Díjazták Budapest kulturális értékeinek őrzőit és alakítóit – Átadták a Pro Cultura Urbis-díjakat

Wilhelm Droste, több sikeres kávéház projekt megálmodója és megvalósítója, a Három Holló egyik alapítója és vezetője Pro Cultura Urbis díjban részesült. A Budapest Főváros Önkormányzatához tartozó Pro Cultura Urbis Közalapítvány által kiosztott elismerést a kultúra kiemelkedő őrzőinek és formálóinak adják át, jelen esetben Wilhelm Droste a budapesti kávéházi kultúra megőrzése és újragondolása érdekében végzett munkájáért kapta.

Wilhelm Droste, német  irodalomtörténész, író, műfordító. A Neue Zürcher Zeitung és a Neue Pester Lloyd munkatársa. 1999-ben a budapesti Goethe Intézetben megalapítja az Eckermann kulturális kávézót. 2017-ben, Ady Endre 140. születésnapján, megnyitotta a Három Holló Kávéházat és Kulturális Központot, amelyet a költő egykori törzshelye ihletett. Alapítója a Három Holló/Drei Raben német nyelvű magyar kulturális lapnak is. Magyar irodalmi műveket fordít németre, többek között Ady Endre verseit is. A magyar kultúra egyik legfontosabb nagyköveteként tartják számon német nyelvterületen. Felesége Enyedi Ildikó, nemzetközileg elismert filmrendező, akivel 1989 óta házasok.

Büszkék vagyunk, hogy választott otthona a kerületünk!

Az idei Advent a Hegyvidéken kiadványba kaptunk tőle egy kedves karácsonyi írást:

“Lelkileg inkább pesti ember vagyok, Józsefváros, Angyalföld és Újpest a kedvenceim, de karácsonykor mégis a Hegyvidék az igazi otthonom. A dimbes-dombos Westfáliában születtem, pontosan a Hochsauerlandban (a magas savanyú országban). Gyerekkoromban sokszor hó alatti tájba jött a Jézuska. Egy parasztudvaron nőttem fel. Volt egy édes-gonosz szokás a faluban: egy másik erdőtulajdanostól kellett csenni a falu karácsonyfáját. Az lett a feladatom nyolc éves koromban. Akkor még elég jó sífutó voltam, nálunk a foci után a hosszú távú sífutás volt a második igazi sportág. Az 50 kilométer volt a kedvencem. Karácsonykor csak 5 kilométert kellett futnom, magam mögött húztam a szánkót, azon volt a frissen levágott, sikeresen megszerzett karácsonyfa. 

1989 véglegesen költöztem Budára, a Németvölgybe, ahogy egy igazi germánnak illik. Akkor még futni is tudtam, és volt olyan karácsony, amikor hó alatt tündökölt a Normafa, sőt, volt sípálya is az Erzsébet-kilátóig, és így megint kisfiú lehettem a sílécen. Futottam ötször oda vissza, és jól esett a kilátás Budapestre, a szeretett városomra, ami viszont a szívembe lopta magát.

Most már több mint harminc éve a Böszörményi út az otthonunk, egyre jobban tetszik ez a hely. Városi élet a vidéki Budán: az 59-es villamos, a Rigó Jancsi, a Tik-Tak, a Bake my day, a Miliő. Kávézni és embereket tanulmányozni, ez nekem az egész évi karácsonyi ajándékom, szebb dolog alig van a világon, és az ablakból nézni a karácsonyi világítást – abban van gyerekkori varázs. Régen giccsnek éreztem, most már kezd meghatni. Öregszik az ember, a Jézuska viszont mindig Jézuska marad.”

/Kiemelt kép: Merész Márton/