Budai és pesti srácokra emlékezett a Hegyvidék

Ha azt mondjuk: ‘56, mindannyiunknak eszébe jut valami. Valami, amit elképzelni is nehéz. Márai Sándornál jobban aligha lehet megfogalmazni: „És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik – / Ők, akik örökségbe kapták –: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?” (Márai Sándor: Mennyből az angyal – részlet)

– Ruszkik, haza!

Kiabálták egymás után fiatal táncosok a MOMkult színháztermében. Megmaradni című műsorával tisztelgett Berecz István barátaival: Fodor Mátyással és Fundák Kristóffal, Csoóri Sándor és az Ötödik évszak zenekar muzsikájának kíséretében. A Fölszállott a páva nyertes fiai szépen kiegészítették egymást. Berecz és Fundák mellett a húszas évei első felében járó Fodor jelenléte rímelt arra, hogy az ‘56-os pesti srácok a magyar katonák mellet nem mind felnőtt férfiak voltak, hanem fiatal, akár tizenéves, de bátor fiúk.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mint a huszadik század magyar történelmének egyik legmeghatározóbb eseménye számtalan módon került már színpadra, így nehéz újat mutatni. A virtuóz táncosok hol szólóban, hol egymásnak feszülve, hol pedig egymást húzva, tartva, segítve táncolták el, milyen kegyetlen volt hatvanhárom évvel ezelőtt az az ősz. A műsorban helyet kaptak harcias, dühöngő, szinte már hisztérikus lábdobások, bizonytalan térdre rogyások. Szinte ott éreztük magunkat a Corvin közben, ahogy a fiatalok Molotov-koktélt hajítanak egy hatalmas tanknak. Aztán egyszer csak csönd lett. A közönség ugyan elnézte volna még egy darabig a pesti srácok táncát, de ettől a csöndtől lett igazán beszédes, nem pedig céltalanul magamutogató a Megmaradni című műsor.

A Németvölgyi Általános Iskola hatodikosainak Pesti srácok című műsora szépen kapcsolódott a néptáncosok és zenészek produkciójához. Az általános iskolák ‘56-os műsoraiban még nagyobb a kockázat, de a Pesti srácok több volt egy ballonkabátos versmondásnál. A gyerekek korukat meghazudtolva adták át a bizonytalanság és a hatalomtól való félelem érzését. A darab csúcspontján a gyerekek az elsötétült színházterem két oldalára sorakoztak fel halkan, a közönséget közrefogva, majd kezdték szavalni Illyés Gyula hátborzongató, Egy mondat a zsarnokságról című versét. A nézők libabőrének volt lehetősége enyhülni a gyerekeknek méltán járó, hosszú taps alatt.

Vörös Eszter

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.