Egyszemélyes-archaikus színház

Berecz András estje március 19-én a MOMkult-ban

A mesék fontosságáról egyre többet hallunk. Önkéntes felolvasók jelenléte gyermekkórházakban, Junior Prima-díjas mesemondók, Népmesefesztivál és még sok más jele van annak, hogy egyre inkább felismerjük, a gyerekek fejlődésében nagy szerepe van a mesélésnek. De mi a helyzet a felnőttekkel?

Csukás István, a Nemzet Művésze, Kossuth- és József Attila-díjas ifjúsági szerző halálának hírére a mai felnőttkorú magyar lakosság egyszerre kapott a fejéhez: De jó is volt Mirr-Murr, Pom Pom vagy Süsü! A legendás mesék alkotója már nem lehet közöttünk, de ugyanúgy, ahogy népmeséink, akár évszázadokon át, szájról szájra terjednek, a történetek és a karakterek halhatatlanok maradnak. Egy jó médium, egy fennmaradó könyv vagy egy jó mesemondó ma ugyanolyan fontos lehet egy felnőttnek, mint egy gyermeknek.

Jó médium lehet egy bolygót végigénekelt elbeszélő, aki nemcsak jó ismerője a népmeséknek és népdaloknak, hanem hitelesen át is tudja adni azokat. A Kossuth-, Prima-, Budapestért- (és még sorolhatnánk) díjas folklorista Berecz András, nem csak, sőt, elsősorban nem a gyerekeket szereti megszólítani meséin keresztül. Egyik ars poeticaja, hogy kihúzza a hétköznapi rohanásból a gondokat nehezen letevő, telefont nyomkodó felnőtt társadalmat egy-egy mesemondó esten, és elmélyült figyelemre sarkallja.
Ne legyünk álszentek, ehhez ma már valóban nagy erejű előadóra van szükség! Berecz András kétségkívül ilyen: a fél világot bejárta meséivel, énekeivel, tanításaival, amelyeknek jó részét maga gyűjtötte. Elmondása szerint az a jó mese, ami egyből megragad benne. Ritkán tanul saját jegyzeteiből, inkább emlékezetből dolgozik. Nagy felelősség ez, és érezhető, ez neki nem csak munka vagy hivatás, hanem életforma. Aki valaha hallotta már őt énekelni, mesélni, mindig valami nagyon eredetivel szembesült. Érdekes, ahogy egyes tájak nyelvezetét magára ölti: nem érezzük talminak ezt a tájszólást, mert Berecz valóban, ahogy hallotta, úgy adja tovább – persze mint előadóművész: a saját hangjára, testére formálva.

A humort és a pajkosságot szépen ötvözni tudó magyar népművészet fontos műfaja a népmese. „A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.” – vallotta Csukás István, és valahol erre rímel Berecz tevékenysége is, aki szerint a mesemondás, bizony, egyszemélyes színház. Az eredetileg felnőtt műfajjal, a mesével dolgozó Bereczen jól tetten érhető, hogy a mindenkit érintő, emberi érzésekről szóló témák érdeklik igazán, amelyeknek jó táptalaja a népdal és a – kockáztassuk meg – tökéletes próza, a népmese.

A MOMkult sokszínű programkínálatában nagy hangsúlyt fektet a bensőséges előadásokra is, melyekhez tökéletes helyszín a Kupolaterem, ami könnyen teremt családias hangulatú közeget. Csukás István szerint a „mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök.” Ő ezt a gyerekekre értette, Berecz András pedig gond nélkül betölt egy arénát vagy egy szabadtéri színpadot felnőtt közönséggel is. Ám a mese intimitása a MOMkult Kupolatermében még inkább kirajzolódik, és jobban vissza tud nyúlni a múlthoz, ahol az emberek kis közösségekben, akár a barlangfalra rajzolás közben mesélték el egymásnak az aznapi történeteiket.

Vörös Eszter

Berecz András estje március 19-én a MOMkult-ban.

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.