Hogyan születtek karácsonyi süteményeink?

A karácsonyhoz a sok finom étel, és a rengeteg sütemény is hozzátartozik, ilyenkor minden családban különleges fogások kerülnek az asztalra. A karácsony mindig a nagy vendégségek és látogatások ideje volt, ezért leginkább olyan süteményeket sütöttek, ami sokáig eláll, hogy a későn érkezőknek is jusson belőle, és ünnep alatt ne kelljen mindig a konyhában sürgölődni. Ráadásul ezek a sütemények ajándékként is szolgáltak. Hosszú ideig ugyanis nem boltban vásárolt ajándékokat, hanem édességeket adtak egymásnak az emberek karácsonykor. Sok száz évig, az emberek gyakran nélkülöztek, nem fértek hozzá mindig sok ételhez, és a legfinomabb fogásokat bizony csak karácsonykor engedhették meg maguknak. 

Mézeskalács

Az egyik legismertebb karácsonyi sütemény a mézeskalács. A mézeskalács nem véletlenül ünnepi sütemény, hiszen a méz mindig drága csemegének számított, így csak különleges alkalmakkor kerülhetett az asztalra. Nem véletlen, hogy Jancsi és Juliska is elcsábult, mikor meglátták a boszorkány mézeskalács házikóját, és letörtek belőle egy darabot, – hiszen ritkán jutottak ilyen finomsághoz. A méz a tésztát nemcsak édessé, hanem puhává is varázsolja. De nem csak a méz volt drága és nehezen elérhető, hanem a keletről érkező aromás fűszerek is! Így alakult ki, hogy karácsonyi süteményeink – mint a mézeskalács, – ma is gyakran sok keleti fűszert tartalmaznak, mint fahéj, gyömbér, szegfűszeg, csillagánizs vagy szerecsendió. 

Zserbó

A zserbó egy híres magyar sütemény, ami Gerbeaud Emil nevéhez fűződik. Gerbeaud Emil svájci cukrász volt, de a 19. század végén Budapesten nyitott cukrászdát. Az ő nevét magyarosan “zserbónak” ejtjük. Az persze nem biztos, hogy a zserbót is ő találta ki, valószínűleg csak később született meg a sütemény, amit Gerbeaud Emilről neveztek el tiszteletből. Ami viszont biztos, hogy a zserbóban nagyon sok dió és sárgabarcklekvár kerül, a tetejét pedig csokoládéval vonják be.  

Gerbeaud Emil és társa Kugler Henrik nevéhez sok újítás és sütemény fűződik, például a rózsaszín minyon, amit akkor még kuglernek hívtak. Ezt a sütit még József Attila költő is vágyakozva emlegette Kedves Jocó! című versében. Kugler és Gerbeaud a cukorkáknak is nagy mesterei voltak, az ő nevükhöz fűződik még a szaloncukor, a konyakmeggy sőt a macskanyelv gyártása is. Te ettél már macskanyelvet? 

Szaloncukor

Bár a szaloncukor nem magyar találmány, a csomagolása igen, és sehol máshol nem használják karácsonyfa díszítésre, csak nálunk. A szaloncukor neve nem véletlen, hiszen régen a nagy, elegáns házakban a szalonban fogadták a házigazdák a vendégeket, beszélgetés közben pedig cukorkával kínálták őket. Ez egy francia szokás volt, és mire hozzánk ért, a cukorka színes csomagolást és kakaóbevonatot is kapott, majd a 19. század végére a karácsonyfára is felkerült.

Magyarországon az első karácsonyfát nagyjából 200 évvel ezelőtt állította Podmaniczky Frigyes magyar író és politikus édesanyja, aki Németországból hozta magával  karácsonyfaállítás divatját. Persze ezen a fán még nem voltak szaloncukrok, csak mézes sütemények, papírdíszek és aranyozott diók. A 19. század végére aztán elterjedt a karácsonyfa állítás és szaloncukor divatja is. Tudtad, hogy a hagyományos szaloncukor papírja mindig rojtos? Ez annyira nagy divat volt, hogy a cukrászüzemekben kézzel vagdosták be az inasok a szaloncukor papírját, mert csak úgy vették meg a vevők.

Bejgli

A leghíresebb magyar karácsonyi sütemény a bejgli, biztosan nálatok is mindig van az ünnepi asztalon. Bármivel meg lehet tölteni, de leginkább a diós és a mákos változata ismert. A népi hiedelem szerint ugyanis a dió elűzi a rossz szellemeket és a rontást, a mák pedig sok pénzt és bőséget hoz a házhoz. A bejgli amúgy Németország felől érkezett hozzánk, és a neve is német eredetű, azt jelenti, hogy “meghajlítani”, – a bejgli tehát más néven hajlított kalács.  

Hókifli

A hókifli igazi ünnepi sütemény, a fehér porcukor a téli havazást juttatja eszünkbe. Ez is nagyon jellegzetes magyar süti, barack- vagy szilva lekvárral töltik, ezek a gyümölcsök pedig mifelénk bőséggel teremnek.  Készülhet persze töltelék nélkül dióval is. 

(© Részlet Kalas Györgyi, Pavlova kisasszony és a dobostorta című könyvéből)