Magyar leiras:

A XX. század kiemelkedő írói és költői kerülnek a Petőfi Kulturális Ügynökség 2023-as irodalmi sorozatának a fókuszába, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van. Olyan neves írók estjeire kerül sor az idei évben, mint Nagy László és Szécsi Margit, Szőcs Géza, Petri György, Weöres Sándor és Károlyi Amy, Juhász Ferenc, Kormos István, Fejes Endre, Halász Péter vagy Kányádi Sándor.

A XX harmadik estje fókuszában az idén 70 éve született Szőcs Géza Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő áll. 

XX – a sorozatról

A sorozat célja közelebbről, személyes aspektusból, a művek mellett az alkotót is hangsúlyosan bemutatva értelmezni a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő életműveit, illetve az irodalom mellett társművészeti ágakat megszólítva felolvasószínházzal, előadásokkal, koncerttel kiegészíteni.
A XX estjein helyet kapnak különféle műfajok, illetve témakörök is: színház, gyerekirodalom, hangsúlyos irodalmi lapok, háború, szerelem és barátság, irodalmi előképek – például kapcsolódások egykori példaképekhez, akár Petőfi Sándorhoz, illetve egyedi produkciók is.

támogató, projektgazda:

fotó: Csigó László fotóművész – Szép versek antológia-sorozat