Szőlő és szóda

A MOMkultnál lévő Sirály sétányon nyílt pop up kiállítótérben, az ÜVEG.HÁZban a következő időszakban a hegyvidéki anno volt borkultúrához kapcsolódó tárgyak lesznek megtekinthetőek.

A HEGYVIDÉKI SZŐLŐKULTÚRA

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény számos olyan műtárgyat őriz, amelyek a kerület egykori szőlészeti és borászati hagyományait idézik. Gyűjteményünk egyik különlegessége egy 1880-as évekből származó szőlőfürtöt ábrázoló cégér, amely egykor egy svábhegyi vendéglőt díszített. Emellett több szürethez kapcsolódó tárgyat is kiállítottunk, amelyek a valaha híres budai borokról mesélnek.
A budai bornak mára már emléke is alig maradt, így napjainkban kevesen tudják, hogy évszázadokon át nagy hírnévnek örvendett szerte Európában. Már a középkorban szőlők borították a mai Sváb-hegy délkeleti lejtőit, de aztán a szőlőművelés a törökök budai uralma alatt háttérbe szorult, így Buda 1686-os felszabadítását követően újra kellett kezdeni a gazdálkodást. A Hegyvidéken először 1690-ben szüreteltek újra a budai gazdák. A betelepülő rác telepesek hozták magukkal a budai hegyeken aztán elterjedő kékszőlőket, melyek közül a legismertebb a kadarkafajták voltak.
Néhány éven belül olyan sikerre tettek szert a budai borászok, hogy 1703-ban egy Sedgewick nevű kereskedő már ezer csöbör budai vörösbort szállított Londonba. Buda városa körül legyezőszerűen terültek el szőlőbirtokok 5334 hold területen (kb. 30 négyzetkilométer), Óbudától egészen Budafokig. Nem akadt még egy város Magyarországon, amely közvetlen környékén hasonló méretű szőlőterületet tudott volna felmutatni. Szőlők borították a Sváb-hegyet, a Kis-Sváb-hegyet, az Isten-hegyet, a Márton-hegyet, az Orbán-hegyet és a Sas-hegyet is. A budai polgároknak csaknem kizárólagos jövedelemforrása volt a szőlő a 18-19. században.
A szegényebbek is a bortermelésből éltek: őket alkalmazták kapásként a földeken, gyakran azonban ők is rendelkeztek kisebb szőlőskertekkel. Ehhez köthető a svábok megtelepedése is a mai XII. kerület területén, mivel sokszor őket alkalmazták a földeken. A kapások soraiból is volt kiemelkedési lehetőség: közülük választották a vincelléreket; azokat, akik a szőlőültetvényekre felügyeltek. A szüret napját a városi tanács tűzte ki; leggyakrabban október elejére esett az időpont, de néha előrébb hozták a kedvező termés miatt.

A török kort követően a bortermelés a Hegyvidéken közel kétszáz évig virágzott, és utána sem Budapest növekedése, terjeszkedése vetett véget neki, hanem egy filoxérajárvány, amely szinte teljesen eltüntette a szőlőt a budai hegyekből. A fertőzés először a Gellért-hegyen jelent meg. Az utolsó jó szüretet 1882–83-ban tartották, ezt követően a védekezés magas költségei miatt a tulajdonosok inkább eladták a földjeiket. Az első világháborút követően a szőlők területe tovább apadt, csak néhány kertben maradt mutatóban egy-egy szőlőtőke. A hajdan virágzó szőlő- és borkultúra emlékét kerületünkben már csak a szőlők védőszentjéről, Szent Orbánról elnevezett hegy őrzi, melynek területén hajdan a szervita rend szőlői terültek el.