Generációk – hidak és akadályok

Február 5-én került sor 2020 első Hello, WMN!-beszélgetésére, melynek során generációk közötti különbségekről, kommunikációs szakadékokról, meg nem értésről és megértésről kérdezte a WMN alapítója, D. Tóth Kriszta (DTK), meghívott vendégeit.

Ebben a megosztó témában  Orvos-Tóth Noémi, klinikai szakpszichológus, Nyáry Krisztián, író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember, könyvkiadó, Steigervald Krisztián, generációkutató voltak DTK beszélgetőpartnerei, akik X generációsként (ők azok, akik 1965–1980 között születtek) tele vannak kérdőjelekkel, amikor kamasz gyerekük szavajárását kellene dekódolniuk. Jelen volt, ellensúlynak, Nyáry Kirsztián lánya, Nyáry Luca, Z generációs (ők azok, akik 1995–2009 között látták meg a napvilágot) író is. A fiatal – amúgy még gimnazista – slammer, író jelenléte segítette a különbségek kirajzolódását a színpadon. Fölösleges vagy akár sértő általánosítások, egymásra mutogatások helyett a meghívottak nem kevés humorral beszéltek a saját tapasztalataikról, szokásaikról és azok vélt vagy valós okairól. Hamar ki is derült, nincs két ugyanolyan Z-s vagy X-es. Persze, sok mindent rá lehet húzni egyik-másik korcsoportra, de az egyén viselkedését a megélt évei számán kívül nagyban befolyásolják egyéb tényezők is.

De mik azok a dolgok, amik feltétlenül különböznek az egyes generációk között? Orvos-Tóth Noémi, Steigervald Krisztián és Nyáry Krisztián is egyetértett abban, hogy az ő gyerekeik korosztálya sokkal lazábban kezeli az időpontok betartását – és úgy általában mindent. Ezt a lazaságot pedig nehezen érti egy olyan nemzedék, akik sokkal nagyobb szigorban nőttek föl, és a rendszerváltás idején, karrierjük elején a lehetőségek tárházára óriási ajándékként tekintettek, nem pedig mindenkinek járó, természetes fundamentumra. Szerencsére, mivel semmi sem fekete-fehér, a pontosságra is akadt ellenpélda: Nyáry Krisztián bevallotta, a mellette ülő lányán kívül az élete másik nagy késője az édesanyja. Az X-esek továbbá nehezen tudják átérezni a munkahelyi elutasítást: míg ők nagyjából biztosak lehettek abban, hogy egy szakmával egész életükre be tudják biztosítani magukat, a mai egyetemisták McDonalds-os éttermieladó-poénok közepette veszik át bársonykötéses oklevelüket. Bizonytalanság jelenik meg a mai feltörekvő nemzedék mindennapjaiban, okostelefon-távolságra vannak mindenféle, gyakran riasztó hírtől. A színpadon ülő X-esek beismerően bólogattak DTK felvetésére, miszerint nekik semmi mintájuk, így ötletük nincs arra, hogyan lehetne például gyerekeik úgynevezett ökoszorongását enyhíteni. Már csak azért sem, mert ők maguk is tele vannak aggodalommal, kérdésekkel, kételyekkel.

A legfontosabb tézis, hogy ezekről a különbségekről nem tehetünk. A helyzet sok szempontból árnyalt, mivel az egyént nem egy vagy két tényező formálja, hanem millió. Társadalom, család, egyéb mikroközösségek. Emiatt is fontos, hogy ne általánosítsunk és kerüljük el az olyan megjegyzéseket, hogy „bezzeg az én időmben”. Az, hogy ki hogyan kezeli a különbségeket, mennyire megértően fordul a másik generációhoz, Orvos-Tóth szerint nagyban függ a magunkkal cipelt traumáktól, azok feldolgozottsági szintjétől, illetve a sokszor méltatlanul elhanyagolt önismerettől. Steigervald pedig egyértelművé tette számunkra: nemcsak a mai fiatalok és a mostani aktív korúak között van magyarázatra szoruló különbség, hanem jócskán érdemes elgondolkodni azon is, hogy mit mondanak a veteránok (az 1928–1945 között születettek), illetve a Baby Boomerek (az 1946–1964 között születettek). Ők azok, akik képtelenek haszontalanok lenni, simán átugrani egy kávéra, mert szerintük „akkor csak zavarnak”. Inkább jönnek akkor, amikor a füvet is le kell nyírni, de minimum szükség van egy nagy adag paprikás krumplira. Steigervald szerint a legnagyobb feladatunk, hogy észrevegyük, amikor anyáink, nagyanyáink azt mondják: „ezt csak neked főztem”, az pontosan azt jelenti: „szeretlek”. Ingoványos a talaj, hiszen nemcsak a generációk, hanem a saját kortársak között is jócskán lehet találkozni eltérő igényekkel, eltérő szeretetnyelvekkel.

Az X-esek a színpadon őszintén vallottak arról, mennyire féltik gyerekeiket a boldogtalanságtól a ma kiszámíthatatlan, veszélyes és sokszor zord online világában. Abban a világban, amiben gyerekeket nevelnek és  az elveszett receptkönyvek után a Google-ön keresnek rá a meggyes-mákosra, applikáción rendelnek ebédet, SMS-ben kommunikálnak a gyermekükkel, és meglepődnek azon, hogy az e-mail ma már avíttas dolog. Rájönnek, hogy ők sem annyira digitalizáció-mentesek, sőt. A technika ördögének tulajdonított gyökértelenség és boldogtalanság ugyanúgy igaz lehet rájuk is, mint utódaikra. Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: bőven van kérdőjel a mai negyvenes korosztályban is, szerinte a mai világ nehézségei mindenkire hatnak, például sokkal nehezebben tud a ma embere tartósan koncentrálni. Szerencsére, minden fejleszthető, így nem arról van szó, hogy mindenképp el fogunk butulni.

A közönség soraiban szép számmal ültek Y-osok, akik 1981 és 1994 között születtek. Ők azok, akik még láttak diavetítőt, de értik azt is, hogy nem muszáj odaérni az óra alá hatra a megbeszélt kocsmázásra, mert negyed hétkor még nyugodtan megkérdezhetik Messengeren a többiektől, hogy végül hol kötöttek ki. D. Tóth Kriszta úgy engedett utunkra, hogy reméli, mindenki el tud vinni magával legalább egy gondolatot. Egy hosszabb beszélgetésre valót bizonyosan.

Vörös Eszter

További cikkek a MOMkult Blog-on: www.momkult.hu/blog/
Ajánlók, tudósítások, interjúk – számos érdekesség a programokról, fellépőkről és sok másról.