Frissítő emlékek a múltból – hegyvidéki vizek egykor és most

A nyári hőségben nincs is jobb, mint egy pohár friss víz, egy árnyas forrás melletti pihenő, vagy akár csak egy régi történet, amely hűsítő emléket idéz. A Hegyvidék nemcsak a fák és a hegyek világa, hanem egykor bővizű kutak, források, patakok földje is volt, amelyek közül néhány még ma is itt csordogál a lábunk alatt, másokat már csak emlékek, fotók vagy különös történetek őriznek.

A Svábhegy vízkészlete már a 13. században is kincsnek számított, amikor is a források fölé IV. Béla király idejében kútházak épültek, míg később Mátyás király korában fa- és agyagcsöveken szállították a friss hegyi vizet a budai Várba.

 Mivel a hegyvidéki források magasabban feküdtek mint a vár ezért a gravitációnak köszönhetően a vízvezeték a Szentháromság térig juttatta el a hegyvidéki vizeket – ez akkoriban szó szerint aranyat ért.

A Béla király kútja (korábban: Király-forrás) és a Városkút (korábban: Doktor-, Orvos és Nádor-kút néven is ismert volt) forrásházai napjainkban is látványos műemléki épületei a hegyvidéki tájképnek. Jelentős volt még a Svábkút, amely ma már nem látható, mivel az Istenhegyi út szabályozásakor beboltozták. A középkorban majd az újkorban ez a három forrás látta el ivóvízzel a budai várat is. A jó minőségű friss források vizét Erzsébet királyné és József Nádor is előszeretettel fogyasztotta, nem véletlen, hogy egy időben a Városkút nevét is megváltoztatták. 

.

(Vízhordók a kútháznál az 1860-as években) 

„József nádor is a svábhegyi városkút forrásából hozatta ivóvizét és ezért Buda város közgyűlése, hogy a jeles nádor emlékezete, aki a főváros emelése és szépítése érdekében annyit fáradozott, e szép virányú tájon is fenn tartassák, a városkutat Nádorkútnak nevezte el.” olvashatjuk a Budai Napló, 1928. december 16-i beszámolóját.

A híres Lóitató emléke is a vízhez kötődik, miután itt álltak meg egykor a meredek emelkedő előtt a kereskedők és vándorok, hogy megitassák lovaikat, és maguk is felfrissüljenek. A forrásvíz a mindennapok szerves része volt, akár az ivásról, akár az öntözésről volt szó. A 19. század végére azonban a Svábhegyen gyorsan gyarapodó villák vízellátása egyre nehezebbé vált az időjárás kiszámíthatatlansága és az 1880-as évektől kiépülő, de gyenge nyomású vízvezeték-hálózat gyakran okozott gondot. Végül az 1913-ban átadott Eötvös úti víztorony oldotta meg a problémát, amely máig működik, amely önmagában is ritkaság a városban.

(Békató)

Ha tóra vágynánk, a Béka-tó nyújt egy kis menedéket. Ez a Libegő közelében megbúvó, hangulatos tavacska igazi titkos zug, ahol a part menti fák lombjai szinte összezárnak a víz felett. Egykor azonban jóval több vízfelület tarkította a Svábhegyet. Például az egykori Istenszeme fogadó kertjében is egy csónakázásra is alkalmas tó terült el. Aztán ahogy a környező forrásokat bevezették a vízellátó hálózatba, a tó vízutánpótlása megszűnt, és az egykori medret lassan benőtték a bokrok és fák.

(Istenszeme tó,1960)

Jókai Mór idén ünnepelt 200. születési évfordulója külön aktualitást ad annak, hogy megemlékezzünk arról is, hogy a nagy mesemondó mennyire megbecsülte a vizet saját, Költő utcai kertjében. Jókai nemcsak íróként, hanem gyakorlott kertészként is példamutató volt. A 19. század második felére a források már nem tudták kielégíteni a városrész megnövekedett vízigényét – Jókai azonban mesteri megoldásokkal élt. Ciszternákat építtetett, amelyek az esővizet a ház tetejéről gyűjtötték össze kertje számára. Kialakította a természetes vízszivárgást segítő rendszerét, hogy fái mindig elegendő nedvességhez jussanak. Földalatti csatornákat vezettetett a gyökerekhez, melyek elvezették a felesleges vizet oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Ahogy ő maga írta: „Most azután a legnagyobb zápor után sem áll meg a pázsitomon a víz, hanem lefut a földalatti csatornán, ott nagyobb részt szétszivárog a hársfák, fenyőfák gyökerei alá, a túlságos vizet pedig fölfogja egy kezdetleges ésszel rögtönzött medence; az meg az ottani fáknak használ. […] Én annak az égből jött áldásnak, az esőnek, minden csöppjét megbecsülöm s nem engedem a telkem keritésén kimenni.”

A Hegyvidék forrásai, patakjai és emlékei ma is itt vannak velünk – ha nem is mindig láthatóan, de a történeteink mélyén. A nyári forróságban, mikor minden csepp víz kincset ér, jó tudni, hogy e táj régen is a frissesség földje volt. És talán lesz is – ha megbecsüljük, ahogy azt Jókai tette.

____________________________________________________

A fenti helyszínek bejárására ajánljuk helytörténeti sétánkat: Királyok forrásai – A Svábhegy rejtett vizei
2025. 05.14. 10.00 

Séta kiindulópontja: A Svábhegy nevezetű busz és fogaskerekű megállónál lévő Eötvös József park.

A séta alatt megtekinthetik a Városkutat, a Lívia-villát és a Béla király kutat.
A sétát vezeti: Földváry Gergely történész.

Jegyár: 1000 Ft. Hegyvidéki lakosoknak regisztrációval díjtalan.

____________________________________________________

@Földváry Gergely – Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény