A romantikát ma nem hisszük el

„Romantika és romantika üti egymást. Én a romantikát lecsupaszított, szikár »díszekkel« tudom csak elképzelni.” 
A 2021. december 23-ai Romantika vándorai c. verses-zenés est kapcsán Vecsei H. Miklós válaszolt a kérdéseinkre.

MOMkult: Miként kapcsolódik össze szerinted a zene és az irodalom, milyen metszetei vannak?
Vecsei H. Miklós: A csönd után talán a zene az ember lelkének legpontosabb médiuma. Gyakran megfogalmazhatatlan érzéseink egy zene által fogalmazódnak meg, és állnak össze tisztábban tapasztalható érzetté. Számomra ez a költészettel való legerősebb rokoni szál. Ugyanis kísértetiesen hasonló dolog történik, ha egy kiváló szerzőtől olvasunk személyes sorokat. „De jó, hogy ő le tudta írni, amit én érzek. És milyen pontos! Ez én vagyok!” – ocsúdhatunk fel gyakran olvasás közben. Mintha kifejezték volna szavakkal azt, ami szavakkal kifejezhetetlennek tűnt.

Mk: Mióta ismeritek egymást Alexandrával? Rendszeres alkotótársak vagytok, vagy kizárólag ebben a produkcióban léptek együtt fel exkluzív módon?
VHM: Ennek a produkciónak a kapcsán ismertük meg egymást, de remélem, hogy hosszú évtizedekig követhetjük egymást súroló pályáinkat. Emellett pedig nagy tisztelője vagyok Alexandra nagypapájának, Balog Mihálynak, aki az egyik legfontosabb szinkronstúdió alapítója, és kiváló ember. 

Mk: Mit jelent Számodra a romantika? A romantika mint műfaj, illetve romantika, mint a perszonális érzés.
VHM: Mindenképpen abból indulnék ki, ami a romantika mai helyzete. A romantikát ma nem hisszük el. Ahogy a kamaszok szerelmére legyintenek a szülők, hogy majd elmúlik vagy biztos nem ez lesz a férjed, feleséged. De mi van, ha az ő lányuk-fiúk éppen ilyen romantikus, csak a világ már nem engedi meg neki, levezeti az útról. Ilyen szempontból a romantika, mint stílus és a romantika, mint főnév, egy cipőben járnak. Hogyan tudnánk mégis elhitetni a mi szüleinkkel, tehát a közönséggel, hogy ez igaz és mai és fontos. Azt hiszem végtelen tisztasággal és szenvedéllyel. Mint a gyerek, aki küzd az igazáért, mert igaza van.

Mk: Kell-e ahhoz, hogy romantikus műveket tudjon interpretálni az, hogy ez előadó maga is romantikus alkat legyen?
VHM: Színházilag értelmezve, ha versről van szó, akkor szerintem igen, mindenképpen. Viszont, ha romantika korabeli darabról, akkor nem feltétlenül. Hiszen az intrikusok például a nagy romantikus karakterek egyszerűen fogalmazva: ellenségei. Jó deromantizált alkatok is kellenek, hogy működjenek a romantika drámái. 

Mk: A kontraszt erősíti, gyengíti, vagy hitelteleníti a mondanivalót? Létezhet-e rideg romantika vagy burjánzó minimalizmus?
VHM: Ez erős kérdés. Valószínűleg romantika és romantika üti egymást. Én a romantikát, ahogy a kérdésben is fogalmazod, lecsupaszított, szikár ’díszekkel’ tudom csak elképzelni. Azt hiszem számunka is ez a jó út. 

Mk: A decemberi koncert címében a vándorlás szó szerepel, aminek alapvetően van egy romantikus érzete, hangvétele. Mit jelent Számodra a vándorlás? És miként válik egy alapvetően magányos sétatevékenység közös utazássá, egy zongoraművésszel közös produkció rendkívül egymásra hangolt előadássá?
VHM: A vándorlás, akár belső, akár külső rettentően fontos egy művész számára. Végletekig hajszolt önismeret nélkül számomra nem létezik hiteles alkotás, alakítás. A nagy művészeknek általában törésekkel teli az életük, a szívük. Mondhatnánk, hogy a kultúrtörténet tulajdonképpen ezeknek a töréseknek a története. A viszonyunk ezekhez a törésekhez. Azt hiszem, hogy a viszonyt kétféleképpen lehet tisztán kialakítani. Önreflexív magányunkban, vagy egy tiszteleten és figyelmen alapuló barátságban. Mi most az utóbbi érzetét próbálhatjuk meg színpadi energiáinkban felhasználni. 

Romantika vándorai
2021. december 23., 19:00 – MOMkult

Balog Alexandra és Vecsei H. Miklós zenés-verses estje Schubert, Chopin és Liszt munkásságát járja körbe. Az este folyamán a hazai vonatkozások is helyet kapnak: a zongoraműveket közrefogó versek, szövegek a Byron- és Goethe-költemények mellett javarészt magyar költők köré épülnek.

jegyek: momkult.jegy.hu

fotó: Raffay Zsófi, 2021, MOMkult
szöveg: Faludi András