Hátitáska, háttérben csomag, hozott motyó

Sok induló projekt akadt el a pandémia miatt, de van amelyik lendületet vett, vagy irányt váltott annak hatására. A MOMkultban április 7-én megjelenő Back-Pack című előadás talán mindegyik ezek közül.
Reneszánsz gondolatnak tekinthető, hogy egy-egy művészeti alkotás évek alatt formálódik, a létrehozásának gondolata és a közönség elé tárása között esetleg évtizedek telnek el. Ugyan most nem teljesen az alkotói szándék vezérelte, hogy a Soharóza Kórus és a Jónás Vera Experiment közös projektje rengeteg hónapon keresztül hol elült, hol változó dinamikával, de erőre kapott, a végeredmény tekintetében talán kijelenthető, hogy annak a fontos és merész témának amit feldolgoz, jót tett a formálódással telt időszak. 

20230211_Jónás Vera és a Soharóza Back-Pack c előadásának fotós próbája a Trafóban

MOMkult: A Soharóza észrevehetően olyan tematikus előadásokat hoz létre, amik fontos, társadalmi kérdésekre érzékenyen reagáló gondolatcsoportra épülnek. A produkciók mindegyikén markánsan látszik ez a szerkesztési elv, amihez az igazi soharózás atmoszférát az erőteljes közös alkotás, a kórus közösségi szellemiségének megjelenése adja. Miként készül egy-egy ilyen előadás? Mi tudható meg az alkotási folyamatról?

Halas Dóra: Már a legelejétől kezdve bevonjuk az összes kórustagot a közös gondolkodásba, olyannyira, hogy az előadás témáját is általában közösen találjuk ki. Sokan vagyunk, ezért nyilván egy sokrétű szűrőn kell végig irányítani a rengeteg ötletet, aminek a végén mi, a rendezők vagyunk. Van, amikor ezek a közös gondolkodások valakinek a konyhájában vagy egy kávézó teraszán történnek egy hosszú órákon át tartó beszélgetés mentén, és van, hogy beviszünk játékokat, improvizációkat, témákat a próbára és ott alakulnak ki ötletek. A lényeg, hogy aki csak akar, hozzá tegyen a nagy egészhez, ahol csak tud – én ezt a legfontosabb értékünknek tartom, amióta csak létrejöttünk. Bele lehet szólni, de egy adott ponton túl el kell fogadni (sőt, magadévá kell tenni), amit a közösség illetve a vezetők eldöntöttek. Ez egyfajta kölcsönös bizalmat jelent, ami nekem személy szerint nagy szabadságérzetet nyújt.      

MK: Mennyire jellemző a Soharózára, hogy egy-egy műsorához együttműködő-alkotót választ? Illetve most miként alakult a közös munka Jónás Verával?

HD: Ösztönösen történnek ezek a dolgok, az élet hozza őket. Ha megpróbálok visszagondolni, azt hiszem, sosem kértünk fel konkrétan senkit az együttműködésre. Vagy minket kérnek fel (most legutóbb például Presser Gábor invitált minket egy koncertre, ami szintén sokadszorra marad el, reméljük, most ősszel végre összejön), vagy alakul magától az ismeretségekből. Verát például közös barátunk és munkatársunk, Rubik Ernő Zoltánon keresztül ismertük meg, ő kért fel minket, hogy készüljünk és lépjünk fel közösen a zeneszerzői diplomakoncertjén. Ott annyira egymásba szerettünk, hogy később Verától jött az ötlet, csináljunk egy egész estés előadást közösen.  

Jónás Vera: Igen, nekem is úgy tűnik, hogy az organikus találkozások mentén alakul ez a csapat. Az említett Rubik Ernő-koncert után amúgy még évekig csak kacsingattunk egymásra a kórussal, mígnem egy afrikai nyaralás alkalmával egy nap felkeltem, és írtam Dórinak, hogy bennem még mindig ott bizsereg valami, az a valami, ami szerint kettőnknek nagyon klassz közös dolgaink lennének.
Azóta kvázi kórustag vagyok, imádom a közösség mindent elsöprő erejét. Számomra az, hogy pont a covid-lezárások előtt kerültünk közel, még áldásos is volt, hisz ez a csapat folyamatos kapcsolatban állt egymással, olyannyira, hogy még egy meselemezt is készítettünk ez idő alatt.

MK: A februárban bemutatott Back-Pack című koncertműsor azt – az elmúlt években erősen előtérbe került – pszichológiai témát járja körül, ami az emberre ható, a generációkon keresztül hordozott, egymásra rakódott örömök és traumák, vagyis a látott, és az öröklött családi minták kusza szövetét vizsgálja. A Soharóza munkamódszerét ismerve egy ilyen téma feldolgozása bizonyára nagyobb lelki odafordulást és megterhelőbb periódust jelenthetett az alkotók számára. 

HD: Tényleg voltak nagyon őszinte pillanatok, főleg amikor a témákat kutattuk és belementünk saját családi történeteinkbe a beszélgetésekkor. De nem ez volt az első ilyen előadásunk: emlékszem, amikor a Tabu kollekció c. előadásra készültünk, az egyik kórustag hozott egy olyan játékot a próbára, ahol sötétben sétálva, halk improvizatív éneklés közben bárki felállhatott egy székre és hangosan kimondhatott egy saját tabut. Ott kemény dolgok hangoztak el, nagyon megrázó élmény volt. Nekem az elmúlt pár évben személyesen is végig kellett mennem ezen az önismereti, idegi automatizmusokat átprogramozó úton, a saját mentális állapotom és a gyerekeim miatt ezt létfontosságúnak éreztem. Vera anyukája az egyik interjúban annyira szépen elmondja ugyanezt: hogy miként jött rá arra, hogy mit és hogyan kell neki másképp csinálnia, hogyan kell kilépnie az ördögi körből. Én úgy érzem, nekem ez most sikerült, bár az ember sosem kerülhet igazán a folyamat végére, de a gyerekeink tükröt tartanak; – meg a Soharóza-tagok is. 

JV: Szerintem minden koncert, performansz vagy színházi előadás mögött ott van egy mélyebb munka a témával kapcsolatban. A Soharóza erőssége – ahogy Dóri is mondja –, hogy mindenki megmerítkezhet ebben és annyira mélyen belemehet, amennyire csak szeretne. A családi örökség ráadásul teljesen univerzális, mindenkit érintő fogalom, folyamatosan az emberek orra előtt van. A zenekarom tagjainak élményeit, gondolatait is – bár ők nem tudtak az alkotási folyamatban nagyon intenzíven részt venni – beépítettük az előadásba. 

20230210_Jónás Vera és a Soharóza Back-Pack c előadásának fotós próbája a Trafóban

A kreatív energiák, a mélyről építkező emberi szimpátiák és szakmai kapcsolódások eredménye lett a Jónás Vera Experiment és a Soharóza Back-Pack című koncertműsora, amit legközelebb 2023. április 7-én tekinthet meg a közönség a MOMkultban. 

szöveg: Faludi András
fotó: Trafó, Csibi Szilvia