Már köszöntjük egymásnak a karácsonyt

Már köszöntjük egymásnak a karácsonyt

Interjú a Romano Drom vezetőjével,  Kovács Antallal

Vannak az adventhez kapcsolódó roma hagyományok?

A gyerekkoromban még léteztek. Akkor egy kicsit más volt az adventhez kapcsolódó hagyományrendszer, mostanra már az is megváltozott, mint minden. Ha nincs is különleges roma hagyomány, de természetesen még ma is koncentráltabban készülünk a karácsonyra. Az egész december az ünnepről szól. Például ilyenkor, ha két roma találkozik az utcán, már köszöntik egymásnak a karácsonyt. Elkezdik szervezni, rendezni a vendégségeket, mert nemcsak a szűk család ünnepel együtt, hanem bizony nemritkán a száz főt is eléri a vendégsereg. Erre időben fel kell készülni! Már a vásárlás is ennek a része, a felnőttkorban lévő testvérek a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen mennek ezt intézni. A romaság mély családi ünnepként éli meg az adventi időszakot.

Ezt a családiasságot, ennek hangulatát át lehet adni az adventi koncerteken?

Mindenképpen, hiszen a gyerekeimmel együtt zenélek! A dalaink nemcsak a karácsonyról, de a családról is szólnak, némelyiknek szociális töltete van. Szólunk a szegénységről, a hátrányos szociális helyzetben lévő emberekről, akik nem tudják úgy megélni a karácsonyi ünnepeket, mint mások. A romákról azt kell tudni, hogy ezeken a napokon sokkal nagyvonalúbbak, bőségesebb a terített asztal. Még a legszegényebb helyzetben lévő roma családok is megpróbálnak kitenni magukért, és úgy megélni a karácsonyt, mintha minden rendben lenne – vannak olyan dalok, amik erről szólnak. És vannak a köszöntődalok, amik a roma hagyomány részei. A romáknak szinte majdnem minden egyes ünnepre van egy speciális köszöntőjük. Mindig a fiatal köszönti az idősebbnek az ünnepet, ez fontos szabály!

A zenekar is másképpen éli meg az adventi koncerteket, mint a hétköznapiakat?

Természetesen, hiszen már ünnepi hangulata van az egésznek. Ráadásul mi most is a programsorozat vége felé, december 20-án lépünk fel a Hegyvidéken, lehetséges, hogy épp ajándékvásárlás után érkezünk meg a koncertre. Akkor majd az lesz a fő témánk a gyerekekkel és a zenésztársakkal az öltözőben, hogy ki honnan mit tudott beszerezni, szóval már lázas készülődésben leszünk. Nem is nagyon szoktunk már ilyenkor koncertet vállalni, de a hegyvidéki meghívásnak mindig örülünk! Most már kezd hagyománnyá válni, hogy részt veszünk az itteni adventi műsorban. Kellemes környezetű, ünnepélyes rendezvény ez, és már érződik a karácsony hangulata.


Blog | Info

Diótörő absztrakció 
Blog

Diótörő absztrakció 

A karácsonyi hangulat egyedi absztrakciója jelenik meg a MOMkult Sirály sétányán található ÜVEG.HÁZban, ahol a...

Hogyan születtek karácsonyi süteményeink?
Blog

Hogyan születtek karácsonyi süteményeink?

A karácsonyhoz a sok finom étel, és a rengeteg sütemény is hozzátartozik, ilyenkor minden családban...

Advent a Hegyvidéken egykor, és ma
Blog

Advent a Hegyvidéken egykor, és ma

A Hegyvidék karácsonyi hangulata mindig is különleges volt Budapesten. Már az 1800-as évek végén is...

További híreink