Magyar leiras:

Zentai Kata, a Beszélő Babakezek program vezetője 2008 óta tart babajelbeszéd-tanfolyamokat. „Segítem a szülőket, hogy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatot teremtsenek babáikkal és közösen átéljék a beszéd előtti kommunikáció csodáját. Mindez pozitívan hat a gyermekek szellemi és lelki fejlődésére.”- vallja Kata.

Bárcsak tudnánk olvasni a babák gondolataiban! Bárcsak el tudnák mondani, mi a bajuk! Ugye, ismerősek ezek a vágyak? Valóban lehetséges bepillantani a még nem beszélő kicsi gondolataiba? A babajelbeszéddel, evvel az új kommunikációs módszerrel igen!

Ez a módszer a kézjeleket használja fel ahhoz, hogy hatékonyan kommunikáljunk a gyermekekkel már a beszéd megjelenése előtt is. A babák értelmi fejlődése megelőzi a beszédük fejlődését. Ez sokszor feszültséghez vezet, hiszen a gyermek már pontosan tudja, mit akar, csak még nem képes szavakba önteni. Ha a babák kezébe adjuk ezt a lehetőséget – a kézjeleket -, magunk is meglepődünk, hogy mi mindent ismernek és szeretnének velünk tudatni. A jelek segítségével a gyermek például egy jelen nem lévő tárgyra vagy akár a múltra is képes utalni. A jelelő gyermekek nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, nagyobb az önbizalmuk.

Szeretettel várunk Téged és babádat az előadáson!

Az előadás INGYENES, de regisztrációhoz kötött: https://babakezek.hu/tanfolyam/ingyenes-bemutato-budapest-2019-04-25-15-00

További info a babajelbeszédről:
www.babakezek.hu
www.facebook.com/babakezek

Pillants be egy Babakezek tanfolyami foglalkozásra a MOMkult-ban: https://www.youtube.com/watch?v=Rk8qWDA0_5E



Logo Zentai Kata
babajelbeszéd-oktató, a Beszélő Babakezek program vezetője
kata@babakezek.hu, (20) 479 28 29
 

www.babakezek.hu | youtube.com/babakezek | facebook.com/babakezek

4 melléklet