Itt, a Hegyvidéken szépen fog megszólalni

Itt, a Hegyvidéken szépen fog megszólalni

Interjú az Advent a Hegyvidéken programsorozat nyitó zenekarának, a Veronakinak vezetőjével, Tarján Veronikával. 

Az adventi időszak pörgősebb vagy nyugodtabb egy gyerekzenekar életében?

Gyerekzenekar vezetőjeként és anyukaként is tudok beszélni erről. Nyilván intenzívebb, ugyanakkor nehezebb időszak is ez. Természetesen nagyon szeretnék ilyenkor a családdal otthon lenni, főzni, készülődni, közben pedig „dolgunk” zenével elárasztani ezeket a heteket. Ebben kell megtalálni az egyensúlyt, ami számomra minden évben nagyon fontos feladat.

A gyerekek ilyenkor jobban odafigyelnek a zenére, még inkább megérinti őket, mint máskor?

Ez az előadón is múlik, hogy mennyire tudja bevonni őket. Ha meseien adjuk át a muzsikát a zenekarral, nagy figyelemmel, hitelesen, akkor a gyerekek figyelme is összpontosul. Tízéves a zenekar, és bevallom, most már nagyon megszűröm, hogy mi az, amit elvállalunk. Az adventi időszakban kiemelten figyelek arra, hogy olyan rendezvényeken vegyünk részt, amiken biztosítva van, hogy elmélyülten, odafigyelve tudjon zenét hallgatni a közönség. Amiken fontos a muzsika, és nem „műanyag világgal” van körülvéve az adott esemény.

Gondolom, nemcsak a hangulat más ilyenkor, hanem a repertoár is.

Minden albumunkon vannak dalok, amik a karácsonyi időszakhoz köthetők. A legutóbbi, Fonogram-díjas nagylemezünkön, a Tündérforgón egy egész blokk található, ami a télről szól. Ott van például a koncert címadó nótája, a Betlehemi kicsi bárány, aztán a Réb boci csalogató, ami a Mikuláshoz köthető. Nagyon szeretem a Süt a mamát a Gőgös Gúnár Gedeon albumunkról, vagy az Ezüst erdőt, ezek kiválóan illenek az adventhez. Főként a nagymamám, Varga Katalin verseiből íródtak ezek, szóval az ő költészete az egyik biztosítéka annak, hogy a daloknak van mondanivalója. Adventkor egyébként próbálok olyan műsort összeállítani, amiben lehetőség nyílik a csendesebb, lassabb dalok végighallgatására is. Ezért is említettem, hogy az ilyesfajta számokat nem lehet akármilyen zajos rendezvényre elvinni. Nagyon fontos, hogy hol szólal meg az a bizonyos dal. Itt, a Hegyvidéken szépen fog megszólalni.

Veronaki: Betlehemi kicsi bárány, November 30. szombat, 16:00-17:00, XII. Városháza tér 

advent a hegyvideken 1advent a hegyvideken 2 1

 


Blog | Info

„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával
Blog

„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával

15 éves az általad megálmodott, és vezetett Irodalmi Szalon 2025-ben. Miként tekintesz vissza erre a...

Ünnepi nyitvatartásunk
Info

Ünnepi nyitvatartásunk

MOMkult: December 24, 25, 26-án ZÁRVA Jegypénztár:  December 16:             ...

Erőteljes színházi produkciók a MOMkult 2025-ös műsorán
Blog

Erőteljes színházi produkciók a MOMkult 2025-ös műsorán

Friss és izgalmas darabok gazdagítják a MOMkult programját 2025-ben. Színészóriásaink és fiatal tehetségek nyűgözik le...

További híreink