„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával

15 éves az általad megálmodott, és vezetett Irodalmi Szalon 2025-ben. Miként tekintesz vissza erre a 15 évre? Mi volt az a gondolat vagy élmény, ami a Szalon elindításához vezetett?

Az Irodalmi Szalon egy álom megvalósulása. Gyermekkorom óta hiszek az irodalomban és a szavak erejében, hisz alkotó szülők gyerekeként ebbe a világba születtem bele. Folyamatosan léptem közelebb a könyvekhez, közelről ismerhettem a szerzőket és inspirált a világuk. Az egyetemi éveim alatt végül kialakult az ötlet: legyen közösségi élmény az irodalom, szeretnék egy szalont létrehozni, ahol a találkozás lehetőségét teremtem meg a szerzőkkel, a közönséggel, a könyvekkel. Mindez 2010-ben útjára indult, és engem is meglepett, hogy már az első estek milyen sikeresek voltak. Lehetőség és kihívás ez a 15 év, mára ez lett az életem fókuszában.

 

Emlékszel olyan pillanatra, vagy eseményre az Irodalmi Szalon történetében, amely különösen meghatározó vagy emlékezetes volt számodra?

Az eltelt másfél évtizedben sok próbatétel volt: megrendítő estek, búcsúk és felemelő, találkozási pillanatok is. Nagy izgalom volt Kemény Istvánnal, Ungvári Tamással, Spiró Györggyel, Csorba Lászlóval vagy épp Esterházy Péterrel beszélgetni. Szorongó ember vagyok, féltem, megfelelek-e. Sosem felejtem Kass János, Jancsó Miklós búcsú-estje után 2016. januárjában Édesapám mementóját, ahol olyan sokan jöttek össze, hogy ki kellett hangosítani az utcára a programot. Sosem felejtem Kőrösi Zoltánt, Korniss Pétert és Térey Jánost, akik törzsvendégeink voltak a Szalonban.

Nagy találkozásaink is voltak: a Szalonban ismerkedett össze egy irodalmi programon anno Szabó Balázs és Grecsó Krisztián, vagy épp Járai Márk és Bereményi Géza.

Mit gondolsz, miért vált az elmúlt években ennyire meghatározóvá az Irodalmi Szalon a magyar kulturális életben?

Nálunk a személyesség a kulcs – egyszerre helyezünk hangsúlyt az estek színvonalára, a program egyediségére és arra, hogy otthonos világot teremtsünk a nézőkben a könyvek felé. Nem távolságot növelünk, hanem új és újabb olvasókat hódítunk meg, reményeink szerint. A Szalon egy biztos pont igyekszik lenni 15 éve azoknak, akik vágynak a közösségre: együtt gondolkodni, együtt átélni egy kulturális élményt – ez a mi feladatunk. Közben már kiléptünk a fővárosból – szerte az országban és Kárpát-medencében is tartunk Szalon-beszélgetéseket, és meleg szívvel fogadnak bennünket és az eszmét: nincs határ köztünk, a híd pedig minden egyes könyv, gondolat, szó.

Hogy látod az irodalom és a közösségi tér szerepét napjainkban, amikor az online világ egyre nagyobb teret hódit?

Azt tapasztalom, egyre nagyobb igény van a valódi találkozásokra, a tekintetet, a figyelmet semmi nem pótolja. Beszélgetni kell, figyelni a másikat – de önmagában az olvasás folyamata is ez. Figyelünk, hiszünk a másik szavának, mondanivalójának. S közben kutatjuk az őszinte gondolatokat, szavakat. De mintha egyre kevesebb lenne az időnk…Hogy is mondja Pilinszky a Naplórészletben? Bizony, „tér és idő keresztjére vagyunk mi verve emberek”, és néha össze-összezavarjuk az idő menetrendjét. Rohanunk, programokat és élményeket halmozunk, és ebben a folyamatban elfeledkezünk arról, ami a lényeg: adjunk időt a léleknek, a gondolatoknak. Ennek ad lehetőséget a Szalon.

Milyen hatással van az Irodalmi szalon az irodalmi közösségre, különösen a fiatalabb generációkra? Illetve mit látsz, hogyan változott az Irodalmi Szalon tematikája és közönsége az évek során?

Sokat változott a közönség és a programtábla is másfél évtized alatt. A programok között egyre inkább fordulunk az összművészetiség, az előadás-jelleg felé: a beszélgetés hangsúlya marad, de a színpadi-jelleg meghatározó: kisebb előadásokban, felolvasószínházban mesélünk egy-egy költőről, vagy maga az író zenész barátjával érkezik és előadják a műveket. Erre megy a trend, és mi igyekszünk igazodni ehhez. A közönségünk változik, vegyes korosztályt képviselnek és nyitottak egymásra, mint egy jó családban – így még teljesebb a kép, hisz szeretnék mindenkinek irodalmi élményt találni, adni. Az első estek egyikén  egykori mentorom, Szőnyi Zsuzsa az mondta, neki olyan a Szalon, mint az ő Triznya-kocsmája volt Rómában – egy asztal mellett mindenki megfér és az est után gazdagabban távozik. Ez a gondolat vezet bennünket ma is.

Készülsz bármi különlegessel a 15. évfordulóra, vagy az évek száma csupán entitásként jelenik meg a Szalon 2025-ös évében, nem mint egy ünneplendő mérföldkő?

A jubileumi, 15. évben visszük tovább a havi beszélgetős esteket a Hegyvidéken, lesznek évfordulók József Attilára, Szabó Lőrincre és Márai Sándorra emlékezve, kortárs zenei programok és írók barátságai fókuszban, emellett két nagyszabású Gálát tervezünk a MOMKult nagytermében: tavasszal és novemberben. De van még itt valami: már gőzerővel dolgozunk egy összetett anyagon, kvázi egy meglepetéssel készülünk a nagyközönségnek, amit novemberben mutatunk be. Kerestük a módját, miképp tudjuk azt a sokszínűséget, azt a többszáz fellépőt és az ars poeticánkat bemutatni egy olyan formában, ahogy eddig sosem – a történetünket most egy új műfajban meséljük el, ami nagy kihívás, de szerencsére remek szakemberek segítik a munkámat.

Személyesen neked, Juhász Annának, mit jelentett az elmúlt 15 év? Miként hatott ez a saját irodalomhoz való viszonyodra? Hogyan sikerült megőrizned a lelkesedésedet, energiádat ehhez a rendkívül intenzív projektvezetéshez?

Egy félénk, bizonytalan lányból mára felnőtt nő lett, aki a munkájának él. Csak idén kb. 180 fellépésem volt, szóval minden nap igyekszem tenni az olvasókért és magamért – érzem, sok a feladat. Minden egyes est épít engem is, ajándékokat kapok a közönségtől – ilyen egy kedves komment, levél, egy jó szó a programok után és az a rengeteg szívvel teli beszélgetés, amiben kolléga-fellépő-olvasó egymásra talál. Engem ez a világ megtart: a legnagyobb nehézség, amiből jócskán jut nekem is – eltűnik, amikor egy esten megtörténik a pillanat – csak így hívom, amikor érzem, mind megérkezünk, jelen vagyunk, adni szeretnénk.

Mit látsz az Irodalmi Szalon jövőjében? Vannak új célok, vagy irányok, amelyek esetleg eltérnek az eddigiektől, de mindenképp szeretnél megvalósítani?

A folyamatos jelenlétben hiszek, és abban, hogy figyeljünk az újdonságokra és az állandóra egyaránt. Azokat a témákat és könyveket szeretem fókuszba tenni, aminél érzem, tétje van. Ami az életről mesél, mégha nehezen szembesít is egy-egy kérdéssel. Kell, hogy legyen helye a szenvedésnek és a boldogságnak, a háborúnak és a megérkezésnek az esteken. A Szalon a szembenézés helye is és az új találkozásoké: szeretek párosítani művészeket, akik nálunk egymásra tudnak találni és akár közös alkotói útra lépnek. A 2025-ös évben két élő legendának is szeretnénk tiszteletet állítani: Csányi Vilmos 90, HOBO pedig 80 éves lesz, őket fogjuk köszönteni.

Mit gondolsz, miért fontosak ma az ilyen közösségi irodalmi események?

Hogy érezzük, nem vagyunk egyedül. Hogy érezzük, aki olvas, az már sosem lesz magányos. Hogy egy individualizálódó világban mi nem az én-én-ént hangsúlyozzuk, hanem azt, az együtt-ben hiszünk. Hogy megtapasztaljuk, minden egyes könyv hozzánk tesz, és az egész világunk változik, ha olvasókká válunk.

Kik azok az írók, művészek, vagy események, akik/amik az elmúlt 15 évben inspiráltak a Szalon kapcsán?

Szeretem a Generációk estjét, ahol alkotó generációk mutatkoznak meg közelről, engedve betekintést családi és művészi helyzeteikbe, dilemmáikba. Bartis Attila, Grecsó Krisztián, Háy János könyvei és barátsága, levelezésünk nagyon sokat jelent számomra, ők a 15 év során visszatérő vendégeim. Márton László, Zalán Tibor apaként tanít mindannyiunkat, Szabó T. Anna elvarázsol mindenkit egy-egy esten, Harcsa Veronika, Csemer Bogi, Rúzsa Magdi, Henri Gonzo vagy Hrutka Róbert felejthetetlen pillanatokat adtak nekünk. Büszke vagyok, hogy a magyar kultúra nálunk is megmutatkozhat, amolyan Szalonos módon immár 15 éve. Amíg módom lesz rá, folytatom a megkezdett utat, a kezdeti hittel és szeretettel!

A Szalon 2025-ös évadát a Szerencsejáték Zrt. támogatja.