„Ötvös András vagyok és szegény. Nem, ne úgy értsék, hogy szegény Ötvös András…!
Sokkal inkább arról van szó, hogy az éppen aktuális fizetésemet, társadalmi helyzetemet és az engem körülvevő életkellékeket tekintve nem ütöm meg azt az áhítottnak hitt szintet, melyet a tökéletességre erővel hergelő reklámszövegek ránk erőltetnek. Teszik ezt azért, hogy hátha, emiatt magamat rosszul érezve komolyabban kezdek fogyasztani, vásárolni. És persze így még szegényebb leszek. Úgy döntöttem, hogy nem ezt az utat választom. Szegénységemet és a beleérzett kiszolgáltatottságomat az igazi mesterek kincseivel szeretném ellensúlyozni. Talán leginkább azért, mert ezek manapság már nem mindenkinek jelentenek valódi gazdagságot. Orbán Ottó, Hajnóczy Péter, Kertész Imre, Füst Milán, Lázár Ervin, József Attila, Pilinszky János mondatai nekem segítenek élni és ha nekem, akkor talán másoknak is. Erre az estére együtt és egyformán leszünk szegények.
A fent megnevezett szerzők kiválasztott műveinek az egymásutánisága egy útvonal. Egy
hatvan percbe sűrített pusztai vándorlás, ha úgy tetszik, a senki földjén való kétségbeesett,
dühös, ellentmondásos, humoros, vággyal és főleg szomjúsággal teli kóválygás krónikája.
„Te számontartod kóválygásom, gyűjtsd könnyeimet tömlődbe. Nem áll mindez felírva
nálad?” (Zsolt 56,9)
Egy kancsó vízzel vágok neki az útnak, hogy hitem szerint sorról sorra a hallgatókkal
együtt elbotorkáljak a Kenyér és a Bor valóságáig. Mert egyedül ott, Krisztus jelenlétében
élhetjük meg méltósággal és örömmel valódi és érvényes létünket, hogy tudniillik koldusok
vagyunk.”