Magyar leiras:

Dr. Csókay András eredetileg mérnöknek készült, végül idegsebész lett. Nevéhez több új idegsebészeti eljárás is fűződik.
A gyógyítás mellett, reggelente, gyakorlás céljából halottakat boncol, szabadsága felét pedig arra áldozza, hogy Nigéria legszegényebbjeit gyógyítsa.

Emellett Dr. Csókay András mélyen hívő ember, akinek munkáját istenhite hatja át.

A világon még soha senki nem alkalmazott olyan műtéti technikákat
fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztásánál, mint a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány által koordinált magyar orvoscsoport.
„Azt, hogy orvostudományi áttörés-e a műtétsorozat, majd 
a szakma fogja eldönteni. A speciális hosszúszakaszos endovaszkuláris technika alkalmazása, a plasztikai sebészeti szövettágítás mértéke, a speciális technikán alapuló agyszétválasztás és az, hogy egy európai ország orvosainak összefogásával egy fejlődő országban valósul meg a sorozatműtét legnehezebb szakasza: nyilvánvalóan egyedülálló, magyar újítás. Mégsem ezt emelnénk ki, hanem azt, hogy a százezres, talán milliós nagyságrendű, élőben kivitelezett magyar és bangladesi imaháttér milyen erőt adott orvosainknak és a műtétben résztvevőknek.”
Csókay András

“Ha megnézzük a Nobel-díjasokat: sokan közülük az életük végén tanúságot tesznek, hogy ők csak benézni tudtak egy kulcslyukon, és rájöttek, hogy keveset tudnak. Ez nagy 
alázatra neveli az embert. Heisenberg, a részecskefizika atyja, azt mondja, hogy amikor a tudomány poharából az első kortyokat kiiszod, könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott van Isten. Einstein meg azt mondta, hogy a tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány
nélkül vak. Ez így van.” – vallja Dr. Csókay András a tudomány és a hit kapcsolatáról.