Juhász Anna: Irodalmi oxigén

Az irodalom világnézet – vallja Juhász Anna irodalmár. Világnézet… irodalmár… hitvallás… ezek mind kemény és magasztos szavak, távolságtartóak, száraz, tudományos hatást keltőek – de nem Anna esetében. Ő élővé, vividdé teszi ezeket a nehezen megfogható fogalmakat.

Juhász Anna több éve hoz létre klassz programokat és katalizál menő projekteket; Budapesten és vidéken, de külföldön is szervez, illetve vesz részt rendezvényeken, filmet gründol, beszélgetéseket vezet, mindig felkészült és valódi értékközveztítőként folyamatosan jobbnál jobb élményekben részesíti a hallgatóságot, a közönséget, a közreműködő partnereket, beszélgetőtársait.
A Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett centenárium év során a MOMkultban futó Viszonylagos öröklét c. beszélgető sorozat kapcsán kérdeztük őt.

MOMkult: Magázódni vagy tegeződni szeret(sz) inkább? Vagyis hol van az a szituációs választóvonal, ami meghatározza számodra/önnél, hogy melyik közlési, beszélgetési mód illik egy atmoszférához?
Juhász Anna:  Érdekesen alakult az életemben ez a kérdés, mert gyermekkoromtól számos, akár idős művésszel, akik Édesapám barátai voltak tegeződtem, leveleztem, ők lettek a barátaim. Majd idővel, más kontextusba kerülve – már dolgozó emberként – éreztem, fontos egyfajta határt húznom és a magázódással a tiszteletemet kifejeznem. Egyszóval változó a helyzet, de mi tegeződjünk.

MK: Köszönöm!
Vissza tudsz emlékezni arra, hogy mikor tanultál meg olvasni, illetve hogy az olvasott betűk mikor álltak össze gondolattá, irodalommá benned?
JA: Egy hatalmas könyvtárban nőttem fel, ahol három soros könyvespolcon sorakoztak a szüleim könyvei. Irodalomtörténeti ritkaságok, első kiadások, klasszikus és kortárs, friss megjelenések éppúgy helyet kaptak itt, mint az orvosi, tudományos, filozófiai könyvek. Az első olvasmányom a gyermekkönyvek után egy RaRe sorozatos kis Sarusi Mihály könyvecske volt, az volt szemmagasságban a polcon, de ezt már meghatározó verseskötetek, József Attila és Ady életművének megismerése, majd olyan regények követték, amiket máig rendre újraolvasok: Tolsztoj, Dosztojevszkij vagy Szabó Magda könyvei.

MK: Olyan környezetben lehettél gyerek, ahol az irodalom, a könyvek lényegében oxigénként létezhettek az otthonotokban [Juhász Anna édesapja Juhász Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja – a szerk.]. Mit gondolsz, ha édesapád – tegyük fel – asztalosmester lett volna, eljutottál volna az irodalomban olyan szintre, amit és ahogy ezt Te ma műveled?
JA: A család meghatározó mindannyiunknak – akár azzal, amit ad, akár a hiányokkal. Mindannyiunkra hatással van a közeg, amiben gyermekként létezik, ez nálam és nővéremnél is így volt. De ebben a teremtő világban rengeteg minden megfért úgy, hogy nem volt teher soha: játék, rózsaültetés a kertben, versolvasás, az írás tisztelete és rengeteg közös olvasás a szüleimmel. Megértettem, hogy a könyv az egyetlen út, ahogy létezni tudok. A könyv nem egy tárgy, nem egy kellék, hanem a levegő: megtanít a szó hatalmára és a figyelemre meg a csendre is – márpedig a csend nélkül nem juthatunk el az életünket meghatározó szavakontúlisághoz.

MK: Nem fogunk színvallásra kényszeríteni azzal, hogy megkérdezzük, ki a kedvenc íród, vagy költőd, inkább az a kíváncsiság bennünk, mi alapján alakul benned, hogy kinek a műveivel foglalkozol mélyebben; kinek a könyvét emeled le a polcról ha szomorú, nagyon boldog, erősen fáradt vagy; illetve a kislányoddal meseolvasáshoz?
JA: Minden reggel szeretek verset olvasni, amivel startol az a nap – ilyenkor keresgélek, sokszor a véletlenre bízom magam. Szeretem a régi Szép versek antológiákat, ahol Papámnak bérelt helye volt a jobb felső sarokban a fotójával: ezekben a könyvekben a felfedezés öröme vár. Ha az estek témájára gondolok, vannak kiemelt szerzők, akik foglalkoztatnak, ilyen volt 2017-ben Szabó Magda, később Márai Sándor, tavaly Pilinszky, idén Tamási Áron és Nemes Nagy Ágnes. Meghatározó, de eltérő életművek ezek, akikről úgy érzem, nekem együtt kell tanulnom, egyre többet megtudnom a közönséggel együtt. Az olvasás a jelen életem legfontosabb cselekvéseinek egyike, nem múltidő, hanem jelen, amivel a munkámat, az életemet építem. Klasszikusokhoz is szeretek visszatérni, de ilyenkor kortárs költőket, megszólalókat választok a programjaimhoz – azért, hogy a láthatatlan “híd” létrejöjjön, egyfajta irodalmi idősík, ahol megszólíthatják egymást az alkotók.

MK: Mit gondolsz, van arra „recept”, hogy kihez milyen író, vagy költő, irodalmi alkotás passzol legjobban? Ha valaki hozzád fordulna, hogy milyen könyvet ajánlasz neki, mi lenne az első három kérdésed, hogy megismerd az ízlését? Illetve hogy milyen alkotást ajánlasz neki, hogy szélesítse a világképét, kilépjen az irodalmi komfortzónájából?
JA: Nem is feltétlen az ízlést kell megismerni, ami sokféle lehet, hanem azt, hogy az ember adott pillanatban, élethelyzetben milyen hangulatban, állapotban van. Ha ezt megértjük, innen közelítünk és fogunk olyan könyvet találni, aminél megvan az esély, hogy megérintse az olvasót. Szinte nyomasztó a választék, annyi mindent tudunk böngészni, de én így szoktam elindulni, egy jó beszélgetésből, és eddig mindig volt eredmény, és lettek kedvenc könyvek a polcokon.

MK: Az ember nem is gondolná, hogy milyen sok rétege van az irodalomnak, hányféleképpen lehet szegmentálni stílus, műfaj, típus szempontjából. Mernél vállalkozni rá, hogy egy infografikán megjelenítsd az irodalom mibenlétét? Szívesen működnél közre egy ilyen tudományos kísérletben, részt vennél egy erre vállalkozó teamben, vagy közelebb áll hozzád, ha konkrét személyek, művek feldolgozásával, közvetítésével foglalkozhatsz?
JA: Benne vagyok, mikor kezdjük a munkát? Komolyra fordítva, tényleg izgalmas megközelítés ennek az előbb említett hatalmas anyagnak és sokszínűségnek a feltérképezése. Habár költő lányaként fontos számomra a személyesség, egy-egy alkotó és mű sorsának feltérképezése, de Karinthy 1929-es Láncszemek novellája óta izgat a hálózati gondolkodás, úgyhogy ha bárkihez eljuthatunk hat lépésből, akkor felépíthetnénk az irodalom hálózatát is ezen alapulva.

MK: Tud egy lektűr is akkora élményt adni, értéket képviselni, mint egy szépirodalmi alkotás?
JA: Naná, ahogy írtam hangulatfüggő, hogy épp egy Rejtő Jenő, Salinger, Viszockij vagy Pilinszky mű érint meg éppen, vagy mire van szükségünk. A legnagyobb dolog, hogy tudjunk a gazdag irodalmi termésben tájékozódni.

MK: Nehéz nem észrevenni, hogy a megjelenésed, kiállásod is mennyire harmonikusan képviseli, alátámasztja mindazt, amit szakmai területen szolgálsz. A social médiában megjelenített kép sok embernél inkább visszás, közhelyszerű, vagy visszatetsző, a te profiljaid viszont rendkívül koherens és konzisztens képet mutatnak. Mennyire kezeled tudatosan azt, hogy a – személyiségedet meghatározó – kifinomult ízlés, a stílus, a sikk, a divat kivetüljön az irodalom népszerűsítésében végzett munkádra?
JA: A stílus valamiért beszédtéma, ha valaki odafigyel magára vagy elegáns, az szót érdemel, pedig az én megközelítésemben ezek természetes dolgok és nem kiemelt topikok. Szeretem a szép könyvet, ruhát, tájat, érdekel a divat, az építészet, a festészet, az irodalom – mindegyik területre szánok időt. Ezt a figyelmet láttam édesanyámnál és nagymamámnál is. Senki nem tette témává, miben jelenik meg egy találkozón, a fontos az volt, miről lesz szó adott esetben. Ez nálam is épp így van.

MK: A nyári szünet előtt még van két Nemes Nagy Ágnes est, de ősszel folytatódnak a centenáriumi műsorok a MOMkultban. Milyen szerkesztési elv szerint építetted fel a sorozatot?
JA: Minden alkalommal más-más oldalról igyekszem megmutatni és felfedezni Nemes Nagy Ágnes életművét. Ha egy évig beszélünk valakiről, akkor lehetőségünk van apróbb mozzanatokra, tényekre, akár egy-egy barátságra vagy versre fókuszálni. A sorozatban volt szó már Babits Mihályhoz, Pilinszkyhez, Szerb Antalhoz és Weöres Sándorhoz fűződő kapcsolatáról; volt szó gyermekirodalomról, filmről, zeneiségről és Rilkéről is. Május 19-én Nemes Nagy Ágnes öröksége lesz a témánk – bennünk ma hol van a költő, miként él velünk a XXI. században, hogy hangzanak versei és napló részletei egy izgalmas, zenei felolvasószínházban? Vendégünk lesz az esten Schein Gábor, Járai Márk, Molnár Piroska és Rudolf Péter, így egy kivételes estére számíthat, aki ellátogat a MOMkultba. Júniusban egy csodás koncertet hozunk a szabadtéri színpadra: Pátkai Rozinával már tavaly is gondolkodtunk együtt a Pilinszky100 kapcsán, idén ez a munka folytatódik, és egy Újholdas estén mutatkozik be számos alkotó és az ő ihletettségükben született dalok.

MK: Levetkőzve minden sztereotípiát vagy közhelyt, mi az, ami Számodra Nemes Nagy Ágnes életművéből a leginkább figyelemre méltó? Mi lehet az, ami az ő költészetét nem ismerő számára kedvcsináló, csábító lehet?
JA: Nekem ő a kettősség költője, érdekes, hogy 1946-ban megjelent első kötetének címében is ez szerepel: Kettős világban. A távolságtartó és a megejtően emberi, a szigorú és a törékeny, az objektív és a természetben feloldódó alkotó ő, mindig kicsit ismeretlen, mindig kérdéseket adó szerző.

MK: Milyen elképzelés mentén vágtál bele Nemes Nagy Ágnes életművének bemutatásához? Mit gondolsz – így a sorozat nagyjából felénél –, hova fog kifutni a centenáriumi év?
JA: Tavaly Pilinszky Jánossal foglalkoztam, és már akkor adta magát a folytatás: Nemes Nagy Ágnes nemcsak kortársa, de fontos alkotói kapcsolata, jó barátja volt Pilinszkynek. Kettejük kapcsolatáról Lengyel Balázs nagyon szépen ír, ezek az írások indítottak el az idei év szervezésének útján. Számos kérdés merült fel bennem, ezeket igyekszem idén vendégeimmel kibontani és az esteken megválaszolni. A centenárium lehetőséget ad az irodalmi séták és utazások megszervezésére is, ahogy bízom benne, sok zenei produkció is születik: nemcsak a múlt, egy halott szerző újrafelfedezése a cél, hanem önmagunk elhelyezése: mi hol találkozhatunk egy-egy alkotói életművel, és abban önmagunkkal. Nemes Nagy Ágnes felvetett kérdései nekünk mit jelentenek? Idén ezekre a kérdésekre is keresem a választ.

MK: Nemes Nagy Ágnesről van jópár ismert, és rengeteg, a publikum számára nem ismert fénykép. Van kedvenc fotód róla?
JA: Igen, egy kissé hunyorgó, talán napba néző portré, amit a Petőfi Irodalmi Múzeumos kollégáim mutattak nekem. Tele van titokzatossággal és erővel ez a kép, nagy hatással van rám.

MK: A végére jöhet pár villámkérdés?
JA: Persze.

MK: Hány kötet van a polcaidon?
JA: Már sehogy sem férünk el, pedig nálunk is két sorban vannak már a könyvek, szóval nagyon sok…

MK: Mennyi könyvet olvasol párhuzamosan (ami nem munkához kapcsolódik)?
JA: Maximum kettőt, hogy adjak időt magamnak és a könyvnek, a belső figyelemnek.

MK: A félbehagyott könyveket függőlegesen, vagy vízszintesen teszed vissza a polcra? Netán van erre egy külön asztalkád?
JA: Nincs, csak egyszerűen visszateszem, és kíváncsi vagyok, mikor jön el az idő, hogy elinduljak felé ismét.

MK: Kortárs vagy klasszikus inkább?
JA: Mindkettő, ez nem is lehet kérdés.

MK: Van kedvenc irodalmi korszakod?
JA: A századforduló utáni évek, a Nyugat indulása, Karinthy és Kosztolányi alkotói időszaka.

MK: Ha választanod kellene, melyik társművészeti ágat érzed legközelebb az irodalomhoz?
JA: A festészetet. Papám legjobb barátai leginkább képzőművészek voltak: Hantai Simon, Csernus Tibor vagy ép Konok Tamás – ebbe a vizualitásba és a festők alkotói világába nőttem bele, ezt a szemléletet viszem tovább én is.

 

Szöveg: Faludi András
Fotók: Bach Máté, Boldog Attila, Jász Virág, Petőfi Irodalmi Múzeum – Fotógyűjtemény