neked a színészet az addikciód? 

Szerencsére nem! Akkor nem tudnék dolgozni. Talán fiatalon, lángoló tekintettel, mindenki beleveti magát, és mindent felad érte…mostanra azt gondolom, hogyha a játékról van szó, akkor a folyamatról van szó, bele kell adnom saját magamat elejétől végéig. Felelősségem van, hogy hiteles legyek, hogy a néző tudjon kapcsolódni és az igazságát megtalálni a darabban. Ezért  mostanra sokkal kimértebben, tudatosabban dolgozom, mert tudnom kell megpihenni. Ha nincs nyugalmi állapot, nem tudok elrugaszkodni. 

Harmadik generációs Hegyvidéki vagy. Milyen emlékek kötnek ide? 

Rengeteg csodás emlékem van, minden ideköt! Ide jártam szemközt a gyakorló oviba. A fa, amit apám ültetett hármunknak, még megvan az irodaház kertjében. A nagymamám a Szandi Divatszalonban dolgozott, ott, ahol most a Budai Három van, és onnan ötven méterre lakott. A kanyarban volt a “Kornél” cukrászda, Kornél volt a cukrász, és volt egy segédje. Kábé fele akkora volt mint Kornél maga, de szakasztott úgy nézett ki – Kornél és mini Kornél, pirospozsgás arccal, a sütéstől kipirulva. Amikor nagyanyám megérkezett vasárnap délután türkiz micisapkában, szürke ballonkabátban, piros cekkerrel, hozta a Kornéltól a krémeseket – ennél klasszikusabb családi kép nincs a nyolcvanas évekből! 

A MOMkult mellett is naponta eltekertünk a nővéremmel kempingbiciklin, csodáltam – és azóta is csodálom – a vasrajzot a falon. Sőt, első rendezésem is a MOMkultban volt – a szalagavatónk táncát koreografáltam. 

Most pedig visszatérsz Az igaziban! Várjuk az előadást és köszönjük az interjút!

Fotó: Kőszegi Várszínház