Magyar leiras:

Az Interkultur Hungária NKft. 2019. április 14 – 17. között tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált. A rendezvény 1988 óta csábítja Budapestre a hazai és nemzetközi kórusvilág énekkarait. Az idei találkozón 15 ország 35 kórusa, több, mint ezer énekessel vesz részt.

A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny a nemzetközi kórusvilágban 1988 óta hatalmas tekintélyt vívott ki magának. Sok magyarországi, valamint határainkon túl élő magyar ajkú énekkar számára a szakmailag elérhető és anyagilag még vállalható nemzetközi megmérettetés gyakorlatilag egyetlen lehetőségét jelenti.

A fesztivál-programban hangsúlyos szerepet kapnak a konzultációk, a minősítő hangversenyek, a személyes szakmai tanácsadás, illetve a barátság koncertek, melyek legfőbb célja, hogy az énekesek, kórusok megismerjék egymást és egymás kultúráját.

A Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen az énekkarok bírálatát a hazai és nemzetközi zenei élet kiválóságait felvonultató zsűri végzi. Az InChoral értékelési rendszer a három évtizedes tapasztalaton, számos nemzetközi kóruszenei szakember véleményén és tanácsán alapul. A szisztéma célja, hogy a kórusoknak áttekinthető, részletes visszajelzést adjon munkájukról és teljesítményükről, mely segíti őket fejlődésükben és további munkájukban. A rendezvényen való részvétel lehetőséget teremt a kórusok és a zsűri közötti intenzív konzultációra, tovább erősítve azt a célt, hogy az énekkarok fejlődése és a zene iránti elkötelezettsége, motivációja még erőteljesebb legyen. Hangsúlyosan ezt a szándékot szolgálják a különböző szakmai tanácsadási formák a verseny mellett, illetve akár versenyen kívül is.

A hagyományos kategóriák mellett a Musica Sacra és a Jazz, Pop, Modern kategóriában is összevethetik erejüket a kórusok. A kategóriaversenyek a BMC-ben kerülnek megrendezésre. A versenyeken kívül az érdeklődők a Mom Kulturális Központban és a Nádor teremben is meghallgathatják a résztvevő énekkarok bemutatóit.

 

Április 14-én, a Nyitókoncerten Gyöngyösi Levente In te Domine speravi és David Fanshawe African Sanctus című művei lesznek hallhatók.

A Záróhangversenyen Carl Orff: Carmina burana című műve csendül fel, majd a kategórianyertes énekkarok Nagydíjas Versenyére kerül sor.

Mindkét hangversenynek a MÜPA ad otthont, kiváló énekes szólisták, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Nyíregyházi Pro Musica Leánykar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság közreműködésével, vezényel a rendezvény művészeti vezetője, Hollerung Gábor Liszt-díjas, Érdemes Művész karmester.