Kincskutató kaland, egyéniség és karakter • Bényei Tamás-interjú

Kincskutató kaland, egyéniség és karakter • Bényei Tamás-interjú

Lassan száz éves az a műfaj, amit eredeti formájában ma Magyarországon egyedüliként az idén harminchét éve alapított Hot Jazz Band képvisel. Az eredeti hangzásvilág megtartása mellett ugyanúgy tradíció az együttes életében a repertoár folyamatosa meg-megújulása, bővülése. A jublieumi évet egy egészen különleges – a zenekar vezetője, Bényei Tamás által régóta tervezett – zenei anyaggal ünnepli a Kossuth-díjjal kitüntetett Hot Jazz Band. 

 

MOMkult: A Hot Jazz Band megalakulása óta markánsan, mondhatni megalkuvás nélkül képviseli azt a közel száz éves zenei műfajt, ami – úgy tűnik – kiapadhatatlan forrásként ispirálja az általad vezetett együttest. Mesélj kérlek a zenekarról, a Hot Jazz Band történetéről, Budapest és Magyarország elmúlt harminc évének általad megismert, és talán formált hot jazz zene történelméről!

Bényei Tamás: Egy kincskutató kalanddal kezdődött az egész, dédszüleim pestlőrinci padlásán, úgy 50 évvel ezelőtt. Bátyámmal, Tiborral felszöktünk a nyári napmelegtől forró padlásra, ahol finom régiségillat, a titokzatos múlt, sejtelmes félhomály lengett körül bennünket, minden csupa por volt és ott a sok ládafia közt egy amerikai Victrola gramofonra bukkantunk. Kurblival kellett felhúzni és csodák-csodájára működött (működik ma is). A nem eldobható világ köszönt ránk az elnyűhetetlen zenelejátszóval és örökérvényű zenéjével. Furcsa, letűnt idők dallama szólt a sercegő masinából, egy akkori fülnek érdekesen, csupa érzelemmel énekelte egy „bácsi” a Mandulavirág, a Mesék az írógépről, egy vidámabb bácsi a Hétre ma várom a nemzetinél, a Szeretlek téged, és egy búgó hangú néni a Május éjszakán kezdetű dalokat. A lemezeken kopottasan, de jól kiolvashatóan Sebő Miklós, Kalmár Pál és Karády Katalin nevét láttuk. Mindez semmit sem mondott akkor 1970 környékén nekünk, kicsiknek, a kádári Magyarország gyermekeinek. Bűvös, mesebeli világ sejlett fel előttünk, finom érzések, báj, udvariasság, édes dallamok, amibe megmagyarázhatatlan módon kisgyermekként beleszerettem, amerikás dédszüleim boldogan nekem adták a már nem használt gramofont a lemezekkel, és én hazaszállíttattam Siófokra és ott hallgattam tovább a zene-csodagyűjteményt. Csodálkoztak is, hogy ez mekkora örömet okoz nekem. Nehéz mindezt röviden leírni, de szüleim később zeneiskolába írattak, ahol trombitán tanultam, és tanárom, Apáti János mutatta meg nekünk Louis Armstrong zenei világát az általa alapított növendék dixie-ben. Azonnal elvarázsolt ez az egész és már akkor zenekarról álmodoztam. Amikor 1985-ben Zalaegerszegen sorkatonai szolgálatom alatt egy kultúrütegbe vezényeltek, nyílt lehetőség a zenekar megalapítására. Aztán hamar utcazene kerekedett belőle – ami akkoriban lett megengedett -, majd az első fellépések, fesztiválok, mindez a Képzőművészeti Főiskola (ma egyetem) évei alatt hobbyként. Ami azonban már akkor is feltűnt, hogy senki, de senki sem foglalkozik akár dixie-zenekarok közt sem ezzel a zenei világgal. Büszkén mondhatom, zenekarommal sikerült újraéleszteni ezt a hangzást és lettünk emblematikus szereplői a zenei életnek, a kezdetekben négy nemzetközi versenyt nyertünk meg zsinórban, Franciaországban, később rengeteget jártunk külföldön, 22 európai országba, Amerikába 6 alkalommal és egyszer Shanghaiba is eljutottunk zenénkkel.

MOMkult: A markáns zenét az együttes tagjai a személyes stílusukban is képviselik. A finom, elegáns modor, közlési mód, öltözet, megjelenési formák, fotók mind-mind egységet mutatnak. Stílustörténetileg, hajazva az eredetire, de talán a dandy nosztalgiát direkt kerülve léptek színpadra. Van-e bármiféle extra tudatosság ebben, vagy csak a saját karakteretek alakította ezt ki?

Bényei Tamás: A tetszés, ami főszerepet játszik ebben, de az apró részletekben rejlő titkokat csak odafigyelés, érzékenység és arányérzék segítségével fedezhetjük fel. Ebben mindig van fejlődni és tökéletesíteni való, tehát kicsit sem ösztönös. Az általam ismert külhoni előadók közül néhányan ezt olyan tökélyre fejlesztik, hogy korabeli hangszereket, mikrofonokat, sőt ruhákat is képesek beszerezni. Ezek a művészek kerülik a retro-t, a modernbe adaptált régit, kifejezetten az autentikus megjelenésre és hangzásra törekednek, ahogy jómagam is a magam szerény eszközeivel.

MOMkult: A Hot Jazz Band meghatározó módon van jelen a mai (és az elmúlt évtizedek) zenei életében. Kevés más formáció van Magyarországon, aki ezt a műfajt ilyen szinten képviseli, mint ti, de szakmai kapcsolatok, zenésztársak azonban akadnak szép számmal. Kik azok az alkotók, akikkel legtöbbször dolgoztok együtt?

Bényei Tamás: A jazz a nyitottság műfaja, akár a klasszikus, akár a modern változatát vesszük. Nem nehéz tehát a vendégművészekkel együtt dolgoznunk. Akadt, hogy a véletlen szerencse hozott össze kitűnő művész kollégával, de sok a tudatos választás is. A vak véletlen, hogy megismerhettem Szekeres Adrient, akivel egy nemzetközi vásáron találkoztam, énekelte velem a dalokat a színpad mellől, ezért léptem oda hozzá és lett később állandó vendégünk, több lemez közreműködője, Orosz Zoltán harmonikaművészt a hőskorból ismerjük, amikor még a Vörösmarty téren bontogattuk a szárnyainkat, a korszak iránti vonzalom hozott össze Illényi Katicával, akivel az eMeRTon-díj átadón ismerkedtem meg. Micheller Myrtillt a jazz-közegből ismertem, őt már tudatosan kerestem fel, ahogy Bíró Esztert is. A ZsiMű Fesztiválon dolgoztunk együtt Ónodi Eszterrel, Szűcs Gabival, Behumi Dórival, a Cziffra György Fesztiválon léptünk fel Tompos Kátyával, Malek Andreával. A Kossuth-díjas Amadinda együttessel régi a kölcsönös szimpátia, velük és Presser Gáborral a Zeneakadémián szerepeltünk. Légrády Péterrel a 100 Folk Celciusból, mint bendzsósok barátkoztunk össze. Legfrissebb élményünk ezen a téren Rost Andrea világhírű operaénekesnőnk meghívása, aki jubileumi évében állt elő az ötlettel, hogy gyermekkora könnyűzenei dallamait elénekelje a kíséretünkben. Velük mindig szívesen fogunk dolgozni a jövőben is. Sajnos nem elég egy cikk ahhoz, hogy felsoroljam a külföldi előadókat is, ám azt még meg kell említenem, hogy a komolyzene neves együttesei zenekarai is gyakran invitálnak meg bennünket. Összesen 9 neves szimfonikus zenekar és három világhírű kamarazenekar tett így, továbbá a Talamba és a Csíki Kamarazenekar is. 

MOMkult: Lett volna alkalom bőven, hogy a Hot Jazz Bandet elmozdítsd populárisabb irányba, fúziós eszközökkel, műfaji keveredésekkel újítsd meg a zenekart. Nem ezt, nem a könnyebbik utat választva tartottad meg az egyik leginkább konzekvens, legkiegyensúlyozottabb formációnak a zenekart. Mennyire volt nehéz (vagy könnyű) ez az út?

Bényei Tamás: A legelső pillanattól, 21 évesen tudatosan vállaltam azt a szép feladatot, hogy egy hangzást újraélesszek és megismertessem az utókorral. Ennek a – kis túlzással – missziónak a nehézsége, hogy fel kellett ébreszteni a hibernációból ezt a zenét és a meglehetősen eltávolodott közönséggel újból megszerettetni. A könnyebbség pedig, hogy búvópatakként mindig is ott volt a magyar könnyűzenei emlékezetben az idősebb generáció révén, aztán pedig a zenés színházakban, TV-műsorokban, persze popzenei, esztrádzenei mázzal nyakon öntve, amivel minden eredeti üzenetét és báját elveszítette, de ennek ellenére ott duruzsolt a későbbi generációk fülében is. Emiatt aztán nyitott kapukat döngettünk. A kísértés jól látható elhivatottságom ellenére felütötte fejét Kasza Tibi személyében, aki kb. húsz éve megkeresett egy szép napon, és egy magyar Max Raabe-t akart belőlem csinálni. Jól esett, hogy ő is értékelte a munkásságomat, de mindig is szánakozva néztem a magyar sztárokat, akik plagizáltak, vagy alteregót játszottak, vagy külföldi idolokat adaptáltak a hazai könnyűzenei piacra, mintha a térségnek nem lenne elég eredeti figurája, vagy fantáziája. Olyan feltételeket szabtam, amik nem egy az egyben jelentették volna a hazai párhuzamot egyfelől, másfelől aztán hamar kihátráltam, mert nem tudtam volna úgy végigzenélni az életemet, hogy számomra unalmas számokat játsszak, és egy stigmát hordjak. Ez egy jazz-zenésznek egyenlő az ellehetetlenüléssel, egy szuverén entitásnak pedig az önfeladással. Mindegyiknek megvan a haszna, én a nehezebb utat választottam, de így az álmaimat élhettem, és ez a legfontosabb.

MOMkult: A repertoár jelentős része feldolgozás. Ennek ellenére nehéz lenne ráfogni a Hot Jazz Bandre, hogy cover-zenekar lenne. Te hogy aposztrofálod az együttest?

Bényei Tamás: Egy korabeli kiszenekar attitűdjében zenélünk. Semmi áthallás, a húszas években íródott dalban húszas évek stílusában szólózunk, énekelünk, a negyvenes években íródott dalt negyvenes évek stílusában játsszuk. Ami újszerű bennünk, az a maga korában is újszerű lett volna, az pedig nem más, mint az egyéniségünk. A megformálás régimódi, de a karakter újszerű, mert nem egy másik karakter utánzása. Belehelyezkedünk a „szerepbe”. Ha egy, az egyben másolnánk a korabeli felvételeket, eltűnne az arcunk, ez azt jelenti, hogy van elképzelésünk, megindít bennünket ez a zene, ezért képtelenek vagyunk a plagizálásra, inkább a lelkünk utazik vissza az adott korba. Ezt nem tudom, hogyan nevezik a zenetörténetben.

MOMkult: Hol gyűjtesz anyagot a repertoár bővítéséhez?

Bényei Tamás: Korábban nagyon nehéz volt, először a saját családi gyűjtemény volt az alap, majd antikváriumok, kalózkazetták, aztán a rendszerváltás után a nevesincs TV-csatornákon lejátszott régi filmek, majd könyvtári kottatárak jelentették a forrást. A kottákat mindig csak a kiválasztott, megkedvelt melódia nyomán gyűjtöttem be. A ’90-es években szüleim VHS-re vették fel a TV-filmeket, ők segítettek, ma pedig minden fent van a neten. Több lemezre való anyag vár feldolgozásra. Kaptam ötletet Nemlaha Györgytől is, aki a kor nagy tudora, de Kurutz Mártontól is aki a Nemzeti Filmarchívum nagytudású munkatársa és remek a zenei érzéke.

MOMkult: Egy korábbi beszélgetésünk során elhangzott egy nagyon régi vágyad: a hot jazz első aranykorszakában népszerű gyerekdalok, slágerek feldolgozása, bemutatása. Most, hogy a zenekar 30 éves lett, megjelenik az Egy kis malac c. album. Miként alakult ez a projekt? Mesélj kérlek az ötlet, majd a dalok, végül a lemez megszületéséről!

Bényei Tamás: Több kismama, anyuka jelezte, hogy zenénket a kicsik, de még a magzatok is nagyon szeretik, nagy a hancúrozás, ha megszólal a Hot Jazz Band. Ez nagyon megható volt és nagyon megtetszett. A kisgyerekeknél nincs kritikusabb közönség, ha nekik tetszik valami, akkor az igazán jó lehet. Bár a kicsik mindenevők, de ha ösztönösen rákapnak egy zenére, és az szerencséjükre igényes, akkor abban teljesen biztos vagyok, hogy jó hatással lesz az intellektusukra. Majdnem húsz éve merült föl először a gondolat. A Mézga család főcímdalát a kezdetektől játsszuk, az Apu, hogy megy be is valahogy felkerült a listára, s ekkor ugrott be, hogy van még egy-két háború előtti gyerekdal, amit még mi is ismerünk. Némi kutatómunkával összegyűlt 12 dal, ami épp elég egy rövidebb, ám annál tartalmasabb koncerthez. Eleinte XX. század eleji kisgyermekek fotóit akartam a borítóra rátenni a dalok szövegével, ám barátnőm megkérdezte egy nap: „Hiszen grafikus is vagy, miért nem te rajzolod a képeket?” Nem kis fejtörést okozott ezzel, és jó pár évet visszavetett a dolog, mert az ihlet nem jön csak úgy, kiváltképp, ha az ember már rég festett-rajzolt. Érdekes módon nem sokára kórházban kerültem és a halált vártam épp, nem sok volt hátra állítólag, amikor műtőorvosom, Zsirka Klein Attila azt javasolta rajzoljak, sőt hozzam be a hangszereimet a kórházba. Lehet, hogy épp ez mentette meg az életem, de sorra születtek meg a figurák, aztán lassan felépültem, ekkor jött a járvány, ez alatt pedig megfestettem a képeket véglegesre. Hihetetlen ereje van a művészetnek. Ilyen dimenziója is van ennek a lemeznek.

MOMkult: A gyerekműsort a Hot Jazz Band jubileumi hétvége programján hallhatja, tekintheti meg a közönség. Mivel készül még a zenekar 30. születésnapjára?

Bényei Tamás:  Az első napon, 14-én, szombaton a zenekar ikonikus dalai mellett megemlékezünk covidban elhunyt barátunkról, Forgács László, Papa Fleigh-ről, akit leginkább a Budapest Ragtime-ból ismer a nagyérdemű. Papát 1987 óta tudhattam barátomnak, mesteremnek, egy portréfilm is készül róla, amiből részletet is levetítünk. Sok zenész barátunk jelezte, hogy eljön örömzenélni ez alkalomból. A zenésznek nem az elmúlását, hanem a halhatatlanságát ünnepeljük e kis koncerttel. Nem maradnak el azok a zeneszámok sem, amik a Hot Jazz Band által váltak ismét közkedveltté.
A második napon 15-én vasárnap tehát a „kicsiknek és nagyoknak” készült műsort adjuk elő. A mindenki számára élvezetes műsor betekintést nyújt, hogy miként gondolkodtak elődeink a gyermekekről, milyen szeretettel és játékossággal, a felnőttek számára sem minden tanulság nélküli dalokkal kedveskedtek az 1930-as, ’40-es, ’50-es években a kicsiknek. ha felmerül az igény a koncerten, további kedvenceket is szívesen adunk elő.

______________________
fotók: Hot Jazz Band archívum

szöveg: Faludi András
a koncertek támogatója:


Blog | Info

MOZI.KERT
Info

MOZI.KERT

Mozi.kert Szabadtéri színpad A MOMkultban 20 éve indult nyári szabadtéri mozivetítések eleinte egyedülállónak számítottak Budapesten;...

MÁJUS 27. I ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY
Info

MÁJUS 27. I ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY

Tisztelt Látogatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. május 27-én a MOMkult épülete zárva tart, szolgáltatásai zártkörű...

felhívás gyerekeknek » Hot Jazz Band
Info

felhívás gyerekeknek » Hot Jazz Band

A Kossuth-díjas Hot Jazz Band 12 év várakozás után Egy kis malac címen készített új CD-t. A...

További híreink