Illúzió mesterei – beszélgetés Kelle Botonddal

A márciusban elmaradt Illúzió mesterei előadás augusztus 20. és szeptember 3. között kerül megrendezésre a MOMkultban. Idén egy teljesen új, eddig sosem látott produkcióval fogják elkápráztatni a nézőket Magyarország legjobb bűvészei: Hajnóczy Soma, kétszeres bűvészvilágbajnok, Badár Tamás, aki a tehetségkutató TV-showból ismert és Nagy Molnár Dávid, a nagyszínpadi illúziók mestere; továbbá világhírű illuzionisták: Han Seoul Hui, bűvész világbajnok, Sebastian & Kristina, a villámgyors átöltözés mesterei és Alana, a többszörös nemzetközi fesztivál-díjnyertes bűvésznő.

Kelle Botonddal, az Illúzió mesterei egyik főszervezőjével, egyben kreatív producerével beszélgettünk a bűvészet és a műsor rejtelmeiről.

MOMkult: Elsősorban bűvészettel foglalkozol, emellett az Illúzió mesterei című előadás kreatív producere vagy. Mióta foglalkozol a bűvészettel, és mi az első emléked a bűvészetről?

Kelle Botond: Nekem az első emlékem a bűvészettel kapcsolatban, hogy még 1993-ban gyerekként kaptam egy bűvészdobozt és abból tanultam néhány bűvésztrükköt. Aztán elkerültem a Figaro bűvészboltba, ahova nagyon sokat jártam majd később dolgoztam is ott. Ezután pedig Sugár Péter bűvész mesterhez jártam öt éven át és tőle tanultam meg a szakmának az alapjait.

Van különbség az illúzió és a bűvészet között? Miért pont ezt a nevet kapta?

Ez egy érdekes kérdés. A bűvészet kvázi egy fedő fogalom, ami egy nagyon széles skáláját ennek a műfajnak egybefogja. Ugye vannak mentalista-, gyors átöltöző produkciók, vannak szabaduló művészek, színpadi humoros előadók, és vannak, akik kártyatrükköket csinálnak egészen közelről, szóval tényleg elég tág ez a műfaj.

Gyakorlatilag az illúzió az ennek egy rokon kifejezése. Mi szoktuk azt mondani, hogy vannak a nagyszínpadi illúziók, amik nálunk a műsorban nagyszámban előfordulnak: itt szűkebb értelemben olyanra kell gondolni, amikor a hölgyeket ketté fűrészelik, amikor lebeg vagy épp eltűnik valami, vagy két ember helyet cserél. De mi az illúziót olyan értelemben használjuk, hogy mi olyan dolgok látszatát hozzuk létre, amik látszólag nem lehetségesek- emiatt kapta a műsor ezt a címet.

Ha már a látszatnál tartunk, a fizika törvényei azok, amik mindenkire vonatkoznak és azokat nem lehet kikerülni, mégis a bűvészek ezt szeretnék elhitetni a nézőkkel, hogy nekik ez sikerül.

Valójában ezzel az a helyzet, hogy mi nem próbáljuk meg elhitetni velük azt a színpadon, hogy na most, amit itt látni fogtok az mind igaz és az úgy van, hanem inkább van egy ilyen ki nem mondott egyezség a nézők és a bűvészek között, hogy mi lehetetlennek tűnő dolgok illúzióját hozzuk létre, de nyilván valójában ez csak egy játék.

Van egy nagyon híres illúzió tervező, Jim Steinmeyer, aki rengeteg nagyszínpadi illúziót talált ki, többek között David Copperfield-nek is tervezett annak idején illúziókat, és ő azt mondta, hogy

„a bűvészek valójában egy üres széfet őriznek”.

Ugyanis sokszor, ha megkérdezzük a nézőket egy mutatványról, hogy vajon szerintük ez, hogy lehetséges, akkor többnyire elektromágneseket és hologramokat képzelnek oda, amikor a valóságban csupán néhány gémkapocs van, egy cérnaszál vagy egy kis kétoldalon ragasztó, hisz valójában mi is csak abból tudunk dolgozni, ami ténylegesen elérhető. Gyakran a megoldás sok-sok apró dologból áll össze, és én azt szoktam mondani, hogy mi gyakorlatilag olyan speciális effekteket hozunk létre, mint amiket a filmekben és a sorozatokban szoktunk látni. Csakhogy mi ezt élőben csináljuk és ezért, amikor a néző ezt látja, akkor olyan erős sokként tudja érni, hogy sokszor fölnevetnek egy-egy illúzió láttán vagy teljesen elképednek. Előadóként olyan jó látni ezeket a reakciókat, hogy tényleg sikerült elérni, amit szerettünk volna és ezzel kitudjuk őket ragadni picit a hétköznapi valóságból. Ezt az emberek többsége nagyon felemelő és kellemes érzésként éli meg, hogy látják, hogy mi történik, de egyszerűen nem hiszik el.

Mondhatjuk, hogy az illuzionizmus a fénykorát éli jelenleg? Az internet világában napi szinten találkozunk bűvésztrükkökkel, még kameratrükkökkel is. Mennyire nehéz a korral és az új technikákkal párhuzamosan fejlődni és ennyi információ sokaság mellett újat mutatni?

Én azt gondolom, mi nagyon szerencsések vagyunk a bűvészettel, mivel olyan szinten folyamatosan fejlődik, hogy ténylegesen heti szinten jellennek meg tucatjával új trükkök, előadások, sőt új előadók is, akik teljesen újat tudnak mutatni.

A mostani műsorunkba sikerült elhozni Han Seoul Hui-t, koreai bűvész világbajnokot, aki CD-kel bűvészkedik. Nyilván ez ma már egy retró kellék, de annak idején mikor megjelentek a CD-k, akkor elkezdtek ezzel dolgozni, ugyanúgy, mint a rubik kocka esetében is. Fel fog még lépni Badár Tamás, aki viszont tabletekkel fog bűvészkedni, illetve Hajnóczy Soma, aki világbajnoki műsorában telefonokkal kápráztatja el a nézőket, továbbá ott lesz Alana Németországból, aki szintén egy többszörös nemzetközi díjnyertes bűvésznő, ő pedig fülbevalókkal, ruhákkal bűvészkedik.

Szerintem a bűvészet nagyon nagyot fejlődött az utóbbi évtizedekben, sőt az utóbbi években is olyan szempontból, hogy már nem mindenféle kifestett csillogós ládákat, dobozokat és selyemkendőket használunk, meg olyan kellékeket, amire ránéz valaki és tudja, hogy micsoda. Sokkal inkább ma már arról szól, hogy a legmodernebb és az emberek mindennap használt eszközeivel bűvészkedünk, például sokszor a tőlük kölcsönvett eszközökkel csinálunk trükköket.

Hogyan kell elképzelni, milyen szempontokat vesztek figyelembe a műsor összeállításakor?

Mivel annyira széles ez a műfaj és annyi minden tartozik bele, hogy sokszor az a nehéz a műsor összeállításában, hogy szinte már nem tudunk több mindent belerakni. Amikor összeállítjuk a műsort, akkor mi abból válogatunk, hogy világszinten -ahol van legalább 150-200 olyan produkció- mi az, ami a mi műsorunknak a színvonalát megüti. Persze sokszor abból kell választani, hogy ki az, akit meg tudunk hívni, mert ezek a művészek 2-3 évre előre folyamatosan le vannak kötve. Illetve, hogy úgy összeállítani a műsort, hogy minél változatosabb legyen, mind stílusban, életkorban, nemben és habitusban. Igyekszünk minden műfaját megmutatni: lesznek olyan produkciók, ahol egészen apró dolgokkal fognak bűvészkedni és azt egy óriási kivetítőn fogják látni a nézők, lesznek nagy illúziók, amikor például rengetegen vesznek részt egy adott trükkben és lesz egy meglepetés produkciónk, amikor 12 ember lesz folyamatosan a színpadon közösen alkotva egy nagy mutatványt.

Említetted korábban is, hogy gyakran bevonjátok a közönséget egy-egy egy bűvésztrükknél. Mennyire fontos, hogy milyen a közönség? Előfordul, hogy sok múlik rajtuk egy trükknél?

Nagyon fontos a közönség, ugyanis a bűvészetet az különbözteti meg nagyon sok más műfajtól, hogy míg egy zenész, egy színész, egy stand-up-os kiáll a színpadra, ő egészen pontosan fogja tudni, hogy mi fog történni. Esetleg annyi előfordulhat, hogy a nézők nem ott fognak nevetni vagy tapsolni, ahol ő gondolta, de nagyjából tudják akkor is mik lesznek a reakciók. Ők ritkán szoktak változtatni vagy improvizálni aszerint, hogy milyen a nézői reakció. Viszont a bűvészkedéssel az a helyzet, hogy itt nagyon sokszor a nézők irányítják a trükk menetét, mint például, hogy milyen kártyát választ, milyen szóra gondol. Sokszor adunk nekik olyan döntési lehetőséget, amikor ténylegesen a néző befolyásolja, hogy merre megy a mutatvány.

Ez valamennyire előadó függő is, de nálunk nagyon sok olyan előadó van, aki attól függően, hogy milyen a néző habitusa és reakciója, aszerint tudja a saját produkcióját is alakítani. Tehát ha úgy érzi, hogy van egy poén lehetőség, akár abban, hogy a néző sokat nevet a színpadon, vagy épp kötekedni próbál, akkor el lehet vinni az egészet abba az irányba, úgy, hogy teljesen átalakulhat maga a produkció és annak kimenetele. Nyilván vannak itt is olyan produkciók, amik nagyjából ugyan úgy zajlanak mindig, de ahol nézői interakció van, az mindig más. Nem is beszélve arról, hogy mi nagyon gyakran szoktunk olyan mutatványokat is csinálni, amikor a teljes közönséget bevonjuk: a tavalyi előadásban minden egyes néző kapott kártyalapokat és együtt játszottak egy itt a piros, hol a pirost Hajnóczy Somával, ahol mindenki a saját kezében keverte meg a kártyáit és Soma mégis megtalálta, hogy hol van a piros kártya a kezükben. Volt korábban Somának egy szerelemi rituálé mutatványa is, ahol a nézőknek ketté kellett tépniük néhány kártyát, majd össze-vissza keverniük és ennek ellenére a végén a két fél lap, ami a kezükben maradt összeillett. De volt egy olyan mutatványunk is, ahol mindenkinek elő kellett vennie a telefonját és üzenetet kellett írniuk az Illúzió mesterei Facebook oldalára és Badár Tamás, azok az üzenetek közül nyitott meg egyet és az alapján választott. Szóval törekszünk arra, hogy mindenféle módon bevonjuk a közönséget, hogy tényleg egy interaktív élmény legyen.

Mennyire fontosak egy bűvésztrükknél a színpadi effektek, maga a show?

Véleményem szerint nagyon sokat számít. Persze nagyon lényeges, hogy mi maga a mutatvány és nyilván az is jó, ha az minél hatásosabb. Pont egyébként a tavalyi műsorunkban volt itt Norbert Ferré Franciaországból, aki egy nagyon jó kézügyességű bűvész, de egyszerűen olyan lehengerlő személyisége van, hogy gyakorlatilag sírva nevettek az emberek. Én azt gondolom, ha ugyanazt a produkciót előadja valaki más, akár más stílusban, ugyan úgy valószínűleg megtapsolják, de azzal, hogy ő humort vitt bele, hogy belevitte a saját személyiségét, azzal gyakorlatilag mindent vitt. Ebből adódóan én nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok a show elemeknek is, próbálunk mindenféle szikraesőt, konfettit, fényeket is használni, de ezen kívül a végén mindig, ami a legfontosabb, hogy az előadó személyisége milyen. Ha tudunk azonosulni az előadóval, ha a nézőket tényleg érdekli, hogy vajon a bűvész mit gondolhat, mi fog vajon következni, akkor tud igazán lebilincselő lenni egy előadás.

https://youtu.be/0XwdZxOHxBk

Antal-Herhoff Panna