A kicsik ugráljanak, a nagyok táncoljanak a vásári forgatagban!
Interjú Krulik Zoltánnal, az Advent a Hegyvidéken programsorozatban fellépő Makám zenekar vezetőjével
Az adventi koncertek különös hangulattal bírnak?
Mindenképpen! Az advent már a karácsonyvárás, a készülődés időszaka: elhagyni a régi évet, a múltat, és felfrissült lélekkel újrakezdeni. Erre nagyon alkalmas a muzsika. Mi általában advent vége felé koncertezünk, amikor már közeleg az ünnep. Édesanyámnak volt egy karácsonyi válogatás-bakelitlemeze, mindig az szólt ilyenkor, és amikor ez megjelent CD-n, beszereztem, és a saját családomban is bevezettem ezt a hagyományt. Nekünk is van egy karácsonyi albumunk, a Kilenc kolinda. A kolindálás egy balkáni népszokás, olyasmi, mint nálunk a betlehemezés. Az adventi koncerteken a kolinda-, azaz karácsonyi énekeket is játsszuk.
Az egyik karácsonyi daluk, a Hajda szélben nemcsak különösen szép, de nagyon személyes is…
Ebben az énekben a gyerekkorom karácsonyainak emléke van benne, amikről már egészen koránról vannak képeim. Édesanyám halála után írtam ezt a családi ünnepeket idéző dalomat. Nagyon szeretjük mindannyian, a zenészeim is, énekeseim is, ragaszkodnak hozzá, mindig előkerül az adventi koncerteken. Ahogy a Mennyei szép angyal is, ami pedig egy Mária-ének.
Tehát a Hegyvidéken is számíthatunk egy csodálatos karácsonyi időutazásra?
Azt gondolom, az adventi koncertekben ott van a lehetőség arra, hogy mindenki felidézze szép emlékeit a régi idők karácsonyairól. Mi is mindig törekszünk arra, hogy ne csak magunkat, hanem a hallgatóságunkat is bevonjuk ebbe a bensőséges légkörbe. Ezt szeretnénk a Hegyvidéken is. És mivel be akarjuk vonni a legkisebbeket is a hangulatba, és nem akarjuk, hogy bárki megfázzon, dinamikus nótákat is játszunk majd. A kicsik ugráljanak, a nagyok táncoljanak a vásári forgatagban. Ezt nagyon szeretjük!
Makám karácsonyi koncert, December 15. vasárnap, 11:00-12:00, XII. Városháza tér
Blog | Info
„Történetünket új műfajban meséljük el” – interjú Juhász Annával
15 éves az általad megálmodott, és vezetett Irodalmi Szalon 2025-ben. Miként tekintesz vissza erre a...
Ünnepi nyitvatartásunk
MOMkult: December 24, 25, 26-án ZÁRVA Jegypénztár: December 16: ...
Erőteljes színházi produkciók a MOMkult 2025-ös műsorán
Friss és izgalmas darabok gazdagítják a MOMkult programját 2025-ben. Színészóriásaink és fiatal tehetségek nyűgözik le...