Az árnyalt karcosság szépsége
MOMkult: Június 22-étől láthatóak alkotásaid a MOMkult ÜVEG.HÁZ-projekt keretében a Sirály sétány kioszkjában. Fotók, festményszerű matéria-részletek, színek, fény és az érezhető nedvesség, életerő… bárki arra járó szemét, tekintetét vonzó és sétairányát befolyásoló üdeség olyan installációban, ami egy fotókiállítás esetében nem megszokott.
Mit látunk? Mi minden összpontosul ebben a pici térben általad? Ki B. Tier Noémi?B. Tier Noémi: Sokféle téma érdekel, de ha közös metszeteket kellene keresnem a sorozataim között, akkor azt mondanám, hogy a fotográfiai gyakorlatom fókuszában leginkább a rejtett, elsőre nem látható részletek, valamint a mintázatok keresése áll. Ez utóbbiak esetében mind a természeti, mind az épített környezetben, mind pedig az emberi viselkedésben, jelenlétben tapasztalható ismétlődések, összerendeződések érdekelnek. Amik most a MOMKult üvegházába költöztek, az ugyanezen a néven futó Greenhouse/Üvegház sorozatomhoz tartoznak, annak egy színekkel és fényekkel életre keltett darabjai. Az eredeti sorozat ugyanis csupa fekete-fehér fotóból áll, ide viszont színes, világító lightboxokkal készültem, illeszkedve ehhez az éjjel-nappal, bárki számára látható pop-up kiállítótérhez. Évek óta fotózom az arborétumok, üvegházak törékeny, sebezhető, védelemre szoruló világát – amilyenek azt gondolom, mi emberek is vagyunk. Persze nem dokumentarista jelleggel, inkább sajátos formákat, íveket, lágy vagy éles vonalakat, textúrákat keresek, és gyakori témám az üvegház külsejének kontrasztja is: a szennyezett, párás üvegtablákon keresztüli fotózás, amikor ez a plusz felület egy újabb jelentésréteggel gazdagítja a fotókat. A belső szépséget, ártatlanságot, a saját, féltve őrzött identitást és védekezésképpen felvett szociális maszkok kettősét jeleníti meg számomra, amitől a való életben is egy kicsit karcossá, elmosódottabbá, homályossá vagy árnyaltabbá válik az összkép. Azt hiszem, én is ilyen vagyok, a különböző rétegeimből építkezem, de érzékenyen közelítek mindenhez.
Terekkel dolgozol. Dekorálsz, elrendezel, harmóniát és komfortot teremtesz. Az alkotásaidban is ez jelenik meg: a nyugalom és az esetenként fülledt buja káoszminták részleteinek megmutatásával nyújtott kiegyensúlyozottság. Ez a dupla, esetenként tripla jelentéshalom, a foglalkozásod a képeiden keresztüli vetület egyfajta tudatos vonalvezetés, vagy a teljes spontán személyiségednek a lenyomata?
Talán ez a forrás és a cél is egyúttal: a személyiség láthatóvá tétele az alkotásokon keresztül. Mindig jó, ha belülről kívülre tudnak absztrahálódni a gondolatok. Persze az, hogy a személyiségedből mennyit mutatsz, már rajtad múlik, de több alapvető vonásra tapintottál rá a kérdéssel. A harmónia és az egyensúly is fontos számomra, de egy kis felületi feszültség és némi káosz, eklektika is kell, egy ellenpólus, ami kizökkenti, dinamikusabbá teszi a megkomponált képet. Igaz ez a térrendezésre, enteirőrstylingra és a fotográfiai látásmódomra is.
Fotózol, galériavezető vagy, enteriőrstylinggal és kommunikációval foglalkozol. Mennyire darabolják szét a napjaid a különböző területek? Vagy inkább egymásra épülnek? Melyik nyújt legnagyobb inspirációt számodra? Melyik áll legközelebb a legbensőbb énedhez?
Ezek mindegyike számomra a kommunikációról szól, ha úgy tetszik, a kommunikáció művészetéről. Leginkább egy üzenet átadásáról, hiszen valamit mondani akarunk a fotókkal, a műtrágyakkal, a berendezett terekkel és a szövegekkel is. Így amellett, hogy az érdeklődésem vagy az elhivatottságom egy tőről fakad, ezek egymásra is épülnek. Nem mindig vannak együttesen jelen (az enteriőrstylingot most inkább a galériában kamatoztatom), de többször fedték, keresztezték egymást, hiszen sokáig például enteriőrökkel, designnal foglalkozó magazinokat szerkesztettem, írtam, és előfordult, hogy fotóztam is. De művészeti menedzserként szintén fontos a vizuális és a kommunikációs képességek összekapcsolása, és úgy érzem, hogy ez egy olyan terület, ahol minden eddigi szakmai rétegem összeér.
__
B. Tier Noémi GREENHOUSE c. kiállítása 2023. július 7-ig látható a MOMkultnál a Sirály sétányon található ÜVEG.HÁZ-ban éjjel-nappal
A megnyitón (2023. június 22.) készült fotók:
megnyitó fotók: MOMkult @Borovi Dani
szöveg: MOMkult @Faludi András
Blog | Info
„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával
15 éves az általad megálmodott, és vezetett Irodalmi Szalon 2025-ben. Miként tekintesz vissza erre a...
Ünnepi nyitvatartásunk
MOMkult: December 24, 25, 26-án ZÁRVA Jegypénztár: December 16: ...
Erőteljes színházi produkciók a MOMkult 2025-ös műsorán
Friss és izgalmas darabok gazdagítják a MOMkult programját 2025-ben. Színészóriásaink és fiatal tehetségek nyűgözik le...